Aulich Lajos –  Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok! Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot. Damjanich János – Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt. Dessewffy Arisztid – Tegnap hősök kellettek, ma mártírok... Így parancsolja ezt hazám szolgálata. Kiss Ernő – Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük. Knezich Károly – Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény, és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat! Lahner György – Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom. Lázár Vilmos – Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófa tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek. Leiningen-Westerburg Károly – A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját. Nagysándor József – De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett. Pöltenberg Ernő – Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide. Schweidel József – A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot. Török Ignác – Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam. Vécsey Károly – Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt. Juhász Gyula Vértanúink című verse: A föld alól, a magyar föld alól A vértanúk szent lelke földalol: E nagy napon, hol emlék s béke leng, A bús bitókra hittel nézzetek! Hittel, reménnyel, mert most kél a nap, Minden napoknál szebb és szabadabb! A nap, melyért mi vérben esve el, Nyugodtan haltunk ama reggelen. Szemünk nem látta, lelkünk látta csak, Hisz onnan jönnek mind e sugarak; Hisz onnan árad, új világ felett, Szentháromságunk, mely jövőt teremt: Szabadság minden népnek, aki él S halni tudott egy megváltó hitér, Egyenlőség, hogy Ember ne legyen Mások szabad prédája, becstelen. Testvériség, mely át világokon Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon. Ó magyarok, ti élő magyarok, A halhatatlan élet úgy ragyog Rátok, ha az egekbe lobogón Igazság leng a lobogótokon, Az Igazság, mely tegnap még halott, Világ bírájaként föltámadott. A népek szent szövetségébe ti Úgy lépjetek, mint Kossuth népei. A föld alól, a magyar föld alól A vértanúk szent lelke így dalol. válogatás a Nyugati Jelenből  Golgota – Az aradi 13 vértanú Erdély Ma, 2006.10.06. Felhős az ég mai nemzeti gyásznapunkon, mint 157 esztendővel ezelőtt. Arad felett is, ahol hős tábornokainkat végezték ki gonosz kegyetlenséggel, Budapest fölött is, ahol gr. Batthyány Lajost, az első alkotmányos, felelős magyar miniszterelnököt lőtték agyon 1849. október hatodikán. Rájuk emlékezik az egész, sokfelé szakadt és többfelé szakított egész magyar nemzet, de nemcsak rájuk: miniszterelnök csak egy, tábornok csak tizenhárom volt, akikhez azon a napon hóhért rendeltek, ám az önkényuralom Pesten és Aradon kívül Pozsonyban, Temesvárott, Pécsett, Nagyváradon, Nagyszebenben és másutt is állított fel hadbíróságokat. Az elítéltek pedig ugyanazt mormolhatták magukban, mint Pöltenberg Ernő a Vesztőhely felé menve, látva az aradi vár falán riadókészültségben ágyúik mellett őrt álló, kanócot meggyújtó katonákat: „Szép kis deputáció indul az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje!”. És bár hasonló deputációk később is indultak – néhány nap múlva lesz ötven esztendeje az ezernyolcszáznegyvennyolcadikaihoz képest nem kevésbé történelmi jelentőségű ezerkilencszázötvenhatos forradalomnak, amely után a terror sem volt kevésbé kegyetlen – nemzetünk imáját ma, 157 és 50 év után is reménykedve mondjuk és énekeljük. Mert úgy látszik, a történelem nem volt jó tanítómester, de talán csak azért, mert a mindenkori hatalmak mindig meghamisították. Hiszen a mindenkori hatalmak nemcsak a jelentől félnek, hanem múlttól is, ha az nem az övék, ha azt nem használhatják fel saját hazug, önző céljaikra. Bármennyire is örülünk annak, hogy a Szabadság-szobor kiszabadult több évtizedes börtönéből, nem feledhetjük, és nem nyugodhatunk bele abba, hogy a magyar Golgota városában, egy Európai Unióba készülő országban (se már, se még) nem lehet szobra a világszabadságért, egyenlőségért, testvériségért küzdő Kossuthnak és Petőfinek, nem viselhet utcanevet a tizenhárom tábornok. Abba sem, hogy a vértanúk gazdag ereklyemúzeuma, amely az 1848–1849-es magyar és európai szabadságharc közép-európai tanulmányozásának valóságos tudományos központja lehetne, még napjainkban is tetszhalott legyen. Sok mindenbe nem nyugodhatunk bele sem Aradon, sem Erdélyben, sem Magyarországon, sem Szlovákiában, sem Kárpátalján, sem Strasbourgban, sehol az egész világon. Nem nyugodhatunk bele a felhőkbe. Ady szavai jutnak eszünkbe: „Őszi napnak csendes fénye, Tűzz reá a fényes égre. Bús szívünknek enyhe fényed Adjon nyugvást, békességet; Sugáridon szellem járjon S keressen fel küzdelminkben Az aradi tizenhárom.” Kilin Sándor Nyugati Jelen 2006. október 6. Vajdaság Ma  Az aradi tizenhárom Az aradi vértanúk nemzeti emléknapja Ma van az aradi vértanúk nemzeti emléknapja. Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követően kerültek osztrák fogságba. A nemzet vértanúja lett Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos ezredes, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly. Pesten ezen a napon végezték ki Batthyány Lajos volt miniszterelnököt. 1849. augusztus 13-án Világosnál a magyarok az orosz csapatok előtt letették a fegyvert. A tábornokok úgy hitték, hogy az oroszok megvédelmezhetik őket a vérszomjas Haynautól, de csalódniuk kellett. Augusztus 22-én az oroszok elvették fegyvereiket, majd másnap átadták őket az osztrákoknak. Augusztus 25-én érkeztek Aradra, s még aznap megkezdődtek a kihallgatások. Mindegyikük két kihallgatáson vett részt, s ezt követően lehetőségük nyílt írásban utólagos beadványt intézni a hadbíróságnak. Eközben augusztus 27-én az igazságügy miniszter, Schmerling a minisztertanács elé terjesztette az ítéletekkel kapcsolatos elképzeléseket. Bár mérsékeltebb volt, mint Haynau, emberségről még sincs szó: "A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülőt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek. Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbnek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk." A minisztertanács elfogadta Schmerling javaslatát, csak Bach belügyminiszter toldotta meg azzal, hogy Haynaut megfelelő hatalommal kell felruházni ahhoz, hogy a büntetéseket gyorsan végre tudja hajtani. Bár Ferenc József augusztus 29-i legfelsőbb kézirata Haynaut arra kötelezte, hogy " ... a halálbüntetést csak a legbűnösebb és legveszedelmesebb egyéneken hajtsák végre ...", de a halálbüntetés tényéről csak utólagosan kellett jelentést tennie az uralkodónak. Schmerling ugyan némi erőtlen kísérletet tett arra, hogy elérje: Haynau csak a halálos ítéletek bécsi megerősítése után hajtathassa végre az ítéleteket. Schwarzenberg miniszterelnök, Bach és Haynau azonban megakadályozták a királyi kézirat mérséklését. Eközben Haynau - a komáromi várvédőkkel történő egyezkedés közepette - Ernsttől, a vértanúk perének tárgyalásvezető hadbírájától megkapta az ítéleteket megerősítés végett. A "bresciai hiéna" azonban még vár, október 2-án rendelkezik csak a kivégzés módozatairól. Október 6-ára, Latour halálának évfordulójára tűzte ki a kivégzéseket. Az aradi foglyok még reménykedtek, október 4-e, az uralkodó névnapja, lehet, hogy amnesztiát hirdet. De minden remény szertefoszlott ezen a napon, mert amnesztia helyett Haynau végzése érkezett meg. Másnap reggel hét órakor Ernst hadbíró felsorakoztatta a tábornokokat, s kihirdette az ítéleteket. Ezután megbilincselték a tábornokokat, majd visszavezették őket a cellájukba, megtagadva tőlük azt a kérést, hogy együtt tölthessék az utolsó napot. Október 6-án hajnali kettő és három óra között a papok felkeresik a halálraítélteket. Aulich Lajos Horatius verseit olvasgatta, Török Ignác Vauban várépítésről szóló könyvét bújta, Láhner György fuvoláján játszott, Dessewffy Arisztid még aludt. Többen még utolsó soraikat vetették papírra búcsúlevelükben. Fél hatkor először a golyó általi halálra ítélteket - Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost - vezették a kirendelt katonaság közé. 12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, majd midőn a parancsnokuk kardjával intett, a lövések eldördültek, Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, s leadták a halálos lövést Kiss Ernőre is. Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok a következő sorrendben: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly. Ez utóbbi vértanú büntetését - saját apja közbenjárásának köszönhetően - súlyosbították, mégpedig azzal, hogy őt akasztották fel utolsónak, vagyis végig kellett néznie társai kivégzését. Sorra búcsúztak el egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ő Damjanich holttestéhez lépett, és bár nem szívlelték egymást, most megcsókolta Damjanich kezét. A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat levetkőztetve helyezték hol a bitófa elé, hol mögé, majd melléjük döntötték az akasztófa- oszlopokat is. http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=893

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.