Ebben a történetben nem románok és magyarok állnak egymással szemben. Mi több, állítom, hogy 1989 decembere óta ez az első pillanat, amikor a felsőoktatás tekintetében a román és a magyar közösség érdekei egybeesnek: Mindannyian egy diktatórikus, a megfélemlítés eszközeivel kormányzó, a törvényeket durván áthágó egyetemi vezetés távozását követeljük. Azét az egyetemi vezetését, amelyik egyformán sújt le románra és magyarra, ha kritizálni merik, amelyik színházat csinál mind az oktatásból, mind pedig a tudományos kutatásból. Azét az egyetemi vezetését, amelyik évek óta akadályozza a nyelvi egyenlőség megvalósítását, és a magyar karok beindítását. De miért is lenne szükség a magyar felsőoktatás önállósulására, és ennek egy fontos lépéseként, a magyar karokra? Elsősorban azért, hogy ne fordulhasson elő mással az, ami most velünk történt: hogy a véleményünk miatt kizártak az oktatói testületből. De azért is, mert ha mi döntenénk a bennünket érintő kérdésekben, mi döntenék a bennünket megillető pénzalapok felhasználásáról, jobban meg tudnánk szervezni magunkat. És ez maga után vonná az oktatás színvonalának növekedését is. Európa minden jelentősebb kisebbsége kiharcolta magának az önálló felsőoktatási intézményekhez való jogot: most rajtunk a sor! A magyar oktatók döntő része, mint mindig, most is kiállt jogos követelésünk, a magyar karok beindítása mellett. Vannak olyanok is, akik nem ismerték fel a pillanat jelentőségét, vagy talán nagyszerűségét. És most, amikor adott lenne a lehetőség egyik legfőbb követelésünk megvalósítására, csak tehetetlenül sodródnak. Nekik azt kell üzennünk: ismerjék fel, gondolják végig a csapdahelyzetet, amelybe a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvű oktatása került Tudatosítsuk azt, hogy csak két lehetőség áll előttünk: vagy fenntartjuk a jelenlegi szerkezetben a magyar nyelvű felsőoktatás lassú visszafejlődésének perspektíváját, vagy vállaljuk azt, hogy kitörünk e csapdahelyzetből, még annak árán is, hogy a követeléseink felmutatása rövid távon nehézségek és konfliktusok sokaságát zúditja ránk. Volt, aki nyíltan kimondta, amikor az aláírásokat gyűjöttük a magyar karok beindítása érdekében, hogy nincsenek elvei, és csak a saját érdekeit tartja szem előtt. És a szemembe vágta, hogy annak ír alá, aki többet fizet. Amíg az egyetem vezetősége fizet, addig nekünk nem ír alá semmit. Mások csupán az állásukat, a tudományos karrierjüket féltik. Ez utóbbiaknak üzenném, hogy félelmeik indokolatlanok. Mindannyian látni fogják, hogy az egyetem vezetősége a mi ügyeinkben is visszakozni fog. Vagy bele fog bukni a történtekbe. Úgy gondolom, hogy túl kell lépnünk a kishitűségen. Úgy gondolom, ha a magyar felsőoktatás alapkérdéseiről van szó, akkor nemcsak az oktatók és hallgatók véleménye fontos, hanem az Önöké, az erdélyi magyarságé is. Egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen, hogy mit vár tőlünk az erdélyi magyarság, de a románság döntő része is. Nem azt, hogy félve meghátráljunk, nem azt, hogy elszalasszuk a kínálkozó lehetőségeket, hanem azt, hogy határozottan kiálljunk követeléseink mellett. Bízom bennne, hogy ezt minden oktató, és minden politikai döntéshozó is megszívleli. Stimati Clujeni, Multumesc ca va solidarizati cu cauza noastra si v-ati raliat la aceasta demonstratie. As dori sa subliniez ca acest conflict nu are un caracter romano-maghiar. Mai degraba, este vorba de un conflict intre conducerea criptocomunista a universitatii Babes-Bolyai, si intre profesori, indiferent de nationalitate, care gandesc intr-un mod european. Avand in vedere ca, poate prima data dupa 1989, interesele noastre sunt comune, sunt convins ca liderii universitatii vor trebui sa cedeze. Kolozsvár, 2006. december 7.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés