http://www.commora.hu/

Cikkajánló a honlapról:
1. MKP, az autonómiát nem akarja
2. Önrendelkezést !!!
3. Riadó !

MKP, az autonómiát nem akarja

A Felvidék autonómtörekvéseinek legnagyobb ellensége maga az MKP Már huzamosabb ideje figyelem az MKP politikusok, az autonómiával kapcsolatos kijelentéseit és cselekedeteit. Arra a felismerésre jutottam, hogy az MKP, hogy kormánypárti tényező lehessen, még 1998-ban elbúcsúzott a politikai autonóm törekvések igénylésétől. Dobos László: Önrendelkezést! Című írásában ezeket írta le “Az MKP országlása két időszakában (8 év) számos, nemzeti létünket erősítő szervezetek sorát vette le a parlament, illetve a kormány asztalról.” Ezek között említi a “4. 1998-ban az MPK hiszékenyen lemondta az autonómia igényét, illetve tervezetét.” Szerinte a magyarság legsúlyosabb gondjai a ”megélhetés és az érvényesülés, másodrendű polgárai vagyunk e köztársaságnak”. Egyet kell vele értenem, a magyarság lélekszáma arányaiban 1920-tól napjainkig 1/3-ról, 1/10 csökkent és ez a folyamat manapság, az asszimiláció, kevert házasságok, és anyagi érvényesülési folyamatok kikényszerített helyzeti okaiból rohamosan tovább csökken. Ha ezt a negatív folyamatot hamarosan nem sikerül megállítanunk, úgy 20-30 év múlva már nem lesz szükség se magyar pártra, se politikai autonómiára. A nemzetállamok politikai légköre, sohasem kedvezett a kisebbségek és a kisebbségi nyelvek túlélési esélyeinek. Alaptomos asszimilációs folyamatok mentek és mennek végbe, az esélyegyenlőség nem megadásának okából. A magyarság és a magyar nyelv háttérbe szorítássával, a szlovákság istenének malmai lassan, de biztosan felörlik a Felföld magyarságát. Azzal, hogy az MKP feladta az autonóm önkormányzási politikáját, nyolc év elteltével a magyarság lélekszáma újabb 50 ezer fővel csökkent. Egy lényeges dolgot az MKP vezetése elfelejtett, az autonómiát semmilyen többségi nemzetállam csak úgy alapon azt nem adja oda, minden nemzetállam politikája autonómia ellenes és hazugságokra épül. A három szlovák főméltóság együttesen megtagadják a felföldi magyarság alkotmányos jogát az önrendelkezésre, a területi autonómiát, mint az állampolgár önrendelkezési jogának a legmagasabb szintjét nem ismerik el és az autonómia fogalmát is meghamisítva, mármint, hogy a területi autonómia után jön az elszakadás (ami nem igaz), erre hivatkozásul azt alkotmányellenesnek kiáltották ki. - 2 - Ján Slota több esetben is kijelentette, hogy a “MKP extrémista és soviniszta párt, mely Szlovákia szétverésére tör”, valamint “vissza kell szorítani a magyarok terjeszkedő szándékát, akiknek csúnya, görbe lábú elődei leigázták a Kárpát-medencében békésen élő szlávokat, sokaságukat gyilkolva halomra”. Ezeket a soviniszta kirohanásokat a három szlovák főméltóság egyetlen egy esetben sem utasította vissza, ami az MKP-nak elégnek kellett volna lennie a koalíció elhagyására, de ennek ellenére az MKP marad a kormányban és továbbra is kategórikusan tagadta, hogy a párt területi autonómiára törekszik. Mi az az autonómia, az állampolgár önigazgatási jogának a beteljesülése, tehát semmi köze sincs az elszakadáshoz, az ország egy bizonyos területének a leválasztásáról. A szlovák alkotmány szerint Szlovákia területe egységes és oszthatatlan. Minden alkotmány módosításhoz 2/3 parlamenti többség szükségeltetett. Ha a parlamenti matematikából indulunk ki, szlovák beleegyezés nélkül határmódosításról sohasem lehet szó. Akkor miért is kell hazudni, hogy a területi autonómia után jön az elszakadás. A szlovák képviselők tudják, hogy az ő beleegyezésük nélkül, nem lehet szó határmódosításról, a magyar képviselők tudják, hogy a területi autonómia az nem jelent automatikusan, később határmódosítást. Most akkor valójában, miröl is van szó, az MKP lemond valaminek az igényléséről (autonómia), ami valójában sohasem lehet egy esetleges határmódosítás okozója, akkor mi végett mondott le, a felföldi magyarság alkotmányos jogáról az önigazgatás, a magyar anyanyelv fennmaradásának legmagasabb szintű garanciájáról, a területi autonómiáról, amit a szlovák alkotmány nem tilt. Nem lemondani, hanem egyességre kellett volna jutni, viták, egyeztetések, kompromisszumok útján. Akkor, most ki kit akar becsapni, vagy becsapott, azt már tudjuk, hogy a szlovákok mindent megtesznek, hogy ne legyen autonómia, miért? ..csak azért alapon, mert jogi és történelmi okai nincsenek és soha nem is léteztek. Ezért is érthetetlen az MKP szerepe, vagy inkább viselkedési normái és az autonómiáról való lemondása, vajon mi a valós tényállás, hatalomvágy, vagy talán más titkos okokkal magyarázható. Egy biztos az MKP a felvidéki magyarságot becsapta, hogy lemondott a Felföld autonómiájáról, a magyar anyanyelv és magyarság fennmaradásának legnagyobb jogi garanciájáról. - 3 - Duray Miklós így fogalmazott “Az MKP sajnos nem tudta levonni a konzekvenciákat sem a 2002-es önkormányzati választásokból, sem a 2005-ös megyei választásokból. Pontosabban nem mert szembenézni a valósággal”. Úgy készülődtek a 2006-os előrehozott választásokra, mintha mi se történt volna, vajon megintcsak miért?.. Általában azoknak akiknek van mitől félnivalója, a struccpolitikát hívják segítségül, nem látnak, nem hallanak, teszik a dolgukat, s élvezik a hatalmat és hazudnak tovább, dicsekednek mindennel, mindenkivel, s ehhez a média lehetőségeit, mivelhogy csak nekik van hozzáférnivaló lehetőségük maximálissan kihasználják, közpénzen privatizálják. Az MKP megválasztott politikusai megalkuvó politizálásukkal az MKP-ét, mint a felvidéki magyarság bástyáját a közömbösség legsúlyosabb lelkibetegségére kárhoztatták, becsapva választóikat. Bugár szerint “Az MKP-t a radikálisabb választók időnként hajlamosak azzal vádolni, hogy lemond a szlovákiai magyarok számára fontos ügyek rendezéséről. Választási programunk is igazolja, nem mondunk le egyetlen elképzelésünkről sem”..... Ezzel ellentétben a Markíza kereskedelmi televízió “Rosta” című műsorában, Krajcer kérdédére “törekszik-e az MKP területi autonómiára, határrevízióra és a Beneą-dekrétumok eltörlésére?”, Bugár mindre nemet mondott, felhívta a figyelmet arra, hogy az MKP választási programja sem tartalmazza a kérdésben felvetetteket. Össze-vissza beszélünk, vagy egyszerűen mondva hazudozol, szerintem egy olyan országban, ahol a kisebbség, mi esetünkben a magyarság lélekszáma rohamosan csökken, lehet annál fontosabb dolog, mint ezt a folyamatot megállítani, de ezt mindannyian tudjuk, hogy területi autonómia nélkül nem lehetséges. Tabajdi Csaba az Intergroup alapítója az EÚ mellett, szerint “A kisebbségnél az egyetlen megoldás az autonómia”. Hát igen, mi felföldi (felvidéki) magyarok ezt akarjuk, a Felföld autonómiáját, mint az anyanyelvünk és magyarságunk legnagyobb garanciáját. Komárom, 06.15.2006 Bósza János

Önrendelkezést !!!

Dobos László: ÖNRENDELKEZÉST! Dátum: 2006-06-13 05:42 Beküldte: felvidek Belpolitika, közélet Forrás: Szabad Újság A szlovákiai magyarságnak nincs összefüggően megírt igaz történelme. A Madách Könyv- és Lapkiadó vállalkozott erre. Szarka László Felvidékről származó, kiváló történészt kértük fel, hogy álljon a sor élére. Közel egy tucat hazai és magyarországi történelemíró, kutató kezdte el munkáját... A mai Közép-Európa Trianonnal kezdődött. Magyarország közvetlen szomszédai nemzetállammá alakultak; Szerbia, Románia, Csehszlovákia. A felsorolt államok mindegyike lekanyarított egy kis – ma már így is mondható – országnyi területet. Így jöttek létre a nemzeti nacionalizmusok, gazdasági nacionalizmusok, történelmi nacionalizmusok, s a magyar nemzeti közösségek mindmáig másodrendű polgárok a felsorolt államok területén. 1919-től a magyar nemzetiségek máig érő létküzdelmet folytatnak nyelvükért, műveltségükért, anyagi létükért. Egyenlőtlen létküzdelem, egyenlőtlen erőviszonyok. Trianon óta a magyarság történelmének kegyetlen századát élte meg. Két nagyhatalom, világhódító éhsége: a német fasizmus, az orosz bolsevizmus. S ahogy már említettem, Kárpát-medencei nacionalista nemzetállamok diktatúrája. Csehszlovákiában, Szlovákiában kollektív bűnösség elve, ami alapjában a féktelen bosszúállás csinálmánya mindvégig érvényben van. A történelem nagy eseményeit, sikeres csatáit előbb a győztes mondja el. Ilyen volt Beneą, aki 1940-ben a németek elől Angliába emigrált, innen küldözte magyarellenes dekrétumait (rendeleteit). Beneą már 1943. december 21-én bejelentette, hogy „az eljövendő Csehszlovákia a csehek, a szlovákok és a kárpátaljai nép nemzetállama lesz”. Majd ehhez társul a kommunisták támogatása: Klement Gottwald 1944-ben a moszkvai rádióban azt nyilatkozta: országunkat hamarosan megtisztítjuk a piszkos német és magyar árulóktól. Néhány hónap után ezt meg is tetézte: szláv államot építünk, melynek demokratikus jogait a csehek, a szlovákok, az ukránok élvezhetik, a magyarok és a németek nem. Gustáv Husák élő elmondásából tudom, hogy „1945 márciusában tárgyaló delegáció tagjaként Moszkvában jártam. Sztálin meghívott bennünket a Kreml vetítőtermébe, ahol lejátszották a Budapest ostromáról szóló tudósítói felvételeket. »Így kell, ez kell a magyaroknak. Most kell őket elintézni«.” 1947 októberében Vladimír Klementis külügyminiszter a következő javaslatot terjesztette a kormány elé: „A lakosság egy csoportját úgy lehetne szétverni, hogy az már ne alkothasson összefüggő tömböt, és így már nem jelenthetnek viszályt”. A beneąi dekrétum és a kassai kormányprogram 1945 május 19-én keltezett, ami már a gyakorlati végrehajtást, vagyonelkobzást, kitelepítést pontosította... A zsidók pusztítására hasonlított mindez... Állatok szintjén, egymás hegyin-hátán... Sok tízezer ártatlan magyar lett lealacsonyított földönfutóvá... Sajnos, kevesen ismerik a XX. század legundorítóbb pusztító törvénygyűjteményét, a beneąi dekrétumokat. 1919-től a kisebbségi magyar nemzetiségek máig érő létküzdelmet folytatnak nyelvünkért, műveltségünkért, anyagi létünkért... Egyenlőtlen küzdelem és egyenlőtlen erőviszonyok. Parlamenti választások előtt állunk. Programok egymás mellett és egymás ellen. Egymáshoz közelítenek a szövetkező szándékok, szöges ellentétek, a hatalom csábítása és megszerzése. Vízválasztó szlovák nemzeti szín. Alárendelt a magyar megnyilvánulás. Az 1989-es rendszerváltással választások útján bejuthattunk a szlovák parlamentbe. Remény, de szembe találtuk magunkat a „friss” magyarellenességgel. Egymás után: a magyar nyelvhasználatot csonkító erőszakos nyelvtörvények, a „demokrácia béklyói”, Mečiar magyarellenes „hősiessége”. Úgy látszik, minden parlamenti választás előtt felbukkan egy magyarellenes szlovák nagy valaki. Most Ján Slota riogatja és fenyegeti a magyarokat. Igen, van ennek egy kínos megmosolyogtató humora, de ezenkívül egy felháborító komolysága. Egy párt elnöke milyen alapon s milyen jogon rugdossa, csúfolja évek óta a szlovákiai magyarokat – sőt az egész magyarságot?! Prágában a közelmúltban a nagy szent hazafinak szobrot emeltek. Beneą szobor alakjában is hat. Lehet rá hivatkozni sokféleként, nem vesztette törvényi erejét. Hisz Ján Slota kirohanásaiban jelen van, csak ismételni, ismételni a világ végéig... Pusztítani kell a magyarokat, mert hát hogyan kerültek ide? Egyáltalán mit keresnek itt? Slota már ott tart, hogy a magyarok alaktalan, görbelábú, apró, a föld alól előbújt krampuszok voltak. Micsoda történelemismeret! Micsoda primitív gyűlölet!... Ján Slota a magyar honfoglalás ideológusa! Hiszékeny volt az MKP, amikor 1998-as kormányzásának idején abban az igazságos változásban bízott, hogy a százezer magyar földönfutásának újraértelmezése megtörténik. Csehek, szlovákok Beneąt védik, mint történelmi szent embert. Lelkük rajta. Beneą a mi nemzetünkben „a magyar holokauszt atyja”. A felvidéki Mohács. Megéltük, megtapasztalhattuk, ajánlom magunknak amíg nem állítottunk emlékművet a Gulagba, a Csehországba, Magyarországra hurcoltak jegyzékével – tegyük meg ezt. A Beneą-ügy a csehszlovákoknak mást jelent, mint nekünk... Hol van a kárpótlás? Hisz az utókor megteheti. A szlovákiai magyar református egyházat meztelenre vetkőztették. Elkobzott tulajdonaikat máig sem rendezték... Templomok, iskolák, erdők és földterületek. Igen, a kártérítés állandó mondandója lehet jelenünknek. Hallani és látni itt Felső-Csallóköz őstulajdonosainak (akiket Csehországba vagy Magyarországra sepertek) földjét másod-, harmadrendű tulajdonosok nagy pénzekért árusítják. Igen, igazságtevés helyett kapzsi újgazdagok. A szlovákiai magyarok politizálásának kezdete? Kisebb számszerűségünk okán másodrendűek vagyunk. Ez határozza meg emberi, erkölcsi, politikai magatartásunkat. S mi ennek a haszna? Mi ennek a társadalmi és politikai viszonzása? Sok mindenki kérdezhetné ezt. A magyar kisebbségi politika társadalmi viszonyulása a szlovák nemzeti léthez egyszerűen pozitív. A szlovákiai magyar magatartás hozzátett a szlovák politika demokratizálása egyensúlyának alakításához. Aki figyelte az elmúlt évek szlovák–magyar véleménycserés műsorait, a magyar jelenlét megoldásokat, egyensúlyt kereső magatartás volt. Hányszor került arra sor, hogy a magyar magatartás tartotta meg a kormánykoalíció egységét? Szerintem a magyar jelentlét és magatartás európai rangú véleményeket tesz le az asztalra. S mi ennek a viszonzása? Az MKP országlása két időszakában (8 év) számos, nemzeti létünket erősítő szervezetek sorát vette le a parlament, illetve a kormány asztaláról. Csak a fontosabbakat említem: 1. Az első négy évben nyilatkozatban kellett lemondani a magyar egyetemről (Komárom) 2. A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája – a koalíció tagjai nem voltak hajlandók a magyar nyelvet regionális nyelvvé emelni. Felháborító, hogy a felvidéki magyar beszédet csak helyi nyelvnek tekintik. 3. Az MKP programra tűzte, hogy önkormányzati szintre emeljék a nemzetiségi kultúra anyagi támogatását... Nem ment. 4. 1998-ban az MKP hiszékenyen lemondta az autonómia igényét, illetve tervezetét. Hosszú lenne a szlovákiai magyarság léte súlyos gondjainak sorolása... Legnagyobb tételek a megélhetés, az érvényesülés... A szlovákiai magyarság nagy része szegény, nélkülözve él. Az ígérgetések keveset mondanak, vagy semmit. Fakul a nemzeti érzés, soványodik a műveltség... Már fájó sorolni elmaradottságunk tételeit. Az ország szlovákok lakta területeinek nagy része rohamosan fejlődik, a magyarlakta területekről ez nem mondható el. Slota úr s a hozzá hasonlók mit mondanak el erről? Másodrendű polgárai vagyunk e köztársaságnak. Nemzetközi esemény volt Szlovákia számára a NATO-tagság, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozásunk. A NATO-tagság Szlovákia számára véget vetett a szovjet–szlovák viszonynak. Szlovákia magyar lakossága egyöntetűen igent szavazott. Ugyanaz történt az unióhoz való csatlakozás dolgában. A magyar lakosság számarányában felülmúlta a szlovák lakosság szavazatainak számát. Szlovákia csatlakozása az Európai Unióhoz ugyanazt jelenti a magyar nemzetiségű számára is. Az egyenrangúságot. Május 11-én az EU meghívására részt vettem Brüsszelben az EU tagállamai népcsoportjainak tanácskozásán. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az EU-tagállamok népcsoportjai, kisebbségei – lásd a finnországi svédeket – egyenrangúak a többségi állampolgárokkal. Ezzel szemben a szlovákiai magyarságnak nincs semmilyen regionális joga. Az EU alapokmánya szerint a szlovákiai magyarok kisebbségi jogát az egyenlőség és egyenrangúság alapján kell rendezni. A szlovák államiság kénye-kedve szerint nem lehet elkerülni a kulturális autonómiát. S nem lehet elkerülni a nemzetiségi önrendelkezés jogát sem. Befejezésül sokan kérjük, hogy a parlamenti képviselők többet járják az országot. Néha az a benyomásom, hogy olykor túlóráznak is a parlamenti székeken. Parlamenti s kormányzati székekből másként néz ki politikai rendszerünk. Hasznos lenne, ha magyar minisztereink rendszeres időben külön kimutathatnák a magyar területek munkahelyi, műveltségi érvényesülési, termelési lehetőségeit – viszonyítva a szlovákok lakta területekhez. (A történelem mondja Mátyás király uralkodása idején, a lassan mozgó nemeseket a király a gömöri szőlőkben felülről lefelé haladva kapáltatta.) Többet kell lenni az emberek között, s tenni az emberekért. Változik a szlovákiai emberi magatartás. A sokféle és a hosszú lejáratú ígérgetések, sajnos, fárasztják az emberi magatartást.

Riadó !

Riadó! Maleczky József, a könyv szerkesztője A budapesti Ünnepi Könyvhéten Duray Miklós új könyvvel jelentkezik, amelynek címe: Riadó! Vágják alattunk a fát! Már a 2005-ben megjelent Duray Miklós-könyv címe, a Ne félj, csak higgy! is felszólítás volt. A biztatás közvetve vagy közvetlenül azoknak a magyaroknak szólt, akik attól féltek, hogy a magyar nemzet határokon áthatoló egyesítése a hátrányukra válhat. Akik – leginkább azért, mert a magyarországi kormányzat tudatosan gerjesztett bennük ilyen félelmeket – attól tartottak, hogy ha a környező országokba szakadt magyarok megkapják második állampolgárságuknak a magyart, majd Magyarországra özönlenek, és élnek mindazokkal a lehetőségekkel, melyek egyébként csak egy magyarországi lakhelyű magyar állampolgárnak járnak; akiknek a határon túli magyarok már idegennek számítanak: az erdélyi vagy partiumi magyar románnak, a felvidéki szlováknak vagy ukránnak, a szerbiai „jugónak” stb. Az így „gondolkodó” „magyarok” nemzetfelfogása hasonult a nyugat-európaihoz, mely szerint az állampolgárság azonos a nemzettel, és aki most nem magyar állampolgár, nem lehet tagja a magyar nemzetnek. Duray azonban ezt éppen fordítva gondolja, és úgy is van rendjén. Azt mondja: aki a magyar nemzet tagja, bárhol él is, lehessen magyar állampolgár is. Erre a kívánságra egyebek között az is feljogosít bennünket – mutat rá új könyvében Duray –, hogy a magyar nemzetet már politikai nemzetté érése után szakították többfelé – nagyhatalmi erőszakkal –, vagyis midőn a nemzet már nem csupán azonos térségben vagy országban lakó, azonos nyelven beszélő, azonos fennhatóság alá tartozó és azonos állampolgárságú emberek együttese volt, hanem a nemzetté érésnek legfejlettebb szakaszában tartott. Tagjait nem csupán a nemzeti múlt közösségének tudata és azonos kultúrához való tartozásuk forrasztotta össze, hanem a nemzeti jövőnek a múltjából és jelenéből fakadó közös tervezése is – azaz közös politikai akarat is. Akkor tekinthető egy nép politikai értelemben véve is nemzetnek, ha társadalmi kultúráját közös politikai akarat: a nemzeti akarat jellemzi. Ez a gondolati gömb Duray Miklós új könyve egyik vezérlőfonalának legnagyobb gombolyagja, és e könyvének címe is felszólítás: „Riadó!”. A riasztás azoknak szól, akik nem látják, vagy nem akarják látni, hogy a mostani politikai helyzetben végveszélybe kerülhet ennek a közös nemzeti akaratnak, pontosabban: az érvényesítése lehetőségének a helyreállítása. Akik azzal érvelnek, hogy Magyarországon 2006 tavaszán a többség akarata érvényesült, és ez az akarat demokratikus választásokon mutatkozott meg. Nem lehet egy választás demokratikus, ha nem jellemzi a nemzeti felelősségvállalás – mondja Duray Miklós. Arról lehetne vitatkozni, hogy miként tovább, ha már a nemzet újraegyesítésének meglennének az intézményes és törvényi feltételei, de arról nem lehet, hogy van-e szükségünk ezekre az intézményekre és törvényekre. Könyvének fejezetei nem elsősorban a bennük levő írások tartalma szerint csoportosultak egy-egy egységgé, hanem leginkább Duray megszólalásának alkalmai és mikéntje szerint – különféle politikai történések, kulturális események, évfordulók és ünnepek adnak neki alkalmat ugyanarra: hogy a nemzet egyesítésének ügyéről, illetve az ezt akadályozó tényezőkről beszéljen. A kötet három beszélgetéssel kezdődik, melyeket 2005 nyarán, a szerző hatvanadik születésnapja alkalmából készített vele egy-egy felvidéki és egy budapesti újságíró. A második fejezet a Hídlap című esztergomi újságban hetente közölt tömör és lényeglátó írások finomított és pontosított változatából állt össze. Ez a legolvasmányosabb fejezet, és az egész könyv gondolati mozaikjának is lehet tekinteni. Apránként, más-más nézőpontból szemügyre véve, rövidebben vagy hosszasabban, mint másutt, de felbukkan benne a kötetnek minden fontos kérdésköre. Ezek közül csak néhány: a nemzeti felelősség, a szabadság, a felszabadulás, az európai közösségből fakadó, vagyis inkább fakasztható lehetőségek, a trianoni döntés és mai megítélése, Edvard Beneą szobrának felállítása, a szlovák–magyar viszony története és mai alakulása, a Magyar Koalíció Pártjának erkölcsi és politikai bukdácsolásai, valamint megújulásának szükségessége stb. A harmadik fejezet két nagy ívű történelmi értekezésből és a szlovákiai belpolitikai helyzetnek történelmi hátterű és mélyreható elemzéséből épül fel. Külön figyelmet érdemel a fejezetet nyitó tanulmány, mely a trianoni diktátum 85. évfordulójára való emlékezés gyanánt elmondott Duray-beszéd bővített változata, és a döntés történelmi hátterét olyan nézőpontból világítja meg, amilyenből nemigen szokás. Pedig csakis ebből a nézőpontból látható világosan, hogy miféle hatalmi törekvések mozgatták és módosították az antant törekvéseit, és miért követte olyan gyorsan az első világháborút a második. A negyedik fejezet egésze a szlovákiai demokrácia állapotának, az ottani magyarság helyzetének elemzésével foglalkozik, és javító szándékú bírálatát adja az MKP politikájának. A szerző tudatosan helyezte a könyve központi helyén levő fejezetbe ezeket az írásokat – ezzel is arra figyelmezteti olvasóit, hogy a nemzetpolitika szemszögéből nézve nincs magyarországi és nincs felvidéki ügy – csak magyar ügy van. Kiemelkedő jelentőségű írása ennek a fejezetnek a Romlásunk újabb mérföldköve című. Ebből a Szlovákiában 2005 őszén tartott megyei képviselőválasztások eredményeit és tanulságait mutató közelkép rajzolódik ki, és Duray, sürgetvén a párt mihamarabbi megreformálását, itt is hangsúlyozza, hogy mennyire nemzetromboló hatású az, ha egynémely csoportok gazdasági érdekeinek érvényesítésére tevékenykedik a néptől megválasztott politikai testület, ahelyett, hogy a felvidéki nemzettest együttes és távlatosan feltérképezett érdekeit képviselné. Az ötödik fejezet ünnepi alkalmakon elhangzott beszédeket tartalmaz, de egyikőjük sem az ilyenkor szokványos frázispufogtatás. Például a Rákóczi üzenetei című olyan alaposan elemzi a Rákóczi korabeli magyar és nemzetközi társadalmi és politikai folyamatokat, hogy még akár érettségiző diákok is kidolgozhatnák belőle az idevágó érettségi tételüket. A hatodik fejezet gondolati ívének két végpontja: a tudatos nemzetpusztítás és a nemzeti önrendelkezés (az autonómia). Duray itt közzétett írásaiban is bejárja – sokadszor, de folyton újabb nézőpontok szerint is – az e két pont között elterülő hatalmas térséget. Az Autonómia, és…? című előadásban a leszakított magyar nemzettestek autonómiájának megvalósítását akadályozó körülményeket elemzi, rámutatva arra, mennyire nevetséges vagy irracionális félelem – vagy tudatos fondorlat – húzódik meg a magyarság autonómiájának ellenzése mögött. „A magyarságnak most már nyolcvanhatodik éve tartó Kárpát-medencei helyzete Európa egyik szégyene” – írja. A hetedik fejezet egyetlen írása a szerző képviselő- és küzdőtársának, Komlósy Zsoltnak a búcsúztatása. Duray Miklós egész könyvét Komlósy Zsolt emlékének megőrzésére ajánlja. Mi pedig ezt a Duray-kötetet is azoknak ajánljuk, akik szeretnének tenni a magyar nemzet megőrzéséért – már valamennyit azzal is tesznek érte, ha elolvassák. Tovább >>

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés