Fábry idézett. „Nem érdemes valamit nem aláírni, mert csak a saját helyzetemet nehezítem ezzel” – az elvtársai gondolkodását jól ismerő, koncepciós perben elítéltként éveket börtönben töltő, 1956 után nyugatra menekülő Szász Béla író idézetével érzékeltette Fábry Sándor a napjainkban újjáéledő koncepciós perek logikáját szombat este az Echo TV-ben. A beszélgetésen Fábry mellett a Civil Jogász Bizottság társelnöke, Morvai Krisztina, az őszi brutális rendőrterror sértettjei és ügyvédjük értékelte lesújtóan a hazai emberi jogi viszonyokat. A résztvevők arra a közös álláspontra jutottak, hogy a hazai és a külföldi sajtó torzításai következtében Magyarországról hamis kép tükröződik, amire haladéktalanul fel kell hívni a világ közvéleményének figyelmét.

Szabó László Zoltán tájékoztatása szerint pénteken, a szovjet emlékműnél lezajlott tüntetés végén, körülbelül este fél 8-kor érkezett a Szabadság térre. Arra lett figyelmes, hogy az emlékmű mellett egy fiatalembert öt-hat rendőr vett körbe, és arra utasították, borítson ki mindent a hátizsákjából. Az egyetemi tanár odalépett hozzájuk, és közölte a rendőrökkel, hogy tanúként kíván jelen lenni, és megfigyelni, miként intézkednek. „A rendőrök minősíthetetlen hangnemben reagáltak. »F…kalapnak« neveztek, és válogatott trágár szavakkal sértegettek” – mesélte a tanár.
A rendőrök azonosító számát a sötétben és szemüveg híján nem tudta elolvasni, ezért Szabó László Zoltán megpróbálta megtudakolni tőlük, választ azonban nem kapott.

Szabó László Zoltán ekkor elővette fényképezőgépét, hogy dokumentálja a hatósági akciót, amire a rendőrök támadásba lendültek. Egyikük kitépte a kezéből a kamerát, és össze akarta törni, majd körbevették, s közölték vele, hogy akadályozta a rendőrök munkáját. Azonosító igazolványt kértek tőle, ám mivel csak egy külső szakértőknek szóló, arckép nélküli, a Fidesz-frakció által kiállított parlamenti belépő volt nála, azt mutatta be. „A belépőre nyomtatott Fidesz-embléma olaj volt a tűzre. Amikor meglátták a rendőrök, kiröhögtek, s azt mondták, hogy »ezzel most aztán kitörölheted a seggedet«.”
A tér ekkorra kiürült, ők ketten voltak ott csupán és nagy számban a rendőrök. Ezután őt – arra hivatkozva, hogy nincsenek nála iratok – és a fiatalembert durván lökdösve beszállásra kényszerítették egy rendőrautóba, majd bevitték őket a Szalay utcai kapitányságra. „A rendőrségig végig megaláztak minket, »pofa be!, kussoljatok!« vezényszavak hangzottak folyamatosan, mobiltelefonjainkat nem használhattuk, nem értesíthettük hozzátartozóinkat.”
Az embertelen eljárással szemben Szabó László Zoltán folyamatosan tiltakozott, ám nem volt foganatja.
A Szalay utcából körülbelül tízpercnyi várakozás után mindkettejüket átszállították a Gyorskocsi utcába. Itt közölték velük, hogy többórás benttartózkodásra számítsanak. „Egy óra múlva két smasszer jött értünk, megbilincseltek, és pórázon egy zárkába vezettek minket. Elkobozták telefonjainkat, ingujjra kellett vetkőznünk, megmotoztak, s még a cipőfűzőket is kifűzették velünk a cipőkből.”
A cellából a kihallgatásra külön-külön mentek. A vizsgálóhelyiséghez – majd újra vissza a zárkához is – megbilincselve és rabszíjra fűzve vitték őket. Mindkettőjüket tökéletesen elszigetelték a külvilágtól, jogaikról pedig kérésük ellenére sem voltak hajlandók semmilyen felvilágosítást adni.
A vizsgálatot vezető rendőr hölgy jegyzőkönyvet készített, amelyben leírta a tényállást. Eszerint az egyetemi tanár nem hagyta intézkedni a rendőröket, a felszólítás ellenére sem hagyta el a területet. „Ami nem igaz. Ők nemhogy nem szólítottak fel, hogy hagyjam el a területet, hanem ellenkezőleg: megakadályozták, hogy elmenjek. Lefogtak, és bevittek a kapitányságra.” A jegyzőkönyv azt is tartalmazza, hogy milyen jogszabályt sértett meg Szabó László Zoltán. A rendőr hölgy azt kérte tőle, hogy írja alá, hozzátéve: ha aláírja a jegyzőkönyvet, akkor hamarabb szabadul. „Mondtam, hogy nincs nálam szemüveg, nem tudom elolvasni, mire ő felolvasta, hogy milyen szabálysértést követtem el, amely pénzbüntetéssel jár. Ekkor már hajnali három óra lehetett. Aláírtam, mert haza akartam menni. Példányt nem kaptam a jegyzőkönyvből.”
Szabó László Zoltán felesége időközben értesült a történtekről, telefonon kinyomozta a vizsgálatot vezető kilétét. A Gyorskocsi utcai épület elől többször is beszélt vele telefonon, valamint személyesen is találkozott vele, amikor a hölgy az épület előtt nikotinéhségét csillapította. Át akarta adni neki a férje hiányolt iratait, ám a rendőr közölte vele, hogy nincs rá szükség, majd megtalálja a nyilvántartásban. Ezt Szabó László Zoltán úgy értékeli, hogy mégsem azért vették őrizetbe, mert nem voltak nála értékelhető azonosítók, hanem másért: azzal, hogy segítséget nyújtott egy tüntetőnek, s a fideszes parlamenti belépő miatt a helyszínen intézkedő rendőrök magatartásában egyértelműen politikai indíttatást vél felfedezni. Felesége azt is közölte telefonon a rendőrrel, hogy férje magas vérnyomásban szenved, és kérte, hogy adjanak neki gyógyszert. „A feleségem szerint a rendőr hölgy szemtelenül, kioktató hangnemben közölte vele, hogy ne keressen ügyvédet, majd ők biztosítják a jogi védelmet.” Ám végül semmilyen ügyvéd nem jelent meg. A vérnyomását mindenkinek megmérték, Szabó László Zoltánét magasnak találták, ám gyógyszert nem adtak neki, mert amit ő használ, olyan nem volt fellelhető az épületben.
„Szombaton hajnali fél négy felé engedtek el. Hatvanegy éves vagyok, három egyetemen tanítok. Ez a megalázó meghurcoltatás borzasztó dolog. Úgy éreztem magam, mintha a kommunista rendszerbe pottyantam volna vissza” – fejezte be a történetet Szabó László Zoltán, akinek még vasárnap is remegett a hangja az izgalomtól.

Forrás: www.mno.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés