Ez van, barátaim az Úrban, a mi generációnknak már csak ez jut. Diktatúrából is a lehető legszánalmasabb, legostobább. Szüleinknek, nagyszüleinknek még legalább magasztos jelszavakat hangoztató elmebetegektől, és gazemberektől kellett rettegniük, nekünk csak a posztkommunista, neoávós maffia nyomorult kis pénztárosa jutott. Ahogy halad az idő, egyre nivellálódik minden, még a diktátorok is. Szálasi még kiváló szónok volt, Rákosi legalább még ordítani tudott. Kádár csak makogott a krumplilevesről, meg a gyalogosokról, akiknek a pártján állt. És most itt van ez az affektáló szerencsétlen kis botsáska, akit egy technika órán is kiröhögnének a tanítványai egy vagányabb lakótelepi általános suliban (mert, hogy technika lenne a tisztességes foglalkozása). A régi békebeli diktatúráknak a jelképei is ízlésesebbek voltak. Nagyszüleinket, szüleinket még formás, szimmetrikus nyilaskereszt, és veres csillag alatt ütötték. A most szárnyait bontogató gyurcsányista suttyó-diktatúrának jobb híján talán a gazdatüntetést megakadályozni hivatott „mezőgazdasági géppel behajtani tilos” tábla szolgálhat jelvényül.

Ez ugyanis mindeddig a hatalom legnyomorultabb, kétségbeesett önleleplező baromsága. Ezen az önmagában nevetséges gesztuson akár röhöghetnénk is, ha valahol Közép-Ázsiában történik, és legyinthetnénk: hiába, ezek a türkmének mindig ilyen vicces srácok voltak. Csakhogy ennek a rosszul megírt a tragikomikus színjátéknak a színpada a mi fővárosunk, statisztái pedig a mi adóforintjainkból fizetett rendőrök, közterület fenntartók, hivatalnokok. Egy ideig még lehet jókat mulatni Gyurcsány és Demszky röhejes kapkodásán, de ne áltassuk magunkat azzal, hogy ez a jelenség nem veszélyes, csak komikus. Egy hatalom ugyanis akkor kezd igazán elvetemült lenni, amikor már nem érdekli, hogy mennyire szánalmas, átlátszó, vagy épp nevetséges. Édesapám szerint a Rákosi-rezsim sem akkor kezdett el rémisztő lenni, amikor az első ávós pofonok elcsattantak, hanem akkor, amikor meghallotta az első csasztuskákat, és látta, hogy ezt a komcsik komolyan gondolják.

Október 23. óta a helyzet a politikai farkasvakságban szenvedő parlamenti ellenzék számára is világossá vált. A könnygázgránátok gomolygó füstje eltakarhatta ugyan a síró, kétségbeesetten menekülő emberek arcát, de minden eddiginél világosabb fényt vetett a rezsim diktatórikus törekvéseire. A tét most már nem ugyanaz, mint egy-két hete. Nem az a kérdés, hogy lesz-e új alkotmány, lesz-e új politikai elit a velejéig rohadt jelenlegi helyett, lesz-e végre valódi választásunk négyévente. Most az a kérdés: lesz-e egyáltalán bármilyen voksolás még ebben az országban. Lesz-e bármilyen – akár megalkuvó, lényeges témákat kerülő – ellenzéki nyilvánosság? Lesz-e Magyarországon akárcsak látszatra is demokrácia, vagy Gyurcsány tyúktolvaj bandája a nyílt diktatúra útjára lép? 

Egy-két hete a szakadék szélén álltunk. Most már a párkányba kapaszkodunk. De üldözőink is fáradnak már, alig lihegnek. Most nincs idegen segítségük, mint ötven éve. Most már az égvilágon semmit sem engedhetünk a hatalomnak! Gyurcsányéknak van ugyan mindenre képes, elvetemült rendőrhordájuk, de ők is fáradnak, és nincsenek elegen ahhoz, hogy egy egész országot túszul ejtsenek. Budapest egy hónapon belül kétszer is felkelt a diktatúra ellen. A küzdelmet a fővárosban is folytatni kell, de most a vidéken a sor! Az ország legkülönbözőbb részeiről irányították a rendőröket Budapestre, így máshol már nem maradtak annyian, hogy törvénytelenül feloszlathassák a tiltakozó megmozdulásokat. Ha a gazdákat nem engedik fel Pestre, vonuljanak a megyeszékhelyekre, és zárják le az utakat! Ha visszavezénylik vidékre a zsarukat, akkor itt Budapesten mozdulunk meg újra. Gyurcsányék ezt a csikicsukit nem csinálhatják sokáig, ebbe garantáltan belebuknak. Ötven éve a magyar nép egy kőkemény, idegen világhatalom által segített totalitárius zsarnokságot úgy rázott le magáról, mint kutya a bolháit. Épp ezzel a Tesco gazdaságos suttyó-diktatúrával ne bírnánk el?

Blind Guardian

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés