Gondolatok Horthy Miklós újratemetése után
Vitéz Nagybányai Horthy Miklós hamvai végakaratának megfelelôen a haza szent földjében leltek végsô nyugalmat. A temetésre mintegy ötvenezer ember, a szülôfalu lakosságának tízszerese gyûlt össze a négy égtájról, de lélekben százezrek és milliók állták körül a sírt az országban és mindenütt, ahol magyarok élnek a Földön. Hazatérése a megnyugvás méltóságának esélyét ígéri, melybe belefér a transzcendens feltámadás isteni ígérete éppen úgy, mint a gyász érzése mindazon dolgok fölött, amiket elveszítettünk. Ezen a napon, 1993. szeptember 4-én végre ki kellett mondanunk - mert a hallgatás mérge fertôzi a lelket -, hogy mi magyarok nemcsak egy ellentmondásos sorsú államférfit gyászolunk, de gyászoljuk meghazudtolt múltunkat, erôszakkal elszakított területeinket, megcsonkított hazánkat, egész Magyarországot is. A gyász nem revízió, nem restauráció, nem követelés, csak gyász. Emlékezés mindarra, ami volt, és ami talán soha nem tér vissza többé. Mi magyarok megtanultunk panasz nélkül idegen akaratok rabszolgája lenni. Megtanultuk összeszorított fogakkal eltûrni, hogy idegen fináncok kotorásszanak zsebünkben, amikor magyarként magyar testvéreinkhez, barátainkhoz utazunk. Megtanultuk elviselni, hogy nemzeti nagyjaink emlékhelyeire útlevéllel kell utaznunk. Megtanultuk eltitkolni vérzô szívünk fájdalmát, amikor az öröktôl fogva hozzánk tartozóra azt kell mondanunk, hogy az nem a miénk. De nem tanultunk meg felejteni, és ez nem is áll szándékunkban. Közel fél évszázadon át hazudták el a magyar nemzettôl lelkiismeretlen bitangok saját történelmét. Nagy Halottunk sírjánál kell, hogy lélekben visszapörölje a nemzet az eltörölt, elrabolt, meggyalázott múltját, akár a világ legnagyobb hatalmasságaival szemben is az igazságföltárás szándékával. Nyugodjék békében tragikus sorsú kormányzónk és az a korszak is, mely annyi derékbatört reménységet, rövid életû elégtételt, kényszerû iszonyatot adott az országnak. És adassék nyugalom ennek a sokat szenvedett nemzetnek is. Hisszük, hogy egykor majd napkelet felôl
szél fog kerekedni, mely el fogja fújni a háromnegyed százados köd minden szenvedését és szomorúságát, és Csaba királyfi jön majd a Hadak Útján, nagy fényességben, hogy gyôzelemre és dicsôségre vezesse népét csillagösvényen. A család, a rokonság, a tisztelôk állták körül vitéz nagybányai Horthy Miklós altengernagy, Magyarország kormányzója, a közelmúltban Portugáliában elhunyt Miklós fia és fôméltóságú felesége Purgly Magdolna
koporsóját. A Legfôbb Hadúr, az Országgyarapító, az egykori tengeri csaták hôse már partra szállt, révbe ért. Az emlékéhez vezetô utat közel félszáz év alatt bizony fölverte a gyom, de azok, akik szerették és tisztelték ôt, tartoznak annyival emlékének, hogy hiteles bizonyítékok
alapján fölidézik életének néhány mozzanatát. Ebben az igazságtalanságoktól hemzsegô világban az idô ennél többet ma még nem enged meg nekünk. A tárgyilagos ítéletmondás a történelem feladata. A költô szavai szerint: ,,a történelem megméri tettünk, és ítélkezik majd felettünk!” Az újratemetés, az örök nyugalomra helyezés nem jelent elvtelen dicséretet. Shakespeare szerint ,,a rossz, mit az ember tett túléli ôt, a jó gyakorta sírba száll vele”. Ez történt volna a mi Kormányzó Urunkkal is?
Az elsô, amit elmondhatunk róla: az ô egyenes tartásából, rokonszenves egyéniségébôl tisztesség és méltóság áradt. Az ország népe elenyészô kivétellel szerette és tisztelte ôt. Még a velünk hadban álló országok politikusai közül is többen elismeréssel voltak az ô feddhetetlen,
becsületes jelleme iránt, aki az 1918-19-es politikai zûrzavar után rendet teremtett ezen az egynegyedére megcsonkított, keresztre feszített Magyarországon, majd a lehetôségekhez képest gazdaságilag is megalapozott, viszonylagos jólétet hozott. Ennek következtében gazdasági téren akkor kedvezôbb helyet foglaltunk el az európai rangsorban, mint azóta bármikor. Az 1944-45-ben bekövetkezett nagy nemzeti tragédia után a bolsevik típusú vérbíróságok futószalagon gyártották ugyan a halálos ítéleteket a Horthy-korszak miniszterei, miniszterelnökei ellen, és további ártatlan emberek ezreit végezték ki, vagy küldték börtönökbe, de a kommunista diktatúra és megtorlások idôszakában sem volt egyetlen hazai, vagy nemzetközi bíróság, amely bármiféle vádat emelt volna kormányzónk ellen. Ehhez valószínûleg hozzájárult az is, hogy sem a nyugati nagyhatalmak, sem a Szovjetunió vezetôje nem tartotta ôt háborús bûnösnek és nem kívánta bíróság elé állítani. A nemzeti jelképeket
nem szokták bíróság elé idézni. Ennek ellenére a gátlástalan hazugságairól ismert kommunista rendszer ideológusai érthetetlen dühvel támadtak Horthy Miklós emléke iránt. Hozzájuk társult még a velünk szomszédos országok ,,feszítsd meg”-et kiáltó sovinisztáinak kórusa
is és a rágalmak özönét zúdították rá. Félszázéves rágalmazás Azt mondták róla: nagyra vágyott. Horthy Miklós, mint I. Ferenc József király egykori szárnysegédje, késôbb az Adriai tengeren állomásozó osztrák-magyar hadiflotta altengernagy-fôparancsnoka, majd a Magyar
Nemzeti Hadsereg fôvezére a nemzetgyûlés által 1920. március 1-jén 93%-os szavazattöbbséggel az ország kormányzójává választva lépett be a magyar történelembe. Bár minden jogot kínáltak neki, amelyekkel annak idején Hunyadi János rendelkezett, ô az államfôi tisztséget szerényen, vonakodva, csak rábeszélés után vállalta el. Külön fölkérésre
költözött a királyi palotába, de nem a királyi, hanem annál szerényebb nádori lakosztályba, és a palota 814 szobájából mindössze 9-et foglalt el, vagyis a királyi vár alapterületének kb. 1%-át.
Rágalmazták hataloméhséggel, hazaárulással... Azt mondták róla,hogy a hamis térképek és hamis statisztikák alapján az országot 10 felé daraboló trianoni békediktátumot akkor is elfogadta volna, ha a történelmi Magyarországból akkora marad is meg, mint a Tihanyi-félsziget, csakhogy az ország uralkodója lehessen. Ezzel szemben a megalázó trianoni diktált béke jogosságát ô soha nem ismerte el. Politikájának vezérelve az elsô perctôl kezdve a trianoni igazságtalanságok megszüntetése volt békés revízió által. A magyar lelkek mélyén ez az óhaj így fogalmazódott meg: ,,Igazságot Magyarországnak!” IV Károly király visszatérését az országunk trónjára nem esküszegésbôl, vagy hataloméhségbôl, hanem ezért ellenezte, mert ez ellen a nagyhatalmak a leghatározottabban tiltakoztak; a szomszédos országok pedig fölvonultatták csapataikat a határainkra, és a Habsburg király visszatérése esetére Csonkamagyarország teljes megszállásával fenyegetôztek. A magyar királyi trónt kétszer ajánlották föl neki, de szerénységére jellemzôen ezt a második alkalommal már azzal utasította vissza, hogy azt még népszavazás esetén se fogadná el. Ez hát a nagyravágyás jele?
Emlékét gyalázták gyilkosságokkal, törvénytelenségekkel. Ismeretes, hogy az orosz bolsevisták hazai tanítványai 1919-ben pokollá tették az egész országot: kínzások, rablások, akasztások voltak mindenfelé. Õ azt vallotta, hogy a földre szakadt poklot még senki se csöndesítette le azzal, hogy angyalszárnyakkal legyezgette... Kijelentette: ,,ebben az országban végre rendnek kell lenni, és én rendet is fogok tartani. A rendetlenkedôkbe belelövetek, legyen a rendetlenség akár balakár jobb oldalon.” Ilyen parancsot azonban 25 éves országlása alatt soha nem adott. Elsô intézkedéseinek egyike volt a proletárdiktatúra tobzódásainak, a vörös rémuralom további kínzásainak, kivégzéseinek megakadályozására
alakult önkéntes szabadcsapatok, az ún. különítmények föloszlatása és a törvényes rend helyreállítása. A szocialistának nevezett rend gátlástalanul hazudozó elsô számú kultur-ideológusa azt híresztelte róla, hogy ,,Horthy Miklós szervezte és irányította a fehér terrort, és
amerre járt, böllérbicskával a kezében irtotta az embereket”. Ezzel szemben a valóság az, hogy sem ô, sem beosztottai soha nem követtek el törvénytelenséget, és nem adtak parancsot törvénytelenségek elkövetésére.
Nem követett el népellenes vagy háborús bûnt, ezért nem ítélkeztek fölötte. Ebbôl következik, hogy itt lenne az ideje teljes rehabilitálásának és neve méltó megörökítésének a fôvárosban is.
Politikai éleslátására vall, hogy a világon elsôként ismerte föl a kommunizmus veszedelmét, és indított ellene eredményes harcot idehaza. Ezzel évekkel megelôzte korát. A szomszédos országokhoz képest viszont utolsóként csatlakozott - akkor is német nyomásra - a lélekszámban huszonötszörös túlerôben levô szovjet bolsevizmus elleni hadbalépéshez. Amikor helyreállította a rendet a ,,dicsôséges tanácsköztársaságnak”nevezett történelmi szennyes áradat fölött és azt követôen uralkodásának 25 éve alatt a bûnüldözô szervek összesen megközelítôen sem ítéltek halálra, vagy börtönbüntetésre annyi kommunistát,
mint az ô uralkodását követô 45 év alatt a saját kádereitôl is rettegô, véres kezû kommunista diktátorok által irányított, két jól elkülönülô idôszak bármelyikében is.Rágalmazták ôt antiszemitizmussal. Ezzel szemben soha senki nem tett annyit idehaza a zsidóság megmentése érdekében, mint éppen ô, aki teljes tekintélyét latbavetve a római pápánál és a berlini diktátornál, igenis megakadályozta 250 000 budapesti zsidó gázkamrákba hurcolását.
Tudjuk, hogy a biztos halálból megmentettek közül késôbb többen csatlakoztak a rágalmazók kórusához és még ma is azzal tartanak. De vajon hányan vannak a megmenekült százezrekbôl olyanok, akik a koporsójánál gondolatban, vagy imádságban köszönetet mondtak
neki életben maradásukért?
Ellenségei nevezték Horthy Miklóst németbarátnak, fasisztának, noha ennek is éppen az ellenkezôje az igaz. Szinte megismerkedésük elsô percétôl sorozatos és egyre erôsödô nézeteltérései voltak Hitlerrel - akit barna inges marxistának nevezett -, egészen addig, amíg az le nem tartóztatta kormányzónkat, elôzôleg pedig meghatalmazott miniszter Miklós fiát raboltatta el náciellenességéért. Lenézte és gyûlölte a fasisztákat fajôrületükért. A nyilasok vezérét bírói úton börtönbe záratta, híveit a hadseregbôl eltávolíttatta. Amikor sorozatos tiltakozása ellenére 1944 márciusában a velünk szövetséges német csapatok elözönlötték az országot, azokat szószegôknek, megszállóknak nevezte, és megtiltotta, hogy beengedjék ôket a királyi várba. Az odavezetô utat elaknásíttatta. Az ország érdekében hónapokig tartó alkudozásokba kezdett velük. Öt hónap alatt 5 levélben kérte föl a német birodalmi fôvezérés
kancellárt, hogy vonja ki csapatait Magyarországról. Amikor ez is eredménytelen maradt, bejelentette ország-világ elôtt, hogy Magyarország kilép a II világháborúból, amelybe a németek rántottak bele minket. A fegyverszünet megkötésére Moszkvába küldte teljhatalommal fölruházott delegátusait, akik magukkal vitték Horthy Miklós saját kézírásával
angol nyelven készült, Sztálin tábornagyhoz címzett egyetlen levelét, melyben Kormányzó Urunk kegyelmet kért a magyar nemzet számára. E megrázó hangvételû politikai dokumentumban nem a személyes sorsáért, hanem a magyar nemzet jövôjéért aggódott. A Moszkvába küldöttekkel a királyi vár pincéjébôl a két legmegbízhatóbb segítôtársa, a közelmúltban elhunyt Miklós fia és az újratemetést megrendezô menye, vitéz nagybányai Horthy Istvánné gróf Edelsheim-Gyulai Ilona, Magyarország kormányzóhelyettesének özvegye tartotta heteken át a rádiókapcsolatot, akik ezáltal a magyar történelem formálóinak sorába léptek. Köszönet illeti ôket azért, amit azokban a napokban és késôbb is a kormányzónkért és az egész magyar nemzetért tettek! A sok évtizedes hazugsággal szemben mindkettôjük személye és cselekedete is bizonyíték arra, hogy sem Kormányzó Urunk, sem a magyar nép nem volt a világuralomra törô fasiszták utolsó csatlósa! Kormányzónk erényei, tisztelete Mérsékelt hangú bírálói azt mondták Horthy Miklósról, hogy – noha sok emberi jó tulajdonság jellemezte, de - ô inkább igazodott a világhoz, mintsem formálta azt. Ez utóbbi fél mondathoz csak annyit fûzök, lehet, hogy ez sok esetben így volt, azonban én nem tudok még
egy államfôt történelmünk utolsó félezer évében, akinek uralkodása alatt tárgyalóasztalnál 4 irányban is megnövekedett volna Magyarország területe, mint éppen az ô idejében. Bár a történelmi és földrajzi környezettôl nem tudta magát függetleníteni, mindenki életét és anyagi
javait nem tudta megmenteni, a világot nem tudta megváltani, de a lehetôségekhez képest mindent megtett az ország és népe javára, - mint mondta - ,,mélységesen szeretett nemzetem” boldogulására. Az ô ellenségei az egész magyarság ellenségei. Akik ôt bûnösnek kiáltották ki, azok nevezték az egész magyarságot is ,,bûnös népnek”. Mielôtt tollat ragadtam volna, elolvastam vitéz nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzója 1940-ben kiadott néhány soros hadparancsát, amelyben erdélyi bevonulásra, ezeréves jussunk egyik földdarabjának visszafoglalására szólítja föl a honvédséget: ,,szabadságot vinni a több évtizedes rabságba taszított magyar testvéreinknek és barátságot az ott élô nem magyar nemzetiségeknek”. Igen. Õ szabadságot, barátságot és igazságot akart, de ezek a szavak az emberi jogok semmibevevôi szerint azóta is nagy bûnnek számítanak. A történelem fintora és az utókor hálátlansága, hogy egyeseknek minden bûnét megbocsátja, míg kormányzónknak és népének az erényeit se tudja megbocsátani. Kormányzónk jelentékeny politikai intézkedése volt a ,,Vitézi Rend” megalapítása azok számára, akik ezt a katonai kitüntetést vitézségük-
kel kiérdemelték. Az örökölhetô vitézi címhez 15 hold föld, lovak, tehén és ház járult. Ez egyfajta földosztás volt a hazához való hûség jutalmazására és az új középparaszti réteg megteremtésére, mely a gazdasági életben és a honvédelemben egyaránt az ország pillérének számított. Ez az újítása a mezôgazdaság fölvirágoztatását, a szegényparasztság fölemelkedését és a hazafias érzés erôsítését szolgálta. Kormányzónkat ez az intézkedés igen népszerûvé tette a földmûvesek és a honvédség elôtt. A tengerészek, a csendôrök, a testôrök és a koronaôrök is boldogan vallották ôt legfôbb elöljárójuknak. Nagy halottunk hatalmas örökséget hagyott ránk, melynek - ha élni tudnánk vele - most látnánk igazán hasznát. Nem a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Délvidék egy-egy darabjával általa megnagyobbított Magyarországra gondolok. Ó nem, mert az elvétetett tôlünk. És elvétetett a hatalom, és a dicsôség is elvétetett. A trianoni igazságtalanságokat újra fogalmazták, Magyarország élve boncolását Párizsban még a korábbinál is súlyosabb feltételek mellett megismételték. Az indoklás is ugyanaz volt, mint korábban: ,,Magyarországot háborús felelôsség terheli”, noha ezt a történészek és nemzetközi jogászok azóta többször is megcáfolták. Nem is szépen berendezett kastélya, 1700 hold földje, mintaszerû állatállománya az örökség. Kastélyát az I. világháború után a románok rabolták ki, bútorait összezúzták, ménesét elhajtották. A II. világháború után a szovjetek tették ugyanezt. A kommunista rezsim minden vagyonát elkobozta. Az ô gazdag öröksége néhány szóban foglalható össze: kötelesség, becsület, jóindulat és hazaszeretet. Ezek közül - bár meggyôzôdéssel vallotta, hogy a kötelesség az életnél is elôbbre való - a hazaszeretet volt a legerôsebb. Abszolút tekintély volt, a XX századi magyar történelem legnagyobb erkölcsi erôt adó példaképe ô. Amerre elvonult legendás fehér
lován, díszes egyenruhájában a csapatok élén, az iránta megnyilvánuló szeretet és tisztelet ezer jelével találkozott. Hódoló küldöttségek, hálaadó istentiszteletek, zászlószentelések jelezték útját. Rövidesen a nemzeti összefogás jelképe lett, akiben báró és szegényparaszt, munkás és tisztviselô, zsidó és keresztény egyaránt megbízott. Az uralkodónak kijáró katonai reprezentáció, a Horthy kormányzóra tett katonai eskü, a róla elnevezett út, utcák, kórház, körtér, Duna-híd, Nemzeti Repülôalap, tudományegyetem és mások ugyancsak az iránta megnyilvánuló ôszinte tisztelet kifejezôi voltak. Százezrek énekelték nem kis büszkeséggel: ,,Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája...” Az államfô születés- és névnapja díszbe öltöztetett katonai ünnep és iskolai szünnap volt. Képmását megtaláltuk állami hivatalokban, plakátokon, ezüstpénzeken, bélyegeken, levelezôlapokon. Ez utóbbit fôleg az országgyarapítások alkalmával, békés úton visszaszerzett Felvidéken, Észak-Erdélyben tették ki a bevonulás során diadalkapukon, díszemelvényeken, nemzetiszínû díszlobogókon virágcsokorral megkoszorúzva. Ma már senki se tudná megmondani, hány száz – fôleg szegény munkás és paraszt - családban született gyermek keresztapaságát vállalta el, és gyakorolta rendszeresen apróbb ajándékcsomagokkal. Felesége, a ,,legelsô magyar asszony”, a nyomorenyhítô akciókat szervezô fôméltóságú hitves, aki mozgalmat indított a magyar mûvészetekért, és karácsonykor a nemzet karácsonyfája alatt ajándékokat osztogatott a szegény gyermekeknek, és küldött menyével együtt pénzadományt minden hôsi halott családjának. Jogosan volt büszke menyére, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye fôápolónôjére, aki rendszeresen látogatta és ápolta a sebesült katonákat a kórházakban és kórházvonatokon,
és unokájára, Istvánkára, aki most ôszülô hajjal fáradozott a nagyapa újratemetésén. Horthy Miklós kormányzó úr aranybetûkkel írta be nevét a magyar történelembe. Bizonyos vagyok benne, hogy ama végsô napon, ha megpihent lelke majd megáll egykor az Örök Bíró trónusa elôtt, mondván: ,,Atyám, elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál..., ama nemes harcot megharcoltam...”, a Királyok Királya, Urak Ura ezt fogja mondani: ,,Jól vagyon jó és hû szolgám, kevesen voltál hû, többre bízlak ezután. Menj be a te Uradnak örömébe.” Az lett a sorsa, mint dicsô elôdeinek, az országból elbujdosott II Rákóczi Ferencnek, Thököly Imrének, majd Kossuth Lajosnak: az emigráció keserves évei után messze idegenben kellett meghalnia. Bár az ország 1945-ös összeomlását követô sötét korszak személyét is gyûlölô szocialista tobzódásainak híre eljutott hozzá, mégis arra vágyott, hogyha a történelem fénylô csillaga meggyôzôdése szerint majd ismét fölragyog Magyarország fölött, akkor szülôfalujában, Kenderesen kapjon végsô nyughelyet. Ezt a kívánságát 1956 tavaszán a portugáliai Estorilba látogató magyar labdarúgó válogatott ,,aranycsapat” három újságírójának is kifejezte, akiket otthonába hívott, miután 88 évesen a sportstadionban végigszurkolta a magyar gyôzelemmel végzôdött magyar-portugál labdarúgó mérkôzést. Kívánsága ez évben teljesült. A kormányzói pár koporsójára gondolva búcsúzásul elmondhatjuk: nem némák ezek a koporsók. Ezt kiáltják: ,,Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!” De vajon meghallja-e ezt az üzenetet a világban élô 15-16 millió honfitársunk? A világ bírája, a történelem fog e szavakra
felelni. Legyen e szent emlékmû kormányzói pár megáldott poraiban és szellemében a honszabadság Istenének legjobb áldásaival az örökkévalóságon keresztül hûségéért a haza iránt és a magasztos példáért, amelyet az utókorra hagytak. Buzgó imával kérem a magyarok Istenét, hogy adjon nékik örök nyugodalmat a hazai földben és megilletô helyet a történelemben! Az egész magyarságot pedig a jó Isten vezérelje egy szebb, boldogabb ezredév felé. Úgy legyen! Ámen!
(Ádám Sándor: Magyarságunk. Budapest, 1996.)
" Te vagy Horthy Miklós magyarok vezére
Édes csonka Hazánk féltett büszkesége
Érted fohászkodunk az egek urához
Adjon erôt néked vállalt nagy munkádhoz
Vigye gyôzelemre erôs akarásod
Hogy boldognak lássuk szép Magyarországot.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belôle több és most sem él
s mint fán se nô egyforma két levél,
a nagy idôn se lesz hozzá hasonló...
Keresheted ôt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövôben
akárki megszülethet már, csak Õ nem."
A témához kapcsolódó linkek : Horthy Miklós az államférfi
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum