Csáky Pál a Szabad Újságban Számvetés címmel megjelent vitaindító írásában, melyben az ún. bársonyos forradalom óta eltelt 17 év eseményeit elemzi szlovákiai magyar szemmel, arra utalt, jó lenne, ha mások is elemeznék, értékelnék ezt az időszakot. Azt hiszem, akarva-akaratlanul mindannyian ezt tesszük, s elkerülhetetlen, hogy véleményünket el is mondjuk egymásnak nem csak baráti körben, a családban, hanem mások számára is hozzáférhetővé téve – újságban, rádióban.

Általában szeretjük leegyszerűsítve, esetenként minden objektivitást nélkülözve, dogmaként kezelni saját valós vagy vélt igazunkat. Itt az ideje (hacsak még nem késő) mások véleményét meghallgatni, tanulni egymás tapasztalataiból, lehetőleg kiutat találni nemzeti közösségünk számára abból a felemás helyzetből, amelybe kerültünk. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy elemzéseink, nézeteink ütköztetése ne süllyedjen adok-kapok szintre.

Azért említem ezt, mert a társadalom minden szintjén, minden szférájában – s ez a szlovákiai magyarságra is érvényes – legtöbbször nem érvek csapnak össze. A vitázó felek gyakran csak azt nézik, hová tartozik, a különféle „árkok” melyik felén áll vitapartnerük. Szlovák-e vagy magyar, katolikus vagy protestáns, nemzeti vagy liberális... stb.

Ha tehát arra a kérdésre akarunk válaszolni, hogy a Magyar Koalíció Pártja hogy használta ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a 8 évi kormánytagsága teremtett számára, két lehetőség adódik: vagy azt mondjuk tömören jól vagy rosszul (esetleg is-is), vagy megkíséreljük figyelembe venni nemzetrészünk állapotát, s a rideg ténymegállapítás mellett ezzel is számolunk az értékelés során.

Én az utóbbi módszert választom többek közt azért is, mert ebben a 8 évben parlamenti képviselőként is részese voltam a politikai folyamatoknak, a törvényhozásnak. Ugyanakkor nem kívánom mindenáron „védeni a mundér becsületét”, hiszen tagja maradtam civil szervezeteknek is, tehát úgyszólván a másik oldal érveit is ismerem. Tudom, értünk el eredményeket (ezeket Csáky Pál felsorolta), s azt is megértem, hogy a választópolgárok többet vártak el az MKP-tól.

Elsősorban én is visszatérek az 1989-et megelőző időszakhoz. Teszem ezt azért is, mert csak így érthetjük a szlovákiai magyarság kissé frusztrált viszonyulását a politikához. Itt látom problémáink gyökereit is, melyek gyakran fölösleges energiákat vonnak el mind a politikusoktól, mind a más közszereplőktől és a lakosságtól, a valós gondok enyhítése helyett álproblémák keresését és megoldását indukálva. Ez fogja befolyásolni és nehezíteni az MKP ellenzéki politizálását is.

Valóban, ekkor a későbbi hazai politikai színtér legtöbb szereplője a Csemadokban dolgozott, ellenzéki nézeteket képviselve a kommunista rendszerrel szemben. Az is igaz, hogy sokat közülük „beszippantott”, sőt „ledarált” a politika – ebben egyetértek Dániel Erzsébettel –, s a falvak, városok úgymond magukra maradtak. Jó példa erre a ma már közismert helyzet Léván, ahol a Csemadok alapszervezetét vezető Csáky-Dolník-Zoller hármas a megalakult három magyar politikai mozgalom, az MKDM, Együttélés és az FMK országos vezetésében folytatta politikai pályafutását.

Ez a tény önmagában nem probléma, a baj akkor kezdődött, amikor országszerte kialakultak a táborok:
– a három politikai mozgalom tagjai és szimpatizánsai,
– a Csemadok tagjai és az alapszervezetek vezetői,
– a kívülállók.

Azonnal elkezdődött a vádaskodás is, ki vált hűtlenné falujához, városához, ki miért nem kapcsolódik be valamelyik szervezet munkájába.

Ahogy változott a magyar mozgalmak helyzete, s jöttek létre újabb civil szervezetek, úgy gazdagodott közéletünk, de vált összetettebbé az ellentétcsomag is, esetenként már ellenségeskedéssé fajulva. Ezt a helyzetet az sem tudta lényegesen megváltoztatni, hogy a három politikai szubjektum egyesült és létrejött a Magyar Koalíció Pártja. A szinte mindenki által óhajtott egyesüléssel párhuzamosan megjelentek az újabb frontok: MKP kontra Csemadok, SZMPSZ, „független” értelmiségiek stb. Az ellentétek nem mindig látszottak, veszélyhelyzetekben, mint pl. az iskolaháború idején teljesen eltűntek, de folyamatosan gyengítették mind az MKP pozícióit, mind nemzeti közösségünk egészét.

Amikor feltesszük a kérdést: miért nem tudunk egyes régiókban sikeresebben gazdálkodni erőinkkel, miért vesztettük el helyenként a választásokat, miért tapasztalunk érdektelenséget, letargiát a választópolgárok körében, akkor azt is meg kell kérdeznünk, hogyan akarunk ezen változtatni, ha folyamatosan szítjuk ezeket az ellentéteket.

Számomra felfoghatatlan, hogyan akarjuk megvalósítani nemzeti közösségünk jogos követeléseit, céljait, ha azt a pártot, mely a parlamentben, s kormánytagsága esetén a minisztériumokban, állami és közhivatalokban képviseli a szlovákiai magyarságot, szinte ellenségnek tekintjük?! Miért gondolják egyesek, hogy mindazok, akik az MKP tagjai, tisztségviselői, azonnal ellenséggé, netán gazemberekké válnak? Tudom, ilyenek is akadnak, mint ahogy a nem párttagok között is. Ahhoz azonban, hogy a saját érdekeit a közösségi érdek elé helyező politikai kalandorokat kiszűrjük, esetleg kiebrudaljuk a pártból, az is szükséges, hogy ne mossuk Pilátusként kezünket, hanem pl. belépve az MKP alapszervezetébe fejtsük ki véleményünket, vegyük ki részünket a helyi, regionális, országos munkából.

Mielőtt a civil szféra felszisszenne szavaimra, sietek hozzátenni azt is, hogy a párt sem várhatja el a polgároktól, hogy csak azért, mert nincs más, őt fogja támogatni, főleg ha egyes szervei zárt körként működnek, ha esetenként olyan személyek kerülnek egy-egy alapszervezet élére, akik a közösségi munka helyett szétverik a település magyarságát.

Már sokszor és sokan megállapították, hogy a politikai tisztséget vállalók csak akkor méltók a szlovákiai magyarság képviseletére, ha együttműködnek a civil szervezetekkel, iskolákkal, az egyházak képviselőivel helyi, regionális, országos szinten. Ugyanakkor az is nehezen formálhat jogot a számonkérésre, aki az együttműködés helyett minduntalan csak támadja az MKP-t.

Az első kérdést tehát, kissé módosítva, én így tenném fel: Véleménye szerint hogyan használtuk ki – mi, mindannyian – azokat a lehetőségeket, melyeket az MKP 8 évi kormánytagsága (önkormányzat, regionális képviselet) teremtett számunkra?

Szerintem a kihasznált lehetőségek sora mindannyiunk érdeme, de közös – bár különböző mértékű – a felelősségünk a hibák, mulasztások terén is. Erre a legjellemzőbb példa a Csáky Pál által is kiemelt probléma, miszerint az írott jogok keveset érnek, ha a polgárok nem igénylik azok érvényesítését.
Lehet szidni jogosan az MKP-t, miért nem dolgozott ki további törvényeket pl. a nemzeti kisebbségek kulturális intézményeinek finanszírozásáról, a nyelvhasználat kérdésköréből, de ugyanakkor tegyük fel önmagunknak azt a kérdést is, miért nem élünk a már létező, bizonyos jogainkat biztosító törvények adta lehetőségekkel, mint pl. a névhasználat, a magyar nyelv használata a hivatalokban, stb.?
Érdemes lenne egyszer számszerűen kimutatni, pl. hány magyar pedagógus és hány magyar diák használja -ová nélkül családnevét, magyarul keresztnevét. Elnézést kérek a pedagógus kollégáktól, hogy őket említem, miközben a bírálat ugyanúgy érvényes a politikusokra s minden állampolgárra, de az iskolára mindenki odafigyel, a pedagógus „minta” a szülők számára is.

Természetesen sorolhatnánk további példákat. Az elért eredmények többsége olvasható Csáky Pál írásában. Nem akarok sem ismétlésekbe bocsátkozni, sem közhelyeket mondani, ezért csak annyit teszek hozzá, hogy valóban nem használt ki az MKP minden lehetőséget kormánytagsága ideje alatt, mint ahogy nem használták ki lehetőségeiket minden esetben a helyi és regionális önkormányzatok és közösségünk más területeken dolgozó szakemberei sem. Csak remélni tudom, hogy még nem késő, de mindenképp kritikus időponthoz értünk. Ha most nem nézünk szembe olyan problémákkal, mint a katasztrofális népességfogyás és az ebből is következő diáklétszám-csökkenés iskoláinkban, a még létező és az aktuális politikai légkör által táplált félelem, az érdektelenség nemzetrészünk jövője iránt, az áldatlan – mások érdekeit szolgáló – marakodás, akkor minden velem született és pedagógusként szerzett optimizmusom ellenére féltem a szlovákiai magyarságot.

Az eddig leírtakból következik véleményem az MKP ellenzéki szerepével kapcsolatban is. Sürgősen, ugyanakkor nyíltan, kritikusan elemezni kell minden szinten helyzetünket, s nevükön kell nevezni hibáinkat, azok okait és okozóit is. Az általános tanulságokon túl azt is tudatosítanunk kell, hogy nincs két egyforma község, nincs két azonos problémacsomag, tehát a helyi viszonyokat is figyelembe véve kell felkészülnünk a következő választási ciklusra. A legnagyobb problémának azt érzem, hogy nincs olyan reális nemzetstratégiánk, mely a magyar nemzet egészére vonatkozó stratégia részeként fogalmazná meg a szlovákiai magyarság létérdekeit. Végül nekem is le kell írnom: az MKP-nak ki kell használnia mind a szlovák parlament, mind az EU által biztosított lehetőségeket jogaink védelmében. Ki kell dolgozni a hiányzó jogszabályokat, melyeket valószínűleg most elutasít a nemzeti tanács, de később hivatkozási alapul szolgálhatnak.

Ami az autonómia kérdéskörét illeti, az a tapasztalatom, hogy ezt sajnos minduntalan a szőnyeg alá söpörtük. Hol azért, mert még nem időszerű, hol azért, mert „most” nem lehet vele foglalkozni, esetenként a polgárok javasolták, hogy ne is emlegessük, mert féltek a következményektől, miközben egyesek azt hangoztatják, nincs is rá szükség, ha Szlovákiában demokratikus rendszer működik.
Ha azt akarjuk, hogy a Szabad Újság által felvetett kérdés értelmében „kellő intelligenciával” tudja a szlovákiai magyarság működtetni, akkor erről beszélni, vitázni kell, mert valóban képtelenség elvárni nemzeti közösségünk egyetértését ilyen súlyos kérdésben, ha – kissé sarkítva – a polgárok egy része nem tudja, mit takar az autonómia fogalma.

Én nem aggódnék amiatt, hogy az autonómia túl nagy kihívás a szlovákiai magyarság számára. Nemzeti közösségünk már sokszor bizonyította érettségét, s tenné ezt most is, feltéve, hogy nem szembesül a politikai elit következetlenségével, szétziláltságával.

forrás: felvidek.ma

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.