Az 1920-ban a trianoni békediktátummal előidézett nemzeti katasztrófa – egy második Mohács – olyan súlyos csapásnak volt szánva, hogy abba emberi számítások szerint a csonka országnak rövidesen bele kellett volna pusztulnia. De a nemzet tudatalatti ereje dolgozni kezdett megint. Előbb talpra állt a csonka ország, majd az első (1938) és a második (1940) bécsi döntésben a Felvidék déli, illetve Erdély északi részét s még Kárpátalját és Délvidéket is visszaszerezhette – igaz csak négy évre. Lám ez megmutatta, hogy Trianon nem örök. Ahogy Trianont hatalmi konstellációk okozták, ugyancsak ilyenek idézték elő annak részleges lebontását is. Ilyen ritka konstelláció jött létre 1989/1990-ben, amit más államok ügyesen kihasználtak, mint a horvátok, szlovénak, a balti államok s sokan mások. Mi pedig gyáván elszalasztottuk, holott Erdély, a Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék magyar lakta sávjait vissza lehetett volna követelni, legalábbis a területi autonómiát kiharcolni. A rózsadombi egyezmény kötötte volna a kormány kezét, vagy a nyugati ígéretekben bíztak, hogy a majdani egyesült Európában minden megoldódik?

A párizsi békediktátum 1947-ben az országra visszaerőszakolta a trianoni határokat. Majd a szovjet szuronyokkal ránk erőszakolt kommunizmus korszaka következett. Ismét rabságban. De most nem déli, vagy nyugati elnyomók alatt, hanem keleti diktátorok uralmában. Ám a nemzet tudatalattija ismét muködésbe lépett, az 1956-őszén kirobbant forradalomban és szabadságharcban. A szabadság most csak 12 napig tartott. De ez megmutatta, hogy a rabság nem tarthat örökké, abból ki lehet szabadulni. Ennek hajnala 1989-ben kezdett virradozni.

A kommunizmus 45 éve alatt Trianonról-Párizsról tabu volt beszélni. Egy nagy kísérlet folyt arra nézve, hogy a nemzet elfeledkezzen az elszakított nemzettársairól. Uraink ezt már leírták, s ezért azt sulykolták, hogy nincsenek a Kárpát medencében másutt magyarok csak Magyarországon. Vannak aztán magyarul beszélő románok, szlovákok, ukránok és szerbek.

A kommunizmus összeomlásával, 1989-tól a Trianon szindróma robbanásszerűen a felszínre tört a nemzet kollektív tudatalattijából, ahol nem pusztult el, hanem lefojtva élt majd’ félévszázadon át. Ennek jele az, hogy a trianoni problémával kapcsolatban hirtelen könyvek özöne árasztotta el a könyvpiacot. Ezek minden lehetséges oldalról, szögbol, szempontból tárgyalták Trianont. Amikor ez az egyik oldalról nagyon jó volt, a másik oldalról azonban kevés, mert csupán a felszínt mutatták, a jelenséget tárgyalták. A nagy baj azt, hogy a Trianont kiváltó okokról megfeledkeztek, vagy csak éppen érintették azokat: a vesztes háborúkat, az ország gyengeségét, a környezo népek irigységét, hatalomvágyát és magyarellenességét.

Ezt elvégezvén mára a Trianon kutatás virtuálisan leállt, mert kimerült. Holott éppen most kellene mélyre ásni, hiszen évtizedekre zárolt titkos iratok kutathatók most. Fiatal kutatókat bevonva kell kutatni az új anyagokat, elemezni, következtetéseket levonni, új érveket kovácsolni. És publikálni, de nem csak otthon, hanem külföldön is!

- 1 - A Trianon-kutatásban módszerváltozásra, újfajta megközelítésre van szükség ahhoz, hogy új eredményekre vezessen. Ajánlatos lenne a deduktív módszer bevezetése. Ennek lényege az, hogy ez az eredményekbol következtet vissza az azokat előidéző lehetséges kiváltó okokra és mozgatórugókra. Konkrétan: Trianonban azt kellene vizsgálni, hogy milyen politikai vagy másfajta okok integrálódtak úgy, hogy ezeknek eredménye Magyarország megcsonkítása lett Trianonban és Párizsban. A történelmi Magyarország területén élő nemzetiségek önállóságra való törekvése az egyik ilyen ok, bár nem a legfontosabb. Ez önmagában nem szükségszerűen vezetett az ország szétdarabolásához. A tótok még 1918-oszén is kimondták, hogy a magyar koronához akarnak tartozni. Autonómia vagy konföderáció is megoldás lehetett volna.
Történészeink közül többen felvetették (pld. Makkai László), hogy a Magyar Tanácsköztársaságnak is jelentős szerepe volt Magyarországnak Trianonban való szétszakítására. Ugyanis a nyugati győztes hatalmak féltek volna : 

1. egy kommunizmustól megfertőzött nagy Magyarországtól Európa közepén. Ezt a problémát is behatóan  meg kellene vizsgálni.

Górcső alá kellene venni Woodrow Wilson amerikai elnök 14-pontos békeprogramját, mely igazságos békét ígért: népszavazást stb. Ennek alapján kértek fegyverszünetet a Központi Hatalmak, amit azután az antant hatalmak megadássá csűrtek-csavartak, s a wilsoni pontokról fokozatosan megfeledkeztek mire a békekötés ideje elérkezett.

Miért és hogyan történhetett ez meg? Ezért a Központi Hatalmak becsapva érezték magukat. Hitler adventjének és a II. Világháborúnak egyik oka ebben van. Vizsgálni kellene mélységben a franciák által szorgalmazott kisantant szerepét Trianonnal kapcsolatban. A kisantantot Benes cseh politikus hozta létre, melynek tagjai Csehszlovákia, Románia és Szerb-Horváth-Szlavon országok voltak. E szövetség célja az volt, hogy Németországot és Magyarországot Délről és Keletről bekerítsék. Trianonban azért vettek el nagy területeket, természeti kincseket és lakosokat Magyarországtól, hogy Magyarországot végtelenül legyengítsék s ezekkel a kisantant tagállamait erősebbé tegyék.

Azóta a helyzet gyökeresen megváltozott. Németország ma már nem jelent semmiféle veszélyt senkire. Demokratikus államként oszlopa az új Európának. A kisantant szövetség már régen kimúlt, de ennek erosítésére szánt szétdarabolt Magyarországnak valamiképpen való helyreállítása nem történt meg. A berlini falat ledöntötték, új államok keletkeztek Kelet-Európában, de Trianon és Párizs által Magyarországot körülvevő mesterséges és erőltetett határok még mindig állnak, elszakítva közel 4 millió magyart a nemzet testétől, védtelenül alávetve idegen nyelvű, kultúrájú ellenséges érzelmű népeknek.

Fontos például a nemrég  napvilágra került Ilie Moldovannak, az I. Világháború alatti román külügyminiszternek vallomása (Vitézi Tájékoztató 2001/1, 5. O.). Eszerint Románia 1916-ban, titokban megegyezett Franciaországgal hogy az erdélyi "aranyháromszög" aranybányák 20 éves termésének jövedelmét a franciáknak adja, ha Erdélyt Romániához csatolják a háború utáni békekötésben. A háborúban tönkrement franciáknak jókor jött és örömmel vették ezt a megmentő ajánlatot s a trianoni békediktátumban meg is tették azt, amit cserébe ígértek: Erdélyt egy tollvonással Romániához csatolták. A franciák nagy hasznot húztak abból, hogy Erdélyt Romániának adták el. A cserébe befolyó aranyjövedelembol rendbe hozhatták gazdaságukat és jutott pénz a Maginot vonal megépítésére is – Erdély pedig koldusbotra jutott.

Nem tudom, hogy van-e ennek a jelenségnek neve a politikai tudományokban. Ha még nincs, nevezhetnénk ezt „Nemzetközi politikai banditizmusnak " melyben két állam cinkosan és titkokban – saját haszna érdekében- szövetkezik egy harmadik állam tönkretevésére, egy nemzetközi szerzodés látszata alatt. A trianoni békediktátum pontosan ilyen szerződés volt, ebbe a kategóriába esik. Vajon hogyan állhatnak meg ezek a mai emberi és nemzetközi jog előtt? Érdemes lenne ennek alaposan utána járni, s az eredményeket publikálni nem csak otthon, hanem sokrétűen a nemzetközi síkon is.

2. A Párizsi békediktátum (1947) létrejöttét, amely még súlyosabb feltételekkel visszaállította Magyarország trianoni határait, szintén érdemes lenne alaposabb analízisnek alávetni. Hogyan lehet az, hogy Lenin, aki imperialista békének tekintette a trianoni békediktátumot, s Sztálin – Lenin hű tanítványa – a II. Világháború elején még arra bíztatta Magyarországot, hogy foglalja vissza egész Erdélyt, s visszaadta a 48-as zászlókat, a háború végén mégis habozás nélkül Romániának adta Észak- Erdélyt?

A felszíni indoklás az, hogy Sztálin Romániát Erdéllyel jutalmazta, mivel az már 1944. augusztusában kiugrott a német szövetségbol. Ez csak részben állja meg a helyét. Ugyanis Romániának egyszerűen a földrajzi fekvése tette lehetővé a korábbi kiugrást. Viszont Románia nagyobb katonai erőkkel és jobb német hadifelszereléssel vett részt a Szovjet elleni háborúban, mint Magyarország.

Észak-Erdélynek Romániához való visszacsatolása mögött más, súlyosabb indokok állhatnak. Például az, hogy Sztálin a magyart tekintette az egyetlen államalkotó nemzetnek Közép-Európában. Továbbá Sztálin ismerte a magyaroknak a történelem folyamán vívott függetlenségi harcait, s azt, hogy a magyar nem tűr idegen uralmat maga fölött. Azt is tudta, hogy – ha törik, ha szakad – Magyarországon is felépíti a kommunizmust s ehhez a rebellióra hajló magyarokat erőtlenné kell tennie, országukat kicsivé kell zsugorítania, hogy meg se kíséreljék az ellenállást, netán rebelliót.

Kárpátalját egyrészt azért szerezte meg, hogy onnan őrizze a magyarokat, másrészt, hogy szabad útja legyen hadseregének Nyugat felé a Kárpátokon át. Ám Sztálin rosszul számított. Nem tudta annyira kicsivé és erőtlenné tenni a magyarokat, hogy 1956-ban fegyveresen szembe ne szálltak volna a szovjet világhatalommal, s ha 12 napra is, de kivívták függetlenségüket. A forradalmat és szabadságharcot legyőzhették, de ez az egész világ előtt megmutatta a kommunizmus igazi arcát. A nemzet tudatalattijából elemi erővel tört fel a szabadság, függetlenség és sajátos értékeihez való ragaszkodás vágya.

3. Figyelembe kell venni azt is, hogy mai világukban, ha lassan is de mégis egyre inkább kerül eéőtérbe a nemzetközi ügyeknek, szerződéseknek, politikai döntéseknek egyre magasabb emberjogi és erkölcsi mércék szerinti felülvizsgálata és megítélése.

- 2 - Először történt meg a II. Világháború után, hogy nemzetközi törvényszék ítélkezett Nürnbergben a háborút kirobbantó és emberiség-ellenes bunöket elköveto államférfiak, párt és hadvezérek felett. Azelőtt ilyesmiről nem lehetett szó. Az Európát meghódító Napóleon, Szent Ilona szigetén száműzetésben, IV. Károly király a Monarchia uralkodója Madeira szigetén és II. Vilmos német császár Hollandiában: bántatlanul élhettek.

Pinochet volt chilei elnököt, aki katonai puccsal döntötte meg Allende elnök uralmát, s aki üldözte a baloldal híveit Angliában gyógykezeltetés közben letartóztatták s emberiség elleni bűnökkel vádolták meg. Végül kiadták Chilének, ahol ugyan eljárás volt ellene, de elengedték.

Milosevic volt jugoszláv elnök ellen a hollandiai hágai nemzetközi bíróságon eljárás folyik s igen súlyos vádakkal illetik: háborús bunökkel, kínzásokkal, sot genocídiummal. Tudott dolog, hogy a II. világháború idején Amerikában a japán származású amerikai állampolgárokat összeszedték, és speciális táborokba szállították, ahol nyomorult körülmények között tengődtek a háború végéig. A mai jogi szemléletből fakadóan az amerikai kormánynak ezt az intézkedését törvényellenesnek minősítik.

Henry Kissinger Amerika legtehetségesebb külügyminisztere volt: sztár diplomata. Nagy szerepet játszott a 60-70-es években a vietnami háborúban és annak befejezésében. Ma már vannak Amerikában olyanok, s egyre többen, akik őt háborús bunökkel, árulással vádolják, és bíróság elé akarják állítani. A fő vád ellene az, hogy Johnson elnök már-már nyélbeütötte volna a vietnami békét, ám Kissinger mint Nixon elnök külügyminisztere a háborút évekkel meghosszabbította, amellyel szükségtelenül rengeteg halált, rombolást és áldozatot okozott.

Reménykeltő az, hogy nemrégiben Strasbourgban az Európai Parlamentben szimpóziumot rendeztek a Benes dekrétumoknak, Szlovákiában is a mai napig tartó hatásáról. Itt lehetőség nyílt szlovákiai magyarok tanúvallomásait meghallgatni, akiknek százezerszámra való üldözéséről, mindenükből való kiforgatásukról, rabszolgaként kényszermunkára fogottakról először hallott a művelt Nyugat.

Számításba kell venni azt is, hogy a globalista tendenciákkal ellenétben egyre erosödik a nagyobb államokban élő kisebb népcsoportok területi autonómiára, szövetségi rendszerre vagy éppen függetlenség elnyerésére irányuló törekvései, mozgalmai.

A skótok, walesiek megvalósították az önálló parlamentjüket. Nő azoknak a száma, akik ezen az úton járnak: Baszkok, Korzikaiak, Gibraltáriak, Északírek, Québeciek, Izlandiak, Indiánok – hogy csak néhányukat említsünk. Kétségtelenül ide kell tartozzon – akár tetszik, akár nem – , az érintett kormányoknak Európa legnagyobb etnikai kisebbsége, a közel 4 milliós határokon túli magyarságnak ügye is.

Mindezek abba az irányba mutatnak, hogy az egyéni és kollektív emberi jogok iránti érzékenység, azok betartására való törekvés erősödik a nyugati világban. Sőt a régebben elkövetett visszaéléseket és bűöket új, magasabb, igazságosabb szempontok szerint világítják át és azok elítélése egyre inkább előtérbe kerül a nemzetközi kapcsolatok területén. Remélni lehet, hogy eljön az idő, amikor rossz, káros, sőt bűnös nemzetközi szerződések is megméretnek az új jogi formulák és a magasabb erkölcsi elvek mérlegén. Ha azok híjával találtatnak annak kijavítása, vagy új szerzodések megkötése válik szükségessé.

Prof. Dr. Pundur József

Kanada, MVSZ