|
A revíziós mozgalom egyidõs a trianoni szerzõdéssel. Sõt valamivel idõsebb is annál. Még messze voltunk attól, hogy Magyarország képviselõit a párizsi béketanács elé meghívják, amikor már megalakult a Terület Védõ Liga, és egyik tiltakozás a másikat érte az ország földarabolása ellen. Apponyi tiltakozása a legfõbb béketanács elott.
Nemzetközi vonatkozásban minden revíziós propaganda õséül azt a beszédet kell elfogadni, amelyet Apponyi Albert, a Párizsba küldött magyar békedelegáció elnöke 1920. január 16-án mondott a legfõbb béketanács elott s amelyben elõre megjósolta, hogy ha a Magyarország elé írott békefeltételek életbelépnek, azoknak milyen végzetes hatásuk lesz nemcsak Magyarországra, hanem egész Európára. "Európa újjáépítése és az európai viszonyok megszilárdulása összeférhetetlen Magyarország földarabolásával" - hirdette valóságos jóstehetséggel Apponyi.
Majd így folytatta: "Be kell látniok, hogy Magyarország szétdarabolása az európai viszonyok konszolidálása helyett még súlyosbítaná a zavaroknak, válságoknak és ellentéteknek azt a korszakát, amelynek Önök saját állításuk szerint nemes lelkûen végét kívánják vetni." - Magyarország számára különös erkölcsi tokét jelent Apponyi expozéjának az a része, amelyben az elszakításra ítélt részek számára népszavazást követelt: "Az igazság megállapításának legkitûnõbb eszköze a népszavazás, mi a magunk részérõl határozottan követeljük annak pártatlan ellenõrzés mellett való alkalmazását. Mi belenyugszunk az eredménybe, bármi legyen is az!"
Az Apponyi expozéját követõ napon még a velünk szemben vak gyûlölettel viselkedõ francia sajtó egyik orgánuma is kénytelen volt megállapítani, hogy Apponyi "nem ügyetlenül" érvelt. Ma tíz esztendõ távlatából visszanézve, azt kell mondanunk, hogy Apponyi nagyszerûen érvelt. Mind azt a jóslatot, amelyet beszédében megtalálhatunk, az elmúlt esztendõk teljes mértékben igazolták és minden érvnek, amellyel a revízió mellett hadakozni lehet, legalább a csiráját megtalálhatjuk abban a csodálatos szónoki remekmûben, amelyben Apponyi egy ellenséges világgal szemben vette védelmébe a magyar nemzet igazát.
A békedelegáció angol és amerikai tagjai az erõszakos békék ellen.
Lloyd George, aki a legfõbb béketanácsban Angliát képviselte, miután Apponyi beszédét befejezte, a következõ kérdéssel fordult hozzá: "A Magyarország számára kijelölt határokon kívül laknak-e egy tömbben élõ magyarok?" - "Óh igen!" - felelte Apponyi és Teleki Pál ismeretes térképén az állítását igazolta is. Azon az érdeklõdésen, ahogyan Apponyi magyarázatait figyelték, meglátszott, hogy a legfõbb béketanács tagjai, akik meglehetõsen tájékozatlanok voltak Közép-Európa ügyeiben, egész új dolgot hallanak.
Amikor ez történt, Clemenceaunak a fiókjában már ott volt Lloyd George "Egynémely szemlélõdés a békekonferencia részére a feltételek végleges tervezete elott" címû memoranduma, amelyben a következõ mondatok olvashatók: "Nem lesz béke délkeleti Európában, ha a most életrekelõ minden kis állam határain belül erõs magyar irredenta lesz. Amennyire emberileg lehetõ, én a béke alapelvének óhajtanám tekinteni, hogy a különféle fajok anyaországukba kebeleztessenek be."
Lloyd George és az angol békedelegáció a kulisszák mögött ekkor már erõs harcban állott az erõszakos békéknek azzal a tervezetével, amelyet Clemenceau és Poincaré képviseltek. Lloyd George számos nyilatkozatából kiderül, hogy o az egész békemûvet nem vette komolyan s azt hitte, hogy a képtelen intézkedések egy vagy két esztendõ múlva amúgyis revízió alá kerülnek. Keynes tanár, az angol békedelegáció tagja már megírta: "A béke gazdasági következményei" címû tanulmányát, amelyben rámutatott milyen romboló következményei lesznek a Párizsban elkövetett tudatlan és felületes Európa rendezésnek. William Bullitt, az amerikai delegáció tagja ugyanekkor már elküldte Wilsonhoz azt a csalódott hangú levelét, amelyben lemondott a delegáció tagságáról, mert az új békék igazságtalanságaiból új háborúk fognak származni: "A béketárgyalásoknak Santungot, Tirolt, Magyarországot, Kelet-Poroszországot, Danzigot és a Saar területet érintõ határozatai kétségkívül újabb nemzetközi konfliktusokat fognak eredményezni." Bullitt már ebben a levélben követelte azt, ami késõbb be is következett, hogy az Egyesült Államok tagadja meg ezeknek a szerzõdéseknek az aláírását.
A Pesti Hírlap négynyelvû propagandaszáma.
A gyûlölködés és a bosszú atmoszférája azonban akkoriban még túl erõs volt ahhoz, hogy a józan belátás elvei érvényesüljenek. A Chateau de Madridban internált magyar békedelegáció tagjai reménytelen küzdelmet vívtak a lehetetlen békeszerzõdés tervezetének paragrafus tömege ellen. A küszködõ magyar delegációnak kívánt a Pesti Hírlap segítséget nyújtani azzal, hogy 1920. február nyolcadikán sok ezer példányban szétküldött a világba egy magyar, francia, angol és olasz nyelven nyomtatott Pesti Hírlapot, amelyben Horthy Miklós akkori fõvezérrel, Huszár Károly miniszterelnökkel és Csernoch János hercegprímással élükön, a magyar közélet kitûnõségei vonultak föl a tervezett béke igazságtalanságai ellen, így: Wekerle, Andrássy Gyula, Wlassics, Szterényi, Teleki Pál, Herczeg Ferenc, stb.
Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. - László Fülöp festménye. A Képzõmuvészeti Társulat jogosításával.
Teljes joggal állíthatjuk, hogy a Pesti Hírlapnak ez a külsõ kiállításban is formás, térképekkel és grafikonokkal díszített négynyelvû száma minden magyar revíziós propagandairatnak és könyvnek az õse. Három hét sem telt el a békefeltételek nyilvánosságra jutása óta, amikor a Pesti Hírlap ebben a külön kiadásában heves támadást intézett ellenük. A három különbözõ idegen nyelven nyomtatott példányokat megküldték a legfõbb béketanács tagjainak, minden angol, olasz, francia miniszternek, az angol, olasz, francia parlamentek tagjainak, a nemzetközi politikai élet kimagasló alakjainak, a nagy világlapoknak és így tovább.
A Pesti Hírlap propagandaszámai kellemes meglepetést keltettek a magyar békedelegáció tagjai között, akik elszigetelt helyzetükben-legjobban tudták értékelni a segítõakció jelentõségét és fontosságát. "Ez nagyon szép dolog volt és a Pesti Hírlap nagy szolgálatot tett vele a magyarság ügyének" - jelentette ki Apponyi Albert a Pesti Hírlap Párizsba küldött munkatársa elott. Teleki Pál véleménye ez volt a dologról: "Az akciót nagyon jónak tartom ... a legjobb idõben jelent meg ... hazafias cselekedetnek tartom, hogy Légrádyék vállalkoztak ennek az újságnak a kiadására". "Nagyon örülök, - mondta ugyanekkor Bethlen István, - hogy a Pesti Hírlap vállalkozott arra, hogy azt a hézagot, amelyet mindenütt találunk és amelyet, tekintve azt, hogy minden publicitástól el vagyunk vágva, kiküszöbölni alig lehet, a maga erejébõl kitöltse." "Nagyon óhajtandó volna, - tette hozzá - hogy a Pesti Hírlap a jövõben is, amikor a publicitásra talán még nagyobb szükségünk lesz, egy és más kérdésben a külföldön helyzetünk ismertetésére törekedjék." Magyarország mai miniszterelnökének ezt a tíz év elott kifejezett óhaját teljesítette a Pesti Hírlap az "Igazságot Magyarországnak!" címû album kiadásával.
Arra az ellenséges és fagyos légkörre, amelyben a trianoni béke megszületett, jellemzõ, hogy a sok ezer példányban szétküldött propagandaszámra aránylag nagyon kevés külföldi levél érkezett. Közöttük a legérdekesebb egy olasz levél, amelynek a megértõ hangja már elõre jelezte, hogy a háború utáni Magyarország volt ellenségei között elsosõrban Olaszországtól remélhet jóindulatot és barátságot. Rizetti szenátor ebben a levélben meleg rokonszenvvel szól Magyarországról, s azt a véleményét nyilvánítja, hogy Európa békés fejlõdése érdekében el kellene állni Magyarország földarabolásától.
Tiltakozások a békeszerzõdés aláírása és ratifikációja ellen. Ilyen ellenséges és fagyos légkörben természetesen a magyar békedelegáció fáradozása sem járhatott eredménnyel. Hiába való volt a delegáció nagyszerû fölkészültsége, a válaszjegyzékek tömege. A legfelsõbb béketanács nem változtatott a békefeltételeken. Fenyegetett, kényszerû helyzetünkben a szerzõdést 1920. június negyedikén aláírtuk és november tizenharmadikán ratifikáltuk.
Akármilyen kényszerhelyzetben voltunk is, természetesen ez sem ment simán és ellentmondás nélkül. Az elszakított területek menekült magyarsága a béke aláírásának napján tüntetõ fölvonulást rendezett Budapesten, a nemzetgyûlés ülését a gyász jeléül fölfüggesztették. Másnap a nemzetgyûlésen Czettler Jenõ Magyarország 36 legnagyobb egyesületének megbízásából tiltakozást olvasott föl a békeszerzõdés aláírása ellen. Az elnök pedig kijelentette, hogy a nemzetgyûlés a fölolvasott kiáltvány minden betûjével egyetért. A Pesti Hírlap a béke aláírásának alkalmából statisztikai adatokkal és magyarázó szöveggel bõven ellátott térképalbumot adott ki azzal a céllal, hogy a nemzetben az öntudatot és a lelkek erejét megszilárdítsa. A Pesti Hírlap egyébként vezércikkeiben hevesen küzdött úgy a szerzõdés aláírása, mint ratifikálása ellen.
A békeszerzõdés ratifikálása hasonló tiltakozások közben történt meg. Az elõadó, aki a ratifikációt ajánlotta, a kényszerhelyzeten kívül nem tudott más érvet fölhozni a ratifikáció mellett, mint a Millerand-féle kísérõ levelet, amely a határrendezés alkalmából megejthetõ határmódosítások ígéretével felkeltette azt a reménységet, hogy a békeszerzõdés kegyetlen intézkedéseit nem fogják teljes merevségükben alkalmazni. Hogy azután a Millerand-levél ígéreteibõl semmit sem tartottak meg, az ma külön érv a trianoni szerzõdés revíziója mellett.
Baldwin, Asquith és Lansing lesújtó véleménye a békeszerzõdésekrõl.
Ebben az idõben világosfejû politikusok már Magyarországon kívül is kezdtek tisztába jönni azzal, hogy a párizsi gyûlöletbékék nem javára, hanem veszedelmére szolgálnak Európának. "A béke a versaillesi szerzõdés aláírásának napján szûnt meg" - mondta Baldwin, aki késõbb a miniszterelnöki székben Lloyd George utódja lett. "Ez a béke nem államférfiak munkája", - jelentette ki Asquith. - "Sem értelme, sem értéke nincsen. Ez nem az a tiszta béke, amely a háború befejeztével végét vethetné a további háborúknak." Lansing, az Egyesült Államok államtitkára, aki tevékeny szerepet játszott a párizsi béketárgyalásokon, már ebben az idõben lesújtó véleményt hangoztat az elért eredményrõl: "A békefeltételek mértéktelenül kemények és megalázók, közülük sok nem teljesíthetõ. Az igazság mellékes, minden az erõszak." Angol államférfiakra hivatkozik, akiknek szintén az volt a véleményük, hogy "a szerzõdések cselszövények és rablási vágy eredményei, értelmetlenek és keresztülvihetetlenek." Nittirõl, aki késõbb több könyvet írt a revízió mellett, köztudomású, hogy már a békefeltételek megszövegezése idején igyekezett mérsékelni a Magyarország ellen tervezett igazságtalanságot, de hiába. Azt lehet mondani, hogy a Párizsban kötött békékkel, közöttük a trianoni szerzõdéssel, már megszületésük pillanatában is csak Franciaország és a kisantant voltak megelégedve. Amerikában nem ratifikálják, Angliában a ratifikáció alkalmából hevesen támadják a trianoni szerzõdést, amelynek a fogyatkozásait Briand is elismeri.
Nagyon érdekesek és nagyon tanulságosak azok a megnyilatkozások is, amelyek a trianoni béke ratifikációját a külföldön kísérték. Azt tudjuk, hogy a trianoni szerzõdést az Egyesült Államok egyáltalában nem ratifikálta. Mégpedig azzal a célzattal, hogy a leghatározottabban tüntessen a szerzõdésbe foglalt igazságtalanságok ellen.
A ratifikáció azonban nem ment simán a francia és az angol parlamentekben sem. Mind a két helyen tekintélyes hangok emelkedtek a szerzõdés fogyatkozásai ellen. Franciaországban maga Guernier elõadó is elismerte, hogy a békeszerzõdés rendkívül súlyos, s amikor annak az elfogadását ajánlotta, a Millerand-féle kísérõ levélre hivatkozott, amely szerinte lényeges módosításokra ad lehetõséget. Margain képviselõ megállapította, hogy a Millerand-féle kísérõ levél "már magában véve is bevallása a kormány részérõl annak, hogy a békemû rossz." Ezt maga Briand, az akkori miniszterelnök és külügyminiszter sem tagadta, mert ugyanezen az ülésen kijelentette, hogy: "a magyar határ bizonyos fokig önkényesen van megvonva. Elég, ha egy térképet megnézünk, és azon követjük a határvonalat, amely egyébként nem feltétlenül végleges, s amely, tudjuk meg mindjárt, nem feltétlenül szentesíti az igazságot. A határ bizonyos érdekeket sért és ezért bizonyos kiigazításokra lesz szükség."
Az angol parlamentben már a ratifikációt megelõzõleg éles támadások hangoztak el a trianoni szerzõdés ellen. 1920. március 25-én a képviselõházban Captain Elliot, március 30-án pedig a lordok házában lord Newton, Viscount Bryce, lord Montagu, lord Sydenham, Lord Weardale, Marques of Crewe szálltak síkra Magyarország igazsága mellett. 1921. május havában a ratifikációs vitában hatvantagú képviselõcsoport követelte a trianoni szerzõdés ratifikációjának a megtagadását. A felsõházban pedig lord Newton, lord Bryce és lord Phillimore kívánták ugyanezt. Lord Curson külügyminiszter csak egyetlen egy érvet tudott fölhozni a ratifikáció mellett, a Millerand kísérõlevelében foglalt ígéretet.
Franciaország már 1920-ban felajánlotta Magyarországnak a trianoni szerzõdés revízióját.
Amint láttuk, minden ratifikációs vitában nagy szerepet játszott a Millerand-féle kísérõlevél. Magyarországban is, Angliában is, Franciaországban is azzal bíztatták az elégedetlenkedõket, hogy a Millerand-levélben megígért határkiigazítás orvosolni fogja a legkirívóbb igazságtalanságokat. Késõbb még rátérünk, a gyakorlatban hogyan váltották be a Millerand-féle kísérõlevél ígéreteit. Ezt megelõzõleg azonban el kell mondanunk a Fouchet-jegyzék történetét.
Alig száradt még meg a tinta a trianoni szerzõdésen, amikor 1920. július 24-én, Fouchet budapesti francia fõmegbízott, jegyzéket adott át a magyar kormánynak, amelyben a francia kormány hivatalosan felajánlotta, hogy Magyarország és az utódállamok között kész olyan tárgyalásoknak a közvetítésére, amelyeknek a céljuk, hogy "egyrészt orvosoljanak bizonyos gazdasági és néprajzi igazságtalanságokat, másrészt kiegészítsék a kisebbségek védelmének biztosítására már létesített határozmányokat."
A hivatalos Franciaország tehát hat héttel a trianoni szerzõdés aláírása után hivatalosan elismeri a szerzõdés revíziójának, a néprajzi és területi igazságtalanságok orvoslásának a lehetõségét. Ennek a nagylelkû kezdeményezésnek azonban volt egy szépséghibája, amire rámutat Leon Blum francia szocialista vezér a Populaireben írott cikkében: "Hogyan? A békeszerzõdéseket követõ napon már maga a francia kormány élén Millerand miniszterelnökkel, elismerte, hogy a szerzõdések Magyarországgal szemben súlyos néprajzi és gazdasági igazságtalanságokat tartalmaznak! De hiszen ez egyértelmû a revízió kilátásba helyezésével. És milyen föltételek mellett került volna erre sor? A magyar államvasutaknak egy francia csoport részére való bérbeadása fejében Millerand hajlandónak mutatkozott, hogy Magyarország határait saját szövetségeseinek, a kisantant kárára kiigazítsa."
A francia pénzcsoport üzlete nem jött létre. Amire Millerand egyszerre lemondott a közvetítésrõl.
Egyáltalában nem gondoltak a Millerand-féle kísérõ levél ígéretének beváltására.
Amint láttuk, a Millerand-féle levélben foglalt ígéret, amely kilátásba helyezte a határ-megállapítás legkirívóbb igazságtalanságainak a kijavítását, fõindokul szolgált a trianoni szerzõdés magyarországi ratifikációjára. Bizonyítékaink vannak azonban rá, hogy a velünk szerzõdõ másik fél soha nem is gondolt arra, hogy a Millerand-levélnek a békeszerzõdés kiegészítéséül tekinthetõ rendelkezéseit becsületesen végrehajtsa. Az egyik bizonyíték a magyar-csehszlovák határmegállapító bizottságnak 1925. évi március hó 12-ik és 13-ik napjáról fölvett 36. számú jegyzõkönyve. Ebben olvasható a következõ eset: "A magyar biztosnak azon kijelentésére, hogy nagyon meg van ütközve azon, hogy a határ-megállapításra vonatkozó okmányok között a kísérõlevél nincsen megemlítve, az antant biztosok válasza a következõ volt: A Szövetséges Hatalmak biztosai nincsenek abban a helyzetben, hogy a kísérõlevélrõl, amely a bizottságnak tudomására adatott, beszélgessenek."
Azt, amit ebbõl a jegyzõkönyvbõl megtudunk, megerõsíti Gordon Ross, a magyar-cseh határ megállapítására kiküldött bizottság egykori fõtitkárja. Gordon Ross a Daily Mailben közölt levelében megírja, hogy amikor a bizottság megkezdte a határ megállapítását, hamarosan kitûnt, utasítása csak arra szól, hogy a határt pontosan úgy állapítsa meg, ahogyan azt a szerzõdés kijelölte. Eszük ágába sem volt tehát, hogy módosítsák az eredeti határvonalat. Természetesen mindez másképp lett volna, ha az a francia pénzcsoport, amely a Fouchet-féle jegyzékkel egyidejûleg a Schneider-Creusot céghez családi közelségben álló Saint Sauveur gróf vezetése alatt jelentkezett Teleki Pál miniszterelnöknél, megkötötte volna a Leon Blum nyilatkozatában említett üzletet.
Benes területek visszaadásáról tárgyal.
Azt viszont maguk a fõérdekeltek, a Magyarország testén osztozó utódállamok is érezték, hogy túl sokat juttatott nekik a véletlen szerencse, s józan ésszel nem lehet arra számítani, hogy a trianoni szerzõdés minden intézkedése állandóan fennmaradjon. Volt idõ, amikor maga Benes is, aki az utóbbi években a békeszerzõdések megváltozhatatlanságát hirdeti, az elcsatolt területeit egy részének visszaadására gondolt.
Benes nemrégiben ismerte ezt be, amikor egy újságíró elott azt mondotta, hogy most már nem gondol azoknak a területeknek a visszaadására, amelyeknek a Magyarországhoz való csatolására évekkel ezelõtt hajlandó lett volna. Bethlen István miniszterelnök a New York Times munkatársának adott interjúban ezekrõl a tárgyalásokról, az idén november elsõ felében, így nyilatkozott: "Kilenc évvel ezelõtt csakugyan tárgyalásokat folytattunk erre vonatkozólag Csehszlovákiával, de soha sem tudtunk dr. Benestõl határozott javaslatokat kapni. Ezután következett Károly restaurációs kísérlete, és azóta Csehszlovákia Magyarországot a békeszerzõdések veszedelmének tekinti. Azóta nem is folytak ebben a kérdésben tárgyalások. Egyébként felmerül az a kérdés, - teszi hozzá Bethlen - ki képviseli ebben az ügyben Csehszlovákia véleményét, Masaryk, vagy Benes?"
Masaryk nyilatkozatai.
Az utolsó, maliciózus kérdés magyarázata, hogy Masaryk, aki mindig tisztában volt a csehszlovák állam összetételének természetellenes voltával, kezdetétõl fogva sokkal békülékenyebb álláspontot foglalt el a békeszerzõdések revíziója tekintetében, mint Benes. A cseh állam elnöke már 1923-ban kijelentette dr. Pályi Ede elott, hogy "a túlnyomóan magyar lakosságú területek visszaadásáról igenis lehet tárgyalni, de természetesen csak megfelelõ feltételek mellett". Masaryk 1927. október 28-án a cseh nemzeti ünnepen megismételte azt, amit Pályinak mondott, kijelentvén: "sohasem titkoltam, hogy a békeegyezmények és különösen Európa új fölosztásának a mûve nem minden részletében tökéletes. Bizonyos korrektúra részleteirõl lehet tárgyalni, de ennek tárgyilagosan és igazságosan, nem agitációszerûen kell történnie és a tárgyalásokat állam és állam között kell folytatni". Az elnök ilyen irányú megnyilatkozásainak azonban nem volt soha semmiféle praktikus értékük, mert az elnöki nyilatkozatot mindig nyomon követte egy Benes nyilatkozat, amelyik lerontotta Masaryk engedékeny magatartásának minden értékét. A legutolsó idõkbõl is fölhozhatunk egy erre vonatkozó példát.
1930. szeptember 29-én megjelenik Masaryknak a londoni General Press munkatársa elott tett következõ nyilatkozata: "Ami Magyarországot illeti, a veszélymomentum a magyarok részérõl követett agresszív politikában van. Nehézségeikben teljesen együtt érzek a magyarokkal és kedvezõ körülmények között kész, volnék arra, hogy a meglevõ határ módosítását az o javukra fontolóra vegyem; mielõtt azonban ez valamilyen alakban lehetséges lenne, a magyaroknak meg kell változtatni taktikájukat." Alig jelent meg ez a nyilatkozat, ismét akcióba lépett Benes, hogy az elnök kinyilatkoztatásainak a lényegét megcáfolja és elhomályosítsa. A cáfolat, amely állítólag autentikusan idézi Masaryk nyilatkozatát, azt mondja, hogy az elnök nem a magyarok javára teendõ egyoldalú határmódosításról beszélt, hanem csak a mai határok modifikációjáról, ehhez is hozzátette, hogy mindenféle határváltoztatás a parlamentnek van fenntartva, s nem lehet megváltoztatni a határokat a kis és nagy antant hozzájárulása nélkül. Ami pedig legérdekesebb, Benesék szerint az elnök azt is kijelentette, hogy: "Ezenkívül a változás nem lehetne kizárólag egyoldalú. A mi területünk is hasonlóképpen kiterjesztést kívánna a mi javunkra." Az utolsó karikatúraszerû ötletben alighanem egy új Benes-féle taktikázás csírája rejlik. Benes cáfolatával szemben viszont a General Press munkatársa ellennyilatkozatában megállapította, hogy Masaryk nyilatkozata igenis úgy hangzott el, amint azt o megírta és az elnök semmit sem mondott azokból a fenntartásokból, amelyekkel az o nyilatkozatát Benesék kiegészítették. Aki tudja, hogy Benes és Masaryk között évek óta milyen huzavona folyik ebben a kérdésben, nem is kételkedik a General Press tudósítójának az állításaiban. De akkor még mindig nyitva marad az a kérdés, amelyet Bethlen fölvetett: ki képviseli Csehszlovákia véleményét ebben a kérdésben, Benes vagy Masaryk? A gerillaharc korszaka.
A trianoni szerzõdést tehát aláírták, ratifikálták. Ezzel egyidejûleg pedig megindult a küzdelem a szerzõdés revíziójáért.
Magát a revíziós mozgalom történetét három fõ fejezetre lehet osztani.
- Az elsõ a Rothermere lord fellépését megelõzõ korszak, amelyet a "gerillaharc korá"-nak lehetne elnevezni.
- A második Rothermere nagyszerû sajtóhadjárata.
- A harmadik korszak pedig, amelyet Mussolini és Curtius német külügyminiszter legutolsó beszédeitõl lehet számítani
a revíziós követelés bevonulása a kormányok hivatalos programjába.
A gerillaharcok korában még nem lehetett jól megszervezett összefüggõ akciókról beszélni. Egy-egy külföldön tartott elõadás. (Az elsõ ilyesfajta megnyilatkozás 1922. tavaszán Teleki Pálnak vitaestéje volt az oxfordi egyetemen.) Külföldi újságokban elhelyezett újságcikkek. Külföldi vendégek fogadása Budapesten. Egyik-másik jóindulatú külföldi politikus, vagy publicista megnyilatkozása Magyarország igaza mellett. Keynes 1922-ben megjelent új könyve: "A békeszerzõdések revíziója". Jean Desthieux tanulmánya: "Nincs még béke! A kis antant." 1923-ban a francia parlamentben megalakult a magyarbarát képviselõk csoportja. A csoport vezére, Charles Tisseyre, aki: "Egy diplomáciai tévedés - A megcsonkított Magyarország" cím alatt könyvet írt mellettünk. Az elhangzó nyilatkozatok között igen érdekesek és még ma is használhatók akadnak. A mai angol kormány tagjai például meglehetõsen határozottan lekötötték magukat a békeszerzõdések revíziója mellett. MacDonald a munkáspárt 1925. szeptember havában tartott liverpooli értekezletén kijelentette, hogy ha a munkáspárt ismét kormányra kerül, módosítania kell a versaillesi békeszerzõdést. "Olyan béke ez, amely kihatásában rosszabb, mint a háború volt." Henderson külügyminiszter, 1924. évi február 25-i beszédében a következõket mondta: "A szövetséges államférfiaknak, akik országaikat Párizsban képviselték, nem sikerült egy igazságos és tartós békét létesíteni, a versaillesi szerzõdés határozmányai valóságos megcsúfolásai a történelemnek. A kormánynak az a föladata, hogy megteremtse a valódi békét."
Rothermere megindítja akcióját.
A revíziós mozgalom történetének második korszaka, amint mondottuk, Rothermere fellépésétõl számítódik, 1927. június 21-én jelent meg a Daily Mail-ben a "Magyarország helye a nap alatt" címû cikk, amelynek elsõ mondata így hangzott: "Kelet-Európa tele van Elszász-Lotharingiákkal." Ettõl a naptól fogva a magyar ügynek van méltó szószólója a világ közvéleménye elott. A Daily Mail kétmilliós példányszámban hirdeti a magyar igazságot és Rothermere lord, aki a nemes ügyért való küzdelembe egyre jobban belemelegszik, nagyszerû szívóssággal és a tárgy csodálatosan alapos ismeretével veri vissza az ellene megindított ellenoffenzívákat. Talán a világtörténelemben páratlan az, ami ebben az esetben történt. Lord Rothermere, mielõtt elsõ cikkét megírta, úgy érkezett Budapestre, mint egy ismeretlen és elõkelõ idegen. Nem kereste az úgynevezett "illetékes körök"-kel való érintkezést. Sõt elkerülte. A maga szemével akart látni. A saját fülével akart hallani. Véletlenül tanúja volt egy revíziós népgyûlésnek, amelyet a Társadalmi Egyesületek Szövetsége a Vigadóban rendezett. S - amint ezt késõbb maga megírta - abból az elszántságból, abból az elkeseredésbõl, amely ezen a népgyûlésen megnyilatkozott, látta, hogy itt az idõ az akció megindítására. A magyar igazságnak nem lehet ékesebb szóló bizonysága, mint ennek a nemes szívû és nagyszerû embernek az önkéntes saját elhatározásából való állásfoglalása. "Két fiam esett el a háborúban, - mondotta az egyik nyilatkozatában. - Nemes ideálokért áldozták fel az életüket, nem azért, hogy egy dicsõ nemzettel igazságtalanul bánjanak."
Lord Rothermere, Magyarország nagy barátja, aki eloször irányította rá a világ figyelmét Trianon igazságtalanságára, és aki lankadatlanul küzd a magyar revízióért. - László Fülöp festménye.
Ilyen motívumok indították cselekvésre ezt a nagyszerû embert, akinek az önzetlen és nemes föllépése csakhamar életet és mozgalmat hozott a revíziós mozgalom tespedõ vizeibe. A magyar társadalom a békekötést követõ hetedik esztendõben a trianoni nyomorúságba belefáradva, már bizonyos apátiával nézte a dolgok fejlõdését. Ebben a társadalomba egyszerre új reménységet öntött a kitûnõ lord föllépése. Bethlen István egy parlamenti beszédében igen meleg hangon emlékezett meg a Daily Mail-ben megkezdett akcióról, Herczeg Ferenc pedig mozgalmat indított, hogy a magyar nemzet sokszázezer aláírással üdvözölje Rothermere lordot. A sokszázezer aláírás természetesen igen hamar összegyûlt, s a Magyar Revíziós Liga küldöttsége Nagy Emil és Vermes Béla vezetése alatt, 1927. november 10-én, Londonban átnyújtotta Rothermerenek a huszonöt kötetre terjed díszalbumot, mely nem kevesebb, mint egymillió-háromszázezer aláírást foglalt magában. A Magyar Revíziós Liga maga is Rothermerenek köszönheti létrejövetelét. Rothermere sürgette egy olyan állandó szerv megalkotását, amely a Nemzeti Szövetség, a TESz és a többi hasonló társadalmi alakulás mellett, az egész nemzet minden rétegét csoportosítja a revízió egyértelmû követelésében. Csak napokba telt és Rothermere kívánsága megvalósult, megalakult a Liga, amely Herczeg Ferenc elnöksége alatt nagyszerû tevékenységet fejt ki a revíziós eszme terjesztése érdekében.
A Rothermere-akció egyik közvetlenül megmutatkozó hatása tehát az volt, hogy a magyar közvéleményt felrázta közönyébõl. A másik hatása, hogy egyre szélesebb körben támaszt érdeklõdést a trianoni szerzõdésben foglalt igazságtalanságok iránt. 1927. nyarán pártközi bizottság szervezkedik az angol parlamentben a magyar kérdés tanulmányozására. Lloyd George is Rothermere mellé áll. Földiák Györgynek, az Angol Magyar Bank egyik budapesti igazgatójának a levélbeli kérdésére kifejti, hogy a megkötött szerzõdésekrõl azoknak megalkotásakor mindenki elismerte, hogy "idõrõl-idõre módosíthatók lesznek az esetleg fölmerülendõ új tényeknek és körülményeknek megfelelõen". "Mi mindnyájan elismertük annak lehetõségét, - írta - hogy a békeszerzõdések bizonyos rendelkezései és bizonyos klauzulái eszmecsere, döntés és esetleg revízió tárgyává is tehetõk ama nagy bíróság által, amelyet a békeszerzõdés elsõ pontjai megszervezett, vagyis a Népszövetség által."
Tardieu, francia miniszterelnök abban a vitában, amely 1930. évi november hó 13-án a revízió kérdésében fejlõdött ki a francia parlamentben, tagadta, hogy a népszövetségi paktum 19. szakaszára hivatkozva, bárki is kérhetné a békeszerzodések revízióját. "Sokan olyan értelmet kívánnak adni a tizenkilencedik paragrafusnak, - mondta - amire a szövegezõi sohasem gondoltak." Lloyd George tanúságtétele már Tardieu beszéde elott három évvel végérvényesen eldöntötte ezt a kérdést és kétségtelenné tette, hogy a szerzõdés megalkotói éppen a revízió lehetõvé tétele érdekében alkották meg a 19. paragrafust.
Harmadik hatása a Rothermere-akció megindításának az ellentábor fölszisszenése volt. A cseh parlamentben július 7-én heves kirohanások történtek Rothermere ellen, akit akkoriban a cseh lapok "Don Quichote de la Daily Mail" néven igyekeznek lekicsinyelni. A támadást maga Benes vezeti. Ebbõl heves polémia támad, Rothermere azonban az adatok pergõtüzével csakhamar elhallgattatja a cseh külügyminisztert. Ugyanez a sorsa 1927. novemberében Zoch lutheránus püspöknek, aki kemény válaszokat kap a lordhoz intézett nyílt leveleire. A magyar nemzet egyre több bizakodással és a nemes lord iránt való lelkesedéssel nézi ezeket a fejleményeket. Rothermere iránt való háláját boldogan és tüntetõen fejezi ki, mikor 1928. májusában Rothermere fia, Harmsworth látogat el Magyarországra. Soprontól Budapestig, Szegedtõl Debrecenig valóságos diadalút volt Rothemere fiának az utazása. Mi, magyarok, magunk is könnyes szemmel és megilletõdött szívvel eszméltünk rá, hogy a revíziós követelés mennyire benne él a magyar nép lelkében. Rothermere és a Pesti Hírlap.
A Pesti Hírlap természetesen az elsõ pillanatban ott állott Rothermere mellett, új hévvel és új lelkesedéssel folytatta régi akcióját a trianoni határok megváltoztatásáért. A lap állandó összeköttetést tartott fenn Rothermere-rel, a lord számos, ma is emlegetett és ma is idézett nyilatkozata a Pesti Hírlapban látott eloször napvilágot. A Pesti Hírlap harci erejét pedig fölbecsülhetetlen értékûvé tette, hogy akkoriban a magyar újságírás fejedelme, Rákosi Jeno írta a vezércikkeit. Rothermere lord angol fordításban olvasta Rákosi Jeno cikkeit, a revíziós harc londoni és budapesti két vezéregyénisége között ismeretlenül is bizonyos intimitás fejlõdött ki. Csakhamar létrejött közöttük az elsõ személyes találkozás. Rákosi Jeno, aki ekkor már 86 esztendõs volt, az o korában csodálatos vállalkozási készséggel és frissességgel rászánta magát a hosszú utazásra, 1928. júliusában megérkezett Angliába, ahol két héten keresztül a lord skóciai kastélyában Rothermere vendége volt. Az elsõ találkozást hamarosan követte a második. Rákosi Jeno ugyanabban az évben, szeptember 23-án, Velencében találkozott a lorddal, Velencébõl pedig Rómába utazott, ahol Mussolini fogadta. Rákosi Jeno csodálatos egyéniségének kétségtelenül hatása volt úgy Mussolinire, mint Rothermerere.
A lordnak nemsokára szomorú alkalma nyílt arra, hogy a Rákosi Jeno iránt érzett elismerésének áldozatra kész bizonyságát adja. Alig pár hónappal a velencei találkozó után, 1929. február 8-án Rákosi Jeno meghalt. Február 17-én pedig megérkezik Rothermere lord sürgönye a Pesti Hírlaphoz, amelyben bejelenti, hogy saját költségén szobrot állíttat Rákosi Jenõnek. A szobor azóta már elkészült, 1930. november 30-án le is leplezték. Rothermere pedig, aki a Daily Mail fõszerkesztõjét, Ward Price-t bízta meg képviseletével, Kossuth Lajos szavait üzente a Rákosi Jeno emlékét ünneplõ magyar nemzetnek: "Mióta az emberiség történelmét följegyezték, nem volt igazságosabb ügy, mint a magyar nemzet ügye!"
Rákosi Jeno, a legnagyobb magyar publicista, a revízió feledhetetlen emlékû harcosa, aki nagyszerû küzdelmét Trianon revíziójáért a Pesti Hírlap hasábjain indította meg és folytatta haláláig. - László Fülöp festménye. Mussolini a revízió mellett.
Nem részletezzük tovább a Rothermere akció egyes mozzanatait. Most még csak arra kívánunk röviden rávilágítani, hogy a Rothermere akcióval kapcsolatban hogyan lett a szétszórt és ködös revíziós meggyõzõdésekbõl egységes politikai akció, a revízió követelése, mint vált az egyes kormányoknak hivatalosan hangoztatott programjává. Ezzel megérkeztünk a revíziós mozgalom történetének legfontosabb fázisához, a harmadik fejezethez, amelynek egyébként ma még csak a kezdetét éljük.
A revízió problémájával kapcsolatban Rothermere közvetítésével történik meg az elsõ, végtelenül fontos állásfoglalás. A Daily Mail 1928. március 27-én közli Mussolinink a Rothermere lord elott tett nyilatkozatát, amelyben Olaszország vezére, minden más felelõs állásban lévõ államférfit megelõzve foglalt állást a trianoni szerzõdés revíziója mellett, mert "egy békeszerzõdés nem lehet sírbolt". Mussolini nyilatkozata leírhatatlan lelkes hatást vált ki a magyar közvéleménybõl. Amikor egy hónappal késõbb Budapestre érkezik az olasz képviselõknek és szenátoroknak egy csoportja, a magyar társadalmi egyesületek szövetségének rendezésében 25 ezer fõnyi tömeg tüntet az olasz-magyar barátság és Mussolini mellett.
Mussolini, a modern Olaszország megteremtõje, aki kitörölhetetlenül beírta nevét a hálás magyar nemzet lelkébe azzal, hogy a nagyhatalmak képviselõi közül o foglalt eloször hivatalosan állást a trianoni szerzõdés revíziója mellett. A Duce baloldalán az elsõosztályú magyar érdemkeresztet viseli, mellén a harctéren szerzett érmek, közöttük a sebesülési érem, amelynek a szalagján két csíkozás jelzi, hogy Mussolini kétszer is megsebesült a tûzvonalban. A Duce ezeket a még közlegény korában szerzett kitüntetéseket szereti legjobban. A festmény Merész Gyula mûve.
Mussolini nyilatkozata mint a bomba csap le az ellenséges táborba. Benes, aki Nyugat-Európa felé szereti megõrizni a látszatot, 1928. április 10-én az amszterdami De Telegraafban még azt mondja, hogy a békerevízióról valóban lehet beszélni, hiszen senki, maga a csehszlovák állam sem állította, hogy a jelenlegi békék ideálisak és azokon nem lehet javítani. Két hónappal késõbb, június 21-én, azonban a kisantant külügyminisztereinek Bukarestben tartott konferenciája már sokkal harciasabb húrokat penget és a kiadott kommünikében, amely fõképpen Magyarországgal és a revízió kérdésével foglalkozik, kijelenti, hogy "minden eszközzel szembeszállanak bármilyen kísérlettel, amely a trianoni szerzõdés megváltoztatására irányul".
A hivatalos Anglia álláspontja sem kedvezõ. Chamberlain, Anglia akkori külügyminisztere egy hozzáintézett interpellációra válaszolva, 1928. július 4-én kijelenti: "Senki sem szolgálja a béke érdekét azzal, hogy a nemrég megkötött béke revízióját javasolja." Itt megjegyezzük, hogy Anglia hivatalos köreinek az állásfoglalása a munkáspárt uralomra jutása után némiképpen kedvezõbb lett a számunkra. 1929. november 13-án Mander liberális képviselõ megkérdezte a munkáspárti kormány külügyminiszterétõl, mi a kormány álláspontja a trianoni szerzõdés revíziója tárgyában? Henderson pedig erre ezt felelte: "Az angol kormány soha sem tette megfontolás tárgyává a trianoni szerzõdés revíziójának a kérdését." A diplomácia nyelvezetében a finomságok döntenek. Ezért megállapíthatjuk, hogy Henderson formulája, amely még nyitva hagyja az ajtaját annak, hogy az angol kormány a közelebbi vagy távolabbi jövõben a revízió mellett foglaljon állást, valamivel jobb a Chamberlain ridegen elutasító álláspontjánál.
A hideg és óvatos Chamberlaint revízióellenes nyilatkozatának megtételére többek között az is indíthatta, hogy Mussolini 1928. június 5-én tartott külpolitikai expozéjában hivatalos helyrõl megismételte azt, amit a Rothermerenek adott interjúban kijelentett: "Súlyos bonyodalmakat lehet kikerülni azzal, ha revízió alá veszik a békeszerzõdéseket azokban a pontokban, amelyek revízióra szorulnak."
A revíziós gondolat további terjeszkedését mutatja, hogy az amerikai Egyesült Államok szenátusának a külügyi bizottsága elhatározta, hogy a magyar kérdést tanulmányozni fogja s hivatalosan megkereste Rothermere lordot, küldje be a Daily Mail-nek Magyarországról írott cikkeit. A magyar kormány álláspontja.
A magyar kormány az egyre szélesebb köröket verõ mozgalommal szemben nagyon óvatos, igen sokak szerint túlzottan óvatos álláspontra helyezkedik. 1927. október 19-én az egységes párt értekezletén Bethlen István kijelenti, az idot nem tartja még alkalmasnak arra, hogy a békerevízió kérdését a Nemzetek Szövetsége elott fölvesse. Ez a hivatalos magyar álláspont lényegében azóta sem változott. A magyar kormány politikája ebben a tekintetben arra szorítkozik, hogy ne zárja be maga mögött az ajtókat. A háborút elítélõ Kellog-paktumhoz például Magyarország 1928. október 8-án annak a megjegyzésével csatlakozott, hogy reméli, a paktumot aláíró hatalmak a jövõben keresni fogják a módját a nemzetközi igazságtalanságok orvoslásának.
Amint a Rothermere-akció sodra mindig hatalmasabb tempóban magával ragadja a magyar közvéleményt, a magyar kormány egyre sûrûbben kénytelen állást foglalni a revízió kérdésében. 1929. január 15-én például már az egységes párt értekezletén is sürgetõ hangok hallatszanak, amelyek a kormány erélyesebb föllépését követelik. Ezekre a fölszólalásokra Bethlen István azt feleli, hogy a kormány csak "megfelelo nemzetközi helyzetben" hajlandó a revíziós követelés fölvetésére.
Két héttel késõbb újabb offenzíva indul azzal a céllal, hogy a kormányt határozottabb föllépésre bírja. 1929. február elsején Budapest székesfõváros közgyûlése Pólónyi Dezsõ indítványára elhatározta, megkeresi a törvényhozást, hogy az utasítsa a kormányt a trianoni szerzõdés revíziójának az elõkészítésére. Ez a határozat már a fovárõsi pártok hosszú kompromisszumos tárgyalásának az eredménye volt, mert Pólónyi Dezsõ eredetileg sokkal határozottabb hangon fogalmazta meg indítványát. Február hatodikán Bethlen István a képviselõházban kijelenti, hogy teljesen magáévá teszi a fõváros revíziós határozatát, de hozzáteszi: a kormány csak akkor veti föl külföldi fórumok elott a revíziós kérdést, ha az idõ már megérett rá.
A magyar kormány óvatosságát némiképpen érthetõvé teszi, hogy ebben az idõben még az utódállamok számára a revízió puszta emlegetése is elegendõ ok volt arra, hogy Magyarországot békebontó szándékkal vádolják meg a világ elott. 1929. május 27-én Budapesten nagy pompával avatják föl a hõsök emlékkövét és a millenniumi emléket. Bethlen István ünnepi beszédében azt hirdeti, hogy a magyar nemzet nem nyugszik meg a trianoni végzésben soha. Két héttel késõbb, június 10-én a kisantant-államok kormányai demarsot intéznek a magyar kormányhoz, amelyben tiltakoznak Bethlen István "irredenta kijelentései" ellen.
Magától értetõdik, hogy ennek az okvetetlenkedésnek nem lett semmi következménye. Kisantantékat lehûti, hogy Bethlen Istvánt, aki június folyamán Párizsba utazik, a francia fõvárosban igen barátságosan fogadják, a francia sajtóban, magában a külügyminisztériumhoz közelálló Le Temps-ban is jóindulatú cikkek jelennek meg Magyarországról. Elmúlt az az idõ, amikor a francia sajtó teljes egészében a kisantant hazugságait terjesztette. A kisantantot gondolkozóba ejtheti az is, hogy 1929. július 30-án a II. Internacionálé végrehajtó bizottsága Bernben állást foglal a revízió mellett, bárha határozatához hozzáteszi: "csak egy demokrata és békés Magyarország kérheti az Internacionálé támogatását."
Lassan-lassan a hivatalos magyar álláspont is kezd némiképpen nekibátorodni. 1929. szeptember 10-én Apponyi Albert, a magyar delegáció vezetoje, a Népszövetség közgyûlésén mondott beszédében saját hosszú életének tapasztalataira hivatkozva, kifejti, hogy semmi sem örökös a politika világában, egyben rámutat a trianoni szerzõdés képtelen és tarthatatlan voltára.
Valószínû, hogy Apponyi genfi szereplésének visszhangját jelenti, hogy október 25-én Zaleszky lengyel külügyminiszter bukaresti látogatása alkalmával kijelenti, hogy Lengyelország, bár Magyarország iránt õszinte rokonszenvet érez, a revíziós törekvéseket visszautasítja. A magyar revíziós követelésekkel kell összeköttetésbe hozni Mironescu román külügyminiszternek azt a Prágában 1929. december 4-én tartott beszédét is, amelyben kijelenti, hogy a kisantant "minden eszközzel" el fogja hárítani "a jogos nemzeti törekvéseik elé állított akadályokat". Ez nyílt fenyegetés akar lenni. De teljesen hatás nélkül marad. A hágai és párizsi tárgyalások egy idõre ugyan kiszorítják a napi aktualitások sorából a revíziós követeléseket, 1930. június 4-én azonban már az egész ország dacos gyászünneppel üli meg a trianoni szerzõdés aláírásának tízesztendõs évfordulóját. Apponyi Albert pedig ebbol az alkalomból a képviselõházban megrázó erejû gyászbeszédet mond.
A revízió marad, ami volt, a magyar politikai élet legfontosabb kérdése, az a kérdés, amelyhez minden egyebet hozzá kell mérni. A revízió szempontjából ítéli meg a nemzet és a közvélemény Briand páneurópai tervét is. A magyar felsõház külügyi bizottságának 1930. július 5-én tartott ülésén az a fölfogás fejezõdött ki, hogy Magyarország csak a békeszerzodések revíziója után járulhat hozzá a tervezett Európai Szövetséges Állam megalakításához, július 7-én tartott debreceni beszámolójában pedig Bethlen István miniszterelnök kijelenti, hogy "Páneurópa kedvéért nem lehet megkövesíteni a trianoni határokat". Ezt a fölfogást a Briand memorandumára válaszul, július 15-én átnyújtott magyar válaszjegyzék úgy fejezi ki, hogy a magyar kormány nem járulhat hozzá olyan megoldáshoz, amely a revízió lehetõségét kizárva a békeszerzodések által teremtett mai helyzetet megváltozhatatlanná tenné. Szeptemberben Genfben, amikor ott a Briand memorandumára beérkezett válaszokat tárgyalják, a magyar kormánynak ezt a fenntartását bizonyos megértéssel fogadják. És hasonló fogadtatásban van része annak az Apponyi beszédnek is, amely a múlt évinél sokkal határozottabb formában fejtegeti a trianoni szerzõdés revíziójának szükségét.
A magyar revízió szempontjából különösen érdekes eseményei voltak az utolsó hónapoknak Bethlen István velencei találkozója Rothermere-rel, amely alkalmul szolgált arra, hogy a magyar kormány feje és Magyarország nagy barátja kölcsönösen megértsék egymást; továbbá Bethlen István utazása Angórába és Berlinbe, amelynek során a magyar miniszterelnök mind a két fõvárosban szóbahozta a revízió szükségességét. Végül: különös fontosságot kell tulajdonítani annak az interjúnak, amelyet Bethlen István a New York Times számára adott. Ebben az interjúban, amelynek a szövege 1930. november 18-án jelent meg a Pesti Hírlapban, a miniszterelnök így mondotta meg, hogy Magyarország milyen konkrét követeléseket támaszt a revízióval kapcsolatban: "Mi a magyar nemzetiséghez tartozó testvéreinket akarjuk visszanyerni és népszavazást kívánunk, amely megállapítsa, vajon bizonyos más nemzetiségek is vissza akarnak-e térni hozzánk, vagy nem?"
Ebben a nyilatkozatban, amelyet úgy lehet tekinteni, mint a magyar revíziós mozgalom hivatalos programját, a miniszterelnök magáévá tette azt az álláspontot, amelyet ebben a kérdésben a Magyar Revíziós Liga már korábban elfoglalt, és amelyet lord Rothermere is helyeselt. A revíziós követelés mint hivatalos kormányprogram.
A hágai konferencia és a jóvátételi kérdések végleges elintézése után egyszerre új harcos jelentkezik a revíziós fronton: Németország. Augusztus 11-én Treviránus, a megszállott területek birodalmi minisztere éles hangú beszédet mond Németország keleti határairól, különösen a lengyel korridorról s kifejezi azt a reményét, eljön még a nap, amikor meg lehet indítani a harcot Németország jogaiért. Másik fontos esemény Mussolininek október 27-én mondott beszéde, amelyben kijelentette, hogy a békeszerzodések revíziója nemcsak olasz érdek, hanem az egész világnak érdeke és nem megvalósíthatatlan dolog, miután ezzel a népszövetségi alapokmány is számol. Errol a Mussolini beszédrõl írta Leon Blum a francia szocialista párt vezére a Populaireben, hogy azzal Mussolini "hivatalosan megnyitotta a békeszerzodések revíziójára vonatkozó akciót".
Leon Blum ugyanebben a cikkben azt követelte, hogy a francia kormány kezdjen tárgyalást a békeszerzodések revíziója érdekében, mert Mussolini kezébõl ki kell venni "ezt a propagandaeszközt". Úgy látszik, egyre szaporodnak Franciaországban, akik egy véleményen vannak Leon Blummal, mert Mussolini idézett beszéde óta sûrûbben hangzanak el Franciaországban a revízió melletti hangok. Itt elég, ha Hervé, Daladier, Cot és mások megnyilatkozásaira utalunk.
Curtius november 20-án mondott feltûnést keltõ beszédet, amely szerint a versaillesi szerzõdés egyes részei nem lehetnek Európa öröktörvényei; a német nép a mostani állapotokkal "különösen keleten" nem békülhet ki és ezt az igényét "a népszövetségi paktum 19. §-án túlmenõen is hangoztatja". Mussolini beszéde azt jelentette, hogy a revízió követelése az olasz kormány hivatalos politikája, Curtius beszéde azt jelenti, hogy a német kormány is hivatalosan követeli a revíziót.
Ennek a két beszédnek a hatása alatt különös szenzációt keltenek Bethlen István már említett angórai és berlini utazásai. Az ellenséges oldalon már arról beszélnek, hogy egységes revíziós front alakul Mussolini vezetése alatt. Talán már a közeljövõ megmutatja, mennyi igazság van ezekben a találgatásokban. Egy dolog azonban kétségtelen: a revízióért való harc olyan stádiumba érkezett, amikor ellenség és jó barát egyformán érzi, hogy a dönto események nem várathatnak sokáig magukra.
A Pesti Hírlap revíziós albuma.
Az elõadottakból láthatjuk, hogy az esztendõ második felében a revízió kérdése a nemzetközi érdeklõdés elõterébe nyomult. Mindenki érzése szerint közeledünk ahhoz az idõponthoz, amikor a revízió problémája bevonul az aktuális nemzetközi politikai kérdések sorába. Ebbol a szempontból a legjobb idõben jelent meg a Pesti Hírlap "Igazságot Magyarországnak!" címû revíziós albuma, amely szeptemberben hagyta el a sajtót. Ugyanakkor, amikor a politikusok, diplomaták magánbeszélgetéseiben és nyilvános megnyilatkozásaiban egyre gyakrabban kezdett szerepelni a revízió, a Pesti Hírlap albuma grafikonok, térképek, többszínû és egyszínû reprodukciók tömegével támogatott rövid és meggyozo érveléssel mutatta be a világnak a magyar nemzet igazát. Az albumot Genfben megkapta a Nemzetek Szövetségének õszi közgyûlésére kiküldött delegációk minden tagja és az ott idõzõ újságírók túlnyomó többsége. Ezekben a körökben valóságos szenzációt keltett a pompás díszmunka, amelyet mindenki nagy érdeklõdéssel kezdett tanulmányozni. De nem tévesztették el hatásukat azok a példányok sem, amelyeket Budapestrõl az öt világrész minden sarkába szétküldtek, hogy államférfiak, politikusok, újságírók, tudósok között hirdesse azt az igazságot, amelyet Rothermere elsõ cikkében úgy fejezett ki, hogy Magyarországnak is helyet kell adni a nap alatt.
Az album mély hatásáról némi fogalmat adhatnak azok a megnyilatkozások, amelyeket a Pesti Hírlap címére érkezõ köszönõ levelek tömegébõl kihalásztunk és amelyeket a következõ hasábokon közlünk.
Köszönõlevelek.
A díszalbum magyar kiadását a magyar közélet vezeto egyéniségeinek küldöttük meg, nem úgy, mint a külföldnek: felvilágosítás és meggyõzés céljából, hanem azért, hogy tudomást vegyenek a világ minden táján megindított revíziós hadjáratunkról s véleményt alkothassanak maguknak akciónk helyességérõl és célirányos voltáról.
Nagy elégtételünkre szolgál, hogy Magyarországról is tömegével érkeztek hozzánk a levelek, amelyekbõl éppen csak egyes, rövidrefogott mutatványokat közölhetünk.
Magyarország kormányzójának megbízásából Vértesy Õnagyméltósága, a kabinetiroda fõnöke írta meg, hogy Õfõméltósága a "nagyhatású propagandamunkát nagy örömmel és különös elismeréssel fogadta". József fõherceg, levele szerint, azt a benyomást nyerte revíziós albumunkból, hogy ez a világ minden tájára széjjelküldött mû fel fogja nyitni a nem elvbõl rosszindulatú emberek szemét és látni fogják, hogy Trianon hazugságokra felépült kártyavár.
Dr. József Ferenc fõherceg azt írja, hogy "nagy hatással" volt reá a munka, amelybõl "kilátszik a magyar nemzet különleges életereje". Gróf Bethlen István annak a meggyõzõdésének ad kifejezést, hogy e mû "a nemzetközi közvélemény elott hatalmas karriert fog befutni".
Gróf Bethlen István, Magyarországnak 1921. óta miniszterelnöke. Hatalmas politikai egyéniségét külföldi ellenfeleink is elismerik. - László Fülöp festménye.
Gróf Klebelsberg Kunó szerint kiadványunk "klasszikus könyv, mely minden bizonnyal százpercentes eredményt fog elérni".
Walko Lajos dr. külügyminiszter úgy ítélkezik, hogy könyvünk "eredményesen fogja támogatni igaz ügyünkért való harcunkat".
Eger érseke, dr. Szmrecsányi Lajos megrendítõ szavakat talál, mondván: "A részemre megküldött díszes példány átlapozásánál felmelegedett a szívem, de egyszersmind összeszorult az öklöm."
Ravasz László dunamelléki református püspök szerint, a Pesti Hírlap a revízió érdekében kifejtett "nagyszerû és páratlan" munkájának "summája és climax-a a Revíziós Album, amely magában felér egy megnyert csatával".
Gróf Apponyi Albert, Genfbõl, a Népszövetség közgyûlése idején írta nekünk: "Nagyon sok esetben volt alkalmam rá, hogy az albumról egyes delegátusokkal elbeszélgessek. Mindannyian nagyon dicsérték, hogy milyen kitûnõ, áttekinthetõ képét nyújtja a kérdésnek. Légrády Ottótól jó gondolat volt ennek az albumnak a megjelentetése."
Az igazságos békerevízió nagy magyar apostola, gróf Apponyi Albert, akit az angol és amerikai köztudat The Grand Old Man of Central Europe (Közép-Európa nagy öregembere) névvel tisztelt meg. - László Fülöp festménye.
Hevesy Pál, madridi követünk, aki a Népszövetség ülésezése idején még genfi miniszterrezidens volt, ezt táviratozta: "Idegen államok külügyminiszterei és más fontos delegátusai, elragadtatással fejezték ki a hatást, melyet a könyv reájuk gyakorolt."
Herczeg Ferenc, a Magyar Revíziós Liga elnöke írja: "A könyv minden elfogulatlan olvasóra megragadó hatással kell hogy legyen."
Herczeg Ferenc, a legnagyobb élo magyar író, a Magyar Revíziós Liga elnöke. - Feszty Masa festménye.
Párizsi követünk, Villani Frigyes azt írja, hogy: "Biztosra veszem, hogy ez a körültekintõ gondossággal megszerkesztett és meggyõzõ képanyagban bõvelkedõ kiadvány nem fog célt téveszteni."
Köteteket tölthetnénk meg, ha minden levelet közölni akarnánk, amely munkánkat helyesli és üdvözli. Az összes felekezetek fõpapjai és iskolái, a felsõház és a képviselõház tagjai, a bírói kar kiválóságai, a magyar állami és városi közigazgatás vezetõi, a magyar közélet minden rendû és rangú vezeto tagjai versenyeznek egymással annak a hatásnak az elismerésében, amelyet a Revíziós Album hivatva van a külföld közvéleményére gyakorolni.
Ennek a hatásnak csupán halvány képét mutatják azok a külföldi nyilatkozatok, amelyeket a továbbiakban közlünk, csekély hányadát a hozzánk érkezett levéltömegnek.
Olaszország.
Balbino Giuliano közoktatásügyi miniszter meleghangú levélben mondott köszönetet az érdekes albumért és rokonszenvét fejezte ki a nemes magyar nemzet iránt.
G. Federzoni, a szenátus elnöke, örömmel vette kézhez az érdekes albumot, amelyért igen hálás.
Fedele volt közoktatásügyi miniszter azt írja, hogy a könyv világosan megmutatja azt az igazságtalan elbánást, amelyben Magyarország részesült és értékes adatokkal illusztrálja azt, hogy mit tett Magyarország a kultúra és a mûvészetek fejlõdéséért. A hét népnek együtt kell haladnia az igazság és nagyság jövendõje felé.
Facchinetti szenátor azt kívánja, hogy Magyarország igazához jusson, amelyre méltó dicsõséges múltjánál és az európai civilizáció körüli érdemeinél fogva.
Cirmeni szenátor ezt üzeni: Adja Isten, hogy a revízió napja immár ne legyen messze.
Mazzoni szenátor rendkívül megörült a képek szépségének és a följegyzések érdekességének és fájdalmasan érintette, hogy Trianon következtében Magyarország súlyos nehézségek között sínylõdik. Kívánja, hogy az ország jogainak elismeréséhez jusson.
Manaresi hadügyi államtitkár azt írja, hogy a fascista Olaszország meleg barátsága kíséri a magyarságot jelenlegi kemény megpróbáltatásaiban. Ettore Rosboch pénzügyi államtitkár szerint a könyv új és ellentmondást nem tûrõ bizonyítékait adja azoknak a tévedéseknek és igazságtalanságoknak, amelyeket a trianoni békével Magyarország rovására elkövettek.
Pitacco szenátor, Trieszt polgármestere azt írja, hogy a könyv tüzetes átolvasása után jobban, mint valaha, megerõsödött benne az a meggyõzõdés, hogy olyan népnek, amely annyi kinccsel bír múltjában, elobb-utóbb igazságot fog szolgáltatni a történelem.
Van Rossum kardinális azt üzeni: Hõ imával fogja kérni az Istent, hogy a magyar nép igazságához jusson.
Monti, az Olasz Kereskedelmi Bank elnöke, a könyv elolvasása után teljes mértékben átérezte igazságunkat annak az országnak a felvirágzása érdekében, amelyet annyira egyesít Olaszországgal a hagyomány és a jelenlegi kapcsolat is.
A. Bruschi, a firenzei királyi könyvtár igazgatója azt írja, hogy a könyv kézenfekvõ logikával mutatja ki a nemes magyar nemzet megcsonkításának igazságtalanságait.
Alfieri milanói egyetemi tanár lelkes levélben fejezi ki, hogy az olaszok megértik és átérzik a megcsonkított Magyarország fájdalmát. Személyesen is járt itt és közvetlenül érezte a letiport nemzet fájdalomkiáltását, amelyet a könyv oly meghatóan dokumentál.
Angelini professzor, a gazdaságtechnikai szindikátus igazgatója azt írja, hogy mire végére ért a könyvnek, még mélyebben érezte a meghatott csodálatot és rokonszenvet a magyar nép iránt, amelynek a sors oly súlyos megpróbáltatást rendelt.
Báró Lumbroso fõszerkesztõ emlékeztet arra, hogy családja a múlt században Turinban bensõ barátságban élt Kossuth Lajossal és nõvérével. O tehát régóta csodálója Magyarországnak.
G. Viola, bolognai orvosprofesszor: E könyvnek az olvasására minden nemes szív megdobban a fájdalomtól és a felháborodástól és azonnal kész arra, hogy a legszentebb, örökkévaló ideálok szolgálatában, az igazság nevében saját ügyévé tegye a magyar követeléseket.
Anglia.
MacDonald miniszterelnök és a kormány többi tagja levélben fejezték ki köszönetüket a könyvért, amelyet érdeklõdéssel olvastak át.
Lord Carson volt miniszter azt írja, hogy a könyv igazán nagyon szép és méltó ahhoz az ügyhöz, amelyet képvisel. Mélyen sajnálja azt az elbánást, amelyben Trianon részesítette Magyarországot.
Lloyd George nagy érdeklõdéssel olvasta át a könyvet.
R. Clynes, Anglia belügyminisztere, köszönetet mondott a könyv megküldéséért, amely egy oly nagy érdeklõdéssel kísért kérdésre nézve nyújt tájékoztatásokat.
Lord Rothermere: Az albumot, mint propagandamûvet nehéz túlszárnyalni, mint hazafias szolgálat, pedig nem méltányolható eléggé. Egy bepillantás elég arra, hogy felébressze az igazság érzetét, és hogy semlegesen gondolkozó embereket a magyar ügy bajnokaivá tegyen.
Lord De La Warr mezõgazdasági miniszter köszönettel vette az "Igazságot Magyarországnak" címû munkát és arról értesít, hogy a könyvben foglalt fejtegetéseket gondos megfontolás tárgyává fogja tenni.
Herbert Bury, London helyettes püspöke: Az Ön könyve megerõsítette méltatlankodásomat és sajnálkozásomat Magyarország jelenlegi helyzetén. Az igazság a kellõ idõben el fog jönni.
W. R. Inge, a St. Paul székesegyház dékánja: A könyv gyönyörû és mélyen megindító. Nagyon kevés angol ember van, aki ne érezne meleg rokonszenvet a magyar nemzet iránt. A két nép közti rokonszenv természetbõl fakad.
Lord Sydenham: A szép könyv dicséretére válik szerkesztõnek és kiadónak egyaránt. Mindig az döbbentett meg, vajon milyen befolyás következtében bántak el ily kegyetlenül azzal a néppel, amely nem volt felelõs a háborúért.
Mary Edith Durham írónõ: A trianoni békét revideálni kell. Reméljük, lesz annyi ész az emberekben, hogy ezt békés úton intézzék el.
O. Rusell követ: Köszönöm a gyönyörû könyvet. Magyarországnak sok igaz és õszinte barátja van, akik a kellõ alkalommal majd sorompóba lépnek.
Marquess of Crewe volt miniszter: A könyv kivitele elsõrangú. Olvasva eszembe jutnak budapesti emlékeim. Magyarország iránt mindig baráti érdeklõdéssel viseltettem, mint oly sokan honfitársaim közül.
Rudyard Kipling író, levelében köszönetét fejezte ki, hogy alkalom nyílt számára a "Justice for Hungary" áttanulmányozására.
Lord Lamington, a Lordok Házának tagja, volt kormányzó: Az Album tartalma mindenre kiterjeszkedik és világosan mutatja, hogy a trianoni béke milyen szenvedéseket okozott Magyarországnak. Remélem, Magyarország állapotában javulás fog beállani.
C. W. Bourneman, az alsóház tagja: Függetlenül az Album fõcéljától, - attól, hogy felhívja a figyelmet a trianoni békének súlyos következményeire, melyeket Magyarországnak okozott, - szeretnék gratulálni mindenkinek, aki közremûködött a könyv megalkotásában, mert az a színes reprodukálásnak és a nyomdai mûvészetnek igen magas fokán áll.
Rev. R. J. Drummond: Rendkívül meggyõzõen mutatják ki, hogy mennyire sürgõs Trianon revíziója. Mindig azt mondtam, nem érheti ily nagy büntetés Magyarországot, amely csak a kényszerítõ hatás alatt csatlakozott ellenségeinkhez. Remélem, békés úton is visszakaphatják Erdélyt és a többi részeket.
Pearce Higgins, Trinity College Cambridge: A könyv gyönyörû. Megtanultam belõle, mily fontos szerepet játszott Magyarország a múltban. Elõbb vagy utóbb eljön az idõ Trianon revíziójára.
Sir Sidney Low író: A könyv gyönyörû, dicséretére válik a szerkesztõ mûvészi érzékének és ítélõképességének. Folytatom munkámat abban az irányban, hogy a trianoni igazságtalansággal megismertessem Anglia népét.
Kennworthy, az alsóház tagja: Magyarország ügyében gyõzni fog az igazság; talán már nem is soká.
E. Outwaithe, Rothermere titkára: Az utolsó három évben láttam minden propagandamunkát, amelyet Magyarországról kiadtak. Az Öné kiválóságban bármelyikkel felveszi a versenyt.
Az Eighty Club, Anglia egyik legelõkelõbb klubja: Ha ennek a könyvnek egy kevésbé költséges kiadását nagyszámban lehetne Angliában elterjeszteni, a revízió ügyének sok hívet szereznének vele.
Sir Robert Donald: A mû siettetni fogja a békeszerzõdés revízióját, amely most már határozottabb formákat ölt.
A Daily Mail, Anglia legolvasottabb napilapja írja: Az az igazságtalanság, amelyet a trianoni békeszerzõdés megalkotói Magyarországgal elkövettek, megkapóan jut kifejezésre a nagyon értékes és érdekes könyvben. Elragadó vázlatát adja a magyar történelemnek. Nincs ország, mely eseményteljesebb múltra tekinthetne vissza s több büszkeséggel mutathatna rá államférfiainak, költõinek, mûvészeinek nagy sikereire. Rendkívül érdekesek a képek, melyek azt mutatják, hogy az európai civilizáció mily óriási mértékben adósa a magyar nemzetnek.
Alfred Burt lovassági tábornok: Gratulálok a könyv nagyszerû összeállításához és a pompás színesnyomású képekhez, amelyekbõl oly élénken derül ki az Önök országának története és mai helyzetének szomorú képe. Sok magyar barátom volt és mély rokonszenvet érzek a magyar nemzet sorsa iránt.
Sir Montague Barlow nagy érdeklõdéssel fogja tanulmányozni a könyvet Magyarország jelenlegi helyzetérõl.
Közel- és Középkeleti Társaság (Near and Middle East Assotiation): A Társaság élénken foglalkozik a közelkelet kisebbségi ügyeivel és az Albumban foglalt információkat igen értékeseknek találja.
Mr. Hora-Belisha, az alsóház tagja: Eddig csupán arra volt idom, hogy átlapozzam a könyvet. Annyit mondhatok, hogy az illusztrációk rendkívüli módon érdekeltek engem.
Franciaország.
- De Monzie volt miniszter: A trianoni békérõl alkotott véleményemet egyszersmindenkorra leszögeztem, midõn a Szenátusban a béke ratifikálása ellen szavaztam.
- De Castellane gróf, a kamara alelnöke: Mint Magyarország régi barátja, mindig megértéssel követtem a magyar nemzet erõfeszítéseit és kívánom, hogy minél többen ismerjék meg helyzetét Franciaországban.
- Justin Godart volt miniszter: Ha az én hazámat sújtotta volna ilyen kegyetlenül a sors, a Pesti Hírlap kiadványához hasonló dokumentummal kívánnám a világ lelkiismeretét felébreszteni, mert ennél hatásosabbat el sem tudnék gondolni.
- Anatole Mameau, a Szenátus tagja: A legnagyobb figyelemmel fogom végigolvasni a mûvet s a legnagyobb szimpátiával, amelyet Magyarország iránt érzek.
- Alcide Ebray miniszter: Ez a békeszerzõdés különösen igazságtalan, amikor egy ennyire érdekes nemzettel szemben alkalmazzák, amelynek annyi érdeme van az európai civilizáció körül.
- Charles Danielou képviselõ: A magam részérõl már megmondottam véleményemet a békérõl immár körülbelül tíz éve. Azóta ez a véleményem nem változott.
- Boassonnot kanonok: Eloször is megcsodáltam a szöveget és a képeket, azután a csodálatba nagy fájdalom és mély részvét vegyült.
- Hirschauer tábornok: Megértem az önök érzelmeit: a háború törvényei kegyetlenek.
- P. Delhumeau képviselõ: A könyv arra szolgál, hogy velem és környezetemmel megismertesse az Önök országáról szóló igaz véleményeket.
- Louis Villat egyetemi tanár: A könyv elolvasása után jobban megértik a magyar kérdést. Megtanulják majd tisztelni a magyar nép nemes fájdalmát. Lamouche ezredes: Ami a szöveget illeti, alig kell elolvasnom, mert azt ismerem. Részletesen tanulmányoztam a trianoni békeszerzõdést, a tudatlanságnak és igazságtalanságnak ez emlékmûvét, amely alatt honfitársaink pirulva nézik Franciaország aláírását.
- Gustave Hervé, a "La Victoire" fõszerkesztõje: Híve vagyok a magyar határok megváltoztatásának, mert lehetetlen el nem ismerni, hogy a Duna medencéje körül élõ népek együttmûködése csak a magyar nemzeten esett sérelem jóvátétele után valósítható meg.
- Victor Margueritte író: Nem egyszer felemeltem szavamat nyilvánosan a békeszerzõdések méltánytalanságai ellen, mert a legutóbbi |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum