Hírek : Semmibe veszi a szlovák rendőrség Malina Hedvig tanúit |
Semmibe veszi a szlovák rendőrség Malina Hedvig tanúit
2007.05.18. 15:59
2007. május 18. 8:29
MNO
Malina Hedviget több diák is látta, amikor összeverten, sokkos állapotban beért az egyetemre, ahová vizsgázni indult. A diákok szerint vallomásaikat semmibe veszi a rendőrség. A magyar politikai erők hallatlan beavatkozása a független szlovák büntetőjogi szervek munkájába – így jellemezte Robert Fico szlovák kormányfő az MSZP és a Fidesz csütörtöki közös budapesti nyilatkozatát az üggyel kapcsolatban.
A szlovákiai Új Szónak nyilatkozó három diák közül az egyik szerint, aki ott volt, mind hisznek Hedvignek, mert ha nem így tennének, saját józan ítélőképességükben kellene kételkedniük. A fiatal közölte: egy ideig próbálták a környezetükben is meggyőzni a kételkedőket, még az internetes fórumokra is írtak, de egy idő után felhagytak ezzel, mert úgy látták, a magyarellenes mocskolódásokkal szemben nem számítanak az érveik. Kilenc ember sajnos nem tud meggyőzni egy országot - mondta. A szemtanú megjegyzi még, hogy eddig azt hitte, olyasmi, ami Hedvig körül zajlik, csak a Szovjetunióban történt a koncepciós perek idején, de úgy látszik, ez Szlovákiában is lehetséges.
Abban mind a kilenc szemtanú egyetért, hogy amit láttak, az nem volt színjáték, ütések nyomait, sokkot, remegést így szimulálni nem lehet – írja a magyar napilap. A diákok azt mondják, hogy azóta ők is megtanultak félni. Nemcsak attól, hogy bármelyiküket érheti hasonló támadás, hanem attól is, hogy nem lenne kihez fordulniuk.
A kilenc szemtanú diákot csak jóval az ügyben elrendelt nyomozás tavaly szeptemberi lezárása után, idén februárban hallgatta ki a szlovák rendőrség. Egyesével hívták őket a kihallgatóterembe, hangfelvétel a diákok tudomása szerint nem készült. A nyilatkozó fiatalok beszámolnak a kihallgatást végző rendőr magatartásáról is. Semmire nem reagált, amit mondtam, arra sem, hogy úgy emlékszem, Hedvig blúza sokkal piszkosabb volt, mint amikor a belügyminiszter mutogatta a tévében, a szoknyája pedig nagyon sárosnak látszott – mondta az egyik szemtanú.
Fico magyar beavatkozásról beszél
A magyar politikai erők hallatlan beavatkozása a független szlovák büntetőjogi szervek munkájába – így jellemezte Robert Fico pozsonyi kormányfő az MSZP és a Fidesz Malina Hedviggel kapcsolatos csütörtöki közös budapesti nyilatkozatát. Fico a szlovák Markíza kereskedelmi televízió csütörtök esti híradójának nyilatkozta ezt. A szlovák miniszterelnök szóvivője, Silvia Glendová úgy fogalmazott: Budapest ezzel a lépéssel mindenáron feszültséget akar kelteni.
Mint ismert, a két magyar parlamenti párt képviselője csütörtökön jelentette be, hogy az ügy politikai befolyásolás nélküli, független kivizsgálását fogja kérni Pozsonytól.
Malina Hedviget saját állítása szerint tavaly augusztus 25-én két bőrfejű fiatal azért támadta és verte meg a szlovákiai Nyitrán, mert hallották, hogy mobiltelefonján magyarul beszél.
(ujszo.sk, hirextra.hu)
|
Kapcsolódó linkek és cikkek
Slota a Felvidéket félti - sajnos alaptalanul |
|
2007.05.17. 17:21 |
|
2007.05.17.kuruc.info - Jan Slota szerint Szlovákia a jövőben elveszítheti területe egy részét, miként Szerbia Koszovót, mert a magyar kisebbség néhány tagja politikai autonómiára törekszik Dél-Szlovákiában. A pozsonyi kormánykoalícióhoz tartozó, ultranacionalista Szlovák Nemzeti Párt vezetője erről csütörtökön újságírók előtt. Úgy véli, a szlovákiai magyar kisebbség néhány tagja "harcot indít a politikai autonómiáért". Ennek bizonyítékaként említette azokat a pólókat és nyomtatott anyagokat, amelyeken a szóban forgó térség térképe látható. Szerbia ugyanilyen helyzetben volt két-három évvel ezelőtt, amikor Koszovó átfogó autonómiát kapott - mondta a politikus, és úgy vélekedett, hogy ehhez hasonló történhet a jövőben Szlovákiában is. (Híradó) Tovább >>
|
Egy állásponton a két nagy párt Hedvig ügyében |
|
2007.05.17. 17:18 |
|
kuruc.info, 2007.05.17. A Fidesz és az MSZP független, politikai befolyástól mentes igazságszolgáltatást kér Szlovákiától Malina Hedvig ügyében. Ezt a külügyi bizottság fideszes elnöke és szocialista alelnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be. Németh Zsolt, a testület fideszes elnöke azt mondta: felháborítónak tartja, hogy az ügyben Szlovákia a "politikai hatalom érdekeit szolgáló koncepciós pert" készít elő, amellyel azt kívánják bebizonyítani, hogy a magyarellenesség vádját éppen a magyarok használják a szlovák kormány lejáratására. Szabó Vilmos, a bizottság szocialista alelnöke úgy fogalmazott: a Malina Hedvig elleni per "tesztje" lesz a szlovák jogállamiságnak és független igazságszolgáltatásnak. (Híradó) Tovább >>
Megszűnik a magyar rádióadás Felvidéken? |
|
2007.05.17. 18:05 |
|
2007. május 15. Vajdaság Ma- Megszűnhet a magyar adás Szlovákiában, Robert Fico miniszterelnök ugyanis el akarja lehetetleníteni a Pátria Rádiót is működtető közszolgálati rádiót, közli a HírTV. A Pátria sugározza a szlovákiai kisebbségek műsorait. Fico kormánya nem hajlandó kifizetni az intézménynek a több tízmillió koronát a középhullám fenntartásáért, noha erre törvény is kötelezi. A Magyar Nemzet azt írja: Fico így áll bosszút az újságírókon, akik egyre többször kérik rajta számon választási ígéreteit. A miniszterelnök a kormány ellenzékének nevezi őket. http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=karpat&id=2721 Tovább
| |
Egy szlovák hetilap megkérdőjelezi a rendőrség szavahihetőségét -Malina Hedvig nem hazudik |
|
2007.05.14. 18:00 |
|
2007. május 14. Vajdaság ma- A Tyzden című szlovák hetilap legújabb száma terjedelmes oknyomozó riportban idézi fel a nyitrai magyar egyetemista, Malina Hedvig történetét és tár fel olyan összefüggéseket, amelyek a sértett igazmondását erősítik és megkérdőjelezik a szlovák rendőrség szavahihetőségét. Tovább >>
A pozsonyi magyar lapnak nyilatkozó tanúk nem értik, miért kételkednek a hatóságok a lány igazában, mint ahogy azt sem, hogy őket, mint az összevert Malina Hedviggel elsőként találkozókat, miért csak a történtek után hat hónappal hallgatta ki a szlovák rendőrség.
Akik ott voltunk, mind neki hiszünk, mert ha nem hinnénk, a saját józan ítélőképességünkben kellene kételkednünk - mondta a pozsonyi Új Szónak pénteken Malina Hedvig diáktársa, egyike azoknak, akik jelen voltak, amikor a lány tavaly augusztus 25-én véresre verve, sokkos állapotban lépett be a nyitrai egyetem tanszékére.
Malina Hedvig akkor is, azóta is azt állítja, hogy két ismeretlen szkinhed azért verte meg, mert magyarul beszélt. A szlovák rendőrség szerint a lány az egész ügyet csak kitalálta, ezért most hamis tanúzás gyanúja miatt valószínűleg bíróság elé állítják, és akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik.
paprikaradio.ro |
|