2009.02.28. Gondola - Erdély ügye elsősorban nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. És Kós Károly óta tudva tudjuk, hogy számunkra, erdélyi magyarok számára a nemzeti autonómia az egyetlen elfogadható megoldás – az autonómia közös ügye legyen hát a „nemzeti minimum”.

Az elmúlt napokban publicisztikák, elemzések sora vizionálta az erdélyi nemzeti-polgári oldal politikai kimúlását. Az „ellenérdekelt” újságírók majdhogynem ujjongva mutattak rá a polgári oldal gyengeségeire, barátaim és eszmetársaim egy része másfelől pedig egyenesen engem tett felelőssé mindezért, különböző belső levelezőlistákon igaztalan vádakkal illetve engem és közvetlen munkatársaimat.

Mélyen elgondolkodtatott a „szelektív logikák” ilyenforma megerősödése, az „egydimenziós” világlátás térnyerése. Merthogy hamis a kiindulópont.

Lássuk be: az egyik fél egyoldalú igazsága akkor is csak féligazság, ha tudója meg van győződve arról: csak az az igazság – sőt, éppen így, ebben a formában veszélyes, ráadásul monomániásan ismételgetve csak súlytalanodik.

Nincs két Erdély, mint ahogyan nincs két Anyaország, két Kárpát-medence sincsen. Nincs két magyarság (vagy hét), a be nem avatkozás átkos doktrínája – a kommunizmus egyik legsúlyosabb öröksége! – nem véd és nem biztosít egészséges jövőképet.

Csak ellehetetlenít.

„Minden magyar felelős minden magyarért” – idéztük Szabó Dezsőt február 21-én, a nagyváradi Csángó Nap alkalmából kiadott Nyilatkozatunkban. „…azoknak a társadalmaknak, amelyek elhanyagolják a múltat, nincs jövőjük…” – idéztük a 2008-as Prágai Nyilatkozatot a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, február 25-én.

Amennyiben nem nézünk őszintén szembe a múltunkkal, gyógyító módon nem számoljuk fel Trianon és a kommunista diktatúrák örökségét, akkor nemhogy jövőnk, hanem egészséges jelenünk sem lehetséges. Hamis és torz „mostjainkban” politikai programokat építhetnek hazugságbeszédekre, becsapott anyaországbéliek tagadhatják meg nemzettársaikat, felelőtlenül elfeledkezhetünk a már identitásukban is veszélyeztetett csángómagyarjainkról, magukra hagyhatjuk a kárpátaljai, délvidéki testvéreinket – a globális „háttérzaj” elfedi a „kiáltó szavakat”.

Amit egyen-egyenként erőnknek gondolunk, az európai optikával nem is látszik. A közel félmilliárd lakosú Európai Unióban csakis akkor van esélyünk kollektív jogaink érvényesítésére, ha nem romániai, szlovákiai, ukrajnai, szerbiai, horvátországi magyarokról beszélünk külön-külön, hanem a magyar ügyet mutatjuk fel.

Szűkebb hazánkra nézve Makkai Sándorral együtt vallom: Erdély ügye elsősorban nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. És Kós Károly óta tudva tudjuk, hogy számunkra, erdélyi magyarok számára a nemzeti autonómia az egyetlen elfogadható megoldás – az autonómia közös ügye legyen hát a „nemzeti minimum”.

Ehhez pedig az kell, hogy ne legyőzni, hanem megnyerni akarjuk egymást. Ezt jelenti az összefogás. Nem a szűkkeblű és kirekesztő egységet, és nem az elvtelen megalkuvást.

Így gondolom most, és így gondoltam az RMDSZ-szel kötött megegyezés aláírásakor is. Ennek tanúságaképpen mellékelten közzéteszem a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében elmondott beszédem szerkesztett változatát.

Zárásképp idézzük Kós Károly „egyszerű” igazságát: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.” Ezt ő már 1921-ben tudta.

Nagyvárad, 2009. február 27.

Tőkés László püspök, EP-képviselő,

az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke