2004-ben sikerült az egyháznak visszakapnia egy elhagyott, romos iskolaépületet. Komoly erőfeszítéssel sikerült ezt az épületet renoválni, így 2005 szeptemberében már beindulhatott benne az állami iskolához tartozó, de saját épületében működő óvoda és I-VIII osztályos iskola. Jelenleg 221 gyerekünk van a rendszerben, és ami igazán reménykeltő, hogy közülük 83 óvodás korú. Bármikor, ha bemegyek a bontakozó vidám gyerekek közé, úgy érzem, hogy munkánk eredményes, és megérte meghozni az áldozatot, az erőfeszítést. Erőfeszítésünk gyümölcseinek mindenki örvend, és nem csak a kisebbségben élő magyarok, hanem a város többségét alkotó románok is. Végül is minden jól képzett gyermek, fiatal, a város büszkesége is. Biztos, hogy minden kis család önállóságra vágyik, egy anyóssal együtt élni, még ha az egy földre szállt angyal, akkor sem célszerű. Mert Isten célja az, hogy minden, ami él, szépen, csendesen nőjön fel oda, hogy életét kézbe vegye, és senkit sem bántva, önállóan kibontakoztassa a benne lévő értékeket, átadja az Isten általa a világnak szánt ajándékait. Szent meggyőződésem, hogy nekem, - mint gyermekek nevelését felvállaló kisebb testvérnek, - a legfontosabb feladatom, az, hogy elvezessem a rám bízottakat oda, hogy saját életüket kézbevegyék, és a maguk autonómiájukban éljék életüket. Amennyiben akár egy felnövekvő gyereket, vagy egy tanárt, intézményt, nem tudok oda segíteni, hogy saját tetteiért felelősséget vállalva, életét megszervezve élje mindennapjait, akkor nem végeztem jó munkát, nem vagyok jó apa. Ugyanígy azt is hiszem, hogy egy állam is, szeretettel meg kell tegyen mindent, hogy nagykorú, felelős állampolgárok lakják az országot, olyanok, akik városaikat, falvaikat, közösségeiket, kisebb nagyobb intézményeiket egymásra figyelve, de autonóm módon szervezik, vezetik. Természetes, hogy mint egy jó családban, az önálló részek összetartanak, egymás számára áttekinthetők, partnerek, szövetségesek. Az iskoláink, oktató, nevelő intézményeink, ha nem nyerhetnek autonómiát, kérdem én akkor, hogy hogyan nevelhetnek valami olyanra fiatalokat, ami nekik sincs. Hogyan mondhatnánk gyermekeinknek, hogy fiam állj meg önállóan a lábadon, ha mi, a nevelők nem kapjuk meg ezt a bizalmat az államtól? Biztos vagyok benne, hogy ma Romániát, de az Európai Uniót is az szereti tiszta szívvel igazán, aki a nagykorú, felelős autonómiáért küzd. Az akarja ennek az országnak a javát, aki maga is megkéri, de másoknak is megadja békében, szeretetben az autonómiát. Kisebb testvéri szeretettel, Böjte Csaba.

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.