Zárónyilatkozat
A Vajdasági Magyar Tudományos Társaság szervezésében 2003. október 24-én és 25-én nemzetközi tanácskozást tartottunk Újvidéken az 1944 végén, 1945 elején a Délvidéken lezajlott magyarellenes atrocitások feltárásának eredményeiről. A rendkívül nagy érdeklődést kiváltó tanácskozás résztvevői megvitatták a beterjesztett Zárónyilatkozat tervezetét, amelyre több kiegészítő javaslat hangzott el. A szöveg véglegesítésével megbízott Csorba Béla, Matuska Márton és Dr. Ribár Béla akadémikus az alábbiakban összegezzük munkánkat.
1. A beterjesztett tanulmányok és a korábbi ismeretek alapján leszögezzük, hogy a jelzett időben a délvidéki magyarok között a konstituálódó második Jugoszlávia hatalmi és pártszervei irányításával és közreműködésével, a helyi lakosság egy részének cselekvő részvételével tömegesen végeztek ki magyarokat, kollektív bűnösséggel vádolva kollektív büntetéssel sújtották őket. A felelőtlen kivégzések sok helységben tömeges lincseléssé fajultak. A cselekményt a hivatalos szervek akkor is, és a későbbi évtizedekben is úgy állították be, mintha háborús bűnösöket vontak volna felelősségre szabályos eljárással, noha erre a legritkább esetben került sor. A polgári lakosságon kívül tömegesen végeztek ki hadifogoly honvédeket. Az áldozatok számát még mindig csak becsülni tudjuk, de mindenképpen több tízezerre tehető. A kivégzettek nevét, esetleges bűnüket, a kivégzés körülményeit, a nyughelyüket soha sem hozták nyilvánosságra. Utólag háborús bűnössé kiáltották ki valamennyiüket, vagyonukat elkobozták, hozzátartozóikat megbélyegezték. Három helység: Csurog. Zsablya és Mozsor teljes maradék magyar lakosságát - akik túlélték a vérengzést - mindenüktől megfosztva örökre kitiltották lakóhelyükről. Az alaptalan vádak alól sem az áldozatokat, sem hozzátartozóikat még nem mentesítették, anyagilag nem kártalanították, és nem is rehabilitálták őket, ügyükkel az illetékes hivatalos szervek nem foglalkoztak. Bízunk abban, hogy Crna Gora és Szerbia államközösség hamarosan elfogadja az UNESCO 2000. évi jelentésének ajánlásait (Összefoglaló a volt elnyomó rendszerek biztonsági archívumairól), beleértve a jogsértések áldozatainak jogát az okozott károk megtérítéséhez és jóvátételéhez, valamint az elkobzott javak visszaszolgáltatásához való jogot éppúgy, mint az emberi jogok ellen elkövetett bűnök felelőseinek azonosításához való jogot.
2. A magyar állam a tömegmészárlás kezdetén értesült az eseményekről, ennek ellenére a nemzetközi nyilvánosság előtt nem foglalkozott velük. A párizsi béketárgyalásokon nem tette szóvá, ezzel megszűnt annak lehetősége, hogy kedvező tárgyalási pozícióból vethesse fel.
A második Jugoszlávia felbomlásának folyamatában, valamint a Szerbia és Montenegró államszövetség létrejötte után a magyar állam szintén nem tette szóvá a kérdést. A délvidéki vérengzés kérdésében tehát az anyaország, mint szuverén állam nem nyilatkozott hivatalosan. Szükségesnek tartjuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezze és serkentse és támogassa ebben a tárgyban a kutatásokat, valamint a tanulmányok publikálását. Ugyanezt elvárjuk a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiától és a jelenleg alakulóban levő Vajdasági Tudományos Akadémiától. A további munka sikere érdekében fiatal kutatók ösztöndíjazásával lendíteni kell a munkán.
Az anyaországra és a tudományos intézményekre háruló felelősség annál is inkább fontos, mert a szóban forgó események előtt, a magyar hatósági szervek által elkövetett hasonló cselekmények egyoldalú hangoztatása az egész magyar nemzetre, de különösen a Délvidéken élő magyarokra káros következményekkel jár.
3. A második Jugoszláviának érdeke volt a vérengzés elhallgatása, olyan kezelése, ahogyan a magyar állam eddig tette. A tudományos kutatás ezt a kérdést csak az állampolitika szemszögéből vizsgálta, hamis beállításban tálalta. A milosevići állam nem sokat törődött azzal, hogy az eset megtörtént, és még azzal sem, hogy a délvidéki magyarság első politikai szervezete, a történelmi VMDK megnyitja a kérdést a szerb és a magyar tudományos akadémiák előtt, de - akárcsak a titói rezsim - nem segítette, inkább akadályozta a kutatókat a tények feltárásában, s nem volt hajlandó meghallani a magyarság követelését, hogy a katonai közigazgatás idején, a kollektív büntetési elv alapján kimondott vétkességet hatálytalanítsa és elhárítsa következményeit. A vajdasági parlamentben ugyan foglalkoztak már az üggyel, tekintve azonban arra, hogy a szóban forgó események a központi hatalmi szervek - illetve az általuk bevezetett katonai közigazgatás - irányításával történtek, a mai állam központi szerveire tartozik a következmények elhárítása is.
4. A vérengzés során körülbelül harminc magyar lelkészt, köztük egy püspököt is kivégeztek, s az érintett egyházak még nem nyilatkoztak ügyükben.
5. Tekintettel arra, hogy az eddig jórészt elérhetetlen levéltári anyagok egyre inkább kutathatókká válnak, a további munkában az alábbi feladatokat tartjuk elsődlegesnek:
a) Az eddig felhalmozott anyag kezelésére nélkülözhetetlenné vált egy központi adattár létrehozása, intézményi kezelése. Az anyagok közé be kell iktatni az eddig felállított emlékhelyek dokumentált nyilvántartási listáját.
b) Szükség van helységenként leírni az eseményeket, összegezni az áldozatok számát, s összeállítani a minél teljesebb helyi áldozati névsort. Különösen hiányosnak minősül a bánsági részek eseményeinek ismerete, az ottani áldozati névsor. Sokatmondó, hogy a tanácskozásra nem készült bánsági tanulmány. A további kutatómunkához jó alapul szolgálnak az eddig elkészült monográfiák, és az itt beterjesztett tanulmányok.
c) Össze kell állítani és közzétenni a témával foglalkozó cikkek, publikációk és kéziratok bibliográfiáját.
d) Az eddigi kutatások eredményét - beleértve a könyv alakjában kiadott monográfiákat - hasznos lenne elektronikus módszerrel feldolgozni és a világhálóra feltenni.
6. Szükségét látjuk, hogy az akkori események tényét beépítsük az utódok tudatába.
7. A vajdasági magyar pártok feladata, hogy a kérdést átléphetetlen küszöbként odategyék a szerb kormány elé.
8. A Zárónyilatkozat szövegének véglegesítésével megbízott testület úgy ítéli meg, hogy a fentiekről levélben tájékoztassa a délvidéki magyar politikai pártokat, a Magyar Tudományos Akadémiát és a most formálódó Vajdasági Tudományos Akadémiát.
Újvidéken, 2003. október 27-én.
Csorba Béla s.k. Matuska Márton s.k. dr. Ribár Béla akadémikus s.k.
Forrás:Alkotmányossági Mühely és Fórum
Megjegyzés a Zárónyilatkozathoz
Mind a mai napig a több mint 40 ezer magyar polgári mártír hányattatásairól nem beszélnek, kivéve Dr. Ádám Sándor Európa bűne, ahogy elbántak a magyarokkal című könyvét, melyből szükséges lenne felidézni egy-két részletet . A témával kapcsolatos írás a Délvidék című fejezet 86-104.oldalán található ( a könyv hatodik kiadásában,mely 2003ban jelent meg), aki szeretné elolvasni a könyv megrendelhető a www.erdelyert.hu. honlapon. Tekintettel arra, hogy a konkrét példák, melyek a itt szerepelnek a különösen szadista módon elkövetett tömegmészárlásokról, igen erös emóciókat váltanak ki, ezért a részletek felidézésétöl eltekintek. A szomorú az egészben az, hogy manapság sem a különbözö történelemkönyvek, sem a Pannon Enciklopédia, sem a Magyarok krónikája vaskos kötetei említést sem tesznek ezekről a fanatizálva, elöre kitervelten, kegyetlenül végrehajtott, szélsőbaloldali, csetnyik, Tito emberei által fémjelzett emberiség ellen elkövetett büncseleklményekröl, aljas tömeges vérengzésekről.
A fenti könyvben felidézett csetnyik szadizmus ellen, mely kimeríti a háborús bünök, a népirtás és emberiség ellen elkövetett bűnök fogalmát, semmilyen vizsgálat nem indult és a bűnösöket senki nem vonta felelősségre, az érintettek vagy utódaik kártérítést nem kaptak ezért. Több mint 40 ezer ártatlan magyar ember életének kioltásáról van szó.
"A bátor papok által gondosan összeírt, összegyűjtött magyar áldozatok összesített jegyzékén 34 491 magyar áldozat neve szerepel,azzal a megjegyzéssel,hogy ez a szám minden bizonnyal meghaladja a 40 ezret .A Mindszenty József bíboros hercegprímáshoz befutott adatok alapján a párizsi béketárgyalásra készülő külügyminiszternek írott levélben 40-50 ezer bácskai magyar lemészárlásáról esik szó. Semmiféle utalás nincs arra, hogy az európai békét másodszor is diktáló francia fővárosban valamilyen szankciókkal elmarasztalták volna Titót, akinek emberei követték el ezeket a rémtetteket." (Dr.Ádám Sándor Európa büne).
További részleteket illetően lásd a szerb asszimiációs politika menüpontot :
Ide kívánkozik Mindszenty bíboros úr véleménye a párizsi békekötés során elmulasztott lehetőségről, a 3,5 millió magyar visszatagolásának elmulasztásáról az anyaországba és a hanyag, felkészületlen párizsi magyar képviseletről, mely az "Emlékiarataim" című könyv formában is megjelent megemlékezésében olvasható :
" 1946 nyarán Párizsban tanácskozott a békekonferencia, amelyen a magyar delegtáció semmi eredményt sem tudott felmutatni. Ennek egyik okát abban lehet megtalálni,hogy az ún. koalíciós kormány - elmerülve a mesterségesen felidézett pártpolitikai küzdelmekben - nem fordított elég időt és gondot sem a békedelegáció felkészítésére, sem a nagyhatalmaknak diplomáciai úton történőn tájékoztatására. maga Nagy Ferenc miniszterelnök volt az, aki a kommunistákat a magyar békecélok szabotálásával is vádolta. Nagy szerint a magar területi igényeket mint ártalmas revizionista és soviniszta követeléseket emlegették. A püspöki kar is ismerte ezt a sajnálatos helyzetet, s ezért tartottuk szükségesnek, hogy a világegyház vonalán nyugati keresztény államférfiak elé tárjuk a jogos magyar igényeket. A Nyugatra küldött emlékiratunkból valók az alábbi részletek :"
A folytatást lásd Mindszenty: az "Emlékirataim" 188-191.oldalán illetve az írás a Párizsi békeszerzödés körülményeiröl Mindszenty bíboros megemlékezése szerint külön menüpontban is felkerült a honlapra valamint egy másik menüpont a hercegprímás a felvidéki magyarság Benesi-dekrétumok által gerjesztett hányattatásainak megszüntetéséért tett eröfeszítéseit idézi fel, szintén az "Emlékirataim" nyomán.
A kérdés időszerű: hol van az a levél a délvidéki áldozatok listájával,amelyet Mindszenty bíboros úr a párizsi tárgyalások előtt a külügyminiszternek küldött ?
Ha lenne erö aki felvállalná és képviselné ezt az ügyet ,akkor az biztosan megtalálná valahol !
További részleteket illetöen a témával kapcsolatosan lásd a szerb asszimilációs politika menüpontot.
A délvidéki vérengzések kutatója Matuska Márton. A továbbiakban a vele készült beszélgetés olvasható :
Matuska Márton a Délvidéken legyilkolt negyvenezer magyarról, a túlélök emlékezetéröl és arról, hogy miért hallgattunk fél évszázada halottainkról.
Újvidéki vérengzés, 1944. október--
Magyar állampolgárok a délvidékiek!
Ma is magyar állampolgárok azok a magyarok, akik az 1941-ben Délvidéken éltek, s a területnek a Szent Koronához való visszatérte után törvény által visszakapták állampolgárságukat. Az ehhez fűződő jogok megilletik leszármazottaikat is. A szenzációs hírt a Magyarok Világszövetsége jelentette be.
Trianonban olyan világméretű igazságtalanság történt, amit a jog máig nem tudott bilincsbe zárni - jelentette ki Körömi Attila országgyűlési képviselő. A politikus dr. Gaudi-Nagy Tamás Európa-jogi szakjogász tanulmányára hivatkozva leszögezte, hogy bár a trianoni békediktátumban, illetve az azt becikkelyező magyar törvényben kimondatott az elszakított területek magyarjainak állampolgárság-vesztése, a revíziós eredmények következtében született magyar törvények, majd a második világháborút lezáró párizsi békediktátumok felülírják a korábbi szabályozást. Gaudi-Nagy Tamás kifejtette, hogy 1945 után több szempontból is problémása kezelték ezt a kérdést. A szakjogász szerint az 1944 decemberében sebbel-lobbal megválasztott "Ideiglenes Nemzetgyűlés" és az általa kinevezett "Ideiglenes Nemzeti Kormány" semmiféle közjogi legitimitással nem rendelkezett, így közjogi hatállyal bíró rendelkezést nem is hozhatott. Ám ha lett volna legitimitása e testületnek, akkor sem volna érvényesnek tekinthető az e tárgyban hozott döntés, hiszen kormányrendeletben határoztak e témában, márpedig törvényt nem lehet alacsonyabb rendű jogszabállyal megváltoztatni. De ha az ezt korrigáló, az "Ideiglenes Nemzeti Kormányt" a rendkívüli helyzetre való tekintettel rendeleti úton való hatalomgyakorlásra felhatalmazó törvény okán érvényesnek tekintjük az ominózus kormányrendeletet, akkor sincs szó benne az elszakított területek magyarjainak állampolgárság-vesztéséről. Mindezek miatt csak annyi rögzíthető, hogy a visszatért területek ugyan kikerültek a magyar fennhatóság alól 1945 után, de az ott élő magyarok magyar állampolgársága nem szűnt meg. Ezt bizonyítja, hogy a szocialista "béketábor" országaival 1958 és 1980 között több olyan kétoldalú egyezmény köttetett, amely utólag kimondja az állampolgárság-vesztést. - Jugoszláviával azonban nem kötött ilyen értelmű megállapodást Magyarország, így az 1941-es revíziós törvénnyel a magyar állampolgárságot visszakapott magyarok és leszármazottaik ma is magyar állampolgárok - foglalta össze Gaudi-Nagy Tamás.
(megjegyzés: ezeket a kommuista államok között kötött állampolgráságról szóló kétoldalú államközi szerzödéseket a magyar állam az 1990-es évek elején a szomszédos államokkal és utódálamokkal felmondta,így a revíziós törvény jogfolytonossága fennáll ma is, tehát jog szerint az 1938-41 között revízióval visszatért területen élö magyarok és utódaik állampolgátrsága ma is magyar Felvidékebn,Erdélyben,délvidékebn és Kárpátalján is !!!- nemzetidal).
Körömi Attila elmondta, hogy az állampolgársági törvény módosításának a kormány által előterjesztett formája látszatintézkedés, és megalázó, ráadásul nincs szó benne a kettős állampolgárságról, pusztán azt mondja ki a tervezet, hogy a Magyarországra áttelepülni szándékozók bizonyos könnyítéseket kapnak, például öt év helyett két évet kell várakozzanak. Ezért a parlamenti ellenzéknek ezt nem szabad elfogadni, vélte Körömi.
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke elmondta, a Külügyminisztérium szóvivője cáfolta az MVSZ bejelentését. Patrubány szerint felháborító, hogy a magyarországi kormány, ahelyett, hogy örülne a szakjogász kutatási eredményének, kézzel-lábbal tiltakozik, és azon töri a fejét, hogyan lehet ez ellen fellépni. Hozzátette, az állampolgárság ügye nem a Külügyminisztérium, hanem a Belügyminisztérium hatásköre.
Ágoston Balázs
1941. évi XX. törvénycikk
a visszafoglalt délvidéki területeknek a Magyar Szent Koronához visszacsatolásáról és az országgal egyesítésérôl
1. § A magyar nemzet testvéri szeretettel öleli magához és veszi újból oltalmába a közel huszonhárom évi megpróbáltatás alatt a haza iránti hűségben megerôsödött délvidéki fiait és hálás elismerését fejezi ki a magyar királyi honvédségnek önfeláldozó, lelkes kötelességteljesítéséért.
A törvényhozás jóváhagyóan tudomásul veszi azokat az intézkedéseket, amelyeket a m. kir. kormány a visszafoglalt délvidéki területek birtokbavétele végett tett.
A birtokbavett területeket a törvényhozás a magyar állam területéhez visszacsatolja.
4. § A visszacsatolt délvidéki területek lakosai közül azok, akik az 1921. évi július hó 26. napján az akkor érvényes magyar jogszabályok értelmében kétségtelenül magyar állampolgárok voltak és az 1921:XXXIII. törvénycikkbe iktatott trianoni szerzôdés következtében váltak a Szerb-Horvát-Szlovén királyság állampolgáraivá, az 1941. évi április hó 11. napján kezdôdô jogi hatállyal magyar állampolgárságukat hatósági intézkedés nélkül visszaszerzik, ha az 1931. évi június hó 1. napja, és az 1941. évi június hó 1. napja közötti idô alatt állandóan a visszacsatolt délvidéki területen laktak.
Az elôbbi bekezdés értelmében visszaszerzett magyar állampolgárság kiterjed a magyar állampolgárrá lett férfi feleségére és mindazokra a gyermekeire, akik életüknek huszonnegyedik évét még nem töltötték be. A házasságon kívül született gyermek, ha életének huszonnegyedik évét még nem töltötte be, anyjának állampolgárságát követi.
Az 1921. évi július hó 26. napja után jugoszláv állampolgárként született, teljesen árva vagy atyátlan árva az 1941. évi április hó 11. napján kezdôdô jogi hatállyal a magyar állampolgárságot hatósági intézkedés nélkül megszerzi, ha az 1921. évi július hó 26. napján atyja - s ha atyja késôbb született, nagyatyja - az akkor érvényes magyar jogszabályok értelmében magyar állampolgár volt és az 1921:XXXIII. törvénycikkbe iktatott trianoni szerzôdés következtében vált a Szerb-Horvát-Szlovén királyság állampolgárává. A házasságon kívül született gyermek anyjának, illetôleg nagyszülôjének állampolgárságát követi.
Az elôbbi bekezdés értelmében megszerzett magyar állampolgárság kiterjed a magyar állampolgárrá vált férfi feleségére és gyermekére, illetôleg a magyar állampolgárrá vált nônek házasságon kívül született gyermekére.
Az elôzô bekezdések rendelkezései nem terjednek ki arra, aki, illetôleg akinek felmenôje külföldi állampolgárságot az 1921:XXXIII. törvénycikkbe iktatott trianoni szerzôdés 64. Cikke értelmében gyakorolt opció alapján szerezte meg.
(64. Cikk. Azok a személyek, akiknek a volt Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó valamely területen van illetôségük és ott a lakosság többségétôl fajra és nyelvre nézve különböznek, a jelen Szerzôdés életbelépésétôl számított hat hónapi idôtartamon belül Ausztria, Magyarország, Olaszország, Lengyelország, Románia, a Szerb-Horvát-Szlovén Állam vagy a Cseh-Szlovák Állam javára optálhatnak, aszerint, amint a lakosság többsége ott ugyanazt a nyelvet beszéli és ugyanahhoz a fajhoz tartozik, mint ôk. A 63. Cikknek az opciójog gyakorlására vonatkozó rendelkezései a jelen cikkben megállapított jog gyakorlására is alkalmazást nyernek.)
A jelen § alapján visszaszerzett, illetôleg megszerzett magyar állampolgárságtól a belügyminiszter a jelen törvény hatálybalépésétôl számított öt év alatt az 1941. évi április hó 11. napjáig visszanyúló hatállyal megfoszthatja azt, aki az elszakítottság ideje alatt ellenséges magatartásával a magyar nemzet érdekei ellen súlyosan vétett.
Dr. Ádám Sánor : Európa bűne, ahogy elbántak a magyarokkal, 86-104.oldal, 2003.,hatodik kiadás, részletek a könyvböl:
"A szerbek a polgári lakosokat nagy sorozatokban mészárolták, megalázva, összedrótozva, lemeztelenítve, előtte megásatták velük a saját sírjukat. Sok helyen lőszerüket kímélve, szalma vagy szénakazal köré drótozták a lakosságot, csuklójuknál fogva, s azt meggyújtva a kazallal együtt égették el őket elevenen. Némely áldozatuk húsz körmét fölizzított fogókal tépték ki. A kovácslegényeket arra kényszerítették,hogy az emberek meztelen talpára tüzes patkót szögezzenek. Ahol izzítható szenet találtak, az embereket élve sütötték, más helyen a halálra szántakat arra kényszerítették,hogy kivégzésük előtt parázs-szőnyegen sétáljanak.Némely falusi bírót, jegyzőt, ügyvédet, orvost elevenen megnyúztak. A kegyetlen és hírhedt partizánnők a lemeztelenített szerzetesek hátából kereszt alakban szíjat hasítottak bemelegítésül, aztán jött a harapófogó és a tüzesvas.Volt olyan partizánnő (a hírhedt Bojka nevű csetnyik nő), aki a meztelen tisztelendőket szöges csizmával többször megtaposta, ágyékukat szétzúzta, mellkasukat ugrálással összeroppantotta, tüzesvassal kínozta. Egy 11 éves fiúcska zsebében egy töltényhüvelyt találatk ,mint akkoriban minden gyereknek volt ilyen a zsebében. A gyereket a sportpálya közepére állították, lábára érintő aknát erősítettek.Veszélytelen távolságról célba lövöldöztek rá addig,amíg találatkor a robbanás őt cafatokra tépte. Ezután a sportpályára kényszerített nézőket férfiak és nők százait a pálya közepére terelve legéppuskáztak. Egy modern fűrésztelep tulajdonosát és családtagjait kéz és lábcsonkolásokkal apróra szeletelték,ugyanott másokat fahasábokra kötöztek és fűrészgéppel kettéfűrészelték.A karóba húzás szörnyű módszerét a középkorban alkalmazták főleg rablógyilkosokra. A román királyi törvénykezés alkalmazta újra ezt a kegyetlenséget 1907-ben a moldvai parasztfelkelőkön, a szerbek pedig 1941-ben a magyarokon.
A színmagyar Bezdán 1944.november 3-án a kisbíróval reggel korán kidoboltatták,hogy saját érdekében mindenki menjen a sportpályára.otthon senki nem maradhat-halálbüntetés terhe mellett- még a betegek sem. Ott már szólt a tekerős gramofon. Mintegy 20 géppisztolyos csetnyik tolmács útján közölte,hogy a 16-50 év közötti férfiak maradjanak ott, a többiek pedig azonnal, hagyják el a falut.Senki ne merjen hazajönni,amíg erre engedélyt nem kap. A 118 halálra kiválasztott egy részét a Dunába lőtték, a víz azonban nem tudta elmosni a sok halottat a maradékot ezért Zomborba hajtották.Ott hetekig nem kaptak enni és naponta tizesével agyonlőtték mindet. Zomborban, Isterbácon ,Temerinben, Zentán, Adán, Moholban is hasonlóan szervezetten folyt a magyarirtás, általában saját sírjukat megásatták az érintettekkel, de volt ahol temetetlen halottak hevertek hetekig a kiüresedett falvakban és pl.Isterbácon a temetetlen halottak eltemetése csak később a bolgár katonaság közbenjárására vált lehetségessé. Legtöbb helyen szólt a gramofon a partizánok üvegből itták a pálinkát,miközben a partizánnők géppisztollyal a kezükben "kaszálták" a magyar férfiakat.Nem volt egyetlen olyan bácskai falu sem,ahol a csetnyikek ne szedtek volna áldozatot. A katolikus papok közül egyik helyen 28-at végeztek ki.Topolyán a városháza mögötti tóba dobálták a halottak százait. Temerinben, Péterrévén, Bajmokon a halálraítéltekkel ásatták meg sírjaikat,Újvidéken a sportpályán lőtték halomra a magyarok ezreit. A Tiszamenti falvak ezreit a folyóba lőtték.A gákovóiakat szögesdróttal körülvett lágerbe vitték,s ott addig kínozták őket,míg az éhségtől és kínzásoktól,hidegtől meg nem halt valamennyi. Ebben a hatalmas táborban 10-15 ezer magyar embert gyilkoltak meg. Élve eltemetés is előfordult, ( a szadizmus netovábbja megj.nemzetidal ) a karóbahúzás mellett, amelyet ebben a táborban is műveltek az egyik zombori eset volt: itt egyeseket élve nyakig földbe ástak és az áldozatok fejét tankkal taposták szét. A magyar áldozatok ezekben a vérzivataros időkben ártatlanok voltak,aki ugyanis bűnösnek érezte magát az mind elmenekült."
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum