|
Hírek |
|
Hírek : 1919-es pozsonyi sortűz |
1919-es pozsonyi sortűz
2007.09.27. 11:13
2007.9.26.www.commora.hu.
Előzmények:
1909- ben I. Ferenc József osztrák császár és magyar király Pozsonyba látogatott, és fogdására a Stefánia út Grassalkovich palota sarkán az utca teljes szélességében egy díszkapu épült.
1919 januárjában a Csehszlovák légió elfoglalja a várost, amelyet a város akkori polgárai csak ideiglenes megszállásnak gondoltak.
1919. február 4-én a Csehszlovákia Szlovákia igazgatásával megbízott teljhatalmú minisztériuma Zsolnáról Pozsonyba költözik ünnepélyes külsőségek közepette. Pontosan ugyanarra a helyre, ahol egykor I. Ferenc József fogadására szánt díszkapu épült, egy annál sokkal nagyobb diadalkaput építenek az őslakosok pénzéből hogy azon vonuljon be a Szlovák kormány.
Város polgárai nem fogadták őket lelkesedve. A Csehszlovák légió díszsorfalat állt kormánynak, majd a Séta térre vonult ( ma Hviezdoslavovo nameątie ) ahol a Szlovákiában toborzott 72. gyalogezred katonái letették az esküt úgy, hogy az egykori Városi színházzal (ma Szlovák Nemzeti Színház ) szemben álló Petőfi szobrot körbedeszkázták.
A tüntetés
1919. február 12-én a régi vásárcsarnok előtti az egykori Vásár téren, (ma S.N.P. nameątie) többezres tömeg gyûlt össze tüntetésre. A fegyvertelen emberekre több oldalról tüzet nyitottak, és szuronyrohamot intéztek a csehszlovák katonák, a pozsonyt megszálló Csehszlovák légió katonai parancsnokának, Riccardo Barecca ezredesnek tudta nélkül.
Riccardo Barecca amint értesült az eseményekről, a helyszínre sietett hogy visszaparancsolja a kaszárnyába a Csehszlovák katonákat, de egy Sadloň nevű közkatonája puskatussal leütötte.
Az Olasz ezredes puskatussal történő leütését a fegyvertelen tüntetőkre próbálták rákenni, és a hivatalos jelentés azt közölte hogy a katonák azért voltak kénytelen használni a fegyverüket, mert a tömeg hógolyóval dobálta meg őket.
Az áldozatok névsora
23 ember súlyosan megsebesült. A halottak névsora : Luntzer Gusztáv, 19 éves munkás; Albrecht Károly, 21 éves leszerelt tengerész; Kubesch Vilmos, 17 éves fémipari szakmunkás tanuló; Kováts György, 28 éves rokkant katona; Heringes (vagy Haringás) Ferenc, 37 éves szabómester; Soós Ferencné, 37 éves városi alkalmazott neje; Záborszky Gyula, 37 éves hivatalnok; Skoda János pár nappal később halt bele a sérüléseibe, és az ádozatok temetése napján lőtte le egy cseh katona Hubert Károly 14 éves tanulót amikor megkötötte a cipőjét mert a katona azt hitte hogy a fenekét mutatja neki.
A halottak a csalogányvölgyi temetőben( mai néven Bratislava IV. slavičie udolie ) vannak eltemetve Alexander Dubček sírjának szomszédságában. wikipédia
Pozsonyban történt 1919. február 12-én Akiket elfeledtünk... - Brogyányi Mihály
Pozsonyban, a csalogányvölgyi temetôben – nem messze Alexander Dubček sírjától – egy elhanyagolt, mohával benôtt kôlap simul a földbe, felette fiatal, zuhanó férfi domborműve, s a kôlapon a felirat csak ennyi: 12. február 1919. Vajon mire utal ez az emlékmű? Mi történt ezen a napon? Pozsonyt 1919. január 1-én foglalták el a bevonuló csehszlovák légiósok. A város lakossága, mely akkor merôben más összetételű volt, mint ma (40% magyar, 41% német, 15% szlovák) visszautasító daccal fogadta a bevonuló csapatokat. Általános sztrájkba léptek a vasutasok, postások, egyéb közalkalmazottak, s zárva maradtak az üzletek, éttermek, kávéházak is. Február 12-én pedig nagy tiltakozó gyűlést szerveztek a Vásár-csarnok elôtt (ma SNP tér). A gyűlés még meg sem kezdôdött, amikor a magyar zászlókkal felvonuló, ,,Éljen Magyar-ország!”-ot skandáló tömeget több oldalról megtámadták a csehszlovák katonák. A megriadt, fegyvertelen polgárok menekülni próbáltak, de minden oldalról sortűz, szuronyroham fogadta ôket. Az agreszszív támadás után hét halott, 23 súlyos és száznál több könnyebben sérült feküdt a téren. Az áldozatok: Heringes Ferenc 37 éves szabómester, Luntzer Gusztáv 19 éves munkás, Kováts György 28 éves hadirokkant, Kubesch Vilmos 17 éves szakiskolai tanuló, Soós Angéla 37 éves városi alkalmazott, Albrecht Károly 21 éves. hazabocsátott tengerész, Záborszky Gyula 32 éves hivatalnok. Az áldozatok temetésének napján lôtték fejbe Hubert Károly 14 éves iskolai tanulót, Skoda János pedig pár nappal késôbb halt bele sérüléseibe. Az elkövetkezô hetekben Pozsony sorsa végleg megpecsételôdött. Megszüntették az Erzsébet Tudomány- egyetemet (azóta sincs magyar egyetemünk!), több magyar iskolát bezártak, csehszlovák hivatalnokokat ültettek az addigiak helyébe és egyéb olyan lépések történtek, amelyek a város sok évszázados arculatának megváltozását eredményezték. Ma, nyolcvanhárom év elteltével, az akkori véres eseményekre szinte senki sem emlékszik. A sors iróniája, hogy a magyarságukért tüntetô hôsi halottak emléktábláján a nevüket már szlovák helyesírás sze rint írták, s hogy tökéletes legyen a mű: mára az áldozatok emlékművét benôtte a moha és a feledés. Pozsony magyarsága az óta 40%-ról 4% alá csökkent, de ismét kezd vissza emlékeznia múltjára: 1956. óta ismét szokás a március 15-i megemlékezés a Petôfi szobornál, sok évtizedes szünet után ismét lerójuk tisztele-tünket az 1848-as pozsonyi vértanúk sírjánál. Talán itt lenne az ideje 1919. február 12-e mártírjairól is megemlékezni, ôk is mgérdemelnék a koszorút. Brogyányi Mihály
Pozsony, 1919. február 21. Jegyzõkönyvi kivonat Pozsony város kinevezett képviselõtestületének közgyûlésérõl, amelynek egyedüli programpontja a csehszlovák legionáriusok által 1919. február 12-én a tüntetõ tömegre leadott sortûz volt. Jegyzõkönyvi-kivonat 8/4196/V. A közgyûlés megnyitása után Kazacsay Árpád képviselõtestületi tag kér szót és a következõket mondja: „A mai közgyûlés egyedüli tárgya a közgyûlés összehívását javasoló tagok indítványa értelmében a városi bizottság állásfoglalása a folyó hó 12-én városunkban elõfordult gyászos eseményekkel szemben. Azon gyászos és megdöbbentõ események hatása alatt, melyek f. hó 12-én városunkban lejátszódtak, a városi bizottság tagjainak egy számottevõ része arra az elhatározásra jutott, hogy az emberiség örök törvénye és érzése nevében a legmélyebb megdöbbenésnek, a lefolyt véres események feletti mélységes gyászának adjon kifejezést és a hatalom jelenlegi birtokosaitól kellõ biztosítékot követeljen arra nézve, hogy ilyen események a jövõben meg ne ismétlõdhessenek. A hátramaradt árvák és kenyérkeresõiktõl megfosztott családok számára pedig azt kérjük, bár a szenvedett szomorú veszteséget földi hatalom többé pótolni nem képes, – hogy legalább az anyagi megélhetést kellõ módon és intézményesen biztosítsa. Ezek a célok vezettek ben- nünket midõn a mai rendkívüli közgyûlés megtartását kértük és hálásan akarjuk elismerni, hogy a fõispán 2 úr, aki itteni szereplése alatt emberies gondolkodásának és elõzékenységének több tanújelét adta már, ez alkalom- mal sem tagadta meg kívánságunkat és a mai közgyûlés összehívása által lehetõvé tette, hogy a város lakosságának kívánságai kifejezésre juttassa- nak. Bennünket midõn a mai közgyûlés megtartását kértük, semmiféle po- litikai célok nem vezettek, hanem egyedül és kizárólag az emberiség örök törvénye és Pozsony jól felfogott érdeke. Pozsony városának egész lakos- sága, mint a hatalom jelenlegi képviselõi is legszentebb kötelességükként tartoznak odahatni, hogy a négy és fél éves világháború után egy szebb és Dokumentumok az OKP történetéhez !# 1 Pozsonyban 1919. február 12-én a csehszlovák legionáriusok a békés tüntetõ tömegbe lõt- tek, 7 halálos áldozatot és 23 sebesültet követelt a sortûz. 2 A megszállt területeken a Szlovákiai Teljhatalmú Miniszter rendeleti úton felfüggesztette a vármegyék önkormányzatát és élükre zsupánokat (fõispánokat), azaz megyefõnököket ne- vezett ki. A zsupánok rendkívül széles jogkörrel felruházott állami tisztviselõk voltak. Po- zsony vármegye és város elsõ zsupánja Samuel Zoch, modori evangélikus lelkész volt. A zsupánok 1919 elején a korábbi vármegyei törvényhatósági-, városi- és községi önkormány- zati bizottságokat feloszlatták és helyükre újakat neveztek ki. A tagokat a helyi közösségek gazdasági és politikai vezetõi közül tetszés szerint választották ki. Page 4 jobb jövõ reményének legutolsó foszlányait megmentsék és mindent távol tartsanak ami a békét, a nyugalmat, a rendet és a becsületes munkát hosszú idõre lehetetlenné tenné, és Pozsonyt oly örvénybe sodorná, amelybõl töb- bé nem tudná kibontakozni. Pozsonyt ezer éves története a kulturvárosok elsõ sorába helyezte, a munka és tisztesség mintaképévé tette Pozsony ös- szes lakossága mindig a társadalmi rendnek és elõírásoknak a rendelkezé- sek iránti tiszteletnek támasza és oszlopa volt és ez akar lenni és maradni továbbra is. A hatalom jelenlegi birtokosaitól ennek a törekvésnek támoga- tását kérjük, és követeljük. Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy Pozsony vá- rosa egész lakossága érzelmeinek ezen mai ünnepies megnyilatkozása visszhangra fog találni különösen az ön lelkében, méltóságos fõispán úr, és remélni akarom, hogy méltóságod azokat a szép szavakat, melyeket idejö- vetele elsõ pillanatában jövõ mûködésének irányelveiként hangoztatott, a jövõben is meg fogja valósítani és a szeretet és emberiség örök törvényeit érvényre fogja juttatni, hogy a közel múlt napok végtelenül szomorú esemé- nyei meg ne ismétlõdhessenek. Ezt kérjük és ezt reméljük.” Erre felolvassa és beterjeszti a következõ határozati javaslatot, amely ekképp szól: Pozsony város bizottsága a folyó hó 12-én békés városunk területén történt véres események, nyolc emberélet elpusztítása, huszonnégy polgár súlyos megsebesítése miatt mélységes gyászát nyilvánítja. Kegyelettel meg örökíti az ártatlanul elesettek emlékét és a cseh-szlovák kormánytól elvárja, hogy az áldozatok hátramaradt családtagjairól gondoskodik. Köztudomású tény, hogy e véres eseményekre oly népgyûlés szolgált alkalmul, melyen Pozsony munkássága épen a békés munka megkezdését kívánta elhatározni. El nem vitatható, hogy még azon esetekben is, hol a katonaság provocatioval akarja fegyveres beavatkozását megokolni, a fel- hozott ok minõsége a visszatorlás rettenetességét nem mentegetheti. Kato- nák a csoportosulások színhelyétõl messze fekvõ utcákon békésen haladó polgárokra is lövöldöztek: így a Heringes családnak amiatt kellett fenntar- tóját elvesztenie, mert az aggódó családapa az utcára lépett, hogy kis gyer- mekét haza vigye. Katonák minden ok nélkül lakosok nyitott ablakaiba, kapuiba lövöldöztek és békés polgárokat azon indoklással, hogy lakóhá- zukból lövés történt lakásuk feldúlása után tömegesen és mint csakhamar kitûnt ártatlanul letartóztatták. A gyászos nap történetébõl lakosságunk köztudatába hatolt tények so- rozata – melyhez az az alaposnak tekinthetõ hír kapcsolódik, hogy a cseh- szlovák katonaságnak a polgárság iránt emberies megértést tanúsító lovagi- as olasz parancsnokán épen cseh-szlovák katona ejtett súlyos bántalmazást 3 !$ Angyal Béla 3 A lövöldözés helyszínére érkezõ Riccardo Barreca olasz ezredest egy légionárius puskatus- sal leütötte. A hivatalos csehszlovák sajtóközlemény szerint azonban egy polgár sebesítette meg az olasz parancsnokot. Jankovich Marcell: Húsz esztendõ Pozsonyban. Pozsony, 2000. 67-69. p. Page 5 – városszerte azt a döbbenetes érzést fakasztotta, hogy a jelenleg itt állo- másozó cseh-szlovák katonaság egyes részeiben a polgársággal szemben oly mérvû ellenséges szellem uralkodik, mely hasonlóan véres események megismétlõdhetésének állandó veszedelmét hordja magában. Elvárjuk a cseh-szlovák kormánytól, hogy a katonaság egyes elemei- nek magatartása folytán a polgárságban méltán megrendült életbiztonsági érzést meg fogja szilárdítani, oly módon, hogy mindazon csapattesteket, melyekbõl a jogtalan tények tettesei kikerültek, Pozsony területérõl hala- déktalanul elvezényelteti és megfelelõ más csapatokkal helyettesítteti. Elvárjuk továbbá, hogy a cseh-szlovák kormány a véres nap esemé- nyei dolgában megindítandó vagy megindított vizsgálatot hatóságaival a föltétlen tárgyilagos és legszorgosabb alaposság követelményei szerint a városi bizottság közremûködésének lehetõvé tételével fogja lefolytattatni és gondoskodni fog arról, hogy mindazon polgári és katonai egyének, akikrõl megállapítható, hogy a halálesetek, sérülések vagy egyéb atrocitá- sok elkövetésében vétkesek, állásuk vagy rendfokozatukra nemkülönben politikai szempontokra való minden tekintet nélkül, a cselekményük vagy mulasztásuk mérvével arányos büntetésben részesüljenek. Pozsony város területén a cseh-szlovák hatalom a szuverenitást oly diplomáciai jegyzékre való hivatkozással gyakorolja, melyben az entente hatalmak e szuverenitás területi meghatározását kifejezetten ideiglenesnek minõsítik ilyképen a cseh-szlovák kormány sem zárkózhatik el a nemzet- közi jogban gyökerezõ azon álláspont helyessége elõl, hogy Pozsonyra nézve a szuverenitás kérdésének végleges eldöntése a béke konferenczia által megállapítandó békeszerzõdésre tartozik. Elismeri a városi bizottság, hogy az interregnum jogi jellegével bíró je- lenlegi helyzet a megszálló hatalmat is igen nagy és eredményesen csak magas fokú politikai bölcsességgel leküzdhetõ nehézségek elé állítja, de mivel a nehézségek kölcsönös megértéssel csökkenthetõk, a cseh-szlovák kormánytól is méltán elvárhatjuk, hogy viszont a Pozsonyi polgárságnak még hasonlíthatatlanul súlyosabb a háborús gyötrelmek és politikai állapot dualizmusa által súlyosbított helyzetével szemben ugyancsak méltányos megértést fog tanúsítani. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a cseh-szlovák kormány ható- ságainak nem mindegyik intézkedésében tudjuk a megértés szellemét föl- találni. Így a harminc éves küzdelemmel kivívott magyar Egyetemnek be- zárása, városi polgároknak internálása, a lakosság szellemi és gazdasági szükségleti szempontjából nélkülözhetetlen sajtónak kizárása, a magyar nemzeti színeknek az interregnumban érthetetlen elnyomása, szabad moz- gásunknak az útlevél és igazolványi rendszer zaklató kezelésével való megakasztása, végül élelmezésünknek rengeteg élelmi cikkek elhordásá- val való veszélyeztetése: kétségkívül oly közigazgatási intézkedések, me- lyek nemcsak a jogszerûség hanem épen a politikai célszerûség álláspont- Dokumentumok az OKP történetéhez !% Page 6 járól is kifogásolhatók, mert sokkalta nagyobb károkat okoznak, mint amekkoráknak megelõzésére szánták, és mert ok nélkül kikezdik a lakos- ság békés hangulatát. Elvárjuk tehát, hogy a cseh-szlovák kormány a lakosságot súlyosan érintõ rendkívüli intézkedéseket haladék nélkül hatályon kívül fogja he- lyezni, annyival inkább mert biztosíthatjuk, hogy a pozsonyi polgárságban évszázadok óta örökletes és a jelen idõkben is megõrzött törvénytisztelet, higgadtság, béke-rend és munka szeretet az ilyen intézkedéseknél szilár- dabb záloga a békés rend fönnmaradásának! .elkérjük a Zsupán urat, hogy jelen határozatunkat dr. Srobár Lõrinc cseh-szlovák minister úrral közölni méltóztassék. […] 4 A fõispán nyilatkozatának elhangzása és evvel kapcsán az ügyrendhez való többrendbeli felszólalás után elnöklõ fõispán határozatként kimondja, hogy a közgyûlés Dewald Hugó bizottsági tag kivételével a határozati ja- vaslat megvitatását és a vita megtartását ezúttal nem tartja szükségesnek, azt mellõzi s a Kazacsay Árpád bizottsági tag által benyújtott fenti határo- zati javaslatot az azt egyedül ellenzõ Dewald Hugó bizottsági tag szavaza- ta ellenében egyhangúan elfogadja és azt határozatává teszi. Mirõl a tanács /: V.ü.o.: / értesíttetik. Pozsony város kinevezett képviselõtestületének 1919. évi február hó 21-én tartott rendkívüli közgyûlésébõl. tanácsnok
|
A fiktív "csehszlovák nemzet" önrendelkezési jogára hivatkozva, a nagyhatalmak által létrehozott Csehszlovákia soknemzetiségu államként jött létre az Osztrák-Magyar Monarchia területeibol, amelyeken az 1910-es osztrák és magyar népszámlálási adatok szerint 13,5 millió lakos élt, ebbol 6,3 millió cseh, 3,5 millió német, 1,9 millió szlovák, 1,1 millió magyar, 0,5 millió rutén, 100 ezer lengyel és 200 ezer izraelita, akiket 1921-tol zsidó nemzetiségueknek tekintettek. (Az 1918-ban megalakult Csehszlovákiához tartozott Kárpátalja is, amely 1945-ben a Szovjetunió, annak felbomlását követoen pedig Ukrajna része lett.)
Az észak-magyarországi megyéket is magába foglaló csehszlovák állam megalakításának tervét eloször a prágai egyetem Nyugat-Európába emigrált filozófiaprofesszora, Tomás Garrique Masaryk vetette fel 1915 folyamán. Az akkor még irreálisnak tetszo ötlet 1918 nyarára az antanthatalmak sorozatos gyozelmeit követoen elérheto közelségbe került. Miután a gyoztesek véglegesen elhatározták az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolását, s a Monarchia kormánya is elismerte a vereséget, 1918. október 28-án megalakul a Csehszlovák Köztársaság.
A felso-magyarországi megyék lakossága szempontjából azonban dönto jelentoségunek az új állam határainak kijelölése bizonyult. A cseh politikusok kezdettol fogva az „etnikai Szlovákiát” meghaladó területek megszerzésére törekedtek. Az új magyar kormány számára csupán az jelenthetett némi reményt, hogy a november 14-én az antant képviseloivel Belgrádban megkötött fegyverszüneti egyezmény továbbra is magyar közigazgatás alatt hagyta a Felvidéket. A ravasz és a Párizsban jó kapcsolatokkal rendelkezo csehszlovák külügyminiszternek, Beneąnek azonban sikerült elérnie, hogy a franciák beleegyezzenek Észak-Magyarország cseh megszállásába. A magyar kormánynak 1918 karácsonyán átadott antantjegyzék szerint a magyar csapatokat a Duna, az Ipoly és a Rimaszombattól az Ung folyóig húzott vonal mögé kellett visszavonni. Az itáliai cseh légiós csapatok szilveszter napján vonultak be az osi koronázó városba, Pozsonyba, január és február folyamán pedig a kijelölt területek egészét megszállták. Mohóságukban gyakran túl is lépték a demarkációs vonalat, így próbálva kész tények elé állítani a békekonferenciát. Habár a párizsi határtárgyalásokon Beneą a Vác-Gyöngyös-Miskolc-Sárospatak vonalat is szerette volna megszerezni, a döntéshozók kisebb-nagyobb módosításokkal a karácsonykor megállapított demarkációs vonalat véglegesítették államhatárként. forrás: hunsor
| |
Omne regnum in se ipsum divisium desolabitur – vagyis: Minden ország, amely meghasonlik önmagával, összeomlik.
A SZIGORÚ VIRRASZTÓ ÉBRESZTÉSE Lukáts János
A baljóslatú mondat még a magyar impérium békés évtizedeiben került fel a Mihály-kapu homlokzatára, amely alig karnyújtásnyira emelkedik a Magyar Királyság hajdani képviselőházától. Hogy Magyarország és a magyar társadalom a századfordulóra önmagával már régen meghasonlott, és az összeomlás felé tántorog, ezt a soknemzetiségű Pozsonyban bizonyára pontosabban lehetett érzékelni, mint Magyarország számos más városában. A pozsonyi szlovákok mindenesetre már évtizedek óta érzékelték, Jankovics tanúsága szerint már a századfordulón szlovák városként, sőt fővárosként emlegették Pozsonyt, amelynek élén elképzelésük szerint szlovák kormány és közigazgatás működik. De az osztrákok is tisztában voltak vele, hogy a világháború elvesztését követően a győztes hatalmak felosztják a Monarchiát, az utódállamokat Magyarország területeiből hozzák létre, illetve erősítik meg. Pozsony hovatartozása aligha lehetett kétséges előttük. A magyarok – akár a harctéren, akár a hátországban éltek 1914 és 1918 között – a hírekből és a rémhírekből, a fenyegetésekből és az előrejelzésekből sokszor csak annyit éreztek (vagy érzéseiket csak ilyen formában merték megfogalmazni): a legnagyobb csatavesztés maga a béke lesz. Pedig sok mindent lehetett már tudni 1918-ra, nemcsak a magyarországi nemzetiségi kérdés nyomasztó megoldatlanságát, és az ország szétszakítását szorgalmazó erők állandó növekedését, nemcsak a magyarságkép folyamatos romlását a nyugat-európai országok diplomáciai megítélésében és háborús propagandájában. Az orosz főparancsnok, Nyikoláj nagyherceg, 1914 augusztusában, a világháború első hetében a Monarchia valamennyi szláv lakosát lázadásra, összefogásra és az oroszokhoz csatlakozásra szólította fel a szláv eszme nevében. A felhívás nem volt új keletű, talán csak a leplezetlenség, amelyet évtizedes pánszláv agitációs aknamunka előzött meg. A hatás nem is maradt el: Volhíniában megalakult a druzsina, a cseh telepesek oroszbarát katonai alakulata, a későbbi cseh légió alapja. Masaryk, aki ekkor a cseh emigráció vezetője, felajánlja az antantországoknak, hogy a cseh hadifoglyokat önálló egységekként vessék be a Monarchia ellen (a felajánlkozással szemben kezdetben maguk az antanthatalmak is bizalmatlanok). A magukat a fronton tömegével megadó cseh ezredek állományát a Monarchia magyarokkal kényszerült feltölteni, a forradalmi Oroszországban viszont 1918 tavaszára ötvenezer főre emelkedett a jól felszerelt, pihent és revánsra kész cseh légió létszáma. 1916-ban, Párizsban jelent meg E. Benes könyve: Semmisítsétek meg Ausztria-Magyarországot!, a háborús hírzárlat kitiltotta a könyvet a Monarchiából, mégis sokan tudomást szereztek, legalább a létezéséről. A cseh emigráns propaganda kiválóan működött az antantországokban és az USA-ban, hatását és következményeit a magyar közvélemény mégis alig volt képes fölmérni. Pedig 1918-ban maga a lelki fölkészültség is kemény frontvonal lett volna – írja keserűen Jankovics Marcell. A cseh propaganda közben a szlovákokkal kapcsolatban is alaposan megváltozott. Kezdetben függetlenségét elveszített, de hajdanában önálló szláv népként jelenítették meg rokonaikat, akiknek az eredetét a magyar honfoglalást megelőző időre vezették vissza. A világháború éveinek cseh propagandájában a szlovákok már megszűntek önálló nép vagy kultúra lenni, magyar uralom alá került csehek lettek, esetleg erőszakkal elmagyarosított szlávok (magyarónok). 1918 őszén, a világháború végjátékában, Prágában kikiáltották az önálló csehszlovák államot, két nappal később Turócszentmártonban a szlovákok deklarációt adtak ki a csatlakozásról. A széteső magyar közigazgatás tehetetlen volt a fejleményekkel szemben, a magyar hadsereg demoralizálva özönlött haza, a hadifoglyok békét, társadalmi változást követeltek, közülük sokan a szovjet mintájú Tanácsköztársaság szószólói lettek. A magyar-szlovák vegyes lakosságú Felvidékre a csehek kiképzett provokátorok százait dobták előre, akik felfordulást és kilengéseket szerveztek, az antantmegfigyelőkkel együtt érkező cseh légiók aztán pillanatok alatt rendet tettek. Pozsony nevét 1918 telén Wilsonovo Mesto-ra változtatták (Wilson város), a romantikus Bratislava szláv nevezetet (amelyet egyébként korábban sosem használtak) csak később tették hivatalossá. A cseh(szlovák) bevonulás 1918 decemberét követően inkább afféle erőpróba volt, hogy jó pozíciót foglaljanak el a béketárgyalások idejére, a csehek maguk sem hitték ekkor még, hogy Pozsony valaha is az övék lehet. Sőt, Masaryk, az akkor már idős csehszlovák elnök még 1930-as pozsonyi látogatása során is fejcsóválva nehézményezte: Nem látom sehol a népet, a pozsonyiakat! Úgy látszik, mégis valami baj van a kisebbségek körül. Nincsenek annyira elragadtatva tőlünk, mint velem el akarjátok hitetni. A csehek mindvégig idegenkedtek Pozsonytól, és bizalmatlanok voltak vele, Pozsony ugyanígy érzett irányukban. És nemcsak a magyarok, de a nemzeti önállósággal megkecsegtetett, majd attól megfosztott és csehszlovákosított szlovákok is. Tiltakozó jegyzéket szerkesztenek (már 1919 februárjában!), amelyet Jankovics Marcell fordít világnyelvekre. A két háború közötti Csehszlovák Köztársaság szívesen büszkélkedett demokratikus intézményeivel, szociális intézkedéseivel. Ha történtek is (márpedig történtek!) kilengések és atrocitások, ezek soha nem célozták nemzetek, fajok, vallások vagy társadalmi csoportok megsemmisítését. Ugyanakkor ennek a demokráciának megvoltak a maga határai, a csehek által oly mértékben gyűlölt és lenézett Osztrák–Magyar Monarchia keretei között nőtt nagyra, az évszázados Habsburg-állam szellemét, nehézkességét és bürokratizmusát őrizte meg és fejlesztette tovább. 1919 tavaszán, a jegyzékben tiltakozó szlovák (és a hozzájuk csatlakozó magyar) tüntetőkre tüzet nyitnak a cseh légiósok, majd a tettet magyar elkövetőre fogják. Az erélyesen fellépő olasz vezénylő tisztet leváltatják, az antantban hamarosan franciák veszik át a lojálisabb olasz egységek helyét. 1920. március 6-án, az új, csehszlovák nemzeti ünnep előestéjén vonja meg a szerző az előző másfél év mérlegét (amely a következő évtizedekre is érvényesnek bizonyult), és ítéletet mond Masaryk történelmi működése fölött: oroszlánrésze volt abban, hogy megindultak az erők, melyek az én hazámat megcsonkították, az én vérségem ezreit földönfutókká tették, testvéreimnek koldusbotot nyomtak a kezébe, és fajtám homlokára sütötték a lelki elszegényedés, a senkiség bélyegét… Az élet a magyar észak földjén az ő intésére vált az élet tagadásává, mely tagadta nemcsak a jelent és a jövőt, hanem a lezárt ténnyé vált és ezért megmásíthatatlan múltat is. A mi barokk házaink melegségét, a mi dómjaink gót boltíveit, a mi ötvöseink remekeit nem mi alkottuk, hanem ők, akik tőlünk elvették. Petőfi és Madách szelleme nem volt a miénk, hanem az övék. Ami szép vala történelmünkben, azt nem eleink cselekedték, hanem ők. Ezt csak lehunyt szemmel lehetett elbírni, ezért az én ablakom is lehunyta szemét. A pozsonyi magyar politikus ablaka tehát – a kötelező gyertyagyújtási rendelet ellenére – ezen az estén sötét maradt, a cseh légió fegyveresei belőttek Jankovics Marcell lakásába. Az új hatalom sietett a régi hatalom jelképeit eltüntetni, az eljárás látványos volt és erélyes, ha kellett: brutális. Fadrusz János Mária Terézia-szobrát teherautóval és acélsodronnyal döntötték le, majd összetörték. Árpád fejedelem dévényi szobrát felrobbantották, darabjait a Dunába hajították, a koronázó Szent Márton-templom mellékoltárát, amely Ferenc József császárt és királyt ábrázolta, megcsonkították. A trianoni hétköznapok Pozsonyban is szánalmasan kisszerűek és bosszantóan nevetségesek voltak egyszerre. A bizalmatlan, bürokratikus szemlélet a népszámlálástól a lakásrekviráláson át a ruhaviselet korlátozásáig terjedt. Az új rendszer a maga (gyakran kétes erkölcsű) híveinek vezető állásokat és zsíros beosztásokat osztogatott, mint Jankovics Marcell írja: az orosz korrupció és a török baksis beköltöztek Közép-Európába. A cenzúra ugyan hivatalosan megszűnt 1920 után, a valóságban azonban továbbra is védelmi célokat szolgált. A legnagyobb pusztítást a könyvtárak és az iskolák állományában végezte. Az iskolák könyvtáraiból a legtöbb magyar könyvet lapáttal hányták a kemencék, a fűtőtesteket hevítő kohók lángpoklába, csak azért, mert a címlapon körpecsét volt – az 1918. október 28-a előtti időből. Minden nyomnak el kellett tűnnie, mely elhitette, hogy ezen a területen valamikor Magyarország létezett. A támadás éle kezdetben a magyar anyanyelv és a helyesírás ellen irányult, majd a magyar történelem eseményeinek a durva kiforgatása és céltudatos politikai csoportosítása következett. Az 1930-as években aztán hivatalos megállapítást nyert: az új magyar tankönyvek már megtették romboló kötelességüket, és elválasztották a fiatalságot a régi tradíciókban élő szülői nemzedéktől. Ezt követte a csehszlovákbarát magyar nyelvű tankönyvek korszaka, amely az újarcú magyar szellemnek szolgált renegát olvasnivalóval. Ezek a helyesírási hibától hemzsegő, édeskés olvasmányok a szlovenszkói magyar boldogság kezdetét a csehszlovák hatalomátvételtől számították, és a rendszer föltétlen dicséretére buzdítottak. Tankönyvszerzőként előszeretettel alkalmazták azokat a magyarországi szerzőket, akik a Tanácsköztársaság bukása után emigráltak, és otthonra találtak a szovjet- és szocialistabarát Csehszlovákiában. A korábbi és a kortársi magyar politika szemléletéről és gyakorlatáról is bírálatot mond Jankovics Marcell, amikor az új csehszlovák állam működését kritizálja: Még nem született meg a trianoni béke, és az egész magyar nemzet újra abba az ősi tévedésbe esett, hogy elég a saját igazságában és mások igazságérzetében és törvény-tiszteletében bízni… A romantikus vagy délibábos érzelmi politika nem versenyezhetett a nemzetiségek évtizedek óta előkészített, minden tárgyilagosságot légmentesen nélkülöző és minden hamisság és hamisítás felhasználásával űzött – tehát kitűnő – propagandájával. A Húsz esztendő Pozsonyban a korszak történelmi tendenciáit és napi aktualitásait ötvözi, s az összefüggésekben gondolkodó, a másod- sőt harmadrendűvé degradált állampolgár alkalmi nyomorúsága egyaránt hitelesíti a könyvet. A mozaikszerű események hatvan év távlatából egyre világosabb és egyértelműbb képet alkotnak, az országszerzés és az országvesztés olyan jól ismert 20. századi gyakorlata itt mintha írásos forgatókönyvet és ötletleltárt kapna. Ez magyarázza, hogy hatvan évig a neve sem hangzott el Jankovics Marcellnak és a keserves pozsonyi húsz esztendőnek. forrás: magyarszemle.hu
| |
|
|