Hírek : Az Egyeztető Kerekasztal felkéri Tőkés Lászlót, induljon függetlenként |
Az Egyeztető Kerekasztal felkéri Tőkés Lászlót, induljon függetlenként
2007.01.29. 06:19
Erdély ma, 2007.01.28. Közlemény
KÖZLEMÉNY
Alulírott erdélyi magyar politikai és civil-politikai szervezetek képviselői mai tanácskozásukon aggodalommal állapítják meg, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kezdeményezett – az egyeztető kerekasztal létrehozására, valamint egy közösen képviselhető nemzeti minimum kidolgozására irányuló – párbeszéd az RMDSZ csúcsvezetőségének halogató és elutasító hozzáállása miatt végleg megfenekleni látszik. Sajnálattal veszik tudomásul továbbá, hogy az RMDSZ Operatív Tanácsa az Európai Parlament képviselőjelöltjeinek rangsorolására vonatkozó döntésével ellehetetlenítette az EMNT javaslatát egy, az erdélyi magyar politikum és civil társadalom által közösen támogatható EP-jelöltlista állítására.
Kiutat keresve ebből a zsákutcából, amelybe közösségünket az összmagyar érdek konszenzusát felülíró szűk pártérdeken alapuló döntés vezetheti, továbbá tudatában annak, hogy az erdélyi magyarság kulturális autonómiájának, valamint Székelyföld területi autonómiájának hiteles és következetes megjelenítésére az Európai Parlamentben személyi garanciára is szükség van, alulírott szervezetek felkérik Tőkés László püspököt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, az RMDSZ egykori tiszteletbeli elnökét, hogy vállalja mindezen értékek és stratégiai célok képviseletét, független jelöltként, a májusban sorra kerülő EP-választásokon, és azt követően az európai parlamentben, az erdélyi magyarság hiteles képviselőjeként.
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága Magyar Polgári Szövetség Elnöksége Magyar Polgári Egyesület Elnöksége Magyar Ifjúsági Tanács Elnöksége Erdélyi Magyar Ifjak Elnöksége
Kolozsvár, 2007. január 27.
|
Kapcsolódó hír:
Tőkés közös erdélyi jelöltlistát szorgalmaz Erdély ma, 2007.01.28.
Közös erdélyi jelöltlistát szorgalmaz Tőkés László a májusi romániai Európai Parlamenti választásokra a RMDSZ-nek és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak. A királyhágómelléki püspök úgy becsülte, a közelgő voksoláson kettő vagy három brüsszeli képviselői helyet szerezhetnek meg a romániai magyarok.
Tőkés László szerint a novemberben kezdődött, a magyarságot érintő fontosabb kérdésekről tartott megbeszélések után sem tapasztalható, hogy az általa "Markó-doktrínának" nevezett alapelv megváltozott volna. Ez azt jelenti - mint fogalmazott -, hogy az RMDSZ-en kívül nincsen politizálás, az RMDSZ az egyetlen letéteményese a magyar politikának.
„Ez rendkívül káros, egyre kártékonyabb szemlélet – megítélésünk szerint –, meg az egység demagógiával párosul, és még a régi egypártrendszert lopja vissza sajátosan magyar viszonylatban" - véli Tőkés László, Királyhágó melléki református püspök.
Tőkés László hangsúlyozta: azt kéri az RMDSZ szövetségi képviselő tanácsától, hogy vizsgálja felül a jelöléseket az EP választásokra, és egy közös erdélyi magyar európai parlamenti jelöltlistában állapodjanak meg.
Duna Tv |
|