Kinek, mennyit és meddig fizettünk kártérítést a II. világháború után
Beszélgetés Földesi Margit történésszel
Közel hat évtizede annak, hogy Magyarországnak alá kellett írnia a jóvátételi szerzõdést, mint vesztes államnak. Ezekrõl az idõkrõl és ennek a szerzõdésnek a tartalmáról nagyon keveset tudunk.
– Miért nem beszélünk mi errõl?
Földesi Margit történész:– Amikor aláírtuk 1945. január 20-án a fegyverszüneti egyezményt; ennek a 12. pontja rendelkezett arról, hogy Magyarországnak jóvátételt kell fizetnie. Legelõbb a Szovjetunióval írtunk alá jóvátételi egyezményt, ez 1945. június 15-én volt, és összegszerûen kétszázmillió dollárban jelölte meg az összegét; áruban kellett kifizetni, hat év alatt, ami egy romba dõlt ország számára meglehetõs nehézségeket okozott. Általában komplett gyárakat, üzemeket szereltek le – ezenkívül lehetõvé tette az utólagos reklamációt, amit tulajdonképpen a nemzetközi jog nem ismer el. Leszállítottunk egy terméket, az orosz fél átvette, és utána, fél év múlva, mondjuk, jelentkezett, hogy elnézést, de amit kapott árut, az nem jó és akkor Magyarországnak ismételten ezeket a cikkeket le kellett szállítania.
– Egyes források szerint ez a jóvátétel több ideig tartott, mint hat esztendõ.
– 1953-ban jelentette ki a Szovjetunió, hogy teljesítettük a jóvátételi kötelezettséget, de ez azért volt így, mert nem tudtunk olyan ütemben szállítani, ahogy a Szovjetunió ezt kérte, ezért húzódott el ez idõben. A szovjet jóvátételt nagyon nagymértékben megterhelte, hogy a potsdami konferencián, ami 1945. július 17. és augusztus 2. között volt, elhatározták azt, hogy a Magyarországon lévõ összes német tulajdon automatikusan átmegy szovjet tulajdonba. Több mint négyszáz ilyen gyár és vállalat volt, és ezeket a magyar kormánynak vissza kellett vásárolnia, ami egészen 1955-ig tartott. Ennek a pontos összegét a történettudomány nem igazán tudja, de olyan százhatvan és száznyolcvanmillió dollár közötti összegre teszi. Volt még egy probléma, hogy a fegyverszüneti szerzõdés elõírta, hogy a német tulajdont meg kell õrizni olyan állapotban, ami a fegyverszünet aláírásának a pillanatában volt, vagyis 1945. január 20-án. Igen ám, de ezután dúltak leginkább Magyarországon a harcok, tehát ha lebombáztak egy ilyen gyárat, akkor ezért is kárpótlást kellett Magyarországnak fizetni.
– Néhai Balogh Sándor professzorral önök közösen írtak egy könyvet A magyar jóvátétel és ami mögötte van címmel. Ebben hihetetlen mennyiségû jóvátétel címén követelt árut, terméket sorolnak fel, amit Csehszlovákiának szállítottunk.
– Megtaláltuk a csehszlovák–magyar jóvátételi egyezményt is, ahol tételesen fel van sorolva, hogy hány darab biciklit, 424-es mozdonyt, gördülõcsapágyat, hajót, kukoricát, búzát, almát voltunk kénytelenek leszállítani. Egyfajta skizofréniát eredményezett ez az akkori magyar generációkban, hiszen ez az a periódus, amikor a legdurvább magyarüldözés folyik a Felvidéken. Ekkor születnek az úgynevezett Benes-dekrétumok, sok-sok jogfosztó intézkedés a magyarsággal szemben, kezdve attól, hogy megfosztják a magyarokat az állampolgárságuktól, a közalkalmazottak nem kapnak fizetést, nem automatikusan jár nekik az orvosi ellátás... A pozsonyi Nemzeti Bizottság 1945. március 13-án azt a rendelkezést hozta, hogy minden magyarnak magán a megkülönböztetõ M betût kell viselnie. Azután volt a lakosságcsere egyezmény, volt a reszlovakizációs rendelet, olyan intézkedéseket hoztak az akkori magyarsággal szemben, melyek a nyugati sajtóban is úgy jelentek meg, hogy szinte a hitleri kísértetek térnek vissza. Na most ennek az államnak kellett Magyarországnak jóvátételt fizetnie harmincmillió dollár értékben.
– Hogyan lett Csehszlovákia gyõztes állam?
– Csehszlovákia nem létezett a második világháború alatt. Egy része a Cseh–Morva Protektorátus lett, viszont létezett 1939. és 1945. között egy önálló Szlovákia, igaz, hogy õket Németország segítette abban, hogy önállóak legyenek, de ez a szlovák nép akaratával találkozott. A nagyhatalmak képesek arra, hogy akár vesztesekbõl is gyõzteseket kreáljanak, és ez a magyarázata, hogy arra kötelezik Magyarországot, hogy Csehszlovákiának jóvátételt fizessen.
– Csehszlovákiának egészen 1949. július 25-ig, a csorbatói egyezmény megkötéséig szállítottunk különbözõ termékeket.
– A csorbatói egyezmény az egyik legszégyenletesebb dokumentum. Elég akadozottan szállítottunk Csehszlovákiának, leginkább az elmaradás, Szovjetunió és Jugoszlávia mögött itt volt, tehát alig több, mint négymillió dollárt teljesítettünk két-három év alatt. És akkor született meg a gondolat, és most szó szerint idéznék a csorbatói egyezmény hármas cikkelyébõl, így szól: „A magyar kormány lemond arról az aktív egyenlegrõl, amely 1949. évi június 23-i napján a Magyar Nemzeti Bank javára a Csehszlovák Nemzeti Banknál vezetett lakosságcsere elnevezésû számlán fennálló és az áttelepült személyeknek az erre vonatkozó megállapodások alapján eszközölt befizetéseibõl keletkezett”. Voltak ezek a szerencsétlen magyar emberek, akiket Csehszlovákiába kötelezõen kijelöltek arra, hogy át kell települniük Magyarországra, azok ráfizették erre az ominózus bankszámlára a javaikat, és ebbõl egyenlítették ki a fennálló tartozást. Tehát ez egy példátlan dolog, magánszemélyek magánvagyonából egyenlítenek ki állami tartozást. Ezek az emberek élhetnének kártérítési igénnyel. Aki magyar részrõl ezt aláírta, úgy hívják õt, hogy Antos István.
– Jugoszlávia miként került a képbe?
– Jugoszláviának is tartoztunk jóvátétellel, hetvenmillió dollár értékben kellett különbözõ árucikkeket szállítani, de bármilyen furcsa is, Jugoszláviával volt szinte a legfelhõtlenebb viszonyunk, ugyanis õk nemcsak árucikket fogadtak el, hanem Magyarország szellemi termékeit is. Például Eszéken megkértek, hogy építsünk fel egy textilgyárat, vagy ki kellett képeznünk Magyarországon mérnököket. 1947-ig huszonhatmillió dollárt fizettünk ki, utána pedig ködbe vész a jugoszláv jóvátétel. Egyes kutatók azt mondják, hogy mi mind a mai napig fizetjük ezeket a jóvátételi szállításokat. Nem tudjuk, ezek már államtitoknak minõsülnek, a kutatók nem kapnak erre vonatkozólag információt.
– Mely nyugati államoknak szállítottunk jóvátételi termékeket?
– Azt írta elõ a párizsi békeszerzõdés 26. pontja, hogy az egyesült nemzetek polgárainak, a gyõztesek polgárainak és államainak is mi jóvátétellel tartozunk. A második világháborúnak huszonegy gyõztes állama volt, és valamennyi ország élt kártérítési igénnyel. Tehát az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, de Norvégia, San Salvador, Brazília, Chile, Belgium – azt nem tudjuk, hogy pontosan ebbõl mennyit fizettünk ki. Viszont azt tudjuk, hogy a Szálasi-kormány a legutolsó pillanatban nagyon sokféle terméket menekített Nyugatra. Ugyanúgy az élõ állatot, aranykincseket, gyárakat szereltek le és vitték ki. Jó részét Magyarország soha nem kapta vissza, mondván, hogy ezekbõl vonják le azokat a károkat, amelyeket Magyarország ezen államoknak, illetve polgárainak okozott. De még a történettudomány elõtt áll, hogy ezeket pontosan kiderítse, hogy mikor, hogyan és mennyit fizetett. Egy nagyon izgalmas dolog ez, sok kutatnivaló áll még elõttünk. Vennes Aranka - Kossuth Rádió - Vasárnapi Újság
Forrás: http://portal.jobbik.net/modules.php?name=News&file=article&sid=7661
|
Párizsi békeszerződés – A II. világháború győztes hatalmai és Magyarország képviselői által 1947. febr. 10-én aláírt, és a magyar törvénytárba 1947. júl. 16-án becikkelyezett okmány. A magyar reményekre rácáfolva visszaállította az 1920-as, ún. trianoni határokat, sőt Pozsonnyal szemben további három falut adott át Csehszlovákiának. A hadsereg létszámát 65 ezer főben, a harci repülőgépek számát 70 db.-ban maximálta. Helybenhagyta a fasiszta és revizionista szervezetek feloszlatását, s kimondta, hogy ilyenek a továbbiakban sem alakulhatnak. Az okozott háborús károk megtérítése céljából 300 millió USA-dollár összegű jóvátétel fizetésére kötelezte Magyarországot. Ennek kétharmada a Szovjetuniót, egyharmada Csehszlovákiát és Jugoszláviát illette. A Párizsi békeszerződés életbelépésével a Szövetséges Ellenőrző Bizottság feloszlott, és nemzetközi jogi szempontból Magyarország visszanyerte függetlenségét. Tekintettel a szovjet katonai megszállás folytatódására és az ország fokozatos szovjetizálására a valóságban mindazonáltal nem a szuverenitás visszaszerzése, hanem annak teljes elvesztése következett be. Az Egyesült Nemzetek Szervezete Magyarország tagfelvételi kérelmét – más kelet-európai országokéval együtt – ezért éveken át halogatta, s csak 1955-ben, a Sztálin halála után kezdődő enyhülés légkörében bírálta el kedvezően.
Forrás: Virtuális enciklopédia, Romsics Ignác írása | |