A Fidesz jó partneri viszonyt szeretne és felhagyna a kivonulásokkal
A legnagyobb ellenzéki párt „jó partneri viszonyra" törekszik a szocialistákkal, de Gyurcsány Ferenc személyét továbbra sem fogadja el – erről beszélt a TV2 csütörtök reggeli műsorában Navracsics Tibor, a Fidesz frackióvezetője.
A politikus szerint „szimbólikus" jelentőségű, hogy a Fidesz képviselői kivonulnak a parlamenti ülésteremből, valahányszor a miniszterelnök előre bejelentett szólásra jelentkezik. Az ellenzéki pártnak súlyos kifogásai vannak Gyurcsány Ferenc személye ellen, véleménye szerint neki köszönhető a „gyűlölet- és az irigységpolitika" meghonosítása a magyar belpolitikában. A Fidesz politikusa a napirend előtti kormányfői megszólalásokat „agitációs és propaganda kiselőadásoknak" nevezte.
Navracsics kijelentette: „Bárcsak már feladhatnánk ezeket a kivonulásokat". Pontos feltételt nem szabott, de hangsúlyozta: ehhez arra van szükség, hogy a kivonulást elindító okok megszünjenek.
A frakcióvezető szerint, míg a kormánykoalíció biztosítja a többséget Gyurcsánynak, addig ő a miniszterelnök, és erről "nincs vita". Pártja ugyanakkor a jövőben is minden alkotmányos eszközt felhasznál, hogy elérje Gyurcsány távozását.
A szocialisták helyben működnének együtt az ellenzékkel
A Magyar Szocialista Párt politikai stratégiája 2007-2009 című, Hiller István pártelnök által készített írás szerint új partnerségi politikát kell hirdetni egyrészt a civil szervezetekkel, másrészt más pártok politikusaival. "Az országos politikát jellemző állóháború, amit a Fidesz elnöke kíván ránk kényszeríteni, egyáltalán nem szabad, hogy eluralja a helyi politikát". A kormány és az önkormányzatok egymásra vannak utalva, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv sikeres legyen, ezért az új partnerségi politika keretében kapcsolatba kell lépni és együtt kell működni ellenzéki politikusokkal is - írja az MSZP elnöke.
A dokumentumban az is szerepel, hogy a párt új stratégiájának az igazságosság, a szolidaritás és a nemzetpolitika a hármas pillére. Az igazságosabb társadalom irányába tett lépések, a reformok adják az MSZP elsődleges politikai célját. A szocialista párt továbbra is a szolidaritás pártja, a nemzetpolitikában pedig a felelős hazafiságot képviseli - olvasható a stratégiatervezetben. A dokumentum szerint az MSZP legfőbb politikai ellenfele olyan hálózatot alakított ki, amelynek két célja van: a jelenlegi koalíció munkájának ellehetetlenítése, és a nagyobbik ellenzéki párt vezetőjének hatalomra juttatása.
(mti)
Kapcsolódó cikkek:
Mikola: A felelőtlen kormányzat káoszt teremtett 2007. január 4. 14:30
MNO A kormányzat felelőtlen, szakmailag előkészítetlen reformjával káoszt teremt az egészségügyben – jelentette ki Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az egészségügyben év elején életbe lépő változásokkal kapcsolatban a politikus elmondta, a betegek nem értik mi történik, az orvos, a patikus nem tudja mit kell csinálnia az új jogszabályok hatályba lépésével.
A Fidesz kezdeményezi az Országgyűlés egészségügyi bizottságának rendkívüli összehívását és rendszeres ülésezését a következő parlamenti ülésszakot megelőzően is azért, hogy szorgalmazzák azokat a megoldásokat, amelyek a betegek számára a biztonságos gyógyulást jelenthetik. MTI |
2006. december 31. Vajdaság Ma Deutsch-Für: Mikola marad
Egyetlen fideszes képviselő irányában sem fogalmazódott meg olyan elképzelés, hogy a későbbiekben ne dolgozzon a frakcióban - mondta el Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője az MTI-nek annak kapcsán, hogy keddi sajtóhírek szerint Mikola István a "rá nehezedő külső és belső nyomásnak engedve" lemond mandátumáról. Deutsch-Für Tamás úgy fogalmazott: "Érthető, hogy Mikola István az ilyen irányú találgatásoknak a kereszttüzében áll". Mint mondta, alapos elemzést igényel a választási szereplés, minden jó és kevésbé jó kampánylépést, döntést körül kell járni. Leszögezte azonban azt is, hogy nem keresnek bűnbakot, mert az sehova sem vezet. "Egyetlen egy fideszes képviselő irányában sem fogalmazódott meg senki részéről olyan elképzelés, hogy ő a maga hozzáértésével felkészültségével ne segítse parlamenti képviselőként a munkát. Ez Mikola Istvánra is vonatkozik" - reagált Deutsch-Für Tamás az Index azon értesülésére, miszerint a "rá nehezedő külső és belső nyomásnak engedve" lemond a Fidesz Fejér megyei listáján megszerzett mandátumáról Mikola István, a párt volt miniszterelnökhelyettes-jelöltje. Az Index szerint a pártban az első forduló óta többen követelik már Mikola fejét, mert úgy gondolják, a volt egészségügyi miniszter elszólásai jelentős károkat okoztak a pártnak. A közrádió honlapja úgy tudja: Orbán Viktor tesz javaslatot az új Fidesz frakcióvezető személyére a képviselőcsoport csütörtöki első munkaértekezletén. A napokban több sajtóértesülés jelent meg arról, hogy a Fidesz képviselőcsoportját Orbán Viktor pártelnök vagy Pokorni Zoltán alelnök, illetve Deutsch-Für Tamás vezetheti majd, miután többek szerint valószínű, hogy Áder János nem vállalja tovább a posztot. (NapiOnline)
http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=magyarorszag&id=3855
Szájer: A hazugságsztori mindenkit meglepett Európában 2007. január 3.
MNO Meglepődve fogadta a magyarországi zavargásokat az Európai Parlament képviselőinek zöme – mondta el az InfoRádióban a Fidesz európai parlamenti képviselője. Ha Nagy-Britanniában egy országgyűlési képviselőt megvertek volna a rendőrök, az ott alkotmányos válságot okozott volna – említette meg egy brit képviselő véleményét Szájer József.
Szájer József az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy az európai politikában a legnagyobb visszhangot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök balatonőszödi beszéde váltotta ki.
A hazugságsztori mindenkit meglepett – tette hozzá.
Az Európai Parlamentben ugyanis politikusok ülnek, akik végiggondolták: ha velük történt volna ugyanez, állam- vagy kormányfőként, akkor le kellett volna mondaniuk, különben a sajtó és a közvélemény az országukban szétszedte volna őket – jelentette ki a politikus.
Szájer József elmondta: egy brit képviselőtől azt hallották, hogy ha Nagy-Britanniában egy országgyűlési képviselőt megvertek volna a rendőrök, akkor az alkotmányos válságot okozott volna. Emlékezetes, hogy Révész Máriuszt, a Fidesz országgyűlési képviselőjét tavaly október 23-án rendőrök verték meg annak ellenére, hogy felmutatta képviselői igazolványát.
Az Európai Parlament képviselői meglepődtek azon, hogy zavargások törtek ki Magyarországon, hiszen erre a rendszerváltozás óta még nem volt példa, azt azonban természetesnek vették, hogy egy ilyen nyilatkozat után, mint az őszödi beszéd, az emberek kifejezik nemtetszésüket – mondta.
Az európai parlamenti politikus kifogásolta azt is, hogy nem folyt Magyarországon érdemi vita a felhasználható uniós források elosztásáról.
Szájer József úgy fogalmazott: bukott polgármestereket jelölnek olyan pozíciókba, amelyek a megválasztott polgármesterek felett őrködve döntenek a felhasználható források sorsáról. (info.hu)
| |