TRIANON
Mi történt a kulisszák mögött?
"A számum fojtó és gyilkoló szele viharzott keresztül Magyarországon. Négy sarkán a vész és pusztítás elemei egybefonódtak. A tűz döbbenetes erővel hatolt előre az ország szíve felé. A gyűrű egyre szorítóbb, egyre kisebb lett. A terebélyes tölgyből csonk lett. A szivárvány színei egfakultak. A csonka, béna törzs fölött a pusztító tűz lángbetűkké merevedett. Robbanó lánggal vakított a magyar éjszakában a hét betű: - TRIANON."
péchújfalusi Péchy Szabolcs, 1930
Magyarország ellen az egyik vád Trianonban az volt, hogy mi idéztük elő az első világháború kitörését. Ezért háborús bánösnek nyilvánítottak, és mint ilyet, súlyosan büntettek. Ugyanakkor a trianoni határozathozatal közvetlen körülményei a kulisszák mögött végbement események - szalonokban és szállodaszobák mélyén... - a nyilvánosság előtt rejtve voltak. Titkos egyezmények, politikai határozatok jöhettek létre. A félrevezetett, befolyásolt, megvesztegetett, tudatlan politikusok, akiket a pánszlávizmus maga mellé állított, létrehozhattak bármilyen igazságtalan döntést. A félrevezetett tömegek még támogatták is javaslataikat. Ez volt a valóság, nemcsak a francia nép körében, hanem Európa -szerte. Ha általánosan ismert lett volna az az adathalmaz, amely a cári Oroszország megszűnése után a cári levéltárból napvilágra került, a trianoni döntés soha sem valósul meg.
Henri Pozzi (1879-1946) francia közíró, az első világháború előtt és alatt a Le Temps munkatársa és az Agence des Balkans szerkesztője, Clemenceau és a francia kormány szolgálatában dolgozott 25 éven át a párizsi román követségen. Két éven keresztül minden jegyzék, okirat, tanácskozás az ő jelenlétében történt. Tíz éven át az Agence de Balkans híradási ügynökség minden anyaga az ő kezén ment át. Francia politikus és diplomata, akinek minden titkos határozatról tudomása volt. Tanulmányozta Oroszország szerepét az első világháború előkészítésében. Munkája, mondanivalója hiteles, mert Pozzi - kormánya képviseletében - személyesen is részt vett a trianoni tárgyalásokon. Rövidesen rájött a csalásra, és volt bátorsága kinyilvánítani, hogy az "Egyesülés vagy halál" pánszláv titkos szervezet - amely a szarajevói merényletet elrendelte - célkitázéseit a belgrádi orosz nagykövet, báró Hartwig támogatta. Az igazságnak igaz szószólója volt, még akkor is, amikor a rácok vérdíjat tűztek a fejére. Pozzit nem lehet német, osztrák vagy magyar szimpatizánsnak kijelenteni; írásának minden mondata elárulja francia hazafiságát és elfogulatlanságát.
"A pánszláv területszerzés, mint a cári Oroszország terve, ismeretlen volt a francia nép és annak kormánya előtt. 1892. augusztus 8-án írták alá az első orosz-francia katonai egyezményt. Ez lényeges előrehaladásnak számított az oroszok részéről, mert alkalmat adott a német befolyás ellensúlyozására, és a titkos pánszláv eszme terjesztésére, melynek a célja a Kárpát-medence, az Égei tenger és a Földközi tenger népeinek bekebelezése. Franciaországnak szintén nagy elvárásai voltak az egyezménytől. Franciaországnak húsz éven keresztül, három alkalommal, 1905, 1908 és 1912-13-ban, sikerült megakadályoznia, hogy Oroszország Ausztriát megtámadja. 1913-ban, Sazonov, a cári Oroszország külügyminisztere, táviratot küldött a franciáknak: "Az orosz kormány már eleve elutasít minden békéltető kísérletet Bécs és Belgrád között". A balkáni háború idején, amikor Ausztria elfoglalta Bosznia-Hercegovina területét, az orosz pánszlávisták még nem voltak készek a támadásra. Készülődtek és várták a megfelelő időt. A pánszlávistáknak 1914-ben Gavrilo Princip cselekedete volt a jel a támadásra. Amikor az oroszok Ausztria ellen a szerbek támogatására siettek, a franciák és talán az egész akkori világ úgy tekintette ezt az orosz beavatkozást, mint egy lovagias cselekményt, pedig a merénylet megtervezésében, Princíp kiképzésében, anyagi támogatásában az oroszok kivették a részüket.
1892-es orosz-francia egyezmény kiemelte, hogy háború esetében az oroszok teljes katonai erejükkel a németek ellen vonulnak, és kihangsúlyozta, hogy Oroszország Ausztria ellen nem támad... Ezt az egyezményt tíz éven át minden évben felújították. Az oroszok megtörték ezt a szerződést, amikor Ausztria ellen támadtak teljes erővel és nem Németország ellen. Raymond Poincare, francia miniszterelnök nyomást gyakorolt az oroszokra, hogy a németeket támadják Ausztria helyett, de eredménytelen volt a próbálkozása, mert az oroszok a Duna-medence meghódítását tüzték ki célul. Sazonov válasza Poincarenek: "...mihelyt megsemmisítették a galiciai-osztrák haderőt, teljes erejükkel Németország ellen fordulnak".
Az orosz kormány vakmerő hazugsággal próbálta takargatni Monarchia ellenes politikáját, a Romániával kapcsolatos tárgyalásokat és a titkos pánszlávista mozgolódást. Amikor Franciaország megpróbált külön békeegyezményt kötni a Monarchiával 1914-ben, Sazonov közbelépett: "Nem! - mondotta. - Szó sem lehet különbékéről! Semmi áron sem... Soha! Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és meg kell semmisíteni..." (Pozzi 16)
Poincare írja: "Miklós nagyherceg kiáltványt adott ki, amelyben felhívja a Monarchia népeit, hogy rázzák le a Habsburg-igát, és valósítsák meg végre nemzeti törekvéseiket. Ugyanebben a szellemben azt tanácsolja az orosz kormány Romániának, hogy foglalja el Erdélyt, - Bukovina megszállásához pedig orosz csapatok segítségét ajánlja fel..." (Pozzi 17)
1917. januárjában "Az orosz kormány arról értesítette a francia kormányt, hogy a minden fronton győzedelmes Németország különbéke-ajánlatot terjesztett eléje, amelyben olyan előnyöket biztosított Oroszországnak Közép-Európában, a Balkánon és a Keleten, hogy a cár valamint polgári és katonai tanácsadói azt mindenképpen elfogadni kénytelenek" (Pozzi 18). Amikor Clemenceau tudomást szerzett a titkos távirat szövegéről, és így meggyőződött arról, hogy Oroszország átállt az ellenség oldalára, így kiáltott fel: "Csapdába kerültünk! Senkinek sem szabad róla beszélni. Az országnak mit sem szabad a dologról megtudnia" (Pozzi 18). Az országban valóban senki sem tudott meg semmit... "Sazonov a német ajánlat ismertetésével egyidejűleg tudatta az alku feltételeit Franciaországgal. Kijelentette, hogy Oroszország hajlandó a szövetségesek oldalán tovább folytatni a háborút - sőt győzelem esetén beleegyezik Elzász-Lotaringia visszacsatolásába és a Rajna bal partjának megszállásába, beleértve Koblenzet, Mainzot és a Pfalzvidéket - kiköti azonban az alábbi feltételeket: Franciaország kötelezi magát arra, hogy a béketárgyalásokon - még az angol és az olasz szövetségesek akarata ellenére is - biztosítja Oroszországnak a Magyarországhoz tartozó Ruténföldet, az osztrák Galiciát, Konstantinápolyt és a tengerszorosokat, Örményországot, Kisázsiát és a Szentföldet. E feltételek elfogadása - a többi szövetségessel szemben - az árulással volt egyértelmű, és az orosz egyeduralmat szabadította rá Európára. Bizonyosra volt vehető, hogy ha majd Oroszország - Franciaországgal együttesen - bejelenti ezeket a feltételeket a békekonferenciának, elkerülhetetlenné teszi újabb európai háború kirobbanását." (Pozzi 19)
Éles vita után a franciák elfogadták az orosz javaslatot. A választ Philippe Berthelot szövegezte meg. Ugyanakkor Paleologue, az oroszországi francia követ ellenezte a válaszadást; "Franciaország - sürgönyözte Paleologue - nem hódító háborút visel, hanem felszabadító háborút, amely a jog és az igazság nevében fogott fegyvert... Angol és olasz szövetségesünk sohasem fog beleegyezni abba, hogy az orosz hatalom a Földközi-tengerig és a Szuezi csatornáig terjedjen." (Pozzi 20)
Franciaország eleget tett az orosz feltételnek, így Oroszország elállt szövetségesének hátbatámadásától. Oroszország és Szerbia jó bűntársaknak bizonyultak. Báró Hartwig, az orosz belgrádi nagykövet annyira elmerült a pánszlávizmus hirdetésében, hogy kis híjján személyes szerepet vállalt a szarajevói merénylet előkészítésében. Henri Pozzi írja: "A cári Oroszország teljes erejéből támogatta Szerbiát, amit eltitkolt a franciák előtt, nehogy emiatt felmondják a szövetséget. A francia kormány állandóan tudatta Oroszországgal, hogy nem támogatja az osztrákok elleni orosz agressziót" (Pozzi 206).
A Monarchia felosztásának orosz tervét titokban kellett tartani, mivel tudták, ha ez kitudódik, a francia segítség elmarad. Az orosz és francia szövetség csak akkor jön létre, ha Németország megtámadja Oroszországot. Az orosz politikusok jól palástolták tervüket, hogyan vonják be saját oldalukon Franciaországot a háborúba, az egyetlen út: a franciák tudta nélküli titkos mozgósítás. Abban biztosak voltak, amikor ők mozgósítanak, Németország hasonlóképpen cselekszik. A francia történészek szerint Oroszország csak július 30-a után, a Monarchia mozgósítása után rendelte el a mozgósítást. A valóság az, hogy az oroszok már július 24-én elrendelték a balti és a fekete-tengeri flotta mozgósítását. Ez azt jelenti, hogy Oroszország kiprovokálta Németország mozgósítását, amely a franciákat hozta mozgásba (Pozzi 25).
Egyes történészek megpróbálták tisztára mosni az oroszokat, mondva, hogy azért tették ezt, hogy megelőzzenek egy esetleges osztrák támadást. Ez a "magyarázat" nagyon következetlen: egy hajó flotta hogyan tudna ellensúlyozni egy Kárpát-medencei, tehát szárazföldi osztrák támadást? ... Az oroszok július 28-át ismerik el a mozgósítás hivatalos dátumaként, azonban ez már 24-én megtörtént. E tényt eltitkolták a francia nép és a történészek elől. Láthatjuk, az orosz mozgósítás négy nappal előzte meg az osztrák hadüzenetet, és öt nappal az osztrák mozgósítást. (Pozzi 26) Németország július 25-én már tudott az orosz mozgósításról... Nem vitás, a július 24-i mozgósítás, Ferenc Ferdinánd és felesége meggyilkolása Szarajevóban a rác bandita Gavrilo Princip által, a szerbek monarchia-ellenes mozgósítása orosz uszításra történt, ezért a háború beindításának vádja csakis Oroszországot terheli. (Pozzi 27) Oknyomozó történészek előtt ismert és tudott tény, hogy a pánszlávista cári Oroszország felelős a háború előkészítéséért és kirobbantásáért.
* * *
A tárgyalásokat az angolok és az olaszok vették a legkomolyabban. Majdnem sikerült nekik a csehek, horvátok és a szerbek céljait keresztezni. A kisantant államok vezetői örültek, amikor Smuts tábornok, Lord Belfour, Sonnino és Nitti távol voltak a tárgyalásról. Azok a politikusok, akik az előadók követeléseit túl vakmerőnek tekintették, bővebb magyarázatot kértek, de az értekezlet vezetői a magyarázatokat elnapolták... Két évvel később, amikor Magyarország népszavazást követelt a Felvidéken, a követelést egyszerűen visszautasították, mert Tardieu biztos volt a számára nem kívánatos eredményben. Masaryk is írja és Tardieu is emlékirataiban ezt jegyezte fel: "Választanunk kellett a népszavazás vagy Csehszlovákia megteremtése között."
"A határozati bizottság jelentése olyan hosszú volt, hogy heteket vagy még hosszabb időt is igénybe vett volna áttanulmányozása, akkor amikor a delegáció csak pár órát kapott az átolvasásra. Lansinget ez a körülmény nagyon felháborította. Hogyan lehetséges ez, amikor egy közönséges bűnügyi tárgyalás hónapokat vesz igénybe, ugyanakkor itt, amikor milliók sorsa, boldogulása, élete, egy ezeréves keresztény, jól szervezett békés ország sorsa fölött döntenek, csak órákat adnak a benyújtott "bizonyítékok" tanulmányozására, majd a döntésre?... Hogyan lehet új műállamokat nem természetes határokkal, ilyen rövid időn belül létrehozni?... Hogyan lehet az ilyen határok biztosítását ennyi idő alatt megtárgyalni? Hogyan lehet az ezen területek kevert lakosságát érintő emberi alapjogok kérdéseit elrendezni ennyi idő alatt?... Ez mindenképpen meggondolatlan, mérhetetlenül felületes és helytelen határozat volt. Magyarországot e tények miatt megilleti a határok felülvizsgálata! A fő- és albizottságokban ugyanazok a személyek szónokoltak újból és újból, előadva az előírt és betanult szöveget. A hatalom illetékesei kérdéseket tettek fel a látszat kedvéért, de végül is mindig elfogadták a Tardieu támogatását élvező előadók javaslatait. Csak egy komoly vita keletkezett az oláhok és a rácok között, a Bánság hova ítélése körül. Nem tudtak megegyezni, ezért Clemenceau elrendelte itt a népszavazást. Másnapra - érdekes módon - mind a hárman, Bratianu, Veznics és Trumbics megegyeztek, mert féltek a népszavazás kimenetelétől. Tudták, hogy Bánát lakossága ekkor még kétharmad részben magyar vagy elnémetesedett magyar volt, ezért nem volt vitás a népszavazás kimenetele. Azzal, hogy Clemenceau visszavonta rendeletét, és végül mégsem adta meg a szabad választást, mélyen megsértette az igazságot és a magyar népet" (Pozzi 220-221).
"Lansing szerint a viták csak formaságok voltak. Minden csak szemfényvesztés volt. A tárgyalások jegyzőkönyvei nem mondanak semmit, mert a fontos dolgokat kihagyták belőle. A valóságot az egynéhány tárgyilagos képviselőtől tudhatjuk meg. Egyszer majd eljön az idő, hogy az angol, belga, amerikai, olasz, japán gyorsírók jegyzeteit elolvassák, majd ezek feltárják a valóságot, és akkor a világ majd eltűnődik, hogyan volt lehetséges az igazságot ilyen mértékben figyelmen kívül hagyni. Akkor majd a világ népei megtudják, hogy azok a háborús bűnösök, akik az első világháború után megalkották a Békeszerződést" - mondja Pozzi.
Trianonban téves adatok és hamis bizonyítékok alapján határoztak. Pozzit idézve:
"Benes indítványára a csehek 1919. február 5-én bejelentették igényüket a tiszta magyar lakosságú Kassára, azzal az indoklással, hogy az cseh város. Lord Belfour, akit magyar barátai idejekorán tájékoztattak a helyzetről, szót emelt a magyarok érdekében, és meggyőző érveivel nagy hatást gyakorolt a meghatalmazottakra, sőt magára Clemenceau-ra is. Lord Balfour közbenjárására elhatározták, hogy semleges szakértő bizottságot küldenek Kassára Benes bizonyítékainak felülvizsgálatára. Benes ügyes játékoshoz méltón azonnal csatlakozott e határozathoz. Kijelölték a szakértőket. House ezredes újabb cselfogása következtében két amerikait választottak: Kamev Robert-et és Karmezin Eduard-ot. A cseh megszállás alatt álló Kassán Sekác megyefőnök fogadta őket. Kíséretüket Hanzalik cseh rendőr látta el. A két amerikai tulajdonképpen cseh volt. Egyik két évvel korábban, a másik nyolc hónappal azelőtt szerezte meg az amerikai állampolgárságot! De természetesen erről senki sem beszélt Trianonban! Mindkét "szakértő" Benes gyerekkori barátja volt! Kassai küldetésük történetét maga Hanzalik adta elő a pozsonyi törvényszéken, 1929. októberében a Tuka-féle hazaárulási per tárgyalása alkalmából, amelyben terhelő tanúként szerepelt. A hallgatóság hangos nevetése közben Hanzalik terjengősen részletezte, miként indultak tüntetően a "szakértők" ellenőrző útjukra, hogy a legelső korcsmába betérve egy hétig mulassanak ott a konferencia költségére. A jegyzőkönyvet, amelyben igazolták Benes állításainak helyességét, Hanzalik közreműködésével szerkesztették a Schalk-szálloda egyik szobájában. E jegyzőkönyv alapján - amelyet komoly bizonyítékként őriznek a békekonferencia levéltárában - több mint százezer magyar sorsa felett döntöttek, és minden további vizsgálat mellőzésével, Csehszlovákiához csatolták a színtiszta magyar várost (Pozzi 266-267)".
Az értekezlet döntött Magyarország határkérdésében. 1919. december 2-án Benes így nyilatkozott: "Semmiféle módosításnak nincs többé helye ezen állam (Magyarország) javára". 1920. január 15-én a Szövetségesek papírra vetették a végleges békefeltételek szövegét, melyet kormányuknak minden változtatás nélkül kellett elfogadni. Nem elfogadás esetén a megmaradt ország megszállásával, a beteg- és sebesült-segély, valamint a gyermekeknek szánt élelem-segítség megvonásával fenyegettek. Magyarország számára nincs könyörület - jelentette ki Tardieu azon a napon, amelyen elfoglalta a bizottság elnöki székét. "Izwolszky és Sazonov barátja - akiknek megbocsátották, hogy egykor osztrák érdekeket szolgáltak - megtartotta szavát azután is, hogy Beneshez és a szerbekhez pártolt. Nemhiába állott éveken át a szláv érdekek és a szlávsággal szövetséges Románia zsoldjában. Vak gyűlölete jóvátehetetlen következményekkel járt.
Trumbics, akit Wickham Steed és Seton Watson jelölt ki Jugoszlávia megalapítására, maga bizonyítja a demokratikus, emberséges, türelmes magyar politikát. Trumbics mondta Pozzinak: "Először is követelem, hogy a szerb kormány a jugoszláv közigazgatási autonómia sérthetetlenségét garantálja, s így a jövendő Nagy Szerbiában is megmaradjon a jugoszlávok mindazon joga és privilégiuma, amelyet a magyar uralom alatt élveztek" (Pozzi 231).
1917. július 27-én, a Korfu-i Egyezmény alapján, Jugoszlávia megkapta létjogosultságát, ugyanitt állítólag a délszláv kisebbségek kijelentették csatlakozási szándékukat Szerbiához. Szemenszedett hazugság és egyike a háború legnagyobb szédelgéseinek, írja Pozzi (232).
Pozzi a hivatalosok és a történészek figyelmébe hozza, hogy nem az állítólag elnyomott dél-szláv kisebbségek vezetői tárgyalták ezt a csatlakozási szándékot, hanem három magánember. Wickham Steed, a Times politikai vezetője, Seton Watson, a londoni szláv propaganda végrehajtó bizottságának megbízottja, és Dr. Trumbics, Zára, dalmát város volt polgármestere. (Pozzi 228). Ezt az egyezményt Jugoszlávia részéről Trumbics, szerbek részéről pedig Pasics írta alá. 1932. július 4-én Pozzi Zágrábban beszélt Trumbiccsal, és megkérte őt mondja el korfui szerepét. Trumbics nyilatkozott, s miután a pánszlávisták tudomást szereztek erről a vallomásról, letartóztatták, hamisan államellenességgel vádolták, és Mitrovican bebörtönözték a hetvenéves Trumbicsot. Csak másnaponta adtak neki enni, talpait naponta bottal verték, nemi szerveit megkínozták (Pozzi 228). Seton Watson, 1923-ban tárgyalja a Korfui Egyezményt a Review of Reviews-ban: Az "elnyomott nemzetiségeket" egynéhány tucat horvát, szlovén, illír és szerb emigráns képviselte. Ezekhez csatlakozott egy maroknyi - olasz fogságba esett - cseh katona. Kész komikum!
Masaryk közvetlenül talán ( megj. nemzetidal) nem játszott olyan nagy szerepet az értekezleten, mint Tardieu, Ionescu, Benes vagy Bratianu, de közvetve ő volt az, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a Békediktátumra. Pozzi szerint Benes nagy tekintéllyel bírt, kegyetlenül nagyravágyó volt, és sugárzott belőle az erős akarat. Sazonovhoz lehetne őt hasonlítani, aki kitűnően dolgozott az orosz pánszláv eszmékért (Pozzi 234).
Wilson elnök, elvei ellenére, visszavonta a népszavazás lehetőségét, ezzel okozta a második világháborút, a megszámlálhatatlan igazságtalanság elkövetését, milliók szenvedését idézte elő e döntés. Smuts tábornok igyekezett az elnök elhatározását megváltoztatni. Feltette a kérdést, miért nem alkalmazhatják a népszavazást Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Szlovéniában ugyanúgy, mint azt tették Schleswig-Holstein, Szilézia, Posenban és a Saar-vidéken. A japán, lengyel és angol képviselők támogatták Smuts tábornok kérését. E követelő csoporthoz csatlakozott még Nitti, az olasz képviselő is. Kifogásolta, hogy a szerbek, csehek, románok ilyen hatalmas területeket kapnak nagyszámú másfajta néppel, minden népi döntés nélkül.
Számunkra mindebből a legelszomorítóbb az, hogy a cseh légió "hősi tetteiről" szóló hazug meséknek sikerült befolyásolniuk a Szövetséges Hatalmakat. A csehek, mint egyenrangú tárgyalófelek vehettek részt a háború utáni Békaparancs kialakításában. Az értekezletet az elvakult gyűlölet uralta. A csehek vágya új terület megszerzésére határtalan volt. Abban hittek, hogy a vesztesek soha sem heverik ki megcsonkításukat, sosem élednek fel, ezért nem kell tartaniuk a területek visszakövetelésétől. Határtalan telhetetlenségükben nem elégelték meg a Felvidék elcsatolását, Kárpátalját is magukénak követelték. A brest-litovski német-orosz békeszerződésen megállapodtak, hogy Oroszország sohasem léphet be a Kárpát-medencébe. Szerencsétlenségünkre huszonöt év múlva ez mégis megtörtént. 1919-ben a Szövetséges Hatalmak megállapodtak, hogy Kárpátalja autonómiát kapjon, s ezt az egyezményt St. Germain-ban a csehek elfogadták.
A trianoni határok kijelölésénél a stratégiai és közlekedési szempontokat vették figyelembe az utód-államok szemszögéből, de hogy ezt elérhessék, meg kellett győzniük a Nagy Hatalmakat. Ennek érdekében mindennemű propagandát latba vetettek. A németek az 1930-as években hozzájutottak e dokumentumokhoz, és kiadták francia és német nyelveken. Megrázó ferdítéseket tárnak fel ezen iratok. Benes később beismerte, hogy "egynéhány" közülük ferdített, de a kiadót okolta mindezért. Kijelentette, hogy ezek a hibák nem befolyásolták a trianoni döntéseket.
A béketárgyalás amerikai meghatalmazottja, Archibald Céry Collidge professzor, akinek a legnagyobb politikai és történelmi ismerete volt Közép-Európáról, jelentette mindezt 1919. január 19-én Woodrow Wilson elnöknek, javasolva Magyarország gazdasági egységének megtartását, ellenezve Erdély elszakítását. Kihangsúlyozta, hogy ha az idegen megszállás kiterjedése a jövő új határait jelentené, több mint három és háromnegyed millió magyar honpolgár idegen uralom alá kerülne. "Egy ezer éves egységes országra erőszakolni, elfogadtatni ilyen elrendeződést, mint véglegest, a jövőt gyűlöletre, harcra és viszályra kárhoztatná, valószínűsítené egy katonai jellegű konfrontáció létrejöttét belátható időn belül". Javaslatát a konferencia nem fogadta el. 1920-ban létrehozták a műállamokat, valamint a Kisantantot. Csehszlovákiát nem népakaratra támaszkodó döntés alapján, hanem a Monarchia ellenséges népeinek akaratából hozták létre. Ez csak azért volt lehetséges, mert a Nagyhatalmak ismerete e területre vonatkozóan nagyon hiányos volt. Benes hol Csehszlovákia megalakulásának szükségességéről, hol Európa biztonságáról papolt. Követelte Kassa, Csallóköz, Pozsony megszerzését, hogy "megvédhesse Európát". A Ronyva patakot hajózható folyóként tüntette fel. A tárgyalók simán "bevették" azt a hazugságot is, hogy létezik egy szlovák határ. Hol és mikor volt korábban "szlovák állam" határokkal? Soha, sehol! E nem létező szlovák területnek Benes nevet is adott, "Szlovenszkónak" hívta. Amikor a francia ezredes, Vix felkérte kormányunkat, hogy hagyják el "Szlovenszkó területét", a kérést egyszerűen nem lehetett végrehajtani, mert sohasem volt szlovenszkói határ.
Benes fabrikált egy másik jól hangzó szólamot is, amely szintén befolyásolta a határmegjelelő bizottság döntését. Magyarországot az orosz kommunizmus ugródeszkájának bélyegezte, és azzal vádolta, hogy léte fenyegeti Európa biztonságát.
1918. november 3-án a tűzszünetet aláírta Weber tábornok a Monarchia, és Diaz tábornok a Szövetségesek oldaláról, s ez Magyarország részéről a háború befejezését jelentette. Mialatt Károlyi Mihály és küldöttsége Belgrádba utazott további megbeszélésre, Franchet d'Esperey tábornokkal, a szerb hadsereg megszállta a magyar Szerémséget; november 8-án pedig a cseh katonaság számos felvidéki magyar várost foglalt el. Ez annak ellenére történt, hogy mindkét fél, a cseh és a szerb is aláírta a tűzszünetet. A feltétel, melyet a Belgrádi Egyezmény Magyarországnak előírt, olyan méltánytalan volt, hogy Károlyi az egyezményt csak kényszer alatt írta alá november 13-án.( megj.:érvényes Diaz-féle fegyverszüneti szerzödés is létezett,mely a történelmi határokat nem csonkította, ezt Károlyi és szedett-vedett kisérötársai figyelemen kívül hagyták, nem volt szükség rá, hogy aláírja a Belgrádi szerzödést- a megjegyzést nenemzetidal írta) A románok a tárgyaláson csak az időt húzták, hogy meggyőzhessék az Erdélyben élő oláhokat a román királysággal való egyesülésről. A románok egy egyezményben megállapodtak a kolozsvári román katonai parancsnokkal, hogy a román nemzeti őrséggel közösen, rendszeres villongásokat idézzenek elő Erdély területén az oláh nép és a magyar lakosság között. Így teremtve alapot arra, hogy az oláhok "békefenntartóként" bejöhessenek olyan területre, amelyet még nem sikerült elfoglalniuk. December 17-én megkapták az Antant-tól az engedélyt, hogy a demarkációs vonaltól észak felé átléphessék a határt. A Károlyi kormány tiltakozott, és magyarázatot kért a román szerződéstörésre. Felelet helyett december 23-án Philippe Berthelot tábornok, a francia had parancsnoka kijelentette, hogy ő adott parancsot a román hadseregnek a demarkációs vonal átlépésére. (Raffay, 64)
A román-magyar vitában az oláhok azzal érveltek, hogy nem törték meg a tűzszünetet, mivel, mi azt nem velük, hanem az Antant hatalmakkal kötöttük. Ugyanakkor, Erdély elfoglalásakor az Antant egyik hadseregének kiáltották ki magukat. Amikor Károlyi 1918. november 8-án tűzszünetet kötött az Antant-al, ezt ők nem ismerték el, pedig ekkor ők is a Kisantantba tartoztak.
1918. december 1-én Gyulafehérvárott, a Román Nemzetgyűlésen, az erdélyi románok vezérei kinyilvánították óhajukat, hogy egyesülni kívánnak a román királysággal. December 13-án e határozatot megismételte a kormányzótanács (Consiliul Dirigent). Nemzetközi jog szerint törvénytelen határozat volt, írja Raffay: "... hiszen a nemzetközi békekonferencia még össze sem ült, nemhogy döntött volna" (Raffay, 71). E gyulafehérvári gyűlésen hozzávetőlegesen 100 000 erdélyi oláh vett részt, a terület többi lakosai, a magyarok és a szászok nem vehettek részt e gyűlésen. Ezért a határozat törvénytelen.
Az utódállamok: Csehszlovákia, Szerbia és Románia magyarellenes politikája célt ért, mert az Antant előtt Közép-Európa földrajza és történelme ismeretlen volt.
Major Márta közlése alapján
TRIANON - 1920. június 4.
Ez a legszomorúbb dátum Magyarország történetében. Ezen a napon kényszerítették Magyarországra a hírhedt trianoni békaparancsot, mely a legaljasabb merénylet volt az ezeréves magyar nemzet ellen, mely mindenkor a keresztény Nyugat védobástyájaként teljesítette európai feladatát. Ezer éven át minden menekültet és otthont keresot befogadott. Hálából Trianonban feldarabolták és odaajéndékoztak a koncra éhes szomszédoknak. Ma már kilenc ország bitorol magyar területet.
1914-ben egyetlen lövés elegendo volt, hogy lángba boruljon a világ. Sarajevo utcáján egy szerb orgyilkos lelotte a csehek és románok által kedvelt osztrák-magyar trónörököst, aki nyílt ellensége volt a magyaroknak. A magyar országgyulés egy csoportja kétségbeesetten próbálta megorizni a magyar nemzet semlegességét, sikertelenül. Ennek ellenére, öt évvel késobben Magyarországra mérték ki a gyoztes hatalmak a legsúlyosabb büntetést: az ezeréves Magyarországot kíméletlenül feldarabolták. Több mint három millió magyar idegen megszállás alá került és üldöztetésnek, zaklatásnak, mérhetetlenül sok szenvedésnek lett kitéve. Az országot minden természeti kincsétol megfosztott az igazságtalan békeparancs. Milliók lettek földönfutóvá.
Magyarország elvesztette területének 71.5%-át, lakosságának 63.6%-át. Magyarország az egyetlen ország a világon, amelyik kizárólag önmagával határos!
Erre mindig emlékeznünk kell!
Azok számára akik nem tudnak magyarul egy rövid ismertetö Trianonról USA forrásból:
The Treaty of Trianon
THE GREATEST TRAGEDY IN HUNGARY'S HISTORY
The Peace Treaty Of TRIANON
By Dorottya Sziráki
AMERICAN HUNGARIAN MUSEUM
PASSAIC, NEW JERSEY
2001
|
The Treaty of Trianon was signed on June 4, 1920.
As a result of this treaty, Hungary lost
- 71.5% of her land
- Transylvania and part of Bánát to Romania (31.4%)
- Southern Hungary Bácska (Vojvodina) and the rest of Bánát to Yugoslavia (19.5%)
- Northern Highlands (Slovakia) and Carpathian Ruthenia to Czechoslovakia (19.2%)
- The Burgenland region to Austria
- Other small territories to Italy and Poland
- 63% of her population, and half of the Hungarian speaking population
- 1.5 million of these 3.5 million Hungarians were living right along the new borders.
- Cities of almost pure Hungarian population
- Irreplaceable historical monuments, cultural artifacts, churches, and educational and cultural institutions
- 90% of her natural resources, including
- 88% of timber
- 63% of arable land
- 65% of navigable water
- 95% of water power
- Fiume, a port city which was Hungary’s only outlet to sea
- 56% of industrial plants
- 85% of iron
- all gold and silver mines
- all salt deposits
- Hungary’s army was limited to 35 000 volunteers. The navy and air force were disbanded.
- Reparations had to be paid: one part by May, 1921, the rest in 66 semiannual installments.
- Hungary’s livestock and coal was given away to her successor states.
- In comparison, Germany lost only 13% of her land, and Bulgaria, 8%.
The TREATY OF TRIANON was one of the cruelest, most absurd treaties ever, and the greatest tragedy in Hungary’s 1000 year history. France and England aimed to completely annihilate the strong power of the Austro-Hungarian monarchy, as it was in their imperial interest. Their representatives were concerned only about gaining land and power, and about destroying the Central Powers, and so, the Rumanians were able to manipulate them to support Rumanian interests. In the process, the Allied Powers did not care that a country was dismembered and suffered losses to such extent that it was barely able to function afterward. Because of the scheming and intrigue of the Rumanian delegates and the geopolitical interests of France and England, a biased and unjust treaty was created at the Trianon treaty conferences, causing immeasurable losses to Hungary, political tensions in Central Europe, and widespread persecution and violence against ethnic minorities.
Hungary couldn’t expect fair treatment from the major Allied Powers. Their representatives were too concerned about gaining power, not considering what was in the best interest of the peoples of Central and Eastern Europe. The French prime minister Clemenceau and the French delegation’s main goal was to practically destroy the Central Powers, so none of them would be able to wage war again. Andre Tardieu, the French delegate in charge of the peace committee regarding Austria- Hungary, had very similar views. He saw France’s relative safety in disabling Germany, creating powerful Slavic states -Poland, Czechoslovakia, and Yugoslavia- in Central Europe, and increasing Romania’s territory. This would ensure that a strong, centralized power, like Austria- Hungary would never emerge in Central Europe again. Tardieu opposed plebiscites in Hungary, because if they were to prevail, the Slavic states he had hoped for couldn’t be created. (Glatz, 228)
England’s prime minister, Lloyd George, was also unconcerned about Central Europe. While the English public wanted to demolish the Central Powers, like the French, his only goal was gaining Germany’s colonies, and therefore strengthening England’s influence in the seas. However, many other English politicians, who were somewhat interested in Central Europe’s fate, saw a powerful, independent Hungary as a threat to the balance of power in Europe.(Nemeskürty, 105) To prevent this, they chose to leave Hungary in ruins after the treaty negotiations.
President Wilson of the United States, was the only main delegate who tried to create a treaty acceptable to all the countries concerned. His Fourteen Points, which he wanted the peace treaties to be based on, would have ensured self-determination by plebiscites, peace without reparations or annexations, and free trade. The fourteenth point, in Wilson’s view the most important in keeping world peace, called for the creation of a League of Nations. In this organization, all nations, even the Central Powers, would be treated as equals. Unfortunately, Wilson was unable to get his view across to the other Allied Powers, who had felt bitter resentment towards the Central Powers even before Word War I. He was willing to let the other negotiators disregard the first thirteen points, just as long as the League of Nations was created. As it turned out, only the Allied Powers were allowed to join the League, and the isolationist US congress decided not to do so. The rest of the American delegates were concerned only about gaining influence in South America and Eastern Asia and had no interest in Europe whatsoever. Therefore, they did not support Wilson and his ideas.
At the beginning of the twentieth century, Russia sponsored a Panslavic campaign in Central and Eastern Europe, with the cultural and political unity of all Slavs as a goal. This movement was extremely popular among the Serbs, Bosnians, Slovenes and especially the Croats, who were striving for an age old ideal: the unity of all Southern Slavs on the Balkan Peninsula. As with Czechoslovakia, the formation of Yugoslavia was pushed by political exiles, in this case, mostly by Croats (The founders of the Yugoslav committee formed in Paris in 1015, Ivan Mestrovic, Franjo Supilo and Ante Trubic were all Croats.) and supported by Western European politicians and writers. However, although he considered the idea of Yugoslavia, Nicola Pasic, the premier of Serbia, really wanted to create a Great Serbia embracing all the people of Yugoslavia, including the Croats (Sisa, 201). Although Supilo resisted, Trumbic reluctantly agreed, advocating unity at all costs, and so the Croats, Bosnians, Slovenes and Serbs of Vojvodina (South Hungary) came to be practically ruled by the Serbs of Serbia, despite the initial ideals of equal representation of all South Slavs in government.
Yugoslavia might never have been created had its creation not been in the interest of the advocates of Czechoslovakia's formation. Initially, although a few Czechs were for the creation of Czechoslovakia, but hardly any Slovaks supported it. Of the less than 1000 Slovakian nationalists, only a small percentage desired the union with the Czechs, or would have preferred the Czechs to the Hungarians, given equal political conditions (Sisa 205). By promising Slovakia widespread autonomy, the Czech leaders of the movement persuaded Slovakians living in America into signing the Pittsburgh pact, in which both parties agreed on the formation of Czechoslovakia. Meanwhile, Thomas G. Masaryk and Eduard Benes, the architects of the Czechoslovak movement, were able to obtain the support of prominent French, English and American politicians, "transforming themselves from consultants of the allies to the architects of the allied policy for Central Europe" (Liptak, 4). The allied politicians, ignorant of the ethnographic situation in Central and Eastern Europe, were willing to accept, with little or no resistance, the "solutions" proposed by these "experts". It was on the basis of this false data and biased solution that the Treaty of Trianon was drafted.
The Rumanians claimed that Transylvania rightfully belonged to their country, because, according to the theory of the Daco-Roman continuity, the ancestors of the Rumanians -Roman colonists- had been living in Transylvania from 106 BC to 275 AD However, the theory is not supported by history. Not only is there no archeological proof -remnants of roads or cities- pointing to the existence of a Daco-Roman civilization in Transylvania, but the Rumanians can’t bring evidence to their existence for almost a thousand years: from 275 AD to 1200, when their appearance in Transylvania is first mentioned. They ignored the fact that they had adopted the Latin alphabet only at the end of the eighteenth and the beginning of the nineteenth century, and have been called Wallachians by themselves and other nations prior to 1861.(Sisa, 214) Even without historical basis, the theory of Daco-Roman continuity proved extremely useful for political and propaganda purposes.
The Allied Powers didn’t have much reason to reward Romania for its actions during World War I. It officially declared war on the Central Powers only in August 1916, during the great Russian offensive in which Russia broke through the Carpathian mountains. Romania therefore figured it would gain something without taking a great risk, by fighting alongside Russia. After three months of fighting it withdrew from war, because its capital, Bucharest had been occupied, and signed a separate peace treaty with the Central Powers, despite its promise not to do so. The other Allied Powers felt Romania could have held out longer, tying down some of the German and Austro-Hungarian troops. Despite these facts, the Allied Powers were quite willing to give Romania most of the land it coveted, as this would also ruin Hungary.
The Allied Powers most likely wouldn’t have rewarded Romania with so much of Hungary’s land if the Rumanian delegates had provided them with true information about the ethnographic situation in Transylvania. When asked how many Hungarians would be subjected to foreign rule if Transylvania was given to Rumania, they declared it would be around one million, although at least twice as many Hungarians were living in the area at that time. Bratianu managed to convince the Allies that the 1910 Hungarian census, which showed Transylvania’s population as 44.7% Rumanian and 40.6 % Hungarian, was entirely false. After numerous "complicated calculations", he presented the Allied Powers the "actual data", which stated that 60.9 % of Transylvania’s population was Rumanian, while only 24.5 % was Hungarian. In the same manner, he showed towns with almost pure Hungarian population as barely having any Hungarians. When the negotiations were over, Lloyd George even admitted that "at the time of the peace-negotiations we have been supplied from certain quarters with false data and it was upon the basis of this false data we decided of frontiers and races." (Sisa 232).
At the peace conferences, the viewpoint of Hungary and her representatives were at best ignored. The Allied Powers didn’t want her input, because such input would have threatened the validity of the decisions they had already made. The Hungarian delegates were not allowed to attend the peace conferences, and were only invited to Neuilly (a suburb of Paris) on December 1st, 1919. Promptly upon their arrival on January 7, 1920, they were interned in the Chateau de Madrid, and guarded by police. On January 14, 30-40 representatives of the Allied Powers summoned the Hungarian delegates, and gave them until 3 p.m. the next day to review the treaty. (Mikes, 269) Although they agreed to listen to the Hungarian delegates’ expose on the treaty, they made it clear that the contents of the treaty are final. When the Hungarian delegates were again granted audience on the 16th, they brought up numerous arguments against the treaty provisions. Count Apponyi, the main Hungarian delegate pointed out in his expose that greater Hungary is a perfect geographical and economical unit with a 1000 year-old history. The treaty wouldn’t solve the minority problem in Central Europe, because Hungary’s successor states, would have just as much, if not more minority than greater Hungary had. Hungary’s dismemberment would cause continuous conflict in Central and Eastern Europe.
The most absurd provision of the treaty was the war guilt clause, which identified Hungary as a major belligerent cause of World War I, and a historical German ally. As the Hungarian delegates pointed out, it was a Serb who assassinated Archduke Franz Ferdinand. Hungary’s prime minister Tisza alone voted against retaliation against Serbia in the Austro-Hungarian Council of Ministers, he was the only politician in Europe who had spoken out against the war. As for being a German ally, history proves the exact opposite. During her 500 years of independence, Hungary blocked the spread of German influence, and created stability by filling the power vacuum of the region. When she was under Austrian occupation between 1688 and 1867, she rose twice against her oppressors, eventually gaining partial independence from them. (Liptak, 4)
On February 12, 1920, the Hungarian delegates gave the written answer to the plan of the peace treaty, declaring that Hungary would not accept these terms, demanded plebiscites, the result of which Hungary was willing to respect. The written answer included numerous memoranda, maps, and figures about Hungary’s ethnographic situation. These were not even read by the Allied Powers. (Sisa, 227)
Hungary only received a written response on May 6. It denied Hungarian demands and forced Hungary to accept the terms of the treaty, threatening to further occupy the country if her government didn't cooperate. The government finally appointed Ágoston Bernard, the minister of welfare and Alfred Drasche-Lazar to sign the treaty at 10:00 a.m. on June 4, 1920.
|
In the end, all the terms of the Treaty of Trianon prevailed, cutting Hungary to pieces. Whereas before, the country had an area of 325 000 km, this was reduced to 93 000 km, or 28.48% of the original land. Romania alone received Transylvania and part of the Bánát region, an area larger than rump Hungary herself. (Map III) Yugoslavia was allotted Croatia, Slavonia, Bácska and part of Bánát (19.52% of the original land), and Czechoslovakia was allotted a similar chunk: The Northern Highlands (today Slovakia), and Carpathian Ruthenia (Sub-Carpathia). Poland and Italy received other, very small territories. However, even Austria was rewarded with 4000 km square of territory, as a ploy to poison any future relationship between her and Hungary. (Map I)
In comparison, Germany, the leader of the Central Powers, lost only 13% of her land, and Bulgaria, only 8%. (Map IV) 63% of Hungary’s population, including one half of her Hungarian speaking population, was lost. Out of these 3.5 million Hungarians, 1.5 million were living along the new frontiers. In the territories Hungary had lost, there were cities of almost entirely Hungarian population, which contained numerous irreplaceable historical monuments, cultural artifacts, churches, and educational and cultural institutions. Transylvania especially had been a vital center of Hungarian culture and patriotism.
As a result of the War guilt clause, Hungary’s army was limited to 35 000 volunteers. Its navy and air force were disbanded. This made her extremely vulnerable to her successor states, who had formed a political and military alliance based on their common hatred of Hungarians. This alliance, known as the "Little Entente", could call into arms 562 000 soldiers in times of peace, and 4 365 000 during war. Economically, Hungary was hit just as hard. She lost 88% of her timber, 63% of arable lands, 65% of navigable water, Fiume - her only outlet to sea, 85% of her iron deposits, practically all of her gold and silver mines, and became the only country in Europe who couldn’t produce her own salt. The already ruined country was forced to pay reparations as well: one part by May 1, 1921, and the rest in 66 semiannual installments.
The Trianon treaty turned the nationalities of Central Europe, who had always lived in coexistence, into mortal enemies. They refused to unite and therefore couldn’t form a neutral barrier between Germany and Russia, both trying to fill the power vacuum in Central Europe that had been created by the annihilation of the Austro-Hungarian empire. Instead, they came to be dominated by both powers subsequently during the twentieth century. The treaty served to create geographical and economical problems in Central Europe. Historical Hungary had been the most perfect geographical and economical unit with the most unified river system in Europe. (Liptak, 3) Out of this unit, the treaty created Yugoslavia, Czechoslovakia, and greater Romania. They were "not only geographical monstrosities, but economic absurdities as well, and therefore their self-destruction was only a matter of time." (Liptak, 3) During the last decade, both Czechoslovakia and Yugoslavia have ceased to exist.
The only way a peace treaty after World War I could have solved the ethnic minority problem in Central Europe was on the basis of the Wilsonian principle of self-determination. In creating the Trianon treaty, not only were plebiscites refused, ethnographic borders were overlooked as well. The Allied Powers assumed that their provisions would satisfy every nationality concerned. However, many Rumanians in Transylvania didn’t want to become part of the culturally and economically inferior Romania. Numerous Slovakians and Ruthenians didn’t consider themselves as part of the Czechoslovak state, and Croats viewed themselves as their own nationality. Even if it is assumed that all these nationalities wanted to be part of the successor states, a significant number of Hungarians were subjected to foreign rule. (Map III) For the 7 258 000 "liberated" people, 6 113 000 Hungarians became ethnic minorities, Only 47% of those "liberated" were actually the same nationality as the successor states. 53% were foreigners, and 33.5% were Hungarian. They became ethnic minorities in the extremely nationalistic successor states.
Throughout her history, Hungary had lived with her ethnic minorities, and granted them political and religious autonomy. However, her successor states "considered the territories given to them after World War I as conquered provinces, a glorious aggrandizement of their national territories in which non-nationals such as Hungarians constituted a foreign element." (Glatz, 253) The minorities where viewed as threats, as they presented Hungary with a basis for seeking border revisions - the successor states’ greatest fear.
The successor states were forced to sign conventions guaranteeing cultural autonomy to the ethnic minorities in their country, but none of these were enforced. In fact, soon after the treaty was signed, the successor states were already trying to "solve" their minority problems, through denationalization, and several means of ethnocide: deportations, expulsions, transfers, dispersions, and other forms of uprooting. Hungarian schools, churches, museums, libraries, historical monuments, and cultural institutions were also targeted. In Transylvania alone, Hungarians lost 1 665 of their schools, including the world famous János Bolyai University. They were forced to
choose between their nationalities and their properties, and so, 350 000 Hungarians decided to leave all their possessions behind and move to rump Hungary.
The peace treaties after World War I were meant to ensure world peace, and self-determination for the different ethnic groups of Europe. Instead, they became nothing more than a means for the Allied Powers to gain more political power while destroying the Central Powers, whom they viewed as enemies. Countries like Romania were able to manipulate those Allied Powers into serving their interests, because this involved destroying the Central Powers. The Treaty of Trianon, the most unjust of the treaties after World War I, left Hungary in ruins, and put more minorities under foreign rule, without plebiscites, than it tried to "liberate". It paved the way for the persecution of ethnic minorities in Central Europe, and the armed conflicts in the Balkans, happening today.
| I. Territories ceded to Hungary's successor states as a result of the Trianon peace treaty.
II. The area of Hungarian majority within pre-World War I Hungary is indicated in black. The white lines represent the current borders.
III. The shaded area represents Hungary's pre-World War I territory. The post World War I territories are indicated in black.
IV. The Treaty of Trianon in comparison to the other post-World War I peace treaties.
(Germany & Bulgaria lost viewed in size of UK and US territory)
Selected Bibliography
Igazságot Magyarországnak! A Pesti Hirlap Reviziós Albuma. [Online]
http://www.trianon.hu/trianon/triautan/trut1/magyar.htm, Dec. 8, 2000.
The Treaty of Trianon, June 4, 1920. [Online]
Available http://www.lib.byu.edu/~rdh/wwi/versa/tri1.htm, Dec. 7, 2000.
Az ezeréves Magyarország: A Pesti Hirlap Karácsonyi Albuma (Részlet). http://www.trianon.hu/trianon/triautan/trut2/magyar.htm, Dec. 8, 2000.
Endrey, Anthony. Hungarian History: Part Three. Melbourne:
The Hungarian Institute, 1981.
Glatz, Ferenc. Magyarok a Kárpátmedencében. Budapest: Pallas
Lap- és Könyvkiadó Vállalat, 1988.
Lipták, Béla. An 80 Year Old Tragedy. [Online] Available Dec. 8, 2000
http://hometown.aol.com/ liptakbela/myhomepage/index.html
Mikes, Imre. Erdély Útja: Nagymagyarországtól Nagyromániáig.
Sepsiszentgyörgy: Kaláka Könyvek, 1996.
Nemeskürty, István. Édes Erdély: Erdélyi Krónika. Budapest: Budapesti
Muvészeti Hetek, 1988.
Sisa, Stephen. The Spirit of Hungary. Toronto: Rakóczi Foundation, Inc., 1983.
Sugar, Peter F., Peter Hanak, and Tibor Frank. A History of Hungary.
Bloomington: Indiana University Press, 1990.
The Hungarian Question.
http://www.hunmagyar.org/history/hungaria.htm, December 7, 2000.
Dorottya Sziráki was born in Nyack, New York, in 1985. The Sziráki Family moved back to Hungary and Dorottya started Kindergarten in Budapest. After completing 2 years elementary school in Hungary the family moved back to the United States. Dorottya presently is a student at the Pearl River Middle School, New York. She is also attending Szent István Hungarian School in Passaic, New Jersey, since 1997. |
Forrás | http://magyar.org/museum/index.php?projectid=4&menuid=170 |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum