– Ők pontosan ezt kérdezik tőlünk, vagyis hogy mi hogyan ítéljük meg. Az európai politikusok számára roppantul zavaró az, hogy a közelmúltig nem volt egységes, tehát képviselhető álláspontunk. Mostanáig csak az RMDSZ belső ellenzéke hallatta hangját az autonómia ügyében, de most már Markó Béla is erőteljesebben beszél erről az országhatárokon túl.

Az uniós képviselők tőlünk, magyar és román politikusoktól várják el ennek a kérdésnek a megoldását. Ők csak támogatni akarják az itteni többség és kisebbség közötti párbeszédet, békés megegyezést. Mást nem is igazán tehetnek. Az elmúlt tizenhat év alatt sokszor érte bírálat Romániát azért, hogy a két nemzetiség egymáshoz való közeledése, finoman szólva, nem volt elég épületes. Itt elég, ha csak a Bolyai egyetem legutóbbi esetével példálózom, amelyről Szabó Károly szenátor kollégám egyébként helyesen kijelentette, Hantz Péter véleménye nem a teljes spektrumot képviseli. Ezt odaát nem értették: akkor most akarnak az erdélyi magyarok önálló állami egyetemet, vagy sem? – kérdezték tőlünk.

– Az autonómia kifejezés mindmáig vörös posztó a román politikum, de az átlagemberek szemében is. Mégis melyek azok a pontjai a tervezetnek, amelyeket ha nehezen is, de a jelenlegi helyzetben el lehetne fogadtatni a kormánnyal?

– Ha nem autonómiának, hanem decentralizációnak neveznénk az előbb-utóbb bekövetkező folyamatot, az a székelyföldieken kívül minden megyét érint, és ezáltal elfogadható. Első látásra is őrültségnek tűnik ugyanis, hogy a megyék beküldik Bukarestbe az adókból befolyó összegeket, ott elosztják, és azután visszaküldik. A románokkal ezen túl semmilyen más kérdésben nem tudunk egyetérteni. Lehet, hogy erdélyi furfanggal valamilyen más szót kellene találnunk az autonómia helyett, mert ettől azonnal begörcsölnek.

Nyugati látogatásainkkal, ha mást nem is, de annyit legalább elértünk, hogy egyáltalán tudnak már az erdélyi magyarokról, székelyekről. A területi autonómiától a többségben magyarlakta területek románsága retteg a legjobban. A tévhitek eloszlatásáért az erdélyi magyarságnak kell legyen annyi szellemi és anyagi tőkéje, hogy több olyan román nyelvű ismertetőt adjon ki, amelyből kitűnik: ez nem az ország felbomlásának útja, hanem a békés megoldás logikus feltétele. A nem békés megoldásokról elég, ha csak Koszovóra gondolunk, de még sorolhatnánk. A zsigerből jövő elutasítás mellett meg kell küzdenünk a tizenhat éves román demokrácia vadhajtásaival is. Törekvéseinkkel egyesek szerint elkéstünk, mások úgy vélik, még koraiak, az viszont tény: a párbeszédre most érkezett el az idő.

– A második magyar–román közös(kormány)ülés után Băsescu államfő sietve kijelentette, azért sem lehet szó az amúgy is szegény székely megyék autonómiájáról, mert az a régió teljes anyagi csődjéhez vezetne.

– Az elnök a jól ismert politikai ijesztgetés eszközével élt, ellenpéldaként hadd említsem Dél-Tirolt: sokkal szegényesebb hegyvidék, mint a Székelyföld, és ma Olaszország legfejlettebb tartománya. Az autonómiából fakadó elszegényedés tézise, elnézést a kifejezésért, egyszerűen marhaság. Tizenöt éve azt halljuk, hogy először erősödjünk meg gazdaságilag, és csak azután járjunk külön utakon. De ameddig Bukarestben mondják meg, lehet-e Coca Cola kirendeltség Kovászna megyében vagy sem, ez is lehetetlenség. A székely megyék nyomorúságáról központilag gerjesztett legendákat tíz évvel ezelőtt számadatokkal cáfolta két akkori képviselőnk (Birtalan Ákos és Ráduly Róbert): a költségvetési hiány az idetelepített csendőrlaktanyák és ortodox kolostorok, román iskolák építtetéséből fakadt. Szenátusbeli román kollégáimnak mindig azt mondom: hagyjatok elszegényedni, tökéletlen román nyelvtudásunk miatt elbutulni, mert ha nekünk ez kell, ezzel fogunk élni. Persze, ha továbbra sem hagy alább a belső, indián törzsekéhez hasonlítható székelyföldi hatalomháború, valószínűleg a tálcán átnyújtott autonómia tényleg elszegényítene. Ezért kell összetartanunk.

– Románia úgy áll az EU küszöbén, hogy akkor is átesik már rajta, ha nem akar. A belépéssel az RMDSZ valószínűleg elveszti utolsó aduját, távozhat a külföldieknek szánt bolt kirakatából és a hatalomból, nem lesznek kényszerítő eszközei. Nem késett-e meg mégis a korábban említett párbeszéd?

– Ez a vonat, sajnos úgy tűnik, valóban elindult, de talán néhány kézipoggyászt még feldobhatunk rá a peronról. Az autonómia nyugati iskolákban nevelkedett szakértői több ízben is felvázolták nekem az önrendelkezés megteremtésének alapfeltételeit: egyik ilyen pillanat a társadalom szerkezetének, a rendszer gyökeres megváltozásának a momentuma; akkor kell és akkor lehet kiharcolni, amikor minden átalakul. Azonban a keleti diktatúrák mellett a nyugati berendezkedésű demokráciákban is létrejöhet az autonómia. A román politikusok arra hivatkoznak, hogy az erdélyi magyarok esete egyedi, nincs rá alkalmazható európai modell, s ennek hiányában továbbra is a nemzetállam belügyének tekintik a kérdést. Mivel azonban az unió szerkezete, működése is állandó változásokon megy keresztül, bízom benne, előbb-utóbb megtaláljuk a nekünk megfelelő megoldást. Hátradőlni már az itthoni parlamentben sem lehet: a nagy-romániások a költségvetési vitában már a kisebbségi törvényt is el akarták vetni mondván, minek, úgyis bent vagyunk az unióban. És lám, utolsó pillanatban a külügyi bizottságban mégis becsempésztük módosító indítványainkat. Ez az EU-ban is így fog működni, sőt így működik.

Legutóbb Dél-Tirolban vettem részt kisebbségügyi konferencián, ahol a leszavazott uniós alkotmányról beszélve a jelenlévők ígéretet tettek, az új dokumentum aláírásáig lobbizni fognak, hogy a kisebbségvédelem is belekerüljön. Vannak tehát kiskapuk, és a kellő összefogással a mi feladatunk az, hogy megtaláljuk őket.

– Az erdélyi magyar politikai elit, széthúzása ellenére, ismét ütközőzónába kerül, hiszen lelkében nyugati, gyakorlatilag azonban a balkáni ügyeskedő diplomácia szekértolója. Az EU-ban meddig lehet középen, fél lábon állni?

– Brüsszelben és Strasbourg-ban a vezető politikusoknak lassan szembesülniük kell azzal, hogy az ortodox világból a görögök mellett hamarosan más népek is a nagypolitika színpadára lépnek: a románok és a bolgárok. Keserű pirula lesz ez azon naiv európai honatyák számára, akik eddig nem ismerték a bizánci politika tájainkon ma is alkalmazott két axiómáját: nem azt teszem, amit mondok, amit pedig teszek, arról nem beszélek. Nekünk magyaroknak ebben a helyzetben, megmaradásunk érdekében, szintén szükségünk lenne egy kis huncutságra.

– A kulturális autonómia elvben nem zavarja Bukarestet, de gyakorlatilag a magyar anyanyelvű diákok továbbra is román nyelven kénytelenek felkészülni több érettségi tantárgyból. A pedagógusok azt is jelezték, a magyar gyerekeket román nyelv és irodalomból más tankönyvekből kellene oktatni. Lesz-e áttörés ilyen szempontból a tanügyben?

– Van előrelépés, és végre mi is megértettük, hogy milyen szóhasználattal éljünk a többségi románokkal szemben. Az ember általában attól fél a legjobban, amit nem ismer, és a regátiak nem ismerik a székelyeket. Legutóbb román kollégáimat kalauzoltam a Székelyföldön, és Udvarhelyen bevittem őket egy pékségbe.

Fogadást ajánlottam: ha románul kérnek kenyeret és nem szolgálják ki őket, mindegyiknek fizetek egy milliót. Senki nem állta a tétet. Visszatérve a tanügyre: az évek során rá kellett jönnünk, hogy ha a román nyelv oktatását idegen nyelvként akarjuk a magyar gyerekek számára taníttatni, akkor rögtön sündisznóállásba helyezkednek, ezért a legfrissebb tervezetekben a „különleges nyelv” kifejezés szerepel. Nyilván ezzel is vannak bajok. Nemrég a volt oktatásügyi miniszternek mondtam: ha a gyereke meg szeretne tanulni angolul, németül, franciául stb., akkor nyilván nem angol anyanyelvűeknek szánt angol, franciáknak szánt francia stb. tankönyveket adna a kezébe. Persze, hogy nem – válaszolta. Így vannak a magyar gyerekek is a románnal, mondtam diadalmasan. Az egészen más, mondta ő, mi romániai magyarok román állampolgárok vagyunk, és ezt értsük meg; kötelességünk tudni az állam nyelvét. Hát pillanatnyilag így állunk. E mögött is nyilvánvalóan ideológia és piszkos szándék húzódik, s így kénytelenek vagyunk előremenekülni. Ismétlem: fontos kérdésekben összefogásra van szükség.

Jakab Lőrinc

Kapcsolódó cikk:

Erdélyi magyar újságírók tanulmányútja Brüsszelben

Hiányzik az erdélyi magyar lobbi

Másfél napos tanulmányút Európa fővárosában, ismerkedés az unió intézményrendszerével, működési elveivel, az új tagállamok felzárkózási esélyeivel, de mindenekelőtt első kézből származó információk arról, mire számíthat, mit kaphat az erdélyi magyarság Románia uniós csatlakozásától – dióhéjban így lehetne összefoglalni annak a huszonöt fős, zömmel erdélyiekből álló újságírócsoportnak a brüsszeli látogatását, akik Gál Kinga meghívására tartózkodtak Belgium fővárosában november 20–21-én.

A 22 erdélyi újságíró az írott és elektronikus média számos intézményét képviselte: a napilapok (Krónika, Szabadság, Reggeli Újság, Szatmári Hírlap, Nyugati Jelen, Háromszék és Hargita Népe) mellett a két erdélyi konzervatív hetilap, az Erdélyi Napló és a Polgári Élet, valamint az erdélyi magyar gazdák havi lapja, az Erdélyi Gazda képviselői is kiutaztak. Az elektronikus média részéről a két legjelentősebb közszolgálati rádióstúdió, a kolozsvári és a marosvásárhelyi magyar szerkesz-tőségének egy-egy tagja, az RTV bukaresti és kolozsvári magyar adásának csíki tudósítója, a gyergyószentmiklósi Objektív Televízió, a Duna televízió székelyudvarhelyi és nagyváradi munkatársa, valamint a Transindex és az Erdély Ma internetes hírportál munkatársai is részt vettek a csapatban. Az egyházi sajtó részéről az Üzenet című református, valamint a Vasárnap című katolikus hetilap, illetve az erdélyi szórású Mária Rádió képviseltette magát.

Egy kis előzmény

Az elmúlt években magyar európai parlamenti képviselők meghívására, magyarországi újságírócsoportokkal időnként erdélyi újságírók is kijuthattak az európai törvényhozás brüsszeli centrumába. Mégis a mostani volt az első, zömmel erdélyi újságírókból álló csoport, amelyet magyarországi képviselő hívott meg.
Az ötlet több mint egy évvel ezelőtt született, amikor Gál Kinga meghívására egy magyarországi csoporttal jártam Strasbourgban, majd később Brüsszelben is. Felvetésemre a képviselőasszony megígérte, hogy egy erdélyi sajtócsoport látogatására is sort kerít, most pedig az Európai Parlament pénzügyi támogatásával végre kiutazhattunk oda, ahonnan erdélyi magyarként hosszú idő óta várjuk a csodát: legyen önálló magyar egyetem, kulturális, illetve területi autonómia, adják vissza az elkobzott egyházi vagyonokat, legyen román–magyar jogegyenlőség Erdélyben, de a listát folytathatnók.
Igaz, jómagam első strasbourgi és brüsszeli látogatásom idején hamar kigyógyultam a csodavárásból, miután közel tíz néppárti és szocialista képviselővel beszélgettem el, és interjút készítettem velük. Ezekből nagyjából az derült ki, amit jóval később, az agyagfalvi nagygyűlésen fogalmazott meg Markó Béla: autonómiánk csak akkor lesz, ha azt mi magunk harcoljuk ki. Hiábavaló ugyanis Brüsszeltől vagy Budapesttől várni. (Az más kérdés, hogy ez a fajta RMDSZ-diskurzus mennyire szólt a fülnek, illetve mennyire volt őszinte.)

Hasznos tanácsok a hivatalrengetegben

Idei, csoportos repülős utazásunk, a röpke városnézés, a brüsszeli kisvendéglők sajátos hangulata, az egész napos, zsúfolt parlamenti program a kollégák zömének első látogatása volt Európa virtuális fővárosában, az Európa negyedben, ahol egymás szomszédságában találhatóak az Európa Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament impozáns, több tízezer embert foglalkoztató épületei, hivatalai.
E bevehetetlennek tűnő hivatalrengetegben igyekezett kiválóan összeállított előadásával eligazítani bennünket Fóris György újságíró, a Bruxinfo nevű, a magyarországi média amolyan brüsszeli hírügynökségeként működő internetes sajtóorgánum vezetője. A törvényhozás és a végrehajtás uniós tudnivalóit magyarázta el közérthetően. Azt, hogy miként járja be, gyakran különböző lobbyszervezetek hatására, a végső elfogadásig tartó hosszú útját egy-egy törvénykezdeményezés az Európai Bizottságtól a tagországok vezető diplomatáiból, kormányfőiből álló Európa Tanácson keresztül a végső szavazást levezénylő Európai Parlamentig. Az európai demokráciákban szokásos törvényhozói elsőbbség itt jórészt csorbát szenved, hiszen az Európai Parlament távolról sem a legjelentősebb uniós intézmény, azonban egyik sem annyira jelentős és egyedülálló, hogy a másik nélkül bármit is kivitelezhetne.
Az európai intézmények működésének, a bennük folyó hatalmas lobbimunkának a megértéséhez Olajos Péter MDF-es néppárti képviselő tömör összefoglalója is jelentősen hozzásegített, amikor leegyszerűsítve elmondta: a törvények zöme német javaslatra születik, német szakemberek összeállításában, az angol diplomaták, majd a parlamenti képviselőik hatékony kiegészítésével. Más országoktól eltérően a német diplomatáknak és EP-képviselőknek hatalmas hátország, rengeteg németországi intézmény áll rendelkezésére, dolgozik a kezük alá, így nem véletlen, hogy a legtöbb jogszabály, rendelkezés elsősorban németországi érdekeket szolgál. Sarkítva ugyan, de ez ma az Európai Unió.
A lobbitevékenység az EU-politizálás amolyan nélkülözhetetlen kellékeként jelent meg számos előadásban. Kiderült, Brüsszelben sok ezer lobbiszervezet székel, ügyködik a parlamenti képviselők és diplomaták háza táján, e sok ezerből már egyre több a magyarországi is, erdélyi magyar viszont egy sincs.

Hol van az erdélyi magyar érdekérvényesítés?

Ezzel el is érkeztünk brüsszeli látogatásunk egyik legérzékenyebb pontjához, az erdélyi magyar kérdéshez. Hazatértünk után, amint a beszámolókból kitűnik, el is indult az RMDSZ-lavina. A Markó Béla nevével fémjelzett stáb és udvari köre nekiesett vendéglátónknak, Gál Kingának és asszisztenseinek, azzal gyanúsítva őket, hogy az RMDSZ lejáratása céljából hívták meg az erdélyi újságírókat Brüsszelbe, hogy ott verjék el az erdélyi magyar „érdekvédelmen” a port. Pedig hát sem Gál Kinga képviselőasszonynak, sem Kovács Barna nevű asszisztensének előadása nem az RMDSZ-ről szólt, hanem egyebek között a romániai magyar közösség brüsszeli jogköveteléseiről. Azokról a jogkövetelésekről, amelyek igen későn, Románia EU-csatlakozási tárgyalásainak előrehaladtával, 2004-ben kerültek felszínre. Még véletlenül sem az RMDSZ jóvoltából, hanem Gál Kingának, illetve a többi, bármilyen politikai hovatartozású magyar képviselőnek a segítségével, akik javaslatokkal, beadványokkal próbálták menteni a menthetőt, és jóvátenni azt, amit a román diplomácia hathatós RMDSZ-támogatással elért Brüsszelben. Ezt az újságírócsoport tagjai közül többen is (Gazda Árpád a Krónika, Dénes László a Reggeli Újság, Ferenc Csaba, a Háromszék, Szondy Zoltán a Hargita Népe, jómagam az Erdélyi Napló munkatársaként) évek óta hangoztatjuk.
Az RMDSZ három brüsszeli megfigyelőjének tevékenységére sem tért ki senki részletesen, mindössze annyi hangzott el, jó volna, ha az újságírók maguk néznének utána, milyen volt az elmúlt években az RMDSZ-lobbi. Illetve miért nem állt ki e három képviselő a különböző bizottsági üléseken a romániai magyar ügy mellett? Azt Markó Béla expozéiból tudhatjuk, hogy az RMDSZ-nek mindennél fontosabb Románia európai uniós csatlakozása. Ezt a célt azonban az évek során nem egyeztették össze a romániai magyarság követeléseinek érvényesítésével. Ma már tudjuk, hova vezetett a bukaresti gyökerű RMDSZ-cél-kitűzés: sem erdélyi magyar állami egyetem, sem autonómia nincs a láthatáron, miközben Románia besétál az Európai Unióba.
Ha úgy tetszik, Brüsszelben jó ideje tűzoltómunka folyik a romániai magyarság ügyében. Kiderült: a magyar diplomáciára számítani nem lehet, Magyarország kormánya, külügyminisztere az Európa Tanácsban nem képviseli a határon túli magyarság ügyét. Egyetlen reménységünk az a néhány magyar EP-képviselő maradt, akik az egyre erősödő és közismerten szemtelen román diplomácia és mindenféle egyéb lobbi ellenében próbálják érdekeinket képviselni, változó sikerrel.
Erről a lehetséges lobbiról szólt több előadás és az ebéd közbeni szabad beszélgetés is. E romániai magyar lobbinak kétségtelenül a kolozsvári születésű jogász, Gál Kinga a vezéregyénisége. Egymaga próbálja háromszemélyes intézményével pótolni a hiányzó erdélyi magyar civil szervezeti hátteret, azt a lobbit, amely szervezetten, brüsszeli hivatalként kellene hogy felhívja a figyelmet a romániai magyarság valós helyzetére. E feladatot kellett volna ellátnia az RMDSZ-nek, hiszen neki lehetne a legnagyobb szava ügyünkben. Mutatja ezt az erdélyi küldöttség esete is, amelyben ott volt Sógor Csaba szenátor idén Brüsszelben. Vendéglátóik valamennyi résztvevőt meghallgatták, azonban csak Sógor Csaba beszámolója alatt kezdtek el jegyzetelni. Ő képviselte ugyanis a romániai magyarság megválasztott érdekvédelmi szervezetét, az RMDSZ-t.
Gál Kinga bizakodó: szerinte az RMDSZ és ellenzéke között most megindult párbeszédnek jótékony hatása lehet, a brüsszeli lobbimunkát az eddiginél szervezettebben, nagyobb összefogással kell folytatni. Összefogásból és profizmusból különben a románoktól tanulhatnánk, mondta vendéglátónk, miközben gyakori ellenfeleinek kiváló nyelvtudását és hallatlan lobbitevékenységét ecsetelte.
Brüsszeli tartózkodásunk különben nem volt izgalommentes. A közbiztonsággal hadilábon álló fővárosban vasárnap este, főtéri barangolásuk idején két kollégánkat agyba-főbe verték, értékeiket, irataikat elrabolták. Brüsszel tehát nem az az idillikus európai város (sem lakosságát, sem felemás, rendezetlen építészetét tekintve), ahol legjobban érzi magát az ember. Mégis igen fontos hely valamennyi tagállam, illetve kisebbség, nemzeti közösség számára is, ha bármit el szeretne érni tartós fejlődése szempontjából.
Nekünk, erdélyi magyaroknak is meg kell tanulnunk otthonosan mozogni Brüsszelben.

Makkay József

(Erdélyi Napló, 2006.november 28.)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés