Hírek : A Fidesz nem akar árnyékkormányt |
A Fidesz nem akar árnyékkormányt
2007.01.17. 10:06
2007. január 13. Vajdaság Ma -
Nincs párbeszéd a kormányfővel!
Navracsics pártja politikájáról, Orbánnal való vitájáról -
Jelenleg nincs szó árnyékkormány felállításáról, de ez a következő időszakban újra előtérbe kerülhet - jelentette ki Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője a Magyar Hírlap című napilap szombati számában megjelent interjújában. Kiderült: van nézeteltérés közte és Orbán Viktor pártelnök között.
Amíg a mostani kormányfő a helyén van, nem tér vissza a politika a régi kerékvágásba. A törvényhozást működtetni kell, egy frakcióvezetőnek és a frakciójának azt kell képviselnie, amivel a választói megbízták. Ebben az értelemben szükség van párbeszédre az MSZP-vel, az SZDSZ-szel, akár a kormánytagokkal is, de a kormányfővel nem - mondta Navracsics Tibor. Arra a kérdésre válaszolva, hogy Orbán Viktor nem ezt mondja, mivel szerinte az MSZP és az SZDSZ azzal, hogy kiállt Gyurcsány Ferenc mellett, "vele közösen vállalta a felelősséget a politikai hazugságokban", a frakcióvezető elismerte, vita van közöttük. "Ebből a szempontból eltérő a koncepciónk" - mondta.
Úgy fogalmazott: "Orbán Viktor pártelnökként vihet olyan vonalat, hogy nem hajlandó egyezkedni a kormánypártokkal, nekem pedig, mint a képviselőcsoport vezetőjének a törvényhozás működése érdekében tárgyalnom kell". A frakcióvezető arra a kérdésre, hogy a Fidesznek miben kell újítania, közölte, a pártnak szakmai alternatívát kell felmutatnia. Ezzel az értelmiségi szavazókat tudják megnyerni - mutatott rá -, ezért indítják a Jövőnk című vitasorozatot is. Arra a kérdésre, tervezi-e a Fidesz árnyékkormány felállítását, a politikus felidézte, hogy tavasszal és a nyáron is felvetődött ez az ötlet. Az őszi események azonban keresztülhúzták ezt az elgondolásukat - tette hozzá.
Azt mondta: "Az árnyékkormány létrehozásával akkor úgy tűnt volna, hogy a Fidesz puccsra készül, ezért vetettük el az ötletet. Jelenleg nincs szó az árnyékkormány felállításáról, de a következő időszakban újra előtérbe kerülhet".
(MTI)
http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=magyarorszag&id=3894
|