1848 - 1998     Mit kiván a magyar nemzet.     MÁRCIUS 15.     1848 - 1998

1848 - 1998 A flag of the Hungarian "Honvéd" army In 1848 Hungary transformed itself to a constitutional monarchy. Attacked by the Habsburg army led to the dethronization of the House of Habsburg, and Louis Kossuth was elected Governor. With the help of the Russian Czar (and some part with immigrant Serb and Vlach - now called - Rumanian population), Hungary was crushed, and the military leaders of the War of Independence were executed in Arad on October 6, 1849.  <  home top  /\  Mit kiván a magyar nemzet. A szabad sajtó első terméke Legyen béke, szabadság és egyetértés. 1. Kivánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését. 2. Felelõs minisztériumot Buda-Pesten. 3. Évenkinti országgyûlést Pesten. 4. Törvény elõtti egyenlöséget polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti õrsereg. 6. Közös teherviselés. 7. Úrbéri viszonyok megszütetése. 8. Esküdtszék. 9. Nemzeti Bank. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonákat ne vigyék el tõlünk. 11. A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak. 12. Unio, vagy is Erdélynek Magyarországgali egyesítése.  <  home top  /\  MÁRCIUS 15. Petőfi Sándor Brankovics György: A magyar szabadságharcz története, 1909 (könyvborító) “A Pilvax kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el. Az orvosoktól a mérnökökhöz, majd a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. Jókai fölolvasta a felhívást és a 12 pontot, s énvelem elszavaltatták a “Nemzeti-dal”-t. Mindkettőt kitörő lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövú “esküszünk"-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt. Landerer nyomdájához mentünk, amely a legközelebb volt hozzánk, s a 12 pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Délfelé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztották szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott. A szakadó eső dacára mintegy 10000 ember gyűlt össze a múzeum elé, onnan a városházához mentünk. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel. Rövid tanácskozás után a polgármester aláírta a 12 pontot. Óriási lelkesedés tört ki!... - Budára! Budára! Nyitassuk meg Táncsics börtönét! Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenségi rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre. Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben." (Részlet Petőfi Sándor naplójából)  <  home top  /\  1848 - 1998 Huszar-járőr Nagykanizsánál Gábor Áron ágyúöntő műhelye Görgey Artúr, a Szabadságharc hadvezére, majd hadügyminiszter A huszárok hazaszöknek az osztrák hadseregből Az első honvéd-zászló felszentelése Kossuth Lajos Nemzetőr - Borsos József festménye Nemzetőr-zászló « A szabadság szép virágai, Úgy akarták végzetek! Ész mindenható tüzében, S vérmezõkön nõjenek! » Bajza Százötven évvel ezelőtt a magyar nemzet életében egy új korszak kezdődött. 1848 március idusának nagyszerűségét méltányolni minden szó kevés, minden hasonlat sántít és annak igazi jelentőségét kevés ember érti meg. Magyarország és a magyarság - ismét - tettekkel vizsgázott a világtörténelem előtt, s minden cselekedete kitűnő osztályzást érdemelt. Ismét nemes, hősi és bölcs életszemlélet példáját nyújtotta a nagyvilágnak. Az idegen nemzetek soha nem követik a magyar példát, de nem is képesek rá, mert az sajátosan magyar, s örökre titok marad más lelkiség számára. A nagyvilág vajúdott már régen, szülni akart valami újat, valami nagyszerűt, de az újszülött eszme korcsnak sikerült. Kirobbantotta a mindig káros, véres forradalmakat. A francia Nagyforradalom kártékony hatását láthatta világ, de nem tanult belőle. Ezt a példát követték Európa kultúr népei, s a csürhe mindenütt tombolt. Európa országaiban sem a vezető réteg nem tudott hivatása magaslatán - észszerűen cselekedni, sem a vezetettek nem tudtak méltó magatartást tanúsítani. A kevés jószándékú szóhoz sem juthatott, csendben eltűnt. Mi történt ebben a korban Magyarországon? Talán aludt minden és mindenki? Korántsem! A hirhedt francia forradalom híre eljutott Magyarországra is, de nem talált talajra. Ezzel szemben a magyar értelmiség elkezdte a Magyar megújhodás korát. Különösen irodalom terén alkotott nagyot! A szükséges reformokat - ellentétben a nyugattal - pontosan a magyarság elhívatott vezetői sürgették. A hivatalos vezetés Bécs kezében volt, s ez okozta a nehézségeket, a sok-sok tragédiát. Az igazi magyar vezetők: Széchenyi István gróf, Wesselényi M. báró, Battyány L. gróf, Eötvös J. báró, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, szinte versenyt dolgoztak hazájukért. A szemlélődő, bölcs magyar fajta apraja-nagyja szinte egyöntetűen akarta ugyanazt mint a politikai vezetők, csak a módszerekben, a tennivalók sorrendjében volt különbség, de nem úgy, hogy a vezetettek voltak ellentétben a vezetőkkel mert mást akartak volna, ez az ellentét a vezetők között volt meg. Kossuth: Széchenyi eszméjén indult és abból táplálkozott, de mert távolról sem volt olyan államférfi látóköre mint Széchenyinek, a helyes sorrendet megfordította, s ez okozta a későbbi tragédiát... A cél azonos volt: szabaddá és gazdaggá tenni Magyarországot. Európa többi nemzete általában független volt, eltekintve kis területi követeléseiktől, a szabadságért nem kellett harcolniuk. A magyarság kettős feladat előtt állott. Évszázadok óta szenvedett a bécsi kizsákmányoló terror alatt s ugyanakkor harcolt az ozmánok ellen. Amit meghagyott a török, elvitte Bécs. Nem csoda, ha elszegényedett egyformán a nemesség és a közember. A kegyetlen magyar sors minden csapását egyformán viselte a nemzeti gondolat mellett kiálló minden magyar. Ezért tudott egyöntetűen gondolkozni! Bécs kizsákmányoló politikája miatt látták úgy a vérmesebbek, hogy addig nem tud gazdag lenni a magyar, amíg szabad nem lesz. Viszont Széchenyiék tudták, hogy addig nem tudja szabadságát kivívni, amíg szellemileg, anyagilag meg nem erősödik. Egy kultúr-fölénnyel bíró, erős és gazdag Magyarország ősi alkotmányát nem tudta volna lábbal tiporni Bécs, hiszen három évszázadon át is csak azért sikerült neki, mert a magyarságot lekötötte az Ozmán birodalom elleni harc. Széchenyi nemzetmentő eszméi annyira megértek 1848-ra, hogy amikor Európa ismét “forrongani” kezdett, s Bécsben is a csőcselék őrjöngött, elérkezettnek látszott az idő, hogy a már köztudatban élt elvek alapján - március idusán - megfogalmazzák: Mit kíván a magyar nemzet. Forradalomnak híre sem volt, kívánságát alkotmányos úton vitte a “magyar” király elé. Ebben az idegileg felajzott időben kiderült, hogy a magyarságnak nincs csőcseléke. Nem folyt vér, még egy pofon sem csattant el! Akadt ugyan néhány ember, aki meg akarta játszani a forradalmat, de hála Istennek a lázítást senki sem vette komolyan, s ez teszi olyan dicsővé a magyar március idusát. Nem volt szükség forradalomra, nem volt ki ellen forrongani. A magyar nemesség önként lemondott nemesi előjogairól, önként felszabadította a jobbágyokat s a törvény előtti egyenlőséget szinte észrevétlenül megvalósították. Ezek megvalósításáért más ország vérgőzös mészárszékké vált, a magyar nemesség ismételten bebizonyította, hogy nemessége nem máz, nem papírforma, hanem sokezeréves példaadó valóság. De ugyanilyen nemes gondolkozást tanúsított a felszabadult jobbágyság is. Megalakult az első független, felelős magyar minisztérium. Ha képét nézem első kormányunknak, boldogan állapíthatom meg, hogy nem pártpolitika, nem alantas bosszú, vagy más emberi gyarlóság érvényesült, hanem a HAZA, a MAGYARSÁG ÉRDEKE. Együtt láthatjuk Széchenyit Kossuthtal, Battyányt Deák Ferenccel... Ez is útmutató példa... Az országgyűlés villámgyorsan megalkotta a kiváló “48-as alaptörvényeket”. Szinte vita nélkül ment, nem igen volt ellentét. V. Ferdinánd szentesítette, s az ország - véres forradalom helyett - öröm-mámorban úszott... A legnehezebb, s egyben legdicsőbb történelmi-vizsgánk csak ezután kezdődött, amikor az életet is fel kellett áldozni. Bécs akkor is hitszegő volt. Előbb csak a nemzetiségeket uszította ránk, majd egész haderejével támadott. S Magyarországnak nem volt se pénze, se hadserege... De nem sokáig. A nemzet nagylelkűen adott pénzt, s önként beállt katonának apraja-nagyja. A főnemesektől kezdve az egyszerű kétkezi-munkásig megmozdult mindenki. Még a betyárok, Rózsa Sándor és társai is jelentkeztek a harcra, bizonyítva, hogy a HAZA és MAGYAR BECSÜLET mindenek előtt... "Dicső ifjú hadsereg, mely nem tudni miből támad, Napok szülték, s mégis mintha szülte volna három század..." énekli a költő. S így is volt. Hős katonák támadtak és zseniális hadvezérek. A Tavaszi hadjárat, - amely a szabadságharc katonai dicsőségét legjobban jellemzi, - előzményeit mindenki ismeri. A 30 éves Görgey Artur a legviszontagságosabb téli időben nemcsak toborzott, de kiképzett egy olyan fegyelmezett, átütő hadsereget, hogy a híres hadvezér Windischgraetz herceg, tábornagyot tönkreverte... Mit tett Bécs? 1849. március 4-én Olmützben felfüggesztette a magyar alkotmányt. Válaszul Kossuthék április 14-én Debrecenben kimondták a trónfosztást. Az osztrák csúnyán kikapott, de a magyarság hadi ereje távolról sem volt elég, hogy az Orosz Mamuthot legyőzze. Az oroszok elleni harc külön fejezet, amelyet bátran elválaszthatunk a szabadságharctól...! Mit bizonyít 1848 március idusa? 1. A magyarság nem véres forradalommal, de nemes akarattal valósította meg a szükséges reformokat. 2. Szabadságát alkotmányos úton akarta biztosítani, de amikor fegyvert fogni kényszerítették, hagyományainak megfelelő szellemben harcolt a főnemestől a közemberig mindenki. 3. A magyarság akart és tudott áldozni hazájáért. 4. A magyarság között lelki, szellemi értelemben vett csőcselék nincs, az egész nemzet egyöntetűen nemes. 5. Idegen eszméket a magyarság nem vesz át. Azok az eszmék, amelyek gyakorlati megvalósulása 1848. március idusán kezdődtek, Széchenyi közel három évtizedes munkájának következményei. Az osztrákokat katonailag is legyőztük, az oroszok ellen nem Szabadságharcot vívtunk. Alulmaradtunk, s ezt használta ki Bécs, de passzív rezisztenciánk 1867-ben diadalra jutatta március idusát. v. Maczky László (1910-1969) írása a 120 éves évfordulóra (A rajzok Brankovics György: A magyar szabadságharcz története című könyvből vannak. - Franklin-Társulat, Budapest, 1909)   Forrás:http://magyar.org/museum/index.php?projectid=4&menuid=201 GÁBOR ÁRON – 1814-1849 Gábor Áron tüzérõrnagy Kézdivásárhely piaca a 19. században Gábor Áron síremléke Eresztevényen Gábor Áron ágyúöntõ mûhelye az önálló székely tüzérség megteremtõje Kerkayné Maczky Emese Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva. Indulnak már a tüzérek messze a határra. Nehéz a rézágyú, felszántja a hegyet, völgyet Édes rózsám, a hazáért el kell válnom tõled! Véres a föld, magyar tüzér vére folyik rajta, Csak még egyszer gondolj vissza szép magyar hazádra! Anyám, te jó lélek, találkozom-e még véled? Holnapután messze földre, hosszú útra kélek. Megdobbant a szülõföld szíve, amikor Gábor Áron Berecken e világra született. E havasalji gyönyörû település hadak útjának kapujában fekszik. Bátorságra és leleményességre nevelte fiait, akiknek évszázadokon keresztül a keleti határok védelme volt a fõ feladatuk. Gábor Áron 1814. november 24-én született (a Pesti Hírlap Lexikona szerint 1810-ben) a Háromszék vármegyei Bereck-en, székely kisbirtokos határõr család elsõ gyermekeként. Szülei Gábor István városi jegyzõ és Hosszú Judit. Szülei felismerték tehetségét és minden áldozatot vállaltak iskoláztatásáért. A gimnáziumot a csíksomlyói ferenceseknél végezte, ahol jó tanulással, tehetséggel és szorgalmával hamar kitûnt. Már akkor nagy kedvet mutatott a technikai tudományok iránt. Érettségi után nem tanulhatott tovább. Székely határõr õsei nyomdokaiba lépve katona lett. 1831-tõl a kézdivásárhelyi 2. sz. székely határõr gyalogezrednél szolgált. Hamarosan Gyulafehérvárra küldték, hogy a tehetséges fiú tüzérségi ismereteket szerezzen. 1840-tõl az 5. pesti tüzérezrednél szolgált. A Bombardier Corpsnál való további szolgálatra irányuló kérését nem teljesítették, ezért leszerelt, de 1842-ben öccse helyett újra jelentkezett a tüzérségnél. A továbbképzésre vonatkozó tervei azonban most sem váltak valóra, így 1845-ben végleg leszerelt. Pár hónapra Bécsbe ment, ahol a Genie Corps-nál mint mûkedvelõ hallgató fõleg az ágyúöntés mesterségét tanulta, és e tárgyban szakkönyvekkel látta el magát. Ezután visszatért Bereckre. A fúrás-faragás titkaival már gyermekkorában megismerkedett. Az asztalos szakmát is elsajátította, amirõl néhány fennmaradt, mûvészien kidolgozott, bútordarab tesz tanúbizonyságot. A kor minden technikai újdonsága érdekelte. Szüntelenül tanult, jegyzetelt, rajzolt, utazott. Németül is megtanult, hogy a német nyelven írt szakkönyveket is tanulmányozhassa. 1848-ban Moldvában élt, de a szabadságharc hírére hazatért Erdélybe. 1848 õszén az osztrák csapatok elfoglalták Erdélyt. November végére a magyar haderõ szinte teljesen kiszorult Erdélybõl. A Székelyföldet is hatalmukba kerítették az osztrákok, csak Háromszék maradt magyar kézen. Nem hódolt meg, tartotta magát rendületlenül. Azonban döntõ sikert nem értek el, mert nem volt ágyújuk. Egész nyáron hiába könyörögtek ágyukért. Nagy volt az elkeseredés a fegyver- és lõszerhiány miatt. Ezek nélkül azonban Háromszék népe sem tudta sikerrel képviselni a magyar nemzeti önvédelem ügyét. 1848. november 11-12-én népgyûlést tartottak. A reménytelen helyzet miatt már az osztrákok által követelt teljes megadásról beszéltek, amikor Gábor Áron, egyszerû zekeposztóba öltözött izmos, kerekképû barna székely férfi, szólásra emelkedett, és elhangzottak legendás szavai: "Uraim! Hallom, hogy a fõtiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség elõtt, mivel nincs muníció, nincs ágyú. Uraim, ha csak ez a baj, úgy én mondom, hogy két hét alatt lesz ágyú, lesz muníció, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállítva, és ha azokkal a próbalövésnél célt nem találok, magam állok tíz lépésnyire az ágyú elejébe céltáblának." A hagyomány szerint nem kért mást - a felhatalmazáson kívül - csak egy forintot, hogy a fülei vashámorba utazhasson s ott dolgozhasson. Óriási lelkesedéssel fogadták ajánlatát a teremben összegyûltek. Elsõ ágyúit Bodvajon öntötte jóminõségû, helyben bányászott vasból. (Ezeket a nép varasbékának nevezte el, mert az idõ rövidsége miatt csiszolatlanok voltak, szemben a késõbb öntött rézágyúkkal.) Mivel megfelelõ eszközök nem álltak rendelkezésére, az ágyúk készítésére sajátos eljárást alkalmazott. Elõször fából kifaragták és simára esztergálták a mintát. Ezután ezt kettévágták és agyagba nyomták. Az agyag megszáradása után a két részt összeillesztették és vaskapcsokkal rögzítették úgy, hogy egy agyaggal bevont farudat helyeztek a csõ hossztengelyébe. Végül az üreget kiöntötték. A szükségmegoldás eredményes volt. Az ágyúk elkészültek. November 27-én ott álltak Sepsiszentgyörgy piacán. Az ágyúöntõ személyesen állt a löveg mögé és elsõ próbalövése célba talált. Az ezermester bebizonyította a katonai parancsnokoknak, akik kételkedtek a sikerben, hogy tud jól mûködõ ágyukat önteni. A lelkesedés óriási volt. A háromszékiek ágyúkkal indulhattak harcba. Gábor Áron fellépése csodás változást idézett elõ a székelyek hangulatában, önbizalmuk visszatért és már harcolni akartak mindnyájan. November 29-én a hídvégi csatában bevetett hatfontos bronzágyúk gyõzelemre segítették a székelységet. A császáriak annyira meglepõdtek, hogy Puchner tábornok a következõket írta naplójába: "A beérkezett jelentések szerint, francia tüzérség tartózkodik Háromszéken." A helybeli fegyvergyártásnak köszönhetõen 1849. elejére - Bem apó parancsnoksága alatt - egész Észak-Erdély megint magyar kézen volt. 1848. november 28-án a sepsiszentgyörgyi szék-gyûlés a fegyveres ellenállás mellett döntött, és megbízta Gábor Áront a lõszergyártás és hadfelszerelés megszervezésével. Hermányban, Kézdivásárhelyen, Szentkeresztbányán szinte minden anyagi alap nélkül a fegyvereket gyártó telepek sorát teremtette meg. A lakosok mindenütt lelkesen résztvettek az ágyúöntés és fegyverkészítés munkájában: a nõk fõzték a salétromot, az öregek gyártották a puskaport, a gyermekek öntötték a golyót, a férfiak pedig puskát s nemzeti színre festett lándzsát ragadva "elkergették Heydte császári tábornokot a szász és oláh czimboráival együtt". Gábor Áron ágyúi részben 3 fontosak, részben 6 fontosak voltak. Néhány hónap alatt, 1849. júniusáig, segítõtársaival összesen 73 ágyút öntött, elsõsorban az erdélyi templomok beolvasztott harangjaiból. Székelyföld asszonyai felajánlották összes réz- és ónedényeiket (tányérokat és kanalakat is). Az ágyúhoz golyó kell. Ezen is segít a székely találékonyság: a faliórákról leszedik a vasnehezékeket s ezeket öntik golyóbissá. Jelentõs volt az általa megszervezett lõszer-, röppentyû- és puskaporgyártás is. Ezenkívül tüzéreket képzett ki, szervezte a vidék védelmét. Küzdött és helytállt. Egy ember hazaszeretete, akarata, lelkesedése és tennivágyása megmozgatta a székelységet. A lelkes és segítõkész székelyek csodálatos összefogása példaértékû a mai kor számára is. Kézdivásárhelyen nem volt ember, ki ne tett volna valamit a hadviselés eszközeinek elõteremtése érdekében. Thuróczi Mózes rézmûves felkeresi Gábor Áront, beavattatja magát az ágyúöntés titkába, azután hazamegy, mûhelyébõl ágyúöntõ mûhelyt csinál; néhány nap múlva egy hatalmas rézágyúval lép az ámuló kézdivásárhelyiek elé. Munkatársai asztalosok, kerékgyártók, csizmadiák voltak. Majd elõáll Szacsvay János, esztelneki birtokos, a vidék leghíresebb vadásza. "A puskapor miatt ne aggódjunk, majd csinálok én. Tíz év óta pusztítom a vadat, de még soha egy szem puskaport sem vettem; magam készítem magamnak. Torja ad ként, salétromot kerítünk, szenet pedig majd égetünk." És megkezdõdött a puskaporgyártás is. Gabriányi József gyógyszertáros a kapszli-készítés nyitjára bukkant. Soha senkitõl sem látta, magától jött rá. Gabriányi gyógyszertára 24 óra alatt kapszlikészítõ-mûhellyé változik. Háromszék 125 harangot szállított Kézdivásárhelyre; ezenkívül temérdek ónedényt. Marosszék területérõl 93 harang, 2 nagy mozsár és 4 mázsa réz került beolvasztásra. Udvarhelyszék 14 harangot s több mázsa vasat, Aranyosszék pedig 25 harangot adott. Gábor Áron mindenütt személyesen felügyelte a munkát, tanított, tervezett, szervezett, vezetett. Emberfölötti erõfeszítéssel rövid idõ alatt a semmibõl tüzérséget teremtett nemzetének. Érdemei elismeréseként Kossuth Lajos, az ország kormányzója, õrnagyi ranggal az önálló székely tüzérség fõparancsnokává nevezte ki. Nemsokkal ezután, 1849. július 2-án, Háromszék önvédelmi hadserege megütközött Uzonnál az osztrákokkal és a benyomuló cári csapatokkal. Gábor Áron ezen a napon két kardot kötött az oldalára. Irányította a tüzéreket. Az egyik ütegtõl a másikig száguldó fehér lovas alakja feltûnt az ellenségnek. Két lovat is kilõttek alóla, míg végül egy hatfontos muszka ágyúgolyó kioltotta nemes életét. Az ütközet sikerrel végzõdött, de Gábor Áron, a népszerû tüzérõrnagy eleste önmagában egy súlyos vereséggel ért fel. A csata után nagy sietve eltemették. Sírhantját a cári csapatok lovaikkal szétrugatták. Jeltelen sírban feküdt 1892-ig. Ekkor a nemzeti kegyelet emlékmûvet állított sírja fölé. Eresztevény templomkertjében alussza örök álmát. Mi utódok pedig kegyelettel emlékezünk a szabadságharc legendás fiára, történelmünk nagy hõsére, minden hazáját szeretõ magyar példaképére. Forrás: Bagossy László, Encyclopaedia Hungarica, Hungarian Ethnic Lexicon Foundation, Calgary 1992 Benkovics György, A magyar szabadságharcz története, Franklin-Társulat, Budapest, 1909 Glatz Ferenc szerk., A magyarok krónikája, Magyar Könyvklub Officina Nova, Budapest 2000 Hankó Vilmos dr., Székelyföld, Lampel Róbert, Budapest, 1896 Hermann Róbert, 1848-1849 A szabadságharc és forradalom története, Videopont Kiadó, Budapest 1996 Kenyeres Ágnes szerk., Magyar Életrajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest 1967 Forrás : http://magyar.org/museum/index.php?projectid=4&menuid=294