Hírek : Kizárják Tőkést az RMDSZ-ből ? |
Kizárják Tőkést az RMDSZ-ből ?
2007.02.23. 11:01
Erdély Ma, 2007.02.22.
Az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöksége elhalasztotta annak a megvitatását, hogy fogadják-e a szervezet tagjai közé Tőkés Lászlót. Amint megtudtuk, az eredetileg csütörtök estére tervezett gyűlést várhatóan hétfőn tartják meg. Tőkés László a múlt hét végén közölte, kilép az RMDSZ Kolozs megyei szervezetéből, és a Temes megyei szervezetbe kéri felvételét. Lépésével az ellen tiltakozott, hogy a Kolozs megyei RMDSZ két egeresi önkormányzati képviselő kizárását helyezte kilátásba amiatt, hogy Tőkés európai parlamenti képviselőségéhez gyűjtöttek aláírásokat.
Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke a Nyugati Jelennek elmondta, nincs könnyű helyzetben az elnökség, mert ha elfogadja Tőkés tagságát, megszegi a szövetség alapszabályát, ha viszont elutasítja a kérelmet, magára haragíthatja a tagság egy részét. Halász az RMDSZ alapszabályának két cikkelyét is idézte. Az egyik szerint nem lehet tag, aki más szervezet tagjaként indul a választásokon; a másik szerint kizárható az a tag, aki a választások során az RMDSZ jelöltjeivel szemben indul.
Hasonló helyzet legutóbb Székelyudvarhelyen adódott, ahol a február 4-ére kiírt időközi önkormányzati választásokon Borbáth István, az RMDSZ korábbi frakcióvezetője függetlenként indult. Borbáth a Krónikának kijelentette: mindezt nem az RMDSZ ellenében tette. Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője akkor azzal érvelt: az alapszabály csak a más pártok színeiben induló jelölteket bünteti, a függetleneket nem.
Gazda Árpád, Krónika
Kapcsolódó cikkek:
MPSZ: 20 ezer forintért vásárol aláírást az RMDSZ |
|
2007.02.19. 17:57 |
|
Cáfol a gyergyóditrói szervezet elnöke 2007. február 13. 9:52 MNO Nem csak a határidővel, egymással is meg kell küzdeniük az RMDSZ, illetve a Tőkés László javára aláírásokat gyűjtő csoportoknak. Az európai parlamenti választásokon való induláshoz mindenki csak egyetlen listát vagy jelöltet támogathat, így a két tábor egymással versengve kopogtat be az emberekhez, abban bízva: az elsőként jelentkező listáját írják majd alá. A megfeszített hajrá a visszaélések gyanújától sem mentes. Tovább >>
|
Markó Tőkés ellen szónokolt az RMDSZ ülésén - Döntöttek: Tőkés Lászó nem kerül az RMDSZ EP-listájára |
|
2007.02.19. 17:55 |
|
MNO ,2007.02.17. Budapest-Bukarest-Brüsszel háromszögben kellene működnie az új erdélyi magyar politikának, a korábbinál fiatalabb szereplőkkel – mondta Markó Béla MarosvásárhNagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter, illetve Winkler Gyula megbízott miniszter foglalja el az első két helyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti választási listáján – ezt nagy többséggel fogadta el a Szövetségi Képviselők Tanácsa. elyen az RMDSZ belső parlamentjének ülésén. Tovább >>
Markó már nem állhat be a Tőkés ernyője alá |
|
2007.02.18. 15:50 |
|
Erdély Ma, 2007.02.17. Súlyos hibának és zsarolásnak nevezhette volna Tőkés László az RMDSZ vezetőinek állásfoglalását. Az EMNT elnöke egy péntek 13-án tartandó sajtótájékoztatóján úgy értékelhette volna ezt a lépést, hogy az Operatív Tanács tagjai nagyot hibáztak azzal, hogy beavatkoztak a politikai küzdelmekbe. Hiszen listaállításuk által nehéz helyzetbe hozták a romániai magyar szavazókat, akikre egy adott politikai véleményt akarnak újból rákényszeríteni. Tovább >>
|
Csíkmadarasról elkergették a Tőkésnek aláírásokat gyűjtőket |
|
2007.02.18. 15:49 |
|
2007.02.17. 14:49:17 Erdély Ma - Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) csíkszeredai szervezetének egy csoportja ma délelőtt Csíkmadarason is megkezdte Tőkés Lászlónak az EP-választásokon való indulásához szükséges aláírások gyűjtését. A falubeliek elmondták: a helyi RMDSZ-nél is megkezdték az oktatási-nevelési támogatások igényléséhez szükséges nyomtatványcsomag kiosztását, de ezt ott szigorúan azzal a feltétellel, ha az igénylő előzetesen aláírja az RMDSZ EP-jelöltjeinek aláírásgyűjtő ívét. Ezt az EMI-seknek több madarasi lakos is megerősítette. Tovább >>
|
Mit képvisel Tőkés László, avagy múlt és jövő |
|
2007.02.18. 15:47 |
|
Erdély Ma, 2007.02.18. „Tőkés László a múltat” - képviseli, hangzik a Markói szózat, mellyel az RMDSZ elnöke megpróbálja csökkenteni a nemzeti oldal jelöltjének választási esélyeit. Sajnálatos, hogy egy ilyen szöveggel egyáltalán bármiféle társadalmi hatást remélni lehet. Mert maga a kijelentés tulajdonképpen értéksemleges, pontatlan és értelmetlen. Nem világos, hogy miféle múltról van szó s hogy miért lenne gond, hogy valaki a múltat képviseli. A múlthoz tartozik a magyar állami egység, a közös haza emléke, a múltban Kossuthok és Széchenyik vitáztak egymással, a múltban sokkal erősebb volt a nemzeti tudat. Tovább >>
|
Jóváhagyta Tőkés indulását az SZKT |
|
2007.02.18. 15:45 |
|
2007.02.18.Erdély Ma, 1989. nyarán Romániában egy diktatúra megbukott és az ország kilépett a szövetségi rendszerből, kezdte elnöki beszámolóját Markó Béla az SZKT és a SZET szombati együttes ülésén. Azt is megállapította, hogy a romániai politikai élet erkölcsi válságban van, melynek következtében átrendeződő-félben a viszonyok. Tovább >>
Orbán Tőkést támogatja 2007.02.22.kuruc.info
Orbán Viktor bejelentette: a Fidesz támogatja, hogy Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke független jelöltként induljon a májusi romániai európai parlamenti választáson.
Az Erdélyben élő magyarok érdeke azt kívánja, hogy minden pártpolitikai és szervezeti külön érdeket félretéve, erős és egységes képviselete legyen a romániai magyarságnak Brüsszelben - hangsúlyozta a Fidesz elnöke.
„Sajnáljuk, hogy nem sikerült megállapodásra jutni az erdélyi politikai tényezőkkel, a közös európai parlamenti részvételről" - mondta.
Orbán Viktor hozzátette: Tőkés Lászlót "teljes mellszélességgel" támogatják.
„Erdélynek szószólóra, egyfajta ombudsmanra van szüksége Brüsszelben, ez elől kitérni legalább olyan gyávaság lenne erkölcsileg, mint annak idején tovább hallgatni a román diktátor tetteiről" - mondta Tőkés László.
Markó: rá kell bízni az erdélyi magyar politikára
„Tőkés László független jelöltként nem juthat be az Európai Parlamentbe, ennyi szavazatot nem tud összegyűjteni. Úgy gondolom, hogy ő is tudja, és legfeljebb annyi eredményt érhet el, hogy az RMDSZ-t, vagyis az erdélyi magyarság egészét tulajdonképpen megfosztja a brüsszeli képviselet lehetőségétől. Éppen ezért szerettem volna, hogyha a Fidesz például konzultál velünk, mielőtt egy ilyen véleményt kialakít az erdélyi európai parlamenti választásokról. Én izgatottan várom, hogy ezek szerint a többi országgyűlési párt is bejelenti, hogy kit akar jelölni Erdélyben európai parlamenti képviselőnek. Azt gondolom, hogy ezt rá kell bízni az erdélyi magyar politikára" - mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke.
(Duna Tv - Erdély Ma) | |
|