– Milyennek látja Székelyudvarhely polgármestere 2006-ot? Nem véletlen interjúindító kérdésem, hiszen a tavalyi esztendő az állandó viták éve volt a helyi tanácsban. A tanács működésképtelensége miatt döntött úgy a prefektus, hogy feloszlatja a helyi tanácsot, és idén februárra előrehozott, időközi helyhatósági választásokat írt ki Udvarhelyen.

– Az elmúlt tíz év rövid elemzése alapján el kell mondani, hogy 1996 és 2000 között olyan testület volt a helyi tanácsban, amelyik támogatta munkámat, amelyikkel együtt tudtam dolgozni. Ebben az időszakban Székelyudvarhely óriásit fejlődött: igazi várossá vált, akkor lett a SZÉKELYFÖLDI VÁROS. 1996-ig egy volt a többi székelyföldi város közül, ha politikai marketingről lehet beszélni, akkor 2000-re mi lettünk a Székelyföld fővárosa. A szó legnemesebb értelmében mindenki rólunk beszélt, Udvarhelyt a Székelyfölddel azonosították. Miután 2001-ben az Udvarhelyi Polgári Egyesület tanácsosait az RMDSZ-esek kizárták, elkezdődött egy politikai szempontból is értelmetlen vita, ami visszafogta a város lendületét.

Tavaly májusig, a helyi tanács feloszlatásáig ez a vita állandósult. Politikai monopóliumából fakadóan a többséget az RMDSZ adta. Ők nem egy konstruktív ellenzéki feladatot vállaltak a polgármesterrel szemben. Nem azon vitatkoztunk, hogy például a Sas utcát vagy a Mező utcát kell-e leaszfaltozni, hanem mindenfajta fejlesztést meggátoltak. Alultervezték a költségvetést, hogy ne legyen hitelkeret a különböző szerződések megkötésére, ne lehessen elindítani a beruházási munkálatokat. Állandóan pénzeket halmoztunk fel, amelyeket nem tudtunk elkölteni. Magyarán romboltak, emiatt a város sokat veszített lendületéből. 2006-ban, a helyi tanács feloszlatásának pillanata oxigénhez juttatta a várost. Bizonyíték erre a második félév: az elmúlt 30 évben nem voltak olyan aszfaltozási munkálatok, mint ame-lyeket a tavaly tudtunk megvalósítani a tanács feloszlatása után. 31 utcát aszfaltoztunk le 45 milliárd régi lej értékben. Felújítottuk a művelődési házunkat, a járóbeteg-rendelőt a Sziget utcában, tetőtereket építünk be a városi kórházban, új osztályokat hozunk létre a tanügyben, befejeztük az Orbán Balázs hidat, így birtokba tudtuk venni az egész Orbán Balázs utcát, felújítottuk a vasúti átjárót, fel tudtuk újítani a sportcsarnokot. Néhány hónap alatt új lendületet kapott a város.

– Közismert ellenzéki polgármesterként milyen volt a kapcsolata az RMDSZ-többségű Hargita megyei tanáccsal? Státusa diszkriminációt okozott-e Székelyudvarhely számára a költségvetési pénzek leosztásánál?

– Tíz éve tapasztalok diszkriminációt a megyei tanács részéről. Ez a diszkrimináció elsősorban politikai jellegű, emellett törvényi megkülönböztetés is sújtja a várost. A vállalatok pénzügyi székhely szerint adóznak, emiatt Székelyudvar-hely nagyon sok bevételtől esik el. Sok vállalatnak Udvarhelyen van a telephelye, mégis a megyeközpontba, Csíkszeredába, vagy regionálisan Brassóba, Marosvásárhelyre vagy éppen Bukarestbe adózik. Számításaink szerint emiatt Udvarhely havonta 3-4 milliárd régi lejt veszít. Különböző számítások alapján évente 30-50 milliárd lejt veszítünk Csíkszereda vagy távolabbi regionális központok javára. A pénzügyi fegyelmezetlenségből származó bevételkiesés is jelentős, akinek ezt figyelemmel kéne követnie, az is Csíkszeredában dolgozik a megyei pénzügyi igazgatóságon, ennélfogva csíkszeredai lakos. Most nyilván nem Csíkszereda ellen beszélek: hasonló a helyzet más megyékben is a megyeközpont és a többi kisváros között. Remélhetőleg az új adózási törvény ezt is rendezni fogja.

– A román hatalomnak az autonómia lejáratására emlegetett statisztikai adatai tehát teljesen hamisak…

– Amikor az autonómiát kritizálják, hogy Székelyföld nem élne meg saját bevételeiből, gyakorlatilag a hamis statisztikák és a központosított adózási rendszer miatt lehet ilyen következtetésekre jutni. Kitalálták a nagy adózók kategóriáját, akik Bukaresten keresztül adóznak. Udvarhelyen 15 ilyen vállalat van! A közepesek a megyeközpontban adóznak, a legkisebbek fizetnek helyben. Székely-udvarhely 2005-ben megvalósított költségvetése 338 milliárd régi lej volt. Ebben benne van saját bevételünk és az állami visszaosztás is. Van Udvarhelyen olyan nagyvállalat (akár többet is mondhatnék), ahol alig négyszázan dolgoznak, és a központi román költségvetésbe évi 300 milliárd lejt fizetnek be. Ha megnézzük, hogy Hargita megye tavaly vagy tavalyelőtt mennyi pénzt kapott vissza az államkasszából, rájövünk, hogy ezt az összeget a tizenötből megtermeli 4-5 udvarhelyi nagyvállalat… Ebből látszik, hogy mennyire hamisak a mai bukaresti statisztikák. Saját erőből kellene végre elkészíteni azt a székelyföldi statisztikát, amely a reális székelyföldi befizetéseket és a visszakapott pénzek nagyságát szemléltetné. Rögtön megdőlne az a hamis kép, hogy Székelyföld többet kap vissza, mint amennyit az államkasszába adók formájában befizet.
– A politikai szembenállás miatt kialakult patthelyzetet milyen mértékben oldhatja fel a február eleji helyhatósági választás? Jelentősebb RMDSZ-többségű tanácsban gyakorlatilag tovább élne az eddig kialakult polgárháborús hangulat…

– A tanács feloszlatása juttatta levegőhöz a várost. A már felsorolt eredmények mellett magyarországi szakmai befektetőket tudtunk letelepíteni az elmúlt hónapokban a városban, mint a Debreceni Vízművek vagy a Siófoki Közszolgáltató Vállalat. A beruházókkal fel tudjuk gyorsítani a város fejlődését. Ha tőkehiány van, és külföldi tőkére szorulunk, fontos, hogy ezek a beruházások mindenekelőtt Magyarországról érkezzenek. RMDSZ-többségű tanáccsal ezeket a beruházásokat megakadályozták volna. A feloszlatott tanácsnak 10:9 volt a felállása, de az egyik RMDSZ-tanácsos összeférhetetlenség miatt lemondott. Az RMDSZ azt a minimális kompromisszumot sem hozta meg, hogy a polgármester által megtervezett költségvetést elfogadja. Visszaélve kormányzati szerepvállalásukkal cinikusan abban reménykedtek, hogy nem fogják a tanácsot feloszlatni. Történetesen feloszlatták, és ezért jutottunk ide. Kérdés, hogy mi lesz február 4-én? Nagy csodákra nem számíthatunk. Ez a február 4-i választás arra jó (ide illeszkedik Tamó Csaba és Szakács István kollégáim lemondása), hogy tájékoztassuk Románia közvéleményét, beleértve a nagypolitikai szereplőket is, hogy milyen választási törvénnyel mentünk be az Európai Unióba. 2004-ben a polgármesteri tisztségekért folytatott kampány volt a fő téma, így nem tudtuk kellőképpen érzékeltetni ennek a törvénynek a súlyosan diszkriminatív kitételeit. Ezért tartom politikailag érett lépésnek két kollégám lemondását: most már az országos média érdeklődik az okok felől. Mindannyiszor elmagyarázzuk, hogy egy antidemokratikus és diszkriminatív választási törvény miatt, amikor csak Székelyudvarhelyen tartanak választást, nem logikus, hogy 15 megyéből és Bukarestből kell aláírást gyűjteni. A székelyudvarhelyi bélyeggyűjtők is dönthetnének úgy, hogy indulni akarnak a helyi választásokon. Ezért nekik nincs szükségük konstancai, botoşani-i, krajovai, bukaresti, de még sepsiszentgyörgyi vagy csíkszeredai aláírásokra sem. El tudjuk mondani ország-világ előtt, hogy tisztségeinktől is meg tudunk válni alapvető, demokratikus jogaink kiharcolásáért. Nagyon fontos, hogy ügyvezetőként ők tovább viszik a székelyudvarhelyi MPSZ teendőit.

– Többször találkozott a román államfővel, Traian Băsescuval, aki közismerten a legbefolyásosabb romániai politikus. Szóvá tette-e neki a helyhatósági törvény meg a párttörvény súlyosan diszkriminatív jellegét?

– Alapvetően alkati kérdés, ki hogyan építi a kapcsolatait. Nem vagyok nyavalygós típus, de az az ember sem vagyok, aki egyfajta kapcsolatrendszer birtokában ezzel visszaél. Nem vagyok telefonálgató típus, aki munkatársait, politikus ismerőseit rendszeresen megcsengeti. Érvényes ez az államfő irányában is. Úgy gondolom, nem az államfő dolga egy időközi választás lebonyolítása, az akörüli kérdések megvitatása. Nem hiszem, hogy ebben a kérdésben az államfőnél kellene tolakodni. Az más lapra tartozik, hogy ha alkalmam lesz újra találkozni vele, el fogom mondani a választási törvény visszásságait. Az államfővel eddig két alkalommal konzultáltam személyesen, később további két alkalommal kerestem személyesen telefonon, mindkét esetben az udvarhelyi fűtéskrízis ügyében. A polgármester és az államfő közötti kapcsolatot nem szabad, nem lehet felhígítani.

– Mégis itt egy megoldatlan helyzet, amelyet hagyományos eszközökkel, úgy tűnik, már orvosolni nem lehet: egy hónap múlva Székelyudvarhelyen idő-közi helyhatósági választások lesznek, a Magyar Polgári Szövetség pedig nincs bejegyezve. Egyénileg lehetetlen minden jelölt számára a minimális 5 százalékot elérni. Hogyan próbálnak megoldást keresni erre?

– Mivel Romániában a választási rendszer listás rendszer, egyéni körzetek hiányában, egyénenként indulni bevehetetlen akadályt jelent. Udvarhelyen erre már volt példa: 1996 és 2000 között kilenc független tanácsossal kormányoztunk. 2000-ben a Székelyudvarhelyi Polgári Egyesület színeiben jutottunk mandátumhoz, 2004-ben pedig a Népi Akció listáin nyert mandátumot 9 tanácsos, egy független tanácsossal kiegészülve. Udvarhely továbbra is az a város, amely szeretne tenni valamit a pluralizmus megteremtéséért. Az más kérdés, hogy a törvény megköti a kezünket. A mostani időközi választás a legjobb alkalom arra, hogy fölhívjuk a figyelmet a törvény diszkriminatív és antidemokratikus voltára, továbbá felhívjuk a figyelmet arra is, hogy csak listán lehet érvényesülni a helyhatósági választásokon. Ha most Udvarhelyen egy elméleti példa szerint elindítunk 10 függetlent, akik közül 3-4 bejut, de összesítve tízen több szavazatot kapnak, mint az RMDSZ-lista, akkor kiderül, hogy mennyire visszás a törvény, nem korrekt a választópolgárokkal szemben. Ezért tartom sikeresnek és szerencsésnek a vegyes választási rendszert, amely Magyarországon működik: vannak egyéni körzetek és a kompenzációs lista. Egy ekkora településen, mint Székelyudvarhely, 17 mandátumból legalább 10-et egyéni körzetekből töltenénk föl. Ennek hiányában, ilyen választási törvénnyel csak vergődni lehet. Mi Udvarhelyen az izzadságos, fárasztó munkát is vállaljuk, hogy a törvény visszásságai ellen tiltakozzunk.

 
– Milyen esélyt ad a választásokon saját csapatának? Lehet-e hosszabb távon valamiféle egészséges együttműködést kiépíteni a helyi tanácsban?

– A tavalyi esztendő második fele azért volt jó, mert erőt gyűjtöttem egy újabb nehéz esztendőre. 1996-ban független jelöltek csapatával szinte megvertük az RMDSZ-t, 2000-ben a Székelyudvarhelyért Polgári Egyesület újra megszorította az RMDSZ-t, 2006-ban pedig a Népi Akció Pártjának helyi listája és a független jelölt több szavazatot kapott, mint az RMDSZ: ezek a számok önmagukért beszélnek. Miért lenne most másként? Az RMDSZ nem tud megújulni. Lehet, hogy február 4-én évek óta tapasztalt görcsös magatartásával elér valamit, de ez rövid és közép távon a szervezet bukását hozza. Azzal a magatartásukkal, amilyet az elmúlt időszakban Borbáth István frakcióvezető tanúsított, nem lehet eredményt fölmutatni. Aki visszaél tanácsosi mandátumával, a város tulajdonában lévő Urbana RT-vel üzletel, akinek adó-befizetési problémái vannak az állam iránt, és emiatt pereket veszít a pénzüggyel szemben, ilyesfajta magatartással az RMDSZ nem tud eredményeket felmutatni. Ma világos: ha Borbáth István lesz a listavezető, az RMDSZ Székely-udvarhelyen elveszíti a választásokat. Ebből a szempontból nem tudom sajnálni az RMDSZ-t, az MPSZ elnökekeként nem neki drukkolok, mégis a közösségünk ügye fáj. Olyan kontraszelekció működik az RMDSZ-ben, hogy nem tudnak jó képviselőket jelölni. Országos szinten is hasonló a helyzet. A helyi Borbáth országosan Verestóy Attila. Amíg Verestóy Attilák képviselik a romániai magyarságot, ez súlyosan visszaüt közösségünk boldogulására. Miután a PSD-s csencselő időszak lejárt, Verestóy Attila neve, személyisége és politizálása sokkal nagyobb teher, mint amekkora haszna van belőle a közösségnek. Egyénileg persze neki van haszna, ezt mutatja a háromszázas lista az ország leggazdagabb embereiről, a közösség azonban ezen csak veszít. Az más kérdés, hogy ez a Magyar Polgári Szövetség számára jó, de én nem tudok csak MPSZ-ben gondolkodni. Fontosabbak a közösségi szempontok. Az RMDSZ-nek magába kellene szállnia. Nem lehet, míg a világ a világ, ilyen furcsa antidemokratikus törvényekkel távol tartani az ellenzéket. Előbb-utóbb ez az időszak lejár. Az sem mindegy, hogy most, február negyedikén az MPSZ-nek milyen eredményei lesznek, de ennél jóval fontosabb küldetésünk van: felhívjuk a közvélemény figyelmét a diszkriminatív törvényi szabályozásra.

– Arra tehát nincs esély, hogy a törvényt sürgősségi kormányrendelettel megváltoztassák?

– Elméletileg lehetne esélye, de az RMDSZ nem azért van kormányon, hogy ezt a folyamatot előmozdítsa. 2004-ben a PSD segítségével, az RMDSZ kérésére hozták ezt a törvényt. Cserében az RMDSZ hűséges volt a PSD-hez, aztán egy érdekes politikai pálfordulás után kormányra került. Ha a miniszterelnök elolvassa a napokban megjelent újságcikkeket, egyetlen jó válasza lehet: sürgősségi kormányrendelettel módosítja a helyhatósági választásokat szabályozó törvényt, és eltörli belőle az ominózus 7. szakaszt, amely a Magyar Polgári Szövetséget aláírásgyűjtésre kényszeríti. De nemcsak az MPSZ-ről, hanem valamennyi más helyi lokálpatrióta szervezetről is szólhatnánk, ezek szintén képviselőket küldhetnének a helyi tanácsokba.

– Hasonlóan diszkriminatív a párttörvény is. Ahhoz, hogy az MPSZ országos listákon szerepelhessen a törvényhozási választásokon, 18 megyéből kell aláírást gyűjtenie. Be lehet-e egyáltalán jegyeztetni ilyen körülmények között az MPSZ-t?

– A helyhatósági törvény diszkriminatív előírásai mellett az Európai Unió elítélte a párttörvény előírásait is, egyelőre azonban hiába. Május 13-ra azonban megleszünk a 18 megyéből és Bukarestből származó aláírásokkal. Az európai parlamenti választásokra a Magyar Polgári Párttal már számolni kell!

– Tavaly elindult az úgynevezett erdélyi magyar–magyar párbeszéd, ebből azonban kimaradt az MPSZ országos elnöke. Markó Béla vele nem akar tárgyalni. Milyen eredménye lehet az alakulóban levő erdélyi magyar–magyar kerekasztalnak?

– Amíg az erdélyi magyar közéleti palettán nincsen olyan szervezet, amely jogilag meg tudja szorítani az RMDSZ-t, ezeknek a kerekasztaloknak sok értelmét nem látom. Hacsak valaki nem Markó Béla legitimálásáért küzd. Lehetnek olyan politikusok, akik ezt fontosnak tartják, és megszervezik, hogy Markó Béla időnként találkozzon emberekkel. Vannak ilyen szolgálatosok, és sajnos nemcsak az RMDSZ-ben. Ezekben a kerekasztalokban semmifajta érdemi lehetőséget nem látok. Az egész szimbolikus, gyakorlatilag image kérdés, jelen körülmények között értelmetlen. Markó Béla egyetlen szervezettől tart, és az a Magyar Polgári Szövetség, emiatt velünk nem ül le tárgyalni. Mindenki mással igen, de velünk nem. Az MPSZ nincs abban a helyzetben, hogy az RMDSZ-t megfélemlítse, velünk mégsem akarnak tárgyalni. Mi értelme van akkor a párbeszédnek a többi szervezettel? Nem értem ezt az erdélyi magyar–magyar kerek-asztalnak nevezett intézményrendszert, főleg azt nem, hogy milyen céllal jött létre? Hacsak nem arra gondolok, hogy vannak emberek, akik be szeretnének jutni az Európai Parlamentbe, és ebben egy lehetőséget látnak. Akkor viszont tisztán kellene beszélni. Nem kellene elbújni az ujjunk mögé, kerekasztalokról meg minimumprogramokról szólni. Ki kéne mondani: mivel egyesek nem látnak esélyt a Magyar Polgári Párt bejegyzésére, abban reménykednek, hogy helyet kapnak az RMDSZ listáján.

– Ha a Magyar Polgári Pártot mégis sikerül bejegyeztetni, új helyzet áll elő. Az RMDSZ csak úgy juthatna elég mandátumhoz, ha vele is leül tárgyalni…

– Szerintem ez fogja elhozni az erdélyi magyarság megújulását. Elég, ha visszagondolunk Markó Béla elnök úr nyilatkozataira az elmúlt két-három évben. Tusnádfürdőn egyenesen azt mondta, hogy ő a pluralizmust is lábbal tiporná az egység érdekében. Ez mindent elárul magatartásáról. Amikor a Magyar Polgári Párt be van jegyezve, csak tükröt kell tartani majd elnök úr elé: mi azt tesszük, amit ön három éve hangoztat. Abban a pillanatban megtörténne az RMDSZ kebelében a megtisztulás, megújulás. Akkor már meg kellene teremteni annak a feltételeit, hogy a különböző szervezetek között érdemi párbeszéd folyjék.

– A pártbejegyzés még hátravan. Az RMDSZ kormányon maradt, ennélfogva sok mindenre hatással lehet. Akár a bírósági bejegyzésre is. Miként lehetne az RMDSZ-t megújulásra kényszeríteni, amikor a teljes román politikai elit súlyos erkölcsi válságban van. Amikor azt látjuk, hogy a szekus dossziék ügye pártmegegyezések alapján dől el. Egyáltalán érdeke lehet-e a mindenkori román hatalomnak, hogy egy autonómiapárti, a romániai magyar közösség valós törekvéseit felkaroló magyar párt bejegyzését elő-segítse?

– Nagy valószínűséggel Bukarestben vannak olyan politikusok, akik eldöntötték, hogy 17 évre 1989 után ideje, hogy a rendszerváltás megtörténjék. Politikai elitváltás nélkül azonban nincs rendszerváltás. Az Európai Unióban nem lehet ugyanazokkal a politikusokkal politizálni, akik 1989 előtt hűségesek voltak a Ceauşescu-rezsimhez, és annak intézményeiben tevékenykedtek. Ha politikai modernizációs programról beszélhetünk, akkor ez az elit valamilyen átrajzolását is jelenti. Akik ezen a programon dolgoznak, nem rendelkeznek minden eszközzel, de van néhány fontos eszközük. Egyik ezek közül a volt szekus dossziék nyilvánosságra hozatala. Az teljesen más dolog, hogy az átvilágító bizottságban megpróbálják tisztára mosni a volt szekusokat és besúgókat. Oda a parlamenti pártok delegáltak embereket, a pártok pedig terheltek a 89 előtti múlttal, így küldötteik az átvilágító bizottságban igyekeznek egymást tisztára mosni. Nem az a valódi kép, ami az átvilágító bizottságtól kijön, hanem az, ami bemegy. Példa erre Vadim Tudor. Dinescu azt mondta, hogy Vadim együtt dolgozott a szekuval, az RMDSZ képviselője, Csendes László pedig azt állította, hogy nem dolgozott együtt. Tessék eldönteni, kinek van igaza… Magyar szavazattal mosták tisztára a nagy-romániás vezért. A másik fontos előrelépés a kommunizmusról készült jelentés. Most már nemcsak a Szekuritáté köré csoportosult érdekköröket leplezik le, hanem a pártaktivistákat is, akik a rendszert elültették, éltették és haszonélvezői voltak. Magyarán elindult egy mélyreható tisztulási folyamat. Szerintem akik ezt a tisztulási folyamatot elindították, nemcsak a többségre gondolnak, hanem a romániai magyar politikai elitre is. Ez a hullám előbb vagy utóbb eléri a romániai magyar politikusokat is. A kérdés az elitváltás marad. Részletkérdés, hogy erre mikor kerül sor. Ez a folyamat egészen biztosan elsodorja majd Markó Béláékat, Verestóy Attiláékat… A következő kérdés, hogy ki kerül helyükbe. Abban reménykedtem, hogy Nagy Zsolték következnek, de hát nem ilyen miniszteri teljesítménnyel, és főleg nem azzal, hogy egy fiatal miniszter ilyen botrányokba keveredik. Reménykedtem benne, hogy az RMDSZ-ben van utánpótlás, emiatt is csalódtam Nagy Zsoltban. Ez is mutatja, hogy az egypártrendszernek milyen hátrányai vannak.

– Néhány napja EU-tagok vagyunk. Sokan és sokszor leírtuk már, hogy ez volt az utolsó vonat a romániai magyarság számára, amely úgy került be Romániával az Európai Unióba, hogy egyetlen jelentősebb követelését sem orvosolta a többségi román hatalom. Mire számíthatunk?

– Senki nincs a biztos recept birtokában a jövőre nézve. Hogy én is közlekedési példát használjak: az RMDSZ az elmúlt 17 évben szembement a forgalommal. Az elmúlt másfél évtizedben kellett volna Washingtonban meg Brüsszelben járni, a nagyvilág legjelentősebb fővárosaiban, mielőtt Románia csatlakozott volna a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. Akkor viszont az RMDSZ Bukarestet erőltette. Előbb kellett volna a nyugati fővárosokban politizálni, egy évből legalább hat hónapot Markó elnök úrnak is. Nem igaz, hogy több miniszterelnöknek ne lehetett volna akár személyes szimpátiáját is megszerezni ügyünk iránt. Csak ezután kellett volna Bukarestbe menni.

Kellő nemzetközi támogatottsággal és politikai súllyal rendelkeznénk ahhoz, hogy Bukarestben is eredményes politizálást folytassunk. Már rég túl volnánk a magyar egyetem és akár az autonómia ügyén is. Nem úgy, hogy bementünk az EU-ba, miközben Hantz Pétert és Kovács Lehelt elbocsátják az egyetemről. Az elmúlt 17 esztendő a romániai magyarság külpolitikájában (amit az RMDSZ képviselt) teljesen elhibázott. Ezután is fontos lehet Brüsszel, de már jóval kisebb lehetőségeket hordoz számunkra. Az EU- és a NATO-csatlakozás új helyzetet teremtett. Ezeket a lehetőségeket kell fölleltározni, és erős szövetségeseket találva, új stratégiát kidolgozni. Sajnos ilyen irányú törekvést sem látok. Amikor Kovács Lehel és Hantz Péter Brüsszelben lobbizik, illetve előadást tart a kolozsvári magyar oktatásról, feláll Szabó Károly RMDSZ-képviselő, EU-megfigyelő és letorkolja őket, hogy nem ez az erdélyi magyar nemzeti közösség véleménye. Ilyen magatartással nem lehet Brüsszelben eredményt elérni. Ignasi Gardians katalán európai parlamenti képviselőnek van igaza, aki Szovátán azt mondta: ha autonómiát akarunk, először saját árulóinkkal kell leszámolnunk. Mindegy, hogy Bukarestben vagy Brüsszelben árulja el érdekeinket Szabó Károly, ő nem képviselhet bennünket többé sehol! Amíg ezen nem változtatunk, küzdelmünk esélytelen!

Makkay József

Kapcsolódó cikk:

A rászedés művészete

Tárgyal az RMDSZ. Pontosabban Markó Béla leült Tőkés László püspökkel megbeszélni: miként tovább? Tévedés kockázata nélkül meg lehetett ezt jósolni már jó esztendővel ezelőtt. De azt is bizonyosra vehetjük, hogy az egésznek eredménye ezúttal sem lesz. Ezúttal sem, mert ilyenfajta látszatlépéseknek már nem egyszer, nem kétszer szemtanúi lehettünk. Emlékezzünk csak vissza a Petőfi–Schiller multikulti egyetemre. Hogy mi a multikulti, azt már láthatjuk a Babeş–Bolyai példájából: a többség parancsol, a kisebbség örvendjen, hogy létezik. Akkoriban az államilag támogatott önálló magyar főiskola újbóli megindításától igyekeztek elvenni az erdélyi magyarság kedvét, az RMDSZ-vezetők hathatós segédletével, egy fantomegyetem mézesmadzagjával. Sajnos ez esztendőkig sikerült is nekik. Az önálló Bolyai mind a mai napig csak távoli terv.
De jöjjünk közelebb az időben. Amikor az RMDSZ a legutóbbi választások előtt látta, hogy az autonómia népszerű ügy, amelyet a polgári szövetség kihasználhat, kivette ennek kezéből és zászlójára tűzte. Párbeszéd az autonómiáért! – hangoztatták, írták minden plakátra. Sőt, már kijelölték Székelyföld határát is. Aztán lejárt a választás, s miután megakadályozták az MPSZ indulását, s az RMDSZ szenátorai, képviselői bejutottak a parlamentbe, elrakták a határtáblát, elfelejtették a párbeszédet, de olyannyira, hogy az autonómiai népszavazásról már tudni sem akartak.
Most azonban újból a voksoló polgár dönti el, hogy az RMDSZ jelenlegi vezetői megint nyerő helyzetbe kerülnek-e vagy sem. Lesz-e képviselője az Európai Parlamentben vagy sem, és egy előrehozott választás esetén visszakerülnek-e a román törvényhozásba, pontosabban a hatalom közelébe. Az erdélyi magyarok közül azonban mind többen látják, hogy az RMDSZ nem képviseli az érdekeiket, vagy ha enyhébben akarunk fogalmazni: nemcsak az RMDSZ képviseli az érdekeiket. Ezt észlelve Markó csapata mindjárt tárgyalóasztalhoz ült, egyelőre azt hangoztatva, hogy az uniós csatlakozás megköveteli a magyarság egységes fellépését. Ez így is van, de nem követeli meg egyetlen magyar párt létezését, amelyből száműztek majd minden ellenzéki hangot. A Tőkés püspökkel való tárgyalások azt a látszatot keltik, hogy az RMDSZ nyitott. Pedig nem az. A kongresszusra való készülődésük azt bizonyítja, hogy a csúcson minden marad a régiben, nem sokszínű, hanem egyhangú szervezetet akarnak. Az önös érdekük ezt kívánja. A Markó–Tőkés párbeszédnek, sajnos, megint olyan Petőfi–Schiller íze van. Alapjaiban az RMDSZ vezérkar semmit nem akar változtatni, legfeljebb ideig-óráig tesznek engedményeket. A püspök úr nagyon jól látja, hogy Romániának az EU-ba lépésével az erdélyi magyarság előtt nagy lehetőségek állnak. Talán ezért ült le tárgyalni. Azonban azt sem lehet számításon kívül hagyni, hogy az RMDSZ-vezérek művészei a rászedésnek, a balkáni politizálásnak. Ezt tanulták, ezt tudják. Sokáig érezhető kára származna nemzetközösségünknek abból, ha megint becsapnák az erdélyi magyar ellenzéket, és népcsoportunknál maradna továbbra is az antidemokratikus és az önös érdekeket szolgáló egypártrendszer, a választás lehetőségének további kizárása. Mert minden eddigi rászedésnek ez volt a célja. És EU ide, EU oda, ez marad továbbra is, hiszen ez hozza meg számukra a pénzen való osztozkodás lehetőségét.

Román Győző

(Erdélyi Napló, 2007.01.09.)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés