Nem vagyok fasiszta, se barbár törzsek leszármazottja Nem vagyok fasiszta, se barbár törzsek leszármazottja. Csupán egy megalázott felvidéki magyar vagyok, akit a szlovákiai szlovák nyelvű újságok fórumaiban rendszeresen fasiszta disznónak, revizionistának és írástudatlan barbár mongol törzsek leszármazottjának titulálnak alkotmánysértő módon. Részben ez a hivatalos verzió is. Hol is vagyunk? Mongóliában, vagy netalántán Sri Lankán, az afganisztáni hegyekben, vagy talán a szomáliai hadurak csetepatéinak a részesei vagyunk? Nem, Szlovákiában az Európai Unióban történik mindez, háborús bűnösök vagyunk, megbélyegzettek és a volt kitelepítettek, vagy kitelepítésre szántak utódai. Valaki feltehetné a kérdést, miről is írogatok? Hisz vannak iskoláink, jogaink, bárhová kiutazhatunk, igen ez mind igaz. De vajon ez mind elég is? Nekem nem. Azt mondják, az EU-ban vagyunk, a szabad emberek családjában. Hát ez lenne az a nagy szabadság? A saját nyelvünk használatáért, saját közösségeinkben, ezeréves szülőföldünkön büntetni akarnak minket a magyar nyelv használatáért, egy olyan nemzeti nacionalizmusi elveket és jogokat tartalmazó törvényre hivatkozva, ami egy EU-s állam hivatalos törvénykezéséből már réges-régen ki kellett volna kerülnie. Hát igen, ha a Beneą-dekrétumok még napjainkban is érvényben lehetnek, akkor egy aprócska nyelvtörvény kisebbségellenes paragrafusait már senki sem fogja ostorozni, ha az a kisebbség - félelemben tartva és meghunyászkodásra ítéltetve - csendben marad, vagy ráadásul ő maga - megcsámporodva -, az ez ellen tenniakaró sajátjait támadja. Hol van a hazánk? Hol érezzük magunkat jól? Honnan nem akarnak minket a Dunába, legjobb esetben a másik partra be-, vagy elzavarni? Naponta tesszük fel ezeket a kérdéseket, s naponta nem kapunk rá választ. A magunknak címzett kérdésekre a választ csakis mi ismerjük. Itt a hazánk, ahol édesanyánk megszült, itt érezzük magunkat otthon, ahol a szüleink felneveltek, és itt akarjuk mi is gyermekeinket felnevelni: magyarnak, szabad embernek és nem pedig háborús bűnösként, beneąi csillaggal a karunkon, szívünkben. Azt mondják az EU-ban vagyunk, ez lenne a szabadság csillaga. Ebből a csillagból nem kérünk, mi csak az igazságosságot, a Beneąi-dekrétumok eltörlését, a területi és a perszonális autonómiát, jussunkat szeretnénk, a talajt a lábunk alatt érezve, hogy ezeréves szülőföldünkön senki, de senki ne akarjon minket dölyfös módon állandóan kioktatni, becsapva szecskává asszimilálni, maradékját becirmolva elzavarni. Hisz az EU-ban vagyunk, nincsenek határok, de ha mégis, a nacionalizmusi határokon belül akarunk élni. Erre ők azt mondják, azt csak reszlovákként tehetjük meg, csámborogva, kölcsönszívvel. Hát ezt lenne az Európiai Unió?! B.J.  www.commora.hu

Kapcsolódó cikkek:

Emlékesztető: A számok igaza A számok igaza - Drámai aszimiláció Felvidéken 2006.08.07. 17:35 2006.08.07. Felvidék Ma a 2006.08.05-i Magyar Nemzet, Neszméri Sándor a Slota jelenség - A számok igaza című írása nyomán. A szlovák nacionalista pártok létérdeke, hogy folyamatosan félelemben tartsák a szlovákokat, amit leginkább a „magyar fenyegetettséggel” tudnak elérni. Ezért hangoztatják, hogy a magyarok autonómiát akarnak – holott a Magyar Koalíció Pártja megalakulása óta nem is foglalkozott ezzel a kérdéssel, gyakorlatilag nincs erről kidolgozott állásfoglalása. A magyarok többsége igen autonómiát akar, az MKP nem, se gyakorlatilag, se valóságban nincs erről kidolgozott elképzelése. (commora megj.) Azt is hangoztatják, hogy Dél-Szlovákiában elnyomják a szlovákokat, brutálisan asszimilálják, illetve arra kényszerítik őket, hagyják el a régiót. Egyéb program és államépítő elképzelés híján ez ad legitimitást a működésüknek. Ugyanakkor e gyűlöletkeltő politikai megnyilvánulások és nyomukban a magyarok iránt megmutatkozó bizalmatlanság bizonytalanítja el a szlovákiai magyarokat olyannyira, hogy nemzeti önbecsülésük meggyengülésével egyre inkább a szlovák állam iránti lojalitásukat próbálják kifejezi. Lemondanak az anyanyelvi oktatás jogáról, hogy munkahelyükön, a közigazgatásban alig használják anyanyelvüket, csak hogy megfeleljenek a szlovák elvárásoknak. Ez pedig egyenes út az asszimilációhoz. Kevesen ismerik fel a helyzetben rejlő veszélyt, ezért jelenhet meg például az osztrák Die Presse című lapban minden visszhang nélkül olyan hazugság – Ján Slota szájából –, hogy a magyarok száma 250 ezerről 450 ezerre nőtt a szlovákok „brutális elmagyarosításának” eredményeként. Az igazságot valóban a számok árulják el: míg 1970-ben Csehszlovákia szlovákiai részének összlakossága 4 537 290 főt tett ki, a magyarok lélekszáma pedig 552 006 személy volt, a lakosság 12,2 százaléka, húsz évvel később, tehát a rendszerváltást követő első népszámlálás után Szlovákia lakosainak száma 5 274 335-re nőt, a növekedés mértéke meghaladta a húsz százalékot, miközben a magyarok száma 567 296-ra emelkedett, ami a nyolcszázalékos növekedési indexet sem éri el. Azaz a magyarok aránya az országban már csak 10,7 százalékot tett ki a lassú, de folyamatos asszimiláció bizonyítékaként. Az asszimilációs folyamat drámaian felgyorsult a kilencvenes években, hiszen ekkor Szlovákia összlakosságának száma továbbra is nőtt, 5 379 455 főre emelkedett, a magyaroké viszont csaknem 47 ezerrel csökkent, vagyis 520 528-ra zsugorodott, s a lakosságnak immár csak a 9,7 százalékát tette ki. A drámai fogyásnak a szakértő szerint két oka van: a kilencvenes évek magyarellenes meciari politikája sok embert elbizonytalanított, s inkább szlováknak vallotta magát; s ugyanennek a nyomásnak engedtek azok, akik a hetvenes–nyolcvanas években már szlovák nyelvű iskolába jártak, s kulturális aszszimilációjukat a teljes nemzeti beolvadás követte a 2001-ben megtartott népszámlálás idejére. (Magyar Nemzet) forrás:nemzetidal

2007-es év az autonómiaharc éve lesz

2007-es év az autonómiaharc éve lesz

Amit eddig csak a konyhában mertünk kimondani, hogy jogunk van az önigazgatásra, 2007-ben már Felvidék utcáin is bátran - az autonómiaharcot is felvállalva - kimondjuk, hogy a saját portánkon, önmagunk elképzelései szerint szeretnénk söprögetni.

Egy határoknélküli Európában, s főleg az EÚ-ban, hogy csak félve merjük kimondani, hogy jogunk van az önigazgatásra és az ezt garantáló autonómiákra, képtelen helyzetnek tünik, de sajnos nagyon is helytálló állítás. Néha mégis kimondjuk, hogy csak a jussunkat kérjük, majd összeszorult torokkal körülnézünk, esetleg meg-e hallotta egy szlovák nacionalista, vagy egy a saját népét tudatlanságban tartó felvidéki magyar értelmiségi, aki a szlovákoktól kapott jóléti intézményeiben és arctalan világában gyávaságból, vagy lefizetve tudatlanságban tartja a Felvidéki Magyar Népet, a kultúrára szánt minisztériumi és alapítványi pénzeket szétlopva, s majd tolvaj után kiáltva patyolatingben meggyonja condra cseledeteit. Körmönfönt magyarázkodásaik, miért jó az ami van, csak bizonyításul szolgál gyarló viselkedésükre, hogy a földi javakat előnyberészesítik a Felvidéki Magyar Nép érdekeivel szemben.

“Soha semmilyen jogunkról lemondani nem fogunk, mert csak az a nemzet veszhet el, amely önként lemond valamely jogáról.”- Estreházy János.

Manapság a pénzt, a vagyonszerzést fontosabbnak tartjuk, mint a magyar nép érdekeit. Az emberek közötti kapcsolatok fokozatosan megromlottak, embertársainkban potenciális ellenfeleket, nem pedig közösségünk további tagját látjuk, aki lehet, hogy éppen a segítségünkre szorul.

Közös ügyeinket, a közös célok elérése végett, egymást megértve, megtalálva, önigazgatási szekerünket csak egy irányba tologatva juttathatjuk révbe. Ezért legyen a 2007-es év a békés autonómiaharc éve jussunkért, azonos jogokért, hogy ezeréves szülőföldünkön ismét hazára leljünk, ebben az elátkozott ugarvilágban.
forrás: commora aula - B.J.

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.