Fényes kardunkat hüvelyébe addig vissza nem dughatjuk, amíg meg nem verekszünk velük Erdélyért életre-halálra."

1916-ban a Román Királyság hátbatámadta az Osztrák-Magyar Monarchiát, amelynek korábban szövetségese volt. A kortársak "árulás"-nak minősítették ezt a lépést - teljes joggal. Az osztrák-magyar csapatok addigra már több fronton harcoltak, ezért Erdélyben nem állomásozott számottevő haderő, az országrész katonai szempontból gyakorlatilag teljesen védtelen volt. Ennek ellenére sikerült feltartóztatni a román előrenyomulást, majd az erősítések megérkezése után a védekezés ellentámadásba ment át, és december 6-án már a román főváros, Bukarest is elesett. Idézzük fel képekben a magyar hadtörténet eme dicsőséges pillanatait!

A román hadsereg katasztrofális vereséget szenvedett és szinte teljesen megsemmisült, az ország pedig a központi hatalmak megszállása alá került. Ennek ellenére az 1918-ban megkötött bukaresti békében Romániának csak összesen 3500 négyzetkilométernyi területet kellett átadnia Magyarország részére, 23.000 lakossal (jobbára csak határkiigazításról volt szó a Kárpátok néptelen vidékein). Ezzel szemben a trianoni "békeszerződésben", ahol tehát a vesztes ország lépett fel győztesként a legyőzője felett, Románia 103.000 négyzetkilométer területet és 5.237.000 lakost szakított el Magyarországtól. Az íróasztal mellett sikerült elérniük azt, amit harcban soha: legyőzték Magyarországot!

Herczeg Ferenc: Békeszerzés
   

Forrás: www.gportal.hu/horthy KANonim

  Európa puskaporos hordója 1927.augusztus 30.Daily Mail.Lord Rothermere írása

Súlyos igazságtalanságok, amelyek háborút okozhatnak

A háború alatt az volt a szövetségesek legfóob törekvése, hogy ha el­jön a béke, az tartós legyen. Bármi volt is várható a győzelemtó1, a Szövet­séges országok népei biztosak akartak lenni abban, hogy ne legyen többé olyan Elzász-Lotaringia, amely a háborús vágyakat elevenen tartja.Ez volt a békekonferencia deklarált célja, amikor 1919-ben Össze­ült Párizsban, hogy a népek önrendelkezése alapján újra formálja Európa térképét. De ahogyan a  munka haladt előre, ez az elv mindjobban

eltűnt. Az eredmény az lett, hogy Közép-Európa ma telve van az új összeütközések gyújtóanyagával. Ennek fő oka a magyar nép felosztá­sa a szomszédai között a trianoni béke alapján, amelyet 1920 júniusá­ban rákényszerítettek Magyarországra. Ez a szerződés a magyar la­kossággal összefüggő zárt tömbben élő 600 ezer magyart juttatott Ro­mániába (abból az 1 millió 750 ezerból, melynek többi része a romá­nokkal földrajzilag keverten él), 1 milliót Csehszlovákiába és 400 ez­ret Jugoszláviába.

Sötét üzelmek

A Németországgal kötött békeszerződés során az önrendelkezési el­vet olyan körültekintően alkalmazták, hogy Schleswig tartományban még népszavazást is tartottak annak a határnak a felülvizsgálatára, amelyet a poroszok 1864-ben kényszerítettek a dánokra. De a ver­saillesi szerződés (a német békeszerződés - B. G.) aláírása után a ve­zető szövetséges államférfiak felhagytak ilyen irányú erőfeszítéseikkel. A legfóob ellenséggel való szerződés munkája kimerítette ó'ket, szemé­lyes részvételük a továbbiakban erőtlenné vált. Saját országuk sürge­tő ügyei követelték a figyelmüket. A Németország kisebb szövetségese­ivel megkötendő béke megfogalmazása másodlagos ügynek tűnt a szá­mukra, amelyet nyugodtan delegációjuk alárendelt tagjaira bízhattak.

Hasonló okból a világnak a béketárgyalások iránti érdeklődése is elpárolgott, és a nyilvánosság reflektorfénye, amely addig a konfe­renciát kísérte, elhalványult. Valójában a tartós európai béke meg­teremtésében csak a munka felét végezték el. De az elmaradt mun­ka jelentőségét elfedték az elért eredmények, és a még hátralévőszerződések megfogalmazására már zárt ajtók mögött, általános kö­zömbösség közepette, több hónappal késóob Párizs különböző elővá­rosaiban került sor.

Ez a figyelemre nem méltatott eljárás nagyon megfelelt azon kis nemzetek intrikáin ak, amelyek a szövetségesekhez csatlakoztak, és amelyek tekintélyes hasznot akartak húzni az ilyen sötét módon ki­ alakított megállapodásokból. Ezeknek az éhes nemzetiségeknek a képviselői azonnal nagy szám­ban érkeztek Párizsba, ahol a szövetséges nemzetek néhány doktriner publicistája segítségével minden követ megmozgattak azért, hogy a saját kis államukra vonatkozó békeszerződés a lehető legjobban megfeleljen közösségi és személyes érdekeiknek. Igy történt, hogy súlyos vissza­élések, amelyek az előre látható háború magvait tartalmazták, beleke­rültek a közép-európai békeszerződésekbe.

Figyelmen kívül hagyott alapelvek

Ezeket a visszaéléseket az önrendelkezési jog nevében követték el.

Ha ezt az elvet következetesen figyelembe vették volna, panaszra semmi ok nem lenne. De Csehszlovákia létrehozása mesterségesen történt, figyelmen kívül hagyva azt a nemzetiségi elvet, amelyet elvi­leg szolgálni akartak. Sohasem létezett korábban csehszlovák állam Ivagy nép, habár a középkorban létezett egy cseh királyság, amelynek

függetlensége azonban 1620-ban véget ért, és amelynek utolsó király­nője egy brit hercegnő, 1. Jakab lánya, Erzsébet volt. Ennek az állam­ nak a határai azonban semmiféle hasonlóságot nem mutatnak a há­ború után kreált Csehszlovákiáéval. A csehek és a szlovákok uniója csupán annak a háború idején, az USA-beli Pittsburghban rendezett találkozónak lett az eredménye, amely találkozón a szlovákok annak az ígéretnek a fejében, hogya jö­vóbeli Csehszlovákiában autonómiát kapnak, támogatni vállalták a csehek igényeit a várható békekonferencián. Ennek a megállapodás­ nak a feltételeit azonban, hasonlóan az utóbb létrejött trianoni szerződéshez, a cseh kormány nem tartotta be, aminek következtében keserű kölcsönös vádaskodások napirenden vannak az új köztársaság két vezető nemzete között.

Hogy ennek a hibrid államnak területet alkossanak, a párizsi békedelegátusok arra kényszerültek, hogy meghirdetett alapelveikkel szöges ellentétben álló fortélyokhoz folyamodjanak. Nem csupán 3 millió osztrák-németet kebeleztek be ebbe az államba, de déli határa­it is úgy kiterjesztették, hogy 1 millió, a csehekétó1 teljesen eltérő nyelvű és etnikumú magyar zárt tömbjét is bekebelezhessék. Ezek az emberek és a magyar delegáció hevesen tiltakozott a döntés ellen a bé­kekonferencián, de hiába. Mindennek jogtalanságát a szövetségesek elismerték egy Millerand francia miniszterelnök által aláírt kíséró1e­

vél formájában, amely azt az ígéretet tartalmazta, hogya megállapított határok szükség esetén módosíthatók.

Visszaélés a jószerencsével

Amint a csehek ellenőrzésük alá kapták a nekik juttatott magyarl akosságot, azonnal megkezdték olyan mértékű elnyomásukat, amely mellett Elzász-Lotaringia egykori németesítése is elhalványul. A cseh kormánya magyar kisebbséggel szemben azt a politikát alakította ki

hogy megfosztassanak tulajdonuktól, és ez mind a mai napig folytatódik. Az elvett javakért fizetett kártérítés olyan jelentéktelen, hogy ez nyugodtan elkobzásnak tekinthető. A tulajdontól való megfosztásról soha nem tettek közzé pénzügyi elszámolást, és nem jártak eredménynyel a cseh kormánynak címzett tiltakozások sem. Ha csak a fele igaz azoknak a földbirtokokkal kapcsolatos történeteknek, amelyeket hal­lani, a cseh kormány felelős azért, mert tűri a legszörnyűbb csaláso­kat, melyek Európa közéletében valaha is előfordultak.

Semmiféle következménnyel nem jártak annak a tizenkét magyar képviselőnek a javaslatai, akiket a fenyegetések ellenére a cseh parla­mentbe választottak, és a jogtalanságok Európában sehol másutt sem részesültek figyelemben. Csak most, hogy a nagyhatalmak saját prob­lémái némileg könnyebbekké váltak, kezdik megérteni, hogy Cseh­szlovákia és Románia visszaél a trianoni szerződéssel. Kapzsiságával és elnyomás ával ez a két ország két új Elzász-Lotaringiát hozott lét­re, amelyek nem mások, mint gennyes sebek Európa szívében.

Ez a magatartás különösen Csehszlovákia esetében visszataszító, hiszen ez az ország a szerencse fia. Egy maroknyi, a szövetségesekhez átálló cseh "légionáriust" leszámítva a csehek az utolsó óráig Ausztria olda­lán harcoltak. A szerencse különös kedvezése volt, hogy Csehszlovákiának a végén a diadalmas győző szerepe jutott, miközben Magyarország védtelen ál­dozattá vált.

Csehszlovákia függet­lenségét valójában Nagy­ Britanniának, Franciaor­           szágnak, Olaszországnak

és az Egyesült Államoknak köszönheti, és ha saját érdekeit akarja ér­vényesíteni, vigyáznia kell, hogy el ne veszítse a nagyhatalmak népe­inek jóakaratát.

A háború utáni köztársaság helyzete minden tekintetben bizony­talan. A belső ügyeket illetően a különféle nemzetiségek - csehek, szlovákok, németek, magyarok, morvák, lengyelek és rutének - között olyan mélyek az ellentétek, hogy az ország gyors széthullása reális le­hetőség. Ily módon ez az állam Európa puskaporos hordója. A közké­zen forgó beszámolókból az világlik ki, hogy Csehszlovákiában bárme­lyik pillanatban bármi lehetséges. Egy váratlan felkelés mint független államot letörölheti Európa térképéről. Egy dolog biztos: Csehszlovákia nem folytathatja állampolgárai el­nyomásának politikáját, akár magyarok, akár osztrák-németek, akármás nemzetiség tagjai. Ha folytatja, szembekerül a világ közvéleményé­vei, és ez olyan kockázat, amelyet egyetlen modern állam sem vállalhat. Csehszlovákia kormányának hamarosan fontos döntést kell hoznia: továbbra is folytatni akarja a trianoni szerződés megsértését, vagy pedig követi a józan ész szavát, és így fordul Magyarországhoz: »nem akarunk akarata ellenére határainkon belül tartani zárt tömbben élő magyar népességet, és egyetértünk egy a határok revíziójára vonatkozó népszavazással«? Ha egy ilyen javaslat megszületik, javasolni fogom, hogy Magyar­ország térítse meg mindazokat a költségeket, amelyeket Csehszlová­kia a trianoni szerződés aláírása óta a kérdéses területekre fordított, és térítse meg a cseh köztisztviselők állásának elvesztése miatti ki­esést, de ugyanígy kártérítés illesse meg azokat a magyarokat, akiknek tulajdonát jogtalanul elvették.

Kockázatok, melyeket a csehek okoznak

A független Csehszlovákia ideáját a nyugati nemzetek először a Daily Mailból és társlapjaiból ismerték meg, és én nagyon is  kételtelkedem abban, hogy ezen nyilvánosság nélkül Csehszlovákia, ahogy ma ismerjük, egyáltalán létezne. Masaryk úr, Csehszlovákia elnöke a háború alatt ezen lapok nagy­ra becsült publicistája volt. Meg vagyok győződve róla, hogy Masaryk el­nök maga nincs megelégedve országa magyar kisebbségének helyzeté­vel, hiszen a Fortnightly Review ehavi számában olvasható, miszerint legújabb, »Új Európa« című tanulmányában előre vetíti Csehszlovákia  jelen határainak revízióját. Legjobb szó szerint idéznem. Ezt írja: »A háború viharai után megállapított nemzeti határok némely esetekben bizonyára átmenetinek tekintendó'k. Mihelyt a népek lenyugszanak és elfogadják az önrendelkezés elvét, a nemzetiségi határok ki­igazítása és a kisebbségek ügye izgalom nélkül rendeződik majd, az összes idevonatkozó kérdés komoly mérlegeléséve1.« Azok között voltam, akik örömmel fogadták a független Csehszlová­kia felállítását, és sajnálnám, ha azt kellene látnom, hogy ez az ország rácáfol a szövetséges hatalmak bizalmára. Mint minden gondolkodó ember, jól látom, hogy folyamatos veszélyt jelent Európa békéjére, ha Csehszlovákia továbbra is politikai puskaporos hordó marad. Két évvel ezelőtt már terveztem, hogy ráirányítom a figyelmet a jelenlegi helyzet veszélyeire, de aztán úgy döntöttem, hogy várok, amíg a trianoni szer­ződés hét teljes évig kifejti hatását, így ha bármilyen korrekció szüksé­gessé válik, arra nyugodt körülmények között kerülhet sor.  Remélem, hogy Csehszlovákia megérti, mennyire az ő érdekeiben áll mindaz, amit javasoltam. Fejlődése nagymértékben külfcildi pénzügyi segítségtó1 függ. Bármelyik nemzetközi bankár el tudja mondani a cse­heknek, belső és külső politikai helyzetük mennyire rontja a helyzetüket a világ pénzpiacán. Olyan emberként, akinek vannak fogalmai a befektetésekró1, a jól informált közönség számára nem tudok elképzelni kevésbé vonzó befektetést, mint a csehszlovák és román állampapírok. Mindkét országnak olyan kockázatos a helyzete, hogy csak a spekuláns tőke mutathat érdeklődést, nagyobb kamat mellett, mint amit most fi­zetnek. Londoni és New York-i bankházaknak, amelyek az ilyen állam­papírokat forgatják, kétségkívül fel kell hívniuk ügyfeleik figyelmét ar­ra, milyen kockázatos a befektetés egy olyan országban, amely megpró­bál magába olvasztani erős, etnikailag, nyelvében és gyakran vallásában is eltérő kisebbségeket. Előre látom, hogy a nem is távoli jövóben, ha az említett államok egyike sem tesz lépéseket azon belső és külső veszélyek csökkentésére, melyekért szinte teljesen  ők a felelősek, állampapírjaik nem érnek majd többet, mint manapság az orosz értékpapírok.

Korrekt eljárást Magyarországnak

Amit a magyaroknak kérek, az nem egyéb, mint az elemi igazság. A háború előtti határokhoz való visszatérés gondolata szóba sem jö­het. Magyarországnak meg kell fizetnie a vereség árát. De ez nem ok arra, hogy olyan igazságtalanságokat kényszerítsenek rá, amelyek megszüntetése a háború egyik célja volt. Magyarországnak teljesen jo­gos és ésszerű igénye, hogy visszaszerezze a túlnyomóan magyarok lakta területeket, amelyek a trianoni szerződés következtében kerültek határai túloldalára, és amelyeket elválasztanak tőlük minden eszközzel, amelyet csak rosszindulatú szomszédai kitalálni képesek.

A dolgoknak ez az állása szégyen a régi és kiváló népre, amelynek nagyszerű történelme több mint ezer évre tekint vissza. Ez a helyzet merőben rossz és nem maradhat így. Eljött az ideje békésen és haté­konyan rendezni a dolgot.. Ha továbbra is zárva tartjuk a szemünket ezen szörnyűség előtt, az elevenen tartja a gyűlöletesség és ellenségeskedés szellemét Közép-Európában,amelynek pusztító háború lehet az eredménye. Annyira vakok vagyunk,hogy hagyjuk újabb szörnyű konfliktus elemeit ellenőrizetlenül felhalmozódni? Britanniának ,Franciaországnak és Olaszországnak,amelyek mint a Népszövetség tagjai elsősorban felelősek a jelen helyzetért, az a feladata, hogy lépéseket tegyenek abba az irányba, hogy Magyarország megkapja, amit megérde­meL Nagylelkűségük nem fog csalódást okozni. Olyan néppel lesz dol­guk, amely habár kicsi, de karakterét és tradícióit tekintve nincs kü­lönb nála. Megismétlem, hogy Magyarország Britannia, Franciaor­szág és Olaszország természetes szövetségese Közép-Európában. Még a háború alatt is természetes jóakaratát mutatta Britannia és az Egyesült Államok irányába, amikor nem volt hajlandó internálni a brit és Egyesült Allamok-beli állampolgárokat, és megengedte nekik, hogy szabadon folytassák szokásos elfoglaltságukat. Magyarország alig volt több, mint »technikai« ellensége ennek a két országnak, és lo­jális és megbízható barátja lesz bármely nemzetnek, amely az ínség és vész idején segítő kezét nyújtja felé.

A fenti cikk az Észak-Amerikai Újság Szövetség révén a mai napon eljut az USA és Kanada 70 vezető napilapjához.