Neogrády László (1896-1962): Tél a Tátrában (festmény)
A valóság egészen más.[3]
Czambel,[4] tót nyelvész kimutatta, hogy a Felvidék legismertebb hegy- és folyóneveinek (Tátra, Fátra, Poprád, Vág, Nyitra, Garam stb.) szláv eredetét nem lehet etimológiailag bizonyítani [ti. mind magyar eredetű elnevezés]. Sasinek,[5] tót történetíró szerint a Kárpátokon túli szlávok csak a hun birodalom megszűnte után kezdtek apránként a Fekete-tenger és a Visztula vidékéről idevándorolni. Mások szerint az avarok határőrnépként telepítették őket a Felvidékre.
Bizonyos, hogy a tótság a XII. században még az áthatolhatatlan erdőségekkel borított Felvidék keleti és középső részét szállta meg. Nagyobb összefüggő település csak a Morva (szlovákul: Morava) folyó és a Garam alsó folyásáig elterülő részen volt; s azt sem bizonyítja semmi, hogy Szvatopluk morva-szlávjai a tótok elődei lettek volna.
Kikből áll a tót[6] etnikum?
A felvidék tót nép mind nyelvében, mind szokásaiban különbözik a szomszédos szlávságtól, még a nyelvileg hozzá legközelebb álló cseh-morváktól is. A cseh nyelvészek úgy is tanítják, hogy a szlovák a cseh-morva nyelv keleti nyelvjárása.
A tót népdalnak úgyszólván semmi közös vonása nincs a cseh népdallal, ellenben feltűnő a rokonsága, sőt az azonossága a magyar népdallal. A tót népmese, a népszokások nem a szomszédos szláv népekével közösek, hanem a magyarral. A tótnak nincs nemzeti tánca, a magyar csárdást járja.
Szomorú, hogy nemcsak a szlovák, hanem a magyar néprajzi kiadványok is a törzsökös felvidéki magyar népviseletet, pl. a gömörit stb. a szlovák közé sorolják. Pedig a XIX. században jelentősen különbözött a felvidéki szlovákság és a magyarság viselete. Ezzel együtt több példa is bizonyítja, hogy mind régen, mind manapság a magyarországiak adják az ötletet, ajándékozzák oda a hagyományainkat a szlovákoknak.
Felvidéki tót legény (XIX. sz. vége)
Vitathatatlan, hogy az 1848-49-es szabadságharc leverése, továbbá az 1920-as trianoni döntés után a Csehszlovákiához került felvidéki területek magyar lakosságának jelentős része józan meggondolásból vagy az erőszakos beolvasztás hatására fokozatosan elszlávosodott. Megnézvén a régi felvidéki temetőket, szembeszökő, hogy a XIX. századi sírköveken magyar nevek szerepelnek. A családok maradtak, nem költöztek el, de az újabb sírköveken ugyanazon vezetéknevek már szlávosan vannak írva. Így lett pl. a ghimeskosztolányi temetőben Szegény Anna leszármazottja, Szegény János Jan Segen stb.
A szlovákok történelme belesimul az ezeréves Magyarország, a magyar nemzet történelmébe, mert a Felvidék soha nem volt önálló államalakulat, mindig Magyarország szerves része volt. A XVII-XVIII. században a magyar politikai és egyházi hatalom nem bánta, sőt támogatta, hogy a felvidéki magyar bencés papok és más tanító rendek a hegyi szlávságnak tanítsák a tót nyelvet, s megteremtsék a tót írásbeliséget (Fel sem ötlött bennük, hogy magyar hazájuk későbbi ellenlábasait pátyolgatják.)
A Szlovák Televízió jelenlegi műsoraiban feltűnően sok a népi jellegű műsor. Az előadók mesterkélt, operett-népviseletben magyar táncokat ropnak, szlovák nyelven magyar népdalokat énekelnek. (Megjegyzem, a himnuszuk az „Azt mondják, nem adnak engem galambomnak” magyar népdal.) Mindez arra vall, hogy a szlovák politikai vezetés a magyarság rovására gőzerővel építgeti a magyar múltból táplálkozó hagyományait, történelmét
Miként lett a magyar hármashalom és a kettőskereszt szlovák nemzeti jelkép?
A XIX. században Ludovit’ Stúr[7] a szlovákságról szövögetett ábrándos gondolatokat politikai tartalommal töltötte meg. Szerinte a Tátra volt a szlávság őshazája, ebből a fészekből kelt ki a többi szláv nyelv (sic!). E romantikus gondolkodásmód ismer rá a magyar címer hármashalmának (és a kettőskeresztnek) szlovák eredetére és jellegére, s hamarosan ez lesz a politikailag függetlennek kívánt Szlovenszkó (Slovensko) jelképe. E felfogás nemcsak Stúr költészetében, hanem Josef Hurbanéban[8] is megjelenik: „Tatrí sú skamenala, v tvrdej hmote vtelená idea Slovenska.” (A Tátra megkövesedett, kemény anyagában testesíti meg Szlovákia eszméjét.)
A magyar történelemben imitt-amott előfordult, hogy becsületes, régi magyar családok szülöttei hiúságból, sértődöttségből magyar voltuk ellenére idegen érdekek szolgálatába álltak. Miként a szlovákság nagy költője, Pavol Hviezdoslav (1849-1921) is. Andekdótába illő esete közismert: Országh Pál néven böcsületes magyar emberként élt a Liptóval határos Árva-vármegyében. Verselgetett. Néha magyarul, néha tótul. Egyszer beállított a Magyar Tudományos Akadémiára, s valamelyik akadémikus gúnyosan megjegyezte: „Liptóból nem verset várunk, hanem túrót”. Olyannyira megbántódott, hogy magyar voltát megtagadván a tótság legnagyobb irodalmi szószólója, költője lett.
Az irodalmárok után következtek a tót történészek, politikusok. 1848 májusában a liptószentmiklósi nemzeti gyűlés döntötte el, hogy a tót nép, „a Tátra szabad fiai” nemzetiségüket színnel és zászlóval is kifejezzék. Háromféle hivatalos zászlót fogadtak el:
- a piros-fehér-zöld (cerveno-bielo-zelené) színű magyart,
- a piros-fehér (cerveno-biela) színű szlovákot (ekkor még hiányzik a zászlóból a kék szín. A mai a szlovák zászló fehér-kék-piros színű[9], benne a szlovák címerrel),
- a piros-fehér-zöld (cerveno-bielo-zelené) színűt a magyar címerrel mint birodalmit.
E gyűlés az osztrák-magyar dualizmus keretében „két egyenrangú népet ismer el: a magyart és a szlovákot”.[10] E megállapításnak külpolitikai háttere is volt. A XIX. század negyvenes éveiben az ún. kultúr-pánszlávizmus cseh-tót-illír mozgalommá alakult, amely a magyarokkal, ill. az osztrákokkal szemben hatalomra áhítozott. Eladdig a felvidéki tótok nagy szülöttei (Kollár, Safarik) szinte semmivel nem járultak hozzá népük műveltségének emeléséhez (ezt a cseh befolyás is jelentősen akadályozta). Stúr és Hurban munkássága révén a szlovák nemzeti mozgalom egyre inkább kikerült a cseh befolyás alól. 1848 áprilisában Prágában összehívták a szláv kongresszust: a csehek a nagy-morva birodalomra hivatkozva a szlávok lakta területek Csehországhoz való csatlakozását sürgették. Stúr és a társai tiltakoztak, mondván, ők csak védelmet keresnek a magyarokkal szemben, de nincs szándékokban azt a történelmi kapcsot felbontani, mely őket Magyarországhoz fűzi.
A csehek a Habsburg-dinasztia árnyékában éppen ezidőtájt [1848] dolgozták ki a Monarchia azon újfelosztási tervét, mely a Felvidéket Csehországhoz csatolja, és nem hagy a magyaroknak egyebet, mint a Dunántúlt és a Nagy-Alföldet”,[11] tehát nagyjából a trianoni Magyarország területét.
[A magyar közvélemény mindmáig úgy tudja, hogy a trianoni területrablás eszméje a XX. század elején fogalmazódott meg, pedig nem sokkal a 1848-49-es szabadságharc előtt tervként nagyvonalakban már készen volt.]
Az 1848. június 12-én kitört prágai forradalom leverése után Stúrék csatlakoztak az ausztroszláv[12] mozgalomhoz. A Szlovák Nemzeti Tanács bécsi megalakulása és a „júniusi felkelés után bizonyos lett…, hogy ellenállásra készültek a magyar kormány ellen. A magyarok és a bécsi kormány közt kitört fegyveres felkelés után bekapcsolódtak a magyar forradalom elleni harcba…”[13] Bécsben Stúr hívei ígéretet tettek, hogy a tótság a magyarok ellenében Ausztria mellé áll. Ám amikor szeptemberben, inkább rabolva, mint harcolva, betörtek Miavába[14], alig néhányszáz tót csatlakozott hozzájuk. E megmozdulásukat a magyar kormánybiztos vezette magyar honvédcsapatok könnyedén leverték. ”1849 tavaszán a cári hadsereggel együtt harcoltak a magyar kormány erői ellen.”[15] Az osztrákok gyorsan megbizonyosodtak arról, hogy Stúrék mozgalmának a tótság körében nincs gyökere. Nyilvánvaló, hogy ekkor még a magyar állameszme erősebbnek bizonyult, mint az ausztro- [és a pán-]szlávizmus.[16]
Az 1848 évi magyarellenes forradalmi megmozdulásához fűződik a későbbi Szlovenszkó (Slovensko) címerének és zászlajának létrehozása. Ti. a Miava ellen támadó tótok „a háromszínű (kék-fehér-piros) szlovák és a magyar hármashalmon álló kettőskereszttel díszített zászlóra esküdtek fel. A hármashalmot itt már átfestették kékre. E címer került a Stúr, Hurban és Hodza[17] irányításával felállított Szlovák Nemzeti Tanács pecsétjére. Így lett a magyar hármashalom és a kettőskereszt „szlovák címerré.”[18]
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ekkor még a pánszlávizmus az ausztroszlávizmusnak és a tót nemzeti mozgalomnak csak a vezetőit[19], csekély számú követőit állította szembe a magyarsággal, magát a tót népet még nem, hisz az 1848-49-es szabadságharcban az osztrákok ellen a magyarok mellett kb. 40.000 tót is harcolt.
Sajnos utólag bebizonyosodott, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt és után az osztrákoknak a magyarországi nemzetiségekben sikerült elhinteni a gyűlöletet, amely a trianoni döntés idejére kibontakozott. A következménye az lett, hogy a tótsággal együtt a többi nemzetiség javarésze is a magyarság ellen fordult. Csehszlovákia és jelenlegi Szlovák Köztársaság égisze alatt a történelmi magyar Felvidéken intézményesen szítják a magyargyűlöletet. Megjegyzem, efféle mesterségesen szított magyarellenesség dúl a Kis-Magyarországgal határos majd minden országban. Pedig a mai politikai események alakulását tekintve egyre nyilvánvalóbb, hogy a Kárpát-medence kis országainak egymás elleni acsarkodása, széthúzása mindeniknek káros. Nekünk is, nekik is.
A hazánkkal szomszédos országok még nem eszméltek, nem vették észre, hogy Magyarországon folyó egyre nyíltabb, erőszakosabb felülről/kívülről irányított magyarellenes gazdasági, társadalmi és szociálpolitikai mesterkedések előbb-utóbb hozzájuk is elérkeznek, ám akkor már nem kizárólagosan magyarellenesek lesznek.
A feldarabolt Magyarország
A trianoni döntés kívülről szabdalta szét Magyarországot. Jóelőre kigondolták, több kis országgal könnyebb elbánni, mint egy naggyal. Köszönet Horthy Miklós ügyes politikájának, ez csak félig-meddig sikerült. A II. világháború ellenére Magyarország időt nyert, és megmaradt. Ám mostanság az idegenszívű politikusok s a tanácsadóik jóvoltából mind a határokon kívül, mind belül a magyarság ellen (remélhetőleg nem halálos kimenetelű) immár alig álcázott pusztító támadás irányul.
A fenti tanulmány - a martonveronika.freeblog.hu összes bejegyzésével együtt - Marton Veronika szellemi tulajdona. Is licensed under a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 3.0 Unported License.
Lábjegyzetek
[1] Safarik, Pavel Josef (1795-1861) – szlavista. A késmárki líceumban és Jénában tanult. A prágai egyetem könyvtárnoka.
[2] Kollár, Ján (1793-1852) – költő és pánszláv agitátor, Pesten evangélikus lelkész, a bécsi egyetem archeológiai tanára. A tót (szlovák) irodalom egyik megteremtője, a csehektől való elszakadás szorgalmazója.
[3] Révai Nagy Lexikona i.m., XVIII. köt. 388-389. pp.
[4] Czambel, Samuel (1856-1909) – tót nyelvész. Több könyvet írt a szlovák nyelvről. A tót nyelvet a cseh édestestvérének és déli szláv nyelvnek vallotta. Műve: Slovenský pravopis, Slováci i ich reč stb.
[5] Sasinek, Frantisek Vit’azoslav (1830-1914) - szlovák történész. Magyar kollégiumokban, egyetemeken tanult.
[6] 1920 előtt Magyarországon a szlovák nép neve tót volt. A szlovák elnevezést a trianoni békediktátum folyományaként hivatalosították. (MV)
[7] Stúr, Ludovit’ (1815-1856) – tót nemzetiségű agitátor és író. A tótok nemzeti érzületét igyekezett a magyar ellenében felkelteni. Hurbannal és Hodzsával együtt a tót nemzeti mozgalom vezetője. A tót irodalmi nyelv (liptó-túróc-zólyomi nyelvjárás) első szószólója.
[8] Hurban, Jozef Miloslav (1817-1888) – tót író és agitátor. A liptószentmiklósi gyűlésen a „Mit kíván a tót nemzet” c. memorandum szövegezője. Ezt a magyar kormány elutasította, ezután szervezte meg a tótok (több) fegyveres felkelését a magyarok ellen.
[9] E színösszeállítás megegyezik az Oroszország zászlajának színeivel. Az oroszok hivatalosan tiltakoztak, azért mégse használják az ő zászlajukat; ekkor tették bele a hármashalmon álló kettőskeresztet. (MV)
[10] Chaloupecky, Vaclav: O znaku Slovenska. In: Chaloupecky: Staré Slovensko, Vyd. Filosofická fakulta University Komenského, v Bratislavĕ, 1923. 166-167. pp.
[11] Hóman Bálint - Szegfű Gyula: Magyar történet, V. köt., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1939. 403. p.
[12] Az ausztroszlávizmus Palacky ideája volt, mondván „hogyha Ausztria nem volna, ki kellene találni”. Palacky hozta létre a pánszláv-orosz álmok helyébe az ausztroszlávizmust, amely a német magyar hegemónia ellenében Ausztriából szláv birodalmat akart alkotni. Hóman-Szegfű i.m. 402-403. p. nyomán. (MV)
[13] Mala Československá Encyklopedie, I-VI, 1982., Nakl. Československé akademie vĕd, Praha, 1987. V. köt. 686. p. Č
[14] Nagyközség Nyitra mellett (MV)
[15] Mala československá encyklopedie, I-VI. 1982. Nakl. Československé akademie vĕd, Praha, 1987. V. köt. 686. p. Č
[16] Hóman-Szegfű i. m. 404. p.
[17] Hodµa, Michal Miloslav (1811-1870) – tót agitátor és író. Liptószentmiklóson evangélikus lelkész. A tót irodalmi nyelv egyik megteremtője. 1849-ben a magyarok elleni szlovák fegyveres felkelés egyik irányítója.
[18] Chaloupecky I. részben i. m. 170. p.
[19] A tót nemzeti mozgalom minden egyes kezdeményezője, vezetője magyar kollégiumokban, egyetemen tanult. Magyar műveltséget szerzett. Elenyészően kevés volt köztük, ki osztrák v. cseh egyetemet is látogatott. (MV)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum