„Némileg gyengült” a demokrácia Magyarországon 2006-ban – állapította meg a Freedom House. Arch Puddington, a független, nem kormányzati szervezetként működő intézet kutatási igazgatója a friss jelentéshez csatolt tanulmányában megállapította: „Magyarországon enyhe visszaesés volt észlelhető az erőteljesen polarizálódott politikai környezetben a zavargások és a polgári elégedetlenség miatt”.
A magyarországi demokrácia gyengülő tendenciájára utalt az elemzés szerint az, hogy olyan nagyarányú lázongásokra került sor, amelyek a legsúlyosabbak voltak az ország 1956-os szovjet megszállása óta.
A „gyengülő demokrácia” értékelés másik tényezőjeként a tanulmány azt említi: a zavargásokat megelőzően „kiszivárogtatták Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beismerését arról, hogy a kormány hazudott a gazdasági teljesítményről és más kérdésekről”.
Puddington kifejtette: ahhoz, hogy Magyarország demokrácia-értékelését a Freedom House lerontsa, annak kell például bekövetkeznie, hogy a kormány elveszíti kormányzóképességét az erős politikai megosztottság miatt, vagy hogy a kormány és a parlament nem tud egyetértésre jutni fontos kérdésekben.
Ugyancsak romlana Magyarország megítélése, ha esetleg szűkülne a sajtószabadság vagy súlyos korrupciós botrányokra derülne fény. A Freedom House 1972 óta állítja össze a politikai és polgári jogok érvényesüléséről szóló éves világjelentéseit.
Mérsékelt szabadságú gazdaság
Magyarország a 44-ik helyre került az amerikai Heritage Foundation legújabb, idei felmérésében, amelyben egy-egy ország gazdaságának szabadságát értékelték. Hongkong gazdasága élvezi a legnagyobb szabadságot a világon, de hazánkat még a csehek és a szlovákok is meglőzik.
A kutatók egyebek mellett az üzleti élet, a kereskedelem, a fiskális és a monetáris politika, a pénzügyek, a beruházások, a tulajdonviszonyok szabadságának mértékét, valamint az államtól való függőséget vették nagyító alá az egyes országokban.
Magyarország a 44-ik helyre került, a gazdasági szabadság foka 66,2 százalék, 0,9 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző felmérésben. Csehország a 31-ik helyre került, 69,7 százalékkal, Szlovákia a 40-ik, 68,4 százalékkal.
Economist Intelligence Unit: hiányos a magyar demokrácia
Hiányos demokráciának minősítette Magyarországot az Economist Intelligence Unit a múlt év végén közzétett jelentésében. A szakértők öt kategóriában pontozták az államokat és így állították fel a 160 ország listáját. Az elsők között azok az országok végeztek, ahol demokrácia van, a sereghajtók pedig a diktatórikus kormányok lettek. Magyarország a 38. helyen végzett.
Az elemzők öt kategóriát állítottak fel és ezekben pontoztak. A választási rendszert, a civil szabadságjogokat, a kormányzat működését, a társadalom politikai részvételének mértékékét és a politikai kultúra fokát értékelték. Hazánk a pontok alapján a lista 38. helyére került. Mivel a rangsor első 28 országát minősítették teljes demokráciának, így Magyarország már a hiányos demokráciával rendelkező országok csoportjába került. Az intézet ország-értékelő részlegének vezetője szerint azonban Magyarország pontjai – a Gyurcsány-beszéd és következményei óta - a valóságosnál hízelgőbb képet mutatnak.
A lista élén egyébként Svédország végzett, Izland és Hollandia előtt, a sereghajtó pedig Észak-Korea lett.
Majdnem Gyurcsány lett szeptember legrosszabb demokratája
Nem jártak sikerrel azok a magyar hackerek, akik az Open Democracy szavazásán meg akarták menteni Gyurcsány Ferencet a hónap legrosszabb demokratája címétől. Mivel a szerver a támadások miatt lefagyott, a fórum üzemeltetői úgy döntöttek, az nyeri a szeptemberi versenyt akinek a jelölése a legnagyobb vitát váltotta ki. A legtöbb hozzászólás pedig Gyurcsány és hackerei miatt érkezett a svájci honlapra.
A politikai fórumra érkező szavazatok alapján a honlapon havonta hirdetnek győztest a demokrácia gyalázói közül. Szeptember elején még – balatonöszödi beszédének köszönhetően – egyértelműen a magyar miniszterelnök volt a legnagyobb esélyese. Az internetes oldalon parázs vita alakult ki a hazudós magyar kormányfő lemondásáról, akadt, aki kommunista diktátornak titulálta, de olyan is, aki gázszámlájának kifizetését kérte a nagylelkű milliárdostól.
Nem sokkal azután, hogy a magyar sajtó megszellőztette a miniszterelnökre nézve nem túl hízelgő voksolás részeredményét magyarországi IP címekről szavazatok ezreit adták fel, egy rivális thai tábornokra. Ennek köszönhetően Gyurcsány Ferenc két hét alatt visszacsúszott a még mindig előkelő második helyre. Október 23-án azonban támadás érte a rendszert, a magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján egy magyar gépről küldött vírus miatt lefagyott a fórum szervere.
Az Open Democracy nem tehetett mást, érvénytelenítette a szavazást, nem hirdetett győztest a szeptemberi legrosszabb demokrata címért folyó kiélezett küzdelemben. Felmerült az is, nyerjenek a vírust küldő hackerek, de a fórum vezetői végül úgy döntöttek, az üres helyre az kerülhet, akinek a jelölése a legnagyobb vitát váltotta ki a fórumon, vagyis aki a legtöbb bevételt hozta az Open Democracy svájci számlájára.
(MTI, MNO összeállítás) |