Magyar összefogás, magyar igazság és egy nemzetben gondolkodás honlapja
Magyar összefogás, magyar igazság és egy nemzetben gondolkodás honlapja
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Honlap menü
 
Fórumok
 
Partner oldalak
 
Hasznos linkek
 
Trianon árnyékában
 
Tudatos asszimiláció

 
Mit adtunk a világnak?

 
Irodalom és Trianon

 
Összetartozunk
 
Szent Korona eszme és tan
 
Linkek
 
Aktuális és kiemelt fontosságú hírek
 
Egy nemzetben gondolkodás honlapja - Ajánljon minket !

  

 
Autonómiát a felvidéki magyarságnak is !

  

 
Testvéroldal

      

 

 
Rablóbéke (kattintson a képekre)

           

 

 
 
 
 
 
Látogatók

free counters

 
Történelem
 
Horthy Miklós
 
The Threaty Of Trianon In English
 
A magyar nyelv ősnyelv
 
Magyarellenesség
 
Hírek
Hírek : Autonómiák Európában és a Kárpát-medencében

Autonómiák Európában és a Kárpát-medencében

  2005.09.04. 21:39

www.kettosallampolgarsag.hu,2005.aug.30.„Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés”. 1992. október 25-én, ünnepélyes keretek között hangzottak el e szavak a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekeinek képviseletére felkent Romániai Magyar Demokrata Szövetség 26 parlamenti képviselője és 12 szenátora[1] esküdött fel az erdélyi magyarság ügyének szolgálatára, a belső önrendelkezés (autonómia) megvalósítására. A kép az RMDSZ plakátja volt a választási kampányban. Az akkori ígéretek és a későbbi tettek kormánypozícióból igen eltávolodtak egymástól. Az RMDSZ-ben látványos kettéválás történt, a Markó Béla-féle csúcsvezetés következetesen „kigyomlálta” a szervezetből a rendíthetetlen autonomistákat, hiszen a kormánypártiság nem tűri a megalkuvásoktól mentes politizálást, valamint a fennhangon hirdetett nemzetállamisággal szemben megfogalmazódó önrendelkezésről szóló követeléseket.

Autonómiák Európában és a Kárpát-medencében

2005, augusztus 30 - 18:41

Skrivanek Dániel:
Autonómiák Európában és a Kárpát-medencében
 
„Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés”.  

1992. október 25-én, ünnepélyes keretek között hangzottak el e szavak a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekeinek képviseletére felkent Romániai Magyar Demokrata Szövetség 26 parlamenti képviselője és 12 szenátora[1] esküdött fel az erdélyi magyarság ügyének szolgálatára, a belső önrendelkezés (autonómia) megvalósítására. E napon írta alá az RMDSZ parlamenti csoportja, valamint az SZKT elődjének tekinthető Küldöttek Országos Tanácsa az RMDSZ nyilatkozatát a nemzetiségi kérdésről[2], amelyben többek között ez is olvasható: „Kötelességünk felmutatni azt a megoldást, amely számunkra és az ország számára is kiút ebből a válságból. (…) Állítjuk, hogy ez az út a belső önrendelkezés útja. (…) Meggyőződésünk, hogy a közösségek önkormányzata hozzájárul a jogállam és a civil társadalmi struktúrák megerősödéséhez és ugyanakkor szerves része a demokratizálódás folyamatának”.[3]

Ez a nyilatkozat mindmáig az egyik legfontosabb hivatkozási forrása az autonómiát szorgalmazóknak, elsősorban természetesen Erdélyben, de nem csak ott: az anyaországtól elszakított országrészek területén élő magyarság azon elöljárói, akik az autonómiára mint a kisebbségi kérdés megoldásának leghatékonyabb és legelfogadottabb (legalábbis Európában) eszközére tekintenek, szívesen idézik a tizenhárom esztendeje megfogalmazott gondolatokat: „Ez a nyilatkozat, ez az irányvétel egybehangzik a határon túli többi magyar népközösségek, bennünket megelőző, hasonló lépéseivel, programjaival. Ez méginkább megnöveli a mi nyilatkozatunknak a súlyát és egyetemesebb összefüggésbe helyezi azt”.[4] A nyilatkozatban foglaltak mindmáig érvényben vannak, csak éppen kevesen tartják magukat hozzá. Az RMDSZ-ben látványos kettéválás történt, a Markó Béla-féle csúcsvezetés következetesen „kigyomlálta” a szervezetből a rendíthetetlen autonomistákat, hiszen a kormánypártiság nem tűri a megalkuvásoktól mentes politizálást, valamint a fennhangon hirdetett nemzetállamisággal szemben megfogalmazódó önrendelkezésről szóló követeléseket.

Hasonló a helyzet Felvidéken is. Itt már az autonómia szó puszta említése is elegendő ahhoz, hogy a többségi nemzet elöljáróinak határozott és egységes (!) tiltakozását váltsa ki. Nem túlzás azt állítani, hogy kárpát-medencei szintű jelenségről van szó, hiszen a trianoni utódállamokban mindmáig erős tabu az autonómia kérdése, mivel abban a revizionista törekvések előfutárát vélik felfedezni. Ez a „kisantanti” beidegződés esetenként már-már kóros jelleget ölt, mint ahogy ezt a Duna-TV ellen indított szlovák nacionalista támadás is mutatja. A Cselényi László vezette Duna Televízió ugyanis két új közszolgálati csatorna indítását tervezi, Autonómia, illetve Unió néven. Az előbbi ellen emelt kifogást többek között Dusan Caplovic, az ellenzéki Smer politikusa, aki szerint az új csatorna „illik a magyar politikai koncepcióba, az egyre erősödő autonómiatörekvések részét képezi”. A felvidéki magyarok azonban sajnos nem érzékelik a magyar diplomácia ezen „új” koncepcióját, pedig Caplovichoz hasonlóan ők is a Duna bal partján élnek… A magyar kormányfő autonómiával kapcsolatos „elszólásait” pedig inkább kell értékelnünk a 2004 december 5-i kudarcba fulladt népszavazás utáni kiengesztelő politikai lufiként, mint komoly szándéknyilatkozatként.

Az mindenesetre bizonyosra vehető, hogy a többségi nemzet részéről az autonómiával szemben tanúsított ellenszenv minden alapot nélkülöz, s annak kizárólag érzelmi indítékai vannak; az attól való (egyébként indokolatlan) félelem, hogy a magyarság esetleg az önrendelkezésnek még magasabb fokát próbálná megvalósítani. Szlovákia az Európai Unió teljes jogú tagjaként, Románia pedig (közel)jövendőbeli tagként nem kívánja tiszteletben tartani az európai elveket, s nem veszi figyelembe a jól bevált európai gyakorlatot sem. Pedig az Európai Unió számos tagállamában az autonómia rendezte mindenki számára elfogadhatóan és megnyugtatóan a kisebbségi kérdést.

E dolgozat célja – természetesen amennyire keretei lehetővé teszik – az európai gyakorlat bemutatásán keresztül felvázolni a kárpát-medencei autonómiatörekvések folyamatait, lehetőségeit és kilátásait, a területi önrendelkezést a határon túli magyarság szülőföldjén való megmaradásának egyik legfontosabb[5] feltételeként tekintve, hiszen „minden etnikum megőrzendő érték. Eltűnésük egyértelmű veszteség lenne a térség és a világ számára. Ha jog ma már védi a ritka növényeket és a veszélyeztetett állatfajokat, mennyivel inkább kell védenie ennek a jognak elsősorban a nemzetközi jognak, azokat az emberi közösségeket, amelyek hátrányos, sőt nem egyszer kifejezetten veszélyeztetett helyzetben vannak, ami eltűnésükkel járhat.”[6]

 
„Mi az autonómia?”

A kérdést Markó Béla tette fel a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén elmondott beszédében 2002. október 25-én, tíz évvel a Kolozsvári Nyilatkozat aláírása után. Az RMDSZ elnöke az önmaga által feltett kérdésre – az autonómia lényegét kifejezve – a következőképpen válaszolt: „Egy közösség joga ahhoz, hogy az őt és csakis őt érintő kérdésekről maga döntsön, nyelvéről, iskolájáról, kultúrájáról, gazdaságáról szabadon határozhasson”.[7]

Az autonómia fogalma a görög „autosz” (ön) és „nomosz” (törvény) szavakból tevődik össze, jelentése tehát öntörvénykezés, önkormányzat, önrendelkezés. Noha az európai politikai gyakorlatban hosszú múltra tekinthet vissza, s a kisebbségi kérdés rendezésének egyik leghatásosabb eszköze, a fogalmat a nemzetközi jogban mégsem sikerült pontosan és véglegesen definiálni. A gyakorlatból kiindulva, különféle megközelítésben számos meghatározás született. Búza László szerint például az autonómia „pozitív rendelkezésekkel biztosítja a speciális kisebbségi érdekek érvényesülését azáltal, hogy az államhatalom legalábbis bizonyos ügyeket illetőleg a kisebbséghez tartozók felett elkülönítve, az ő intenciójuk szerint, esetleg az ő közreműködésükkel vagy éppen őáltaluk gyakoroltatik.”[8] Összefoglalva ez azt jelenti, hogy a központi hatalom bizonyos jogköröket átruház az érintett kisebbség számára, amely az önkormányzatiság elve alapján megszervezi saját maga irányítását, önálló állam létrehozása nélkül.

Az autonómiának két alapvető típusát különböztethetjük meg, attól függően, hogy egy adott területhez, vagy a kisebbség egyes tagjaihoz kötődik. Ahol a kisebbség tagjai nagyobb, összefüggő tömbben élnek s helyi szinten többséget képviselnek, ott megvalósítható a területi autonómia, a szórvány esetében pedig a perszonális (személyi) autonómia alkalmazható.

A területi autonómia intézménye által biztosított különleges jogok garanciája (és egyben feltétele) az adott területen lakás, míg a személyi elvű autonómia lakóhelytől függetlenül vonatkozik mindenkire az érintett népcsoporton belül az ország területén. Míg azonban az előbbi esetében a biztosított jogok kiterjednek az önkormányzatiságra, a gazdaság irányítására, stb, addig a perszonális autonómia leginkább oktatási, nyelvi és vallási ügyekre korlátozódik.

A szakirodalom az autonómiákat még különféle más szempontok szerint csoportosítja, megkülönböztet például kulturális illetve politikai autonómiát, attól függően, hogy biztosít-e törvényhozói és végrehajtói jogokat vagy sem.

 

Nemzetközi hivatkozási alapok

Az autonómia különböző formáinak kialakulása és megvalósulása a nemzetközi kisebbségvédelem fejlődésébe és gyakorlatába illeszthető bele, amely korábbi precedensekre épül:

1. 1815-ös bécsi kongresszus, mely visszaállította Lengyelország felosztását, de nemzetközi megállapodásba foglalta az alárendelt lengyelek nemzetiségi jogait;

2. 1830-as görög függetlenedés után a muzulmán és a katolikus vallási kisebbség védelme a görög-keleti többséggel szemben;

3. 1878-as berlini kongresszus, Szerbia, Románia, Bulgária felszabadulása kapcsán – biztosítani kellett minden állampolgár szabad vallásgyakorlatát.

Az úgynevezett wilsoni elvek még semmit sem tartalmaztak a kisebbségvédelemről, hiszen új nemzeti államként csak Lengyelországgal számolt, a Monarchia feldarabolásával még nem. Az emigrációk és a nagyhatalmak együttműködése azonban legyőzte a wilsoni elveket. Jellemző adat, hogy 1914 előtt Kelet-Közép-Európa 100-120 millió lakosából mintegy 50 millió élt kisebbségben vagy függő nemzetként. A világháború után 32 millióan maradtak kisebbségi sorban, nagy nemzeti államok tehát nem születtek.[9] A magyarság minden jelenlegi nemzetiségi problémája itt gyökerezik.

A háborút lezáró béketárgyalásokon (amelyek a kisebbségi problémákat kreálták) a kisebbségvédelemről alig esett szó, akkor is csak felületesen. Az 1919. május 1-jén megalakult Új Államok és Kisebbségek Bizottsága a francia Berthelot elnöklete alatt nem támogatta az autonómiát, de még a kisebbségvédelmet is a minimális kisebbségi jogok biztosítására korlátozta. A békekonferencián a kisebbségek képviselete csak a kelet-európai zsidó kisebbségek érdekeit képviselő, befolyásos szervezetek révén valósult meg.[10] A békeszerződések tartalmaztak a kisebbségvédelemről szóló kitételeket is, Csehszlovákiának például biztosítania kellett (volna) a rutének autonómiáját, amit természetesen esze ágában sem volt megtenni. Benes azzal hárította el, hogy addig, amíg a rutének nem elég érettek önmaguk irányítására, addig a csehszlovákok teszik meg ezt helyettük.

A kisebbségvédelem nemzetközi garanciáját a Népszövetség jelentette (volna), amely 1920. január 10-én kezdte meg működését, de a kisebbségek védelme már a harmincas évek elejére csődöt mondott.

A második világháború után az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) tűzte zászlajára a nemzeti kisebbségek védelmét. Az ENSZ által kibocsátott egyezmények, nyilatkozatok képezik ma is az emberi jogok, s azon belül is a kisebbségek jogvédelmének alapját. A szervezet által megalkotott egyezmények a ratifikáló államok számára kötelező érvényűek, ugyanakkor nem minden esetben tartják be őket a tagállamok. Jó példa erre Izrael, mely ország szinte versenyszerűen halmozza a megsértett ENSZ-szabályokat, legfőképpen az emberi jogok területén (lásd a palesztinokkal való bánásmódot).

Az egyezségokmányokban foglaltak, valamint a világszervezet nyilatkozatai és ajánlásai azonban mindenképpen irányadók a nemzetközi jogvédelem területén, éppen ezért elsőszámú nemzetközi hivatkozási alapként kezelhetők az autonómiakérdés boncolgatásakor. Az 1966-ban elfogadott, majd 1976. március 23-án hatályba lépett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya így fogalmaz: „Olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját kultúrájuk legyen, hogy saját vallásukat vallják és gyakorolják, vagy hogy saját nyelvüket használják”.

Az önrendelkezéssel kapcsolatban pedig kimondja, hogy „Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket”.

Az 1992. december 18-án elfogadott 47/135 sz. Nyilatkozat a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól ugyan nem bír jogilag kötelező érvénnyel, azonban mégis fontos dokumentuma a kisebbségvédelemnek, hiszen részletesen felsorolja az általános kisebbségi jogokat.

Az Európai Unióban számos szervezet és testület foglalkozik a nemzeti és etnikai kisebbségek védelmével, közülük a legjelentősebb az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet.

Az Európa Tanács által megfogalmazott dokumentumok sorába tartozik például a Emberi Jogok Európai Egyezménye, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (a szubszidiaritás elvére építve a kisebbségi nyelveknek az élet különböző területein való használatának biztosítását szorgalmazza), a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény, a Helyi Önkormányzatok Európai Chartája, Helyi és Regionális Önkormányzatok Határokon Átnyúló Együttműködésének Európai Keretegyezménye.

Az Európai Helyi vagy Regionális Közhatóságok Kongresszusa már konkrétan az autonómiát említi mint a kisebbségi kérdés egyik lehetséges rendezési elvét. A Kongresszus 52/1997 sz. határozata alapján készült el a 43/1998 számú ajánlás a Miniszteri Bizottság számára Területi autonómia és nemzeti kisebbségek címmel.[11]

 
Szintén a Miniszteri Bizottság számára készült az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201/1993-as ajánlása is, amely a legátfogóbb dokumentum a kisebbségek jogairól. Amint azt neve is jelzi, a szöveg csak ajánlás, tehát nincs kötelező jogi ereje, mégis az autonómiakövetelések egyik alapkövének számít.

A dokumentum Preambulumának harmadik pontja egyértelműen rávilágít arra, hogy miért is van szükség a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítására és védelmére: „egy államon belüli nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jogainak az elismerése és e jogok nemzetközi védelme útján lehet csak tartósan véget vetni az etnikai összeütközéseknek és ily módon hozzájárulni az igazság, a demokrácia, a stabilitás és a béke biztosításához”.

Az Egyezmény a továbbiakban definiálja a nemzeti kisebbség fogalmát, kimondja, hogy a kisebbséghez való tartozás az egyén szabad döntésén múlik, s ennek felvállalása vagy az arról való lemondás semmiféle hátránnyal nem járhat. (1-2. szakasz) A nemzeti kisebbséghez tartozó személynek joga van szabadon kinyilvánítani és megőrizni vallási, nyelvi és kulturális önazonosságát (3. szakasz), joga van a törvény előtti egyenlőséghez (4. szakasz). Kiemelkedően fontos az ötödik szakasz, mely kimondja, hogy „egy nemzeti kisebbség lakta terület demográfiai összetételét tilos szánt szándékkal ennek a kisebbségnek a rovására megváltoztatni” (erre sajnos számtalan ellenpéldát lehetne felhozni a Kárpát-medencei gyakorlatból). A 7-8. szakaszok az anyanyelv és az oktatás védelmével foglalkoznak.

Számunkra a legfontosabb tétel a 11. szakaszban olvasható: „Azokban a régiókban, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelően és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban, megfelelő helyi vagy autonóm közigazgatási hatóságokkal, vagy különleges státusszal rendelkezzenek”.

Noha a fenti szöveg világos és egyértelmű, Európának nem minden régiójában értenek ezzel egyet. A trianoni utódállamokban ugyanis egész egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni ezeket az alapvető jogokat, mivel a cél éppen az ezen országok területén élő nemzeti csoportok teljes felszámolása. Trianon óta legfeljebb csak a módszerek változtak (a genocídiumtól az asszimilációig), a cél azonban ugyanaz maradt. A magát európai jogállamnak mondó Szlovákia vagy Románia a balkáni módszereket alkalmazó Szerbiához hasonlóan határozottan szembe szegül az európai ember- és kisebbségi jogi ajánlásokkal és határozatokkal, holott Európában számos működő példa bizonyítja, hogy az autonómia nem veszélyezteti az állam egységét, ellenkezőleg: a béke megteremtésével annak szilárdságát biztosítja.

A következőkben tekintsük át röviden az Európában működő egyes önrendelkezési formákat, melyek a fentiekben tárgyalt nemzetközi jogi alapokon nyugszanak.

Európa autonómiái

Az Európai Unióban egységes kisebbségpolitikáról nem beszélhetünk, mivel az európai integrációs folyamat inkább gazdasági jellegű, s így nem rendelkezik olyan jogosítványokkal, melyek felhatalmaznák az egyes tagállamok etnikai ügyeivel való foglalkozásra. Az Európában működő autonómiák tehát a belső megegyezéseknek, valamint a kétoldalú nemzetközi egyezményeknek köszönhetően jöttek létre. Példát találunk mind a területi autonómiára (Aland, Dél-Tirol, Spanyolország), mind pedig a perszonális autonómiára (finnországi lappok, finnországi „szárazföldi” svédek). Minden esetben egyedi szempontok figyelembe vételével alakult meg az önrendelkezés sajátos formája, tehát egy egységes modell követéséről nem lehet szó (már csak azért sem, mert területenként más-más történelmi, földrajzi, etnikai és politikai sajátosságokkal kellett számolni).

Svéd autonómia az Aland-szigeteken

Finnországban a svédek képviselik a legnagyobb számú kisebbségi csoportot, az ötmilliós lakosságból 300 ezer a svéd, ez az összlakosság 6 százaléka. Már az 1919-es alkotmány kimondja, hogy a svéd nyelv a finn nyelvvel egyenrangú, államnyelv. Mindkét nyelv ismerete kötelező a közhivatalnokok számára, valamint az igazságszolgáltatás intézményeiben is szabadon használható a svéd.[12]

A svéd közösség az 1527 négyzetkilométer kiterjedésű, mintegy 25 ezer lakost számláló (az összlakosság 0,5 százaléka) Aland-szigeteken többséget képez. A 6000 apró szigetből álló terület önrendelkezési formája az európai területi autonómiák egyik mintapéldája.

Az aland-szigeteki autonómiát a történelmi fejlődés alapozta meg, s nemzetközi egyezmények keltették életre. A szigetek ugyanis több mint hat és fél évszázadon át, egészen 1809-ig svéd fennhatóság alatt voltak. Ekkor az orosz hódítást követő Fredrikshamni Egyezmény következményeképpen Finnország perszonálunióba került a cári Oroszországgal.  Ez az állapot egészen 1917-ig állt fenn, amikor a bolsevik forradalom kitörését követően kikiáltották a Finn Köztársaságot. Ekkor került előtérbe a svéd probléma az Aland-szigeteket illetően, ugyanis a svédek szerettek volna elszakadni Finnországtól, valamint Svédország is kilátásba helyezte a stratégiailag fontos terület annektálását.

A helyzet meglehetősen kényes volt, hiszen a nagyfokú önállóság biztosítása a svédek számára olyan precedenst teremthetett volna, amely veszélybe sodorhatta volna az egész versailles-i békerendszert (tudvalévő, hogy Párizs körüli békék által kreált új államalakulatok kisebbségi helyzete igencsak ellentmondásos volt). Az elszakadás viszont Finnország stabilitását kockáztatta volna. Ebben a helyzetben kellett mindenki számára elfogadható döntést hozni, s ez a Népszövetség közreműködésével sikerült is: az 1921-es döntés Finnországnak ítélte az Aland-szigeteket, viszont garanciákat követelt az ott élő svédek jogainak biztosítására. Ezt követően Svédország és Finnország kétoldalú egyezményt kötött, amely mindmáig az alandi autonómia alapját képezi.

Az alandi autonómia öt alapelvre épül:

1. az oktatási nyelv a svéd;

2. ha az alandi az alandi ingatlantulajdont nem alandinak idegeníti el, bármely lakos, község vagy tartományi tanács jogosult azt visszavásárolni;

3. tartományi választójoggal csak az alandiak rendelkeznek, amit a bevándorló finnek csak öt év után kapnak meg;

4. a szigetek kormányzóját a Finn Köztársaság elnöke nevezi ki, az Aland-szigeti lakosság jóváhagyásával;

5. a központi szerveknek kötelességük anyagi támogatásban részesíteni a Szigeteket.[13]

A törvényhozói hatalmat a 30 tagú Tartományi Parlament, a Landsting gyakorolja (a finn parlament a Riksdag). Az autonómia a következő területekre terjed ki: oktatás, kultúra, egészségügy, helyi közigazgatás, szociális biztonság, iparfejlesztés, belső kommunikáció, rendőrség, média, posta és környezetvédelem, költségvetés.

A végrehajtó hatalom a kormány, a Landskapsstyrelse kezében összpontosul, mely hat főosztályt működtet (minisztériumok).[14]

Mivel az Aland-szigetek demilitarizált, azaz semleges övezet, lakói mentesülnek a hadkötelezettség alól.

A spanyolországi autonómia-modellek

Spanyolországban az egyes régiók igénye az önrendelkezésre hosszú múltra tekint vissza, azonban csak a Franco-i nemzetállam 1975-ös felbomlásával és átalakulásával került előtérbe s kapott reális esélyt a megvalósulásra.

A spanyolországi föderalizálódás kérdése első hallásra talán kicsit ellentmondásosnak tűnhet, hiszen Spanyolországnak egész történelme során erős központi hatalmi jellege volt. Mindazonáltal Franco halála után ez a föderalizálódási folyamat viszonylag hamar lejátszódott a hirtelen feltörő nacionalista törekvések következtében.

A spanyolországi autonómiák forrása és biztosítéka maga a spanyol alkotmány, amely 1978. december 29-én lépett hatályba. Az alaptörvény részletesen foglalkozik az etnikai kisebbségek helyzetével: „Az Alkotmány (…) elismeri és szavatolja az országot alkotó nemzetiségek és tartományok önkormányzathoz való jogá.”[15] A harmadik cikkely rögzíti, hogy az ország hivatalos nyelve a kasztíliai, de a többi nyelv is hivatalos az adott autonóm területen.

Az alkotmány 143. cikkelye határozza meg, hogy mely területek jogosultak az önkormányzásra: „(…) az egymással határos, közös történelmi, művelődési és gazdasági jellegű tartományok, a szigetek és a történeti egységet alkotó tartományok (…) saját önkormányzathoz juthatnak és önkormányzati közösségeket hozhatnak létre.” Az autonóm terület intézményi összetevőit a 152. cikkely állapítja meg, ezek pedig: az általános választás és arányos képviseleti rendszer alapján megválasztott Törvényhozó Gyűlés, a végrehajtó hatalmi ág feladatait ellátó Kormányzó Tanács, a Törvényhozó Gyűlés tagjai közül megválasztott és a király által kinevezett Elnök és az igazságszolgáltatás legfőbb szerve, a Felső Bíróság. Az autonóm területek hatásköre 22 különböző ágazatra terjed ki, ide tartozik többek között az önkormányzati intézmények megszervezése, városfejlesztés és területrendezés, erdőgazdálkodás, idegenforgalom, egészségügy, szociális ellátás, környezetvédelem, kultúra.

Spanyolországban az alábbi nyolc régió számára biztosított a területi autonómia:

1.                     Katalónia (1979);[16]

2.                     Baszkföld (1979. december 18);

3.                     Galícia (1981. április 6.);

4.                     Asztúria (1981. december 30.);

5.                     Valencia (1982. július 1.);

6.                     Aragónia (1982. augusztus 10.);

7.                     Navarra (1982. augusztus 10.);

8.                     Baleári-szigetek (1983. március 1.).[17]

Az egyes autonóm területek természetesen eltérő módon szerveződtek meg, azonban az általánosságban elmondott jellemzők mindegyikre megállják helyüket. Ugyanakkor kiemelendő a katalán modell, amely az európai normák maximális megvalósításával működik, s a két fél (a katalán kisebbség és a spanyol hatalom) megegyezésén alapul. A katalánok széles körű autonómiát kaptak, s cserébe lemondtak az elszakadásra irányuló nacionalizmusról, ezáltal megteremtve a békés egymás mellett élés és fejlődés lehetőségét.

Dél-Tirol autonómiája

Az első világháborút követő területi rendezések áldozatául esett Tirol tartomány is, melyet az etnikai határok tekintetbe vétele nélkül osztottak fel (csakúgy, mint Magyarországot). A több mint 84 százalákban németek által lakott Dél-Tirol Olaszország része lett. A helyi önkormányzat megőrzésére vonatkozó kezdeti ígéretek hamar köddé váltak, s a látszat-tolerancia helyét a nyílt olaszt asszimilációs politika vette át, Mussolini hatalomra jutását követően.[18] A német nyelvet betiltották, sőt, a német nyelvű oktatást bűncselekménynek minősítették,

1939-ben aztán Mussolini és Hitler egyezményt kötött a tiroli németek áttelepítéséről, melynek következtében a tiroliak 80 százaléka, mintegy 79 ezer ember hagyta el szülőföldjét.

A második világháborút követően a tiroliak kísérletet tettek az Ausztriához való csatlakozásra, ez azonban nem kapott támogatást a nagyhatalmak részéről. 1946-ban viszont megkötötték a Gruber-De Gasperi egyezmény[19] néven ismertté vált szerződést, amely a dél-tiroli német kisebbség helyzetének rendezésére irányuló törekvések kiindulópontját jelentette. Az autonómia gyakorlati megvalósulásáig azonban hosszú út vezetett, s csak a hatvanas évek végére zárult le a folyamat.  Az olasz államhatalom csak igen korlátozott mértékben engedélyezte az autonóm jogok gyakorlását, ez vezetett a dél-tiroli németek nagyszabású demonstrációjához 1957-ben. Az autonómia kiteljesedéséért vívott harc az ötvenes évek végén, hatvanas éveg elején nem válogatott az eszközökben, gyakran fordultak elő erőszakos cselekmények, melyek aztán kiváltották a nemzetközi közvélemény figyelmét. Az ENSZ ettől kezdve sürgette a két ország közötti megegyezést, de a végleges, megnyugtató rendezésre még sokáig kellett várni. Végül aztán 1972. január 20-án életbe lépett a Trentino – Dél-Tirol autonómiáját biztosító statútum, mely kimondja: „Trentino-Dél-Tirol, amely Trient és Bozen provinciák területét foglalja magába, az egy és oszthatatlan Olasz Köztársaság politikai egységén belül, az Alkotmány alapelveinek és a jelen Statútumnak megfelelően, jogi személyiséggel rendelkező autonóm régióként létesül.” (1. cikk). A 2. cikk értelmében „A régióban minden nyelvcsoport tagjai jogegyenlőséget élveznek; mindegyikük etnikai és kulturális sajátossága védelemben részesül.” A Statútum 29 területen biztosít önrendelkezést a tartomány számára. A német nyelv egyenrangú lett az olasszal, a hivatali tisztségek betöltése nyelvvizsgákhoz kötött.

A tiroli autonómiamodell magyar szempontból különösen figyelemre méltó, hiszen mint láttuk, az olasz államhatalom előbb az elszakadás veszélyét látta az autonómiában, majd később belátta, hogy az önrendelkezés éppenhogy erősítette a tiroliak lojalitását az államhoz, s egyben a terület békés fejlődését szolgálta és szolgálja. Ezek alapján várható, hogy amint a román politikai kultúra megközelít egy olyan színvonalat, mint az olasz, szó lehet az autonómia megvalósításáról Erdélyben is.

E dolgozat keretei nem teszik lehetővé – és talán nem is szükségeltetik – hogy az összes Európában (jól) működő autonómiamodellt elemezzük, ezért csak a legismertebbeket vettük szemügyre. Láthattuk, hogy a kisebbségi kérdés rendezésének remekül bevált eszközei az autonómiák, melyek nem csak az érintett kisebbséget, de az államot is erősítik. Megvalósításukhoz azonban kétoldalú megegyezés, illetve – mintegy ennek előfeltételeként – kellő politikai érettség, megfelelő szintű politikai kultúra szükségeltetik mindkét fél részéről.

     A kárpát-medencei Trianon-utódállamok politikai elitje azonban még nem nőtt fel ehhez a feladathoz, a zsigerből való elutasítást látva legalábbis erre a következtetésre juthatunk. Magyar részről természetesen születtek próbálkozások, melyek rendre az államhatalom kérlelhetetlen ellenállásán buktak el. Most ezeket a törekvéseket vesszük röviden számba.

Autonómiatörekvések a Kárpát-medencében

A szlovákiai „autonómiatörekvésekkel” kapcsolatosan e lap hasábjain is megjelent néhány gondolat e sorok írójától[20]. A helyzet természetesen azóta sem változott, az „autonómiatörekvések” kifejezés továbbra is idézőjelben írandó és értendő. Szlovákiában az autonómia kérdése tabu, méghozzá kikezdhetetlen tabu. Ez az a kérdés (s általában a „magyarkérdés”), amely minden esetben egységbe kovácsolja az egyébként egymást emésztő politikai pártokat, s az egységes álláspont pedig a határozott NEM.

     A fehér hollónál is ritkábbak az olyan megnyilatkozások, amelyek pozitívan viszonyulnának a felvidéki magyarság autonómiaigényéhez. Egy a ritka kivételek közül a nagy tudású szlovák politológus, Miroslav Kusy, aki egyben ismert emberi jogvédő is. Az általános szlovák állásponttól eltérő véleménye miatt természetesen fekete bárányként tekintenek rá, ami érthető is, főleg az ilyen jellegű megnyilatkozások ismeretében: „A magyarok 1993. január 1-jétől[21] csak albérlők ebben az országban, s ezt minden úton-módon a tudtukra is adják: a helynévtábláktól és a megjelölésekről, a családi és az utónevekről veszekednek velük, alternatív iskolákat kényszerítenek rájuk, lényegesen csökkentik kulturális egyesületeik, újságjaik, folyóirataik állami támogatását. (…) az autonómia iránti igények nem jelentenek szakadárságot: az egyetlen lehetséges választ jelentik a nemzetállam fogalmára”.

Sajnos azonban ezt a választ a felvidéki magyarság elöljárói, a Magyar Koalíció Pártjának vezető politikusai nem kívánják megadni. Érdemes idézni a 2002-es program szövegéből: „A kormányalakításkor az MKP vállalta: a kormányzás négyéves időszakában nem tűzi napirendre az önálló magyar egyetem alapításának követelményét, a kollektív bűnösség elve szerint alkotott benesi dekrétumok jogfosztó következményeinek megszüntetését, illetve nem igényli az etnikai elvű területi autonómiát”. Megalkuvás, vagy egészséges kompromisszumpolitika? A vélemények megoszlanak ezzel kapcsolatban, de a mérleg inkább az előbbi oldalra billen.

Autonómiakoncepciók nem születtek a Felvidéken, mivel a kérdés elszabotálói éppen azok, akiknek elsőként kellene az ügyet képviselni.

Az egyetlen komolyabbnak tekinthető kezdeményezés a Szlovákiai Magyar Közképviselők komáromi Nagygyűlésén született, 1994. január 8-án. A gyűlés résztvevői Állásfoglalást adtak ki a magyarok alkotmányos jogállásáról, valamint az önkormányzatiság lehetőségeiről és feltételeiről, illetve a felvidéki magyarság igényeiről.

Az Állásfoglalás kimondja, hogy felvidéki magyarság nemzeti közösségként határozza meg önmagát és rendíthetetlenül küzd közösségi státuszának alkotmányos rögzítéséért.  A Naggyűlés résztvevői kimondták, hogy a magyar nemzeti közösség fejlődéséhez nélkülözhetetlen, hogy:

a)           mindenütt, ahol számaránya eléri a lakosság 10 százalékát, használhassa anyanyelvét szóban és írásban az állami szervekkel való kapcsolattartás terén illetve a közéletben, és igényli a köztéri feliratok és információk magyar nyelvű feltüntetését;

b)          ahol a magyarság többségben él, a magyar nyelv a szlovák nyelvvel együtt legyen hivatalos nyelv;

c)           a magyarság az állami hivatalokban és közintézményekben számarányának megfelelően legyen képviselve;

d)          számarányának megfelelően részesüljön az állami és önkormányzati költségvetésből.

Az Állásfoglalás megfogalmazói nem felejtették ki a területi önrendelkezésre utaló passzust sem: „a magyarság identitása védelmének érdekében az általa jelentős számban lakott régióknak különleges jogállást igényel”.

Említésre méltó munka még Duray Miklós memoranduma, amely 1991-ben jelent meg „Merre tovább Csehszlovákia?” címmel. Benne felvázolja a regionális autonómia elképzelését.

Komolyabb kezdeményezésekre azonban sajnos nem került sor, s valószínűleg egy radikális magyar képviseleti elitváltásig erre nem is lesz mód.

A felvidékinél sokkal konkrétabbak az elképzelések a Vajdaságban, ahol az autonómiának többéves múltja van (eltekintve annak minőségétől). A vajdasági magyar közösség képviselői által megfogalmazott javaslatok és igények Vajdaság tartomány 1974 és 1989 között létezett autonómiájának visszaállítását tartalmazzák. Az autonómia-elképzelések a nemzetközi dokumentumokon kívül helyi egyezményekre is alapozhatnak, mint például: a Koszovói Békére és Autonómiára Irányuló Ideiglenes Egyezményre, valamint a Vajdaság és a Vajdasági Nemzeti Közösségek Önkormányzatának Politikai és Jogi Kereteire Vonatkozó Megállapodás-tervezetre.[22]

A háromszintű vajdasági autonómia alappillérei:

1. Perszonális Önkormányzat, melynek célja, hogy a magyarság maga dönthessen a nemzeti identitását érintő kérdésekben (közoktatás, közművelődés, tájékoztatás, anyanyelv hivatalos használata, műemlékvédelem, határokon átnyúló kapcsolattartás, nemzeti szimbólumok használata, perszonális önkormányzat költségvetése). Az önkormányzat nem jelenti a magyarok területi elhatárolódását Vajdaság irányában.

2. Területi Önkormányzat, amely a magyarok által többségben lakott vajdasági települések szövetsége.

3. Vajdaság Tartomány Autonómiája, vagyis az 1974 és 1989 között működő autonómia visszaállítása megerősített és bővített jogkörökkel.

Az erdélyi helyzet

Szlovákiához hasonlóan Romániában is az autonómia az egyik legellentmondásosabb, indulatokat kiváltó kérdés, csak éppen Erdélyben a kormánypozícióban lévő RMDSZ is kénytelen-kelletlen foglalkozik vele, míg a felvidéki MKP írásba adta, hogy nem bolygatja azt.

Az erdélyi magyarság autonómiakövetelései történelmileg és politikailag egyaránt megalapozottak és reálisak, és hivatkozási alapból sincs hiány. E tekintetben az elsőszámú dokumentum, amire hivatkozni lehet és kell is, a gyulafehérvári nyilatkozat, melynek értelmében (erősen vitatható módon) a Gyulafehérvárra összesereglett románok kimondták Erdély csatlakozását Romániához. A nyilatkozat azonban fontos kisebbségvédelmi intézkedéseket is tartalmaz, melyeket természetesen a román hatalom sohasem vett figyelembe:

III/1.: „Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot.

III./2.: „Egyenlő jog és teljes felekezeti autonóm szabadság az állam összes felekezetei számára.

A romániai pártok 1922-es egyesülését követően létrejövő Országos Magyar Párt programja határozottan kinyilvánította az autonómia programját és törvénytervezetet dolgozott ki a kisebbségek helyzetének rendezéséről. A két világháború között született autonómiakoncepciók közül kiemelkedik Jakabffy Elemér kisebbségi törvénytervezete, amely 1930-ban jelent meg Törvényjavaslat az etnikai kisebbségekről címmel.

A második világháború befejezésekor sajátos helyzet állott elő: megindult a verseny Észak-Erdélyért, amelyből mindenáron a román hatalom akart kikerülni, s ezért látszólag engedékeny magatartást tanúsított a kisebbségi kérdésekben, jogokat ígért a magyar közösségnek. Megalakult a Kisebbségi-Nemzetiségügyi Minisztérium, ahol az új nemzetiségi törvényt kidolgozták.

1945. február 7-én elfogadták a Nemzetiségi Statútumot, amely első ízben biztosított kollektív jogokat a nem románok számára. Tiltja a diszkriminációt, biztosítja az anyanyelv használatát és az anyanyelvű oktatást. A Statútumot a gyakorlatban nem sikerült megvalósítani, s az 1946-os választásokat követő kommunista hatalomátvételt követően erre már esély sem volt.

Mindazonáltal az ötvenes években jött létre (papíron) a Magyar Autonóm Tartomány, amely természetesen csak látszólag biztosított bizonyos kulturális jogokat. 1968-ra pedig még ezt a látszatot is végleg felszámolták.

Az autonómia elutasítottságában változást jelenthetett volna az 1989-es fordulat, csakhogy ekkor éppen feléledt az addig sem teljesen elfojtott román nacionalizmus, amely 1990 és 1996 között szinte állampolitikává vált. Az enyhülés 1996-ban következett be, amikor a Demokratikus Konvenció koalícióra lépett az RMDSZ-szel. Ám az autonómia kérdését a román politikai elit továbbra is elutasította, s e tekintetben a hozzáállásán mind a mai napig nem változtatott. Az 1991-es román alkotmány (amely nem ismerte el a nemzeti kisebbségeket közösségként) 2003-as módosítása sem hozott lényeges változásokat, hiszen érvényben maradt az első cikkely, amely Romániát egységes nemzetállamként határozza meg.

Az elutasító román magatartás ellenére az autonómia kérdése sohasem került le a napirendről, folyamatosan foglalkoztatta a magyar közvéleményt és a politikai élet szereplőit.

A bevezetőben ismertetett 1992. október 25-i Kolozsvári Nyilatkozat az autonómiaigény megerősítésének tekinthető, melyet egyhangúlag elfogadott az RMDSZ akkori vezetése és tagsága. Azóta a szövetség irányt váltott; ezt szokás nevezni „neptuni útnak”.[23] Az autonómia megvalósítására irányuló törekvéseket ma nem az RMDSZ képviseli, hanem a Székely Nemzeti Tanács, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Mindkét szervezet kidolgozta a maga autonómiával kapcsolatos tervezetét, melyek a lényegi dolgokban megegyeznek, csupán a megvalósítás gyakorlatának egyes tényezőit illetően vannak eltérő elképzelések (egyes testületek hatáskörei, az autonóm terület közigazgatási felosztása, stb).

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felkérésére egy szakértői csoport, Bakk Miklós vezetése alatt kidolgozta az Autonómia-csomagterv néven ismertté vált dokumentumokat. A Csomagterv három tervezetet foglal magába: Kerettörvény a régiókról, Törvénytervezet Székelyföld különleges jogállású régió létrehozásáról, Székelyföld különleges jogállású régió autonómiájának statútuma.

A Székely Nemzeti Tanács szintén kidolgozta (Csapó József vezetésével) a maga autonómiastatútumát, melynek címe: Székelyföld autonómiastatútuma.

A legújabb autonómia koncepciók már figyelembe veszik az integrációs folyamattal előtérbe kerülő regionalizáció lehetőségeit, ám a román fél még a régiókról sem akar hallani.

Végezetül röviden vizsgáljuk meg a magyarországi hatalom viszonyát a határon túli magyarok autonómiatörekvéseivel kapcsolatban.

A 2004. december ötödiki, kettős állampolgárságról szóló népszavazás kudarca után, melynek megbuktatásában nagy szerepe volt a magyar kormánynak, gesztusokat kellett tenni a határon túli magyarság felé, enyhítve a csalódottság és kiábrándultság érzését. A nemzetpolgárság és a hasonló mesterséges képződmények erre szolgáltak, csakúgy, mint a szocialista miniszterelnök autonómiát szorgalmazó kijelentései. Ezek a szólamok, azon kívül, hogy felkorbácsolták a szlovák nacionalista indulatokat, másra nem használtak, s hamar el is ültek. A magyar kormánynak – jobbik esetben – nincs világos koncepciója a határon túli magyarok szülőföldön való megmaradásának segítésével kapcsolatban, rosszabb esetben (volt rá példa) éppen a nemzeti közösségek kárára fejti ki tevékenységét.

A korábbi, polgári berendezkedésű kormány ennél sokkal világosabb és egyértelműbb nemzetstratégiát fogalmazott meg, melynek fontos eleme volt a státustörvény (melyet a 2002-es kormányváltást követő garnitúra tett tönkre). Ugyanakkor az autonómia akkor sem szerepelt az első helyen a nemzetstratégiai lépések eszköztárában, pedig például Szlovákia NATO-csatlakozása, vagy Románia EU-csatlakozásának magyar támogatásáért cserébe feltételül lehetett volna szabni a magyar kisebbségek helyzetének rendezését, akár az önkormányzatiság-autonómia megvalósításával.

A magyar diplomácia elmúlt tizenöt éve a kihasználatlan lehetőségek időszaka volt, miközben a magyarság száma a Kárpát-medencében ijesztő ütemben és mértékben csökken.

[1] András Imre, Antal István, Asztalos Ferenc, Bárányi Ferenc, Birtalan Ákos, Borbély Imre, Borbély László, Elek Barna, Kerekes Károly, Kónya Hamar Sándor, Madaras Lázár, Mazalik Alfréd, Márton Árpád, Mátis Jenő, Németh János, Pécsi Ferenc, Rákóczi Lajos, Sinkó István, Székely Ervin, Szilágyi Zoltán, Szilágyi Zsolt, Takács Csaba, Tokay György, Varga Attila, Vida Gyula, Zsigmond László, valamint a 12 szenátor: Buchwald Péter, Csapó József, Gheorghe Frunda, Hajdu Gábor, Hosszú Zoltán, Incze Tibor, Kozsokár Gábor, Magyari Lajos, Markó Béla, Seres Dénes, Szabó Károly, Verestóy Attila.

[2] Közismert nevén: Kolozsvári Nyilatkozat. A nyilatkozat szövege számos sajtóorgánumban megjelent, olvasható például a Magyar Kisebbség 1995/1-es számában is.

[3] A kiemelésekkel idézi: Fórika Éva: Amire felesküdtünk isten és ember előtt. In.: Borbély Zsolt Attila (szerk.): Amire felesküdtünk isten és ember előtt – A Kolozsvári Nyilatkozat Tíz esztendeje. Reform Alapítvány, 2002.

[4] Tőkés László előadása a „Magyar Paradigma és posztmodern jövőkép” c. előadáson Kolozsvárott, 1994. november 19-én. Nyomtatásban: Borbély Zsolt Attila (szerk.): Magyar jövőkép. Székesfehérvár, 1996.

[5] A kettős állampolgárság intézménye mellett, azzal együtt.

[6] Herczegh Géza, Group Rights, a Hungarian Perspective, kézirat, 1992.

[7] Romániai Magyar Szó, 2002. október 28.

[8] Búza László: A kisebbségek jogi helyzete. Budapest, 1930.

[9] A nemzetiségi elemek aránya: Csehszlovákia – 34,6 %, Lengyelország – 31,2 %, Románia – 28,8 %, Jugoszlávia – 20,7 %.

[10] Committe des Delegation Juives

[11] Gerencsér B. – Juhász A.: A kárpát-medencei magyar autonómiák lehetősége az ezredfordulón. In.: Magyar Kisebbség, 2000/2.

[12] Csapó I. József: Autonómiák és autonómiatörekvések.  Csíkszereda, 2003.

[13] Gerencsér B. – Juhász A.: A kisebbségi autonómia (működő modellek, magyar elképzelések). Budapest, 2001.

[14] Forrás: Csapó József: Autonómiák és autonómiatörekvések. Csíkszereda, 2003.

[15] Spanyolország Alkotmánya, 2. cikkely.

[16]  Az évszám az autonómiatörvény hatályba lépését jelenti.

[17]  Csapó I. József: Autonómiák és autonómiatörekvések. Csíkszereda, 2003.

[18]  1922. október 28.: „Marcia su Roma”.

[19]  A szerződés aláíróiról: Gruber osztrák külügyminiszter és De Gasperi olasz miniszterelnök.

[20]  Egy év az Európai Unióban, avagy: nemzetpolitikából elégtelen.

[21]  Az önálló Szlovák Köztársaság megalakulása.

[22]  Csapó I. József: Autonómiák és autonómiatörekvések. Csíkszereda, 2003.

[23]  Az ún. Neptun-ügy az RMDSZ egyik legsúlyosabb belső válsága. 1993. július 15-én az RMDSZ három tisztségviselője, Tokay György frakcióvezető, Borbély László frakcióvezető-helyettes és Gheorghe Frunda szenátor felhatalmazás nélkül részt vett egy amerikai szervezet által rendezett tanácskozáson a román hatalom képviselőivel, melynek során bizonyos ígéretek fejében a román hatalmat kisebbségbarát színben tüntették fel.

(Polisz)

Sikeres katalán autonómia törekvések >>


Kapcsolódó cikkek:

Trianon leküzdése halaszthatatlan  tovább >>

Eva Maria Barki javaslata

Dél-Tiroli Autonóm Tartomány I. rész 

 
A honlap látogatottsága
Indulás: 2005-04-08
 
Jelenlegi látogatók száma

  látotagó olvassa a lapot.

 
Magyar helységnévkereső
 
Az andocsi Máriához
     
 
Ismerős Arcok

             

 

     Tovább >>kapcsolódó I.        

     Tovább >>kapcsolódó II   

 
Trianon himnusz - Csík zenekar

Tartsd magad, nemzetem !

 
Égi Élő Igazság- A Szent Korona Tana

A Szent Korona misztériuma és tana

 
Segítse a Trianon Kutató Intézetet

 
Üzenet az MSZP szavazóknak

      

 
El kell ismertetnünk Trianon igazságtalanságát!

    

 
Vérző Magyarország

      

 
Csevegő - regisztráltaknak

 
Jobbik

 

 

 

 



 




       A Jobbik nemzedék című dokumentumfilm letölthető:

  Jobbik kiskáté: 

 
Hozzászólások a cikkekhez
Friss bejegyzések
2011.01.08. 10:19
2010.07.26. 18:16
2010.07.20. 16:34
2010.02.09. 11:11
2009.12.17. 20:40
2009.08.31. 16:34
2009.08.02. 13:52
2009.07.29. 09:31
2009.06.20. 09:42
2009.06.20. 08:53
2009.06.18. 15:04
2009.06.09. 17:06
Friss hozzászólások
 
Kérjük szavazzon !
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Eva Maria Barki:"az autonómiánál többet kell követelni !"”

Igen
Nem
Nem tudom
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Az agresszív magyarellenes tót politika ellen mit tehetünk?
A magyarság asszimilációját célzó tót törvényhozást csak úgy állíthatjuk meg,

ha népszavazással revíziót követelünk (nemzetközi ügyet csinálunk)
ha az autonómiát támogatjuk (mely belügynek minősül, kisebb az esély a megvalósításra)
ha petíciózgatunk az EU-nak,hogy helyettünk oldja meg a kérdést
Nemzetközi bíróság vizsgálja felül a Párizsi békeszerződést és döntsön a revízióról/autonómiáról
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Az Erdély Ma honlap legfrissebb hírei
 
Amit az autonómiáról tudni érdemes

Példák Európában és világszerte:

Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja:

 Nyugat Európa: 

 
Amit az állampolgárságról tudni érdemes

 Érvek a kettős állampolgárság mellett tovább >>

  Frissítések a témában:

 

 

Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok