– Sajnos azt kell mondjam, hogy én sem vagyok teljesen hiteles forrás, egyszerűen azért, mert bizonyos tényeket nem tudtam és nem tudok ma sem. Tehát bizonyító erejű tényeket nagyon keveset tudhat az ember. A következőket mondhatom: először is egészen biztos, hogy Csoóri Sándor hozta be, ugyanis más be sem tudta volna hozni. Antall Józsefet alig ismertük. Az akkori elnökségből valamelyest ismerte Für Lajos mint történész, és ismerte Szabad György is. Másról nem tudok, hogy ismerte volna. Csoóri szava kellett ahhoz, hogy elfogadjuk abban a helyzetben, ami kényszerhelyzet volt. Lemondásommal alakult ki a kényszerhelyzet, amiben én más megoldást javasoltam volna. Für Lajost ajánlottam volna az MDF elnökének, de láttam, tapasztaltam, hogy az MDF mindenáron azt akarta, hogy legyen saját köztársaságielnök-jelöltje. Mégpedig Für Lajos. Ahogy visszagondolok, és most már távlatból értékelem a dolgot, azt sem zárom ki, hogy már ez is manipuláció volt. Azért, hogy kikapcsolják Für Lajost, ugyanúgy, ahogy én már akkor kikapcsolódtam. Tudták, hogy lemondok az elnökségről. Ott volt Für Lajos, akit lehetőleg valamilyen mellékpályára kellett vinni. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy presztízsharcot alakítottak ki. Egyébként Csoórival ellene voltunk ennek, de leszavaztak bennünket. Ekkor javasolta Csoóri, hogy hozzuk közelebb Antall Józsefet az MDF-hez. Amikor a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások folytak – megint Für Lajost kell említenem – , három embert delegált az MDF. Mi viszont nem értettünk ezzel egyet, alkotmányozó nemzetgyűlést akartunk. Én azt mondtam, hogy ebben nem vagyok hajlandó részt venni, ugyanakkor ki sem maradhat ebből az MDF, nem tehetjük meg. Három embert delegáltunk, és Für Lajost bíztuk meg a delegáció vezetésével. A másik két tag Sólyom László és Szabad György volt. Für Lajos néhány nap múlva jött hozzám, hogy mentsék föl, mert nem bírja gyomorral, ami ott folyik. Itt jön a képbe Antall József. Amikor Für Lajost visszavontuk, hogy ne kínozzuk, Csoóri Sándor javasolta, hogy kerüljön a helyére Antall József, akinek van politikai ambíciója, képessége is. Ez volt az a pillanat, amikor Antall kialakítgatta a maga körét a kerekasztal-tárgyalásokon, illetve azok révén. Amikor választásokra került a sor, Für Lajost nem jelölhettem, mert a köztársaságielnök-jelöltseggel foglalkozott, így Csoóri javaslatára maradt Antall József. 
– Professzor úr azt mondta, hogy lemondott. Lemondott vagy lemondatták?
– Lemondtam. Olyannyira lemondásról lehet beszélni, hogy hónapokkal a választások előtt, illetve a lemondásom előtt már mondtam a barátaimnak, Csoóri Sándornak, Csurka Istvánnak és másoknak is, az elnökség tagjainak is, hogy le fogok mondani. Azért, mert az SZDSZ és az akkori kis leányvállalata, a Fidesz óriási kampányt indított az MDF ellen. Ennek az egyik tétele az volt, hogy antiszemitizmussal vádoltak bennünket, de ez már Lakitelektől, 1987-től így ment. Továbbá azzal vádolták az MDF-et – főleg énmiattam és énáltalam –, hogy van egy MDF–MSZMP-paktum, és ennek a paktumnak a kulcsemberei Pozsgay Imre és Bíró Zoltán. Sőt a sajtó azt is közölte, hogy létezik egy Pozsgay–Bíró-paktum. Tekintettel arra, hogy tagja voltam korábban az MSZMP-nek, ki is zártak, úgy gondoltam, és igazán a legjobb szívvel, hogy az a jó, ha visszavonulok, nem maradok az MDF elnöke, mert jött a választás, és hogy az antikommunista demagógiával az SZDSZ, ha kis százalékban is, de megnyeri a választásokat. Én ezt a kockázatot nem vállaltam, és nem engedhettem meg magamnak, hogy a pártomra, az MDF-re hárítsam ennek következményeit. 
– Az ön egykori pártja, az MDF, felfogadta tanácsadó testületként a Politiacal Capitalt. Amely először csak tanácsokat adott, most meg irányítja a pártot. A vezetői mostanában matatnak, kutatnak a főpapok iránt is. Ez a Political Capital. A kérdésem az, hogy Szabad György, aki az elnökség tagja volt, a napokban egy tévécsatornán hihetetlen vehemenciával beszélt önnel, vagy inkább ön mellett. Mert elbeszélt ön mellett. Mit jelent ez Szabad Györgynél?
– Sajátos egyéniség. Korábban is volt benne hajlam arra, hogy minden ok nélkül egyszer csak hirtelen sértve érezte magát. Most az Echo tévében találkoztunk, nem lett beszélgetés, mert én elmondtam néhány mondatot. Ő ettől nagyon ideges lett – az Antall József körüli kérdésekről volt szó –, és nemcsak ettől lett ideges, hanem a műsorvezetőtől is, aki szerényen összehúzta magát, amikor is Szabad György verte az asztalt és kiabált. Később a műsorvezető kifejtette, hogy az Antall-kormánynál talán jobbat is el lehet képzelni. Szabad György ettől aztán végképp elvesztette az önuralmát. Mondott ezt-azt, amazt, aminek az éle teljesen nyilvánvaló volt. Őt sértette az, hogy én nyilatkoztam a kerekasztal-tárgyalásokról, hisz ő benne maradt végig, és mint valami hőstettet könyveli el ott nyújtott teljesítményét. Az Antall köré szőtt legendákra tett megjegyzésem sem tetszett neki. A lényeg az, hogy megsértődött, amit valamelyest meg is értek. Bizonyos dolgokról a felfogásunk is egészen más. Természetes, hogy őneki ez nem esett jól, de azt kevésbé tartom természetesnek, hogy ekkora felháborodással, vehemenciával kellett erre reagálnia. 
– Milyen volt a viszony Aczél György és Antall József között?
– Ez az a pont, ahol az embernek nagyon kevés fogódzója van, hiszen nem volt ott, amikor a fülbe súgás zajlott. Az köztudott, hogy Antall József baráti kapcsolatban volt Schulteisz Emillel. Az is köztudott, hogy jó viszonyban volt Levendel Lászlóval, aki működtetett egy Levendel-szalont, ahová időnként Aczél Györgyöt és Antall Józsefet is meghívta. Az kétségtelen a számomra – itt már csak a logika kell hogy működjön –, hogy érdeke volt Aczélnak és a köréje szerveződőknek, mint ahogy a nyugati privatizációs érdekköröknek is, hogy az MDF ne tarthassa meg azt az úgynevezett népi beállítódását, azt a plebejus demokrata magatartást, ami mindvégig jellemző volt rá. Mert ha ezt meg tudja tartani, beleértve a nemzeti érdekek iránti elkötelezettséget, és ezt a plebejus gondolkodásmódot, akkor az gát a privatizáció előtt. Gazdasági érdekek fűződtek ahhoz, hogy ne maradhasson az MDF az, ami. Másrészt közvetlen politikai érdekek természetesen, amiben nagyszerűen kihasználták azt, hogy az antiszemitizmussal, aztán a nacionalizmussal, irredentizmussal való megvádolás eljuttathatja az MDF-et a nemzetközi ellehetetlenülésig. Antall József szalonképesnek minősült ezek előtt a körök előtt. Regék szólnak egy rózsadombi paktumról, amiben nem hiszek. Inkább azt hiszem, hogy sok-sok paktum köttetett, folyamatosan. A dátumot általában úgy szoktam meghatározni, hogy 1989 őszétől gyakorlatilag sikerült kivenni a kezünkből az irányítást. Mark Palmer amerikai nagykövet tárgyalt velünk is, nemcsak az SZDSZ-szel, a tárgyalásnak az volt a célja, hogy boruljunk össze az SZDSZ-szel, és ekkor lépett be nagy erővel Soros György. Világos volt, hogy politikai és gazdasági oldalról próbálják meg egyszerre közelíteni a helyzetet, úgy, hogy minket vagy befognak, vagy kitaszítanak a politikából. 
– Az antiszemita jelző állandóan visszatért. Ma már súlytalan, nevetni kell rajta, de emlékszem, amikor a lakitelki tanácskozás idején Csoóri kint járt Amerikában, és hírét vette annak, hogy antiszemita hőzöngés zajlik Lakitelken, akkor haza is telefonált, hogy mi van. Ön ott volt, egy árva zsidóellenes szó sem hangzott el, de már akkor tudatosan terjesztették a rágalmakat. 
– Sőt, kiderült az is – Csoóri engem hívott meg Für Lajost –, hogy mit csináltunk. Kérdezte, hogy ott volt-e Konrád Gyuri? Mondom, ott volt. És kedvesen fogadta mindenki, ő maga is bölcsen szólt hozzá. Mert akkor már megjelent a Washington Postban vagy a New York Timesban egy nagyon komoly írás Lakitelek és az antiszemitizmus kapcsolatáról. Sándor aztán kiderítette, hogy itthon írták a cikket. Az, hogy itthonról sugalmazták, nyilvánvaló volt. Megírták, és egy amerikai újságírónak volt rá fogadókészsége. 
– Professzor úr, ott tetszett lenni a Selyemgombolyítóban 1990 májusában?
– Nem tetszett nekem ott lenni, mert nem tetszettek engem meghívni oda, és azt is gyanítom, hogy miért, bár az okot nem kérdeztem meg, nem tettem szemrehányást senkinek. 
– Feszült tanácskozás volt, én rádiósként ott voltam.
– Antall-lal való viszonyom annyira feszült volt, majdnem hogy az ellenségességig, hogy nyilván ezért Csoóriék nem akartak meghívni. Nem akarták élezni az amúgy is kiélezett helyzetet. 
– Teljesen érdemtelenül szegény Timkó Iván kapott is a fejére Antall Józseftől. Először Fekete Gyulát passzolta ki az MDF-ből Antall József, a levél másolata meg is jelent faxban, átadták a parasztpártnak.
– A parasztpártnak mi adtuk át. 
– Ti adtátok? De Antallnak volt egy levele, hogy Fekete Gyulától már megszabadultunk, most a Csurkától kell. 
– Ő sorra mindenkitől meg akart szabadulni, nem bírt minket elviselni. Ez is a politikai kisszerűségnek az egyik jele, hogy képtelen volt alkalmazkodni hozzánk, akik nélkül ő soha bele sem került volna a politikába, hiszen a kisgazdáknál sem sikerült neki. A helyzet az volt, hogy mi, az alapítók, rendszeresen összeültünk. Valamelyikünk lakásán volt egy beszélgetés, amikor Fekete Gyula előhozakodott azzal: ő ellenezte azt, hogy az MDF párttá alakuljon, és nagyon meg volt sértődve, de hívta a nemzeti parasztpárt. Mi akkor ugyanilyen komolyan azt mondtuk neki, hogy menj oda. Tudniillik arra gondoltunk, hogy az MDF-fel valami nagy baj történhet Antall irányításával, és akkor legyen egy másik párt, amelyik átveheti a szerepét. Más kérdés, hogy az sem sikerült. 
– Akárhonnan nézem, történelmi tény: az MDF–SZDSZ-paktum kifejezetten káros volt a magyar társadalom életére, a mai napig szenvedjük a következményét. 
– Ugyanezt tudom mondani a paktumról, azzal a megkötéssel, hogy az MDF–SZDSZ-egyezség főképpen azért volt ennyire gyalázatos, mert teljesen az MDF-vezérkar háta mögött köttetett meg. Az MDF-elnökség erről nem is tudott, kész helyzetet teremtett Antall, néhány embere segítségével. Ha egy párton belül elemi tisztesség van, akkor egy ilyen horderejű kérdésben az elnök nem dönthet a testület háta mögött. 
– Vagy ha dönt, az politikai kalandorság. 
– Az is volt. Szerintem ez a megállapodás meg volt ágyazva egyéb paktumokkal. Ez a jéghegy csúcsa volt akkor, és nem is biztos, hogy minden fontos dolog ennek a paktumnak a keretében dőlt el. 
– Mi van ma Magyarországon?
– Kétségbeejtő helyzet. Két okból. Az egyik az, hogy milyen kormányunk van, és milyenek azok a pártok, amelyek ezt a kormányt életben tartják. A másik oldal, ami a kétségbeejtőbb, a társadalom állapota. Annak a magyar társadalomnak a lelki, erkölcsi, szellemi állapota, amelyik 20 évvel korábban még képes volt önfegyelemmel és határozottan odaállni egy rendszerváltó törekvés mögé, és kétséget sem hagyott afelől, hogy mit akar. Most ez a társadalom bebizonyította – 2004. dec. 5-én, az állampolgársági népszavazáskor, a választásokon –, hogy nemcsak egyszerűen megosztott, hanem az egyik fele lelki beteg. Komoly tudatbeli hiányok vannak. Amit a legsúlyosabbnak tartok, az az össztársadalmi tehetetlenség érzése. Most már azokban is kialakult a tehetetlenségérzés, akik nem irtóznak a pártoktól, nem irtóznak attól, hogy az utcára menjenek tüntetni. Azt tapasztalták, hogy lehet tüntetni, és aztán majd hazamegyünk, mert nem tehetünk mást, vagy mellesleg összevernek bennünket félúton. Voltaképpen az egész társadalom a tehetetlenségét érzi, egzisztenciálisan veszélyeztetve van minden család, minden egyes személy, és ez össze is adódik egy nemzeti szintű egzisztenciális fenyegetettséggé. Itt mindent eladtak, az országot eladósították, egy teljesen kiszolgáltatott ország maradt. 
– Kóka János gazdasági miniszter azt mondja, amikor csapolják a mocsarat, nem szavaztatják meg a békákat. Érvelésének agresszivitása, prepotenciája, arroganciája még tovább bőszíti az embereket. 
– A tévében volt egy kép, nem tudhatott róla Gyurcsány és Kóka. Jöttek le egy tárgyalásról és cinikusan odalökte egyik a másiknak: majd lenyomjuk a torkukon. Nem tudták, hogy ottvan a kamera és a mikrofon, letagadhatatlan. Ez a magatartás jellemzi az egész bandát. 
– Mindenen túl egy különös, furcsa, ránk kényszerített vita zajlik Magyarországon Morvai Krisztináról, aki Baló György felesége. Az egyik zsidó, a másik keresztény, semmi közünk hozzá, mindenki olyan hitet vall, amilyet akar, mégis ránk kényszerítenek egy vitát. Aztán itt van ez a Paul Lendvai. Idézhetném Sólymosi professzort, aki szerint Lendvai szélhámoskodik a magyarok kontójára. Ugyanakkor ránkfognak olyan dolgokat, amikhez semmi közünk. Sem az antiszemitizmushoz, sem pedig ehhez a populizmushoz. A gazdasági nyomor mellett megy egy lelki ellehetetlenítés is. 
– Igen, nem egészen újkeletű ez, ment ez korábban is, csak a Kádár-rendszerben nem lehetett ezt ilyen mértékben kijátszani. A sajtó nem lehetett alkalmas erre, már a cenzúra miatt sem, ez nem ment. Most viszont felszabadult és elszabadult a pokol. A magyar sajtónak, elektronikus sajtónak a kb. 80 százaléka ezt sulykolja nap mint nap. Újra az antiszemitizmus a kérdés. Függetlenül attól, hogy nekünk, Magyarországnak, meg magyar állampolgároknak mennyit árt a rágalmazás, ez kegyetlenül visszaüt a zsidóságra is. Hiszen ha állandóan azt mondják rám, hogy antiszemita vagyok, és ezt mondják egy egész népre, előbb-utóbb meg fog jelenni a tényleges antiszemitizmus. Ez azért is lenne katasztrófa, mert mindenféle jellemű és képességű emberek valamennyi nációban vannak. De amikor egy kisebbségi érdekcsoport elkezdi úgy érvényesíteni önmagát, hogy az egyrészt a többség kárára van, másrészt pedig uralmi helyzetet teremt a többség fölött, előbb-utóbb valóban sokan fogják azt mondani, hogy ebből elég volt. 
– Én kacagógörcsöt kaptam egy történésztől. Varga László holokauszt-kutató mendemondákra épít történelemkönyvet. Kijelenti, hogy amikor megalakult az első Kádár-kormány, akkor valaki felkiáltott a grémiumból, hogy végre egy zsidómentes kormány. Mondásokra nem lehet építeni. Illetve lehet, csak az hiteltelen. Hadd hozzam szóba, mert van egy másik Magyarország is. Január 14-én este elmentünk az egyetemi templomba, ahol Bábel Balázs kalocsai érsek és püspöktársai emlékező szentmisét mutattak be Nagy Gáspár költő lelki üdvéért. Rengetegen voltunk ott. Majd 16-án reggel 9 órakor a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozóját is sűrű tömeg vette körül. Eljött Csurka István, Cselényi László a Duna tévétől, Kalász Márton az írószövetségtől. Sokan szerették az elhunytat.Vas megyében, Nagytilajban, a szülei mellé temették Nagy Gáspárt. Mintha az a több ezer ember végig fogta volna Nagy Gazsi kezét. Ő mindig elhárított magától mindenféle dicséretet, aztán amikor mondták, hogy ő bátor, azt mondta, nem voltam én bátor, csak féltem a gyávaságtól. Ez egy különös magyarországi szentté avatási eljárás volt és ebben részt vett több ezer magyar. Csoóri is ott volt, Für Lajos is odament. Hogyan emlékezik vissza a néhány nappal ezelőtti történetre? 
– Döbbenetes volt, hogy egy viszonylag fiatal ember, hiszen mindössze 57 éves volt Nagy Gazsi, egy ilyen súlyos betegséggel kínlódik, vergődik, küzd. Valóban nagy tartással viselte a betegségét, amelyről tudható volt, hogy végez vele. Ez a dolognak az egyik oldala, de sajnos kiszakadt belőlünk megint valaki. Ez borzasztó érzés. Ezen túl valóban egyetértek azzal, hogy jelen volt ott egy kicsit a mitológia felé sodró érzület. Úgy látom, hogy óriási hiányok vannak a mai magyar társadalomban, és magában a nemzet lelkületében és tudatában is, hogy ezeket a hiányokat újra meg újra – bizonyos eseményekkor, legyen ez haláleset, tüntetés vagy politikai gesztus –, pótolni kell valakivel vagy valamivel kitölteni ezt a hiányt, az űrt. Lelki kapaszkodót akar ez a társadalom és valami biztosat. Hogy biztos lehessen valamiben, valakiben. Akiben ezt meglátja, azt szinte szentté avatja. 
– Nagyon szép gondolatok, örülök, hogy elmondta ezeket. Valakinek azt mondtam, hogy Nagy Gáspár temetése gyönyörű néma tüntetés volt. Rögtön kaptam a választ, hogy ki ellen tüntettetek? Mondom, nem volt ki ellen, valamiért.

Forrás: www.miep.hu

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.