Az Európai Unió külpolitikáját főként a pénz és a szavak jellemzik, mögöttük politikai megosztottsággal - véli pénteki számában a The Economist című vezető brit gazdaságpolitikai hetilap.
"Az Európai Unió? Na és hány hadosztálya van az Európai Uniónak?" - az újság szerint így parafrazálhatják Sztálint napjaink diktátorai az EU fenyegetéseire reagálva.
Az EU-nak valóban nincs hadserege, miközben Nagy-Britannia és Franciaország számára, úgy tűnik, a líbiai beavatkozás után egy időre elég volt a katonáskodásból, s az EU még a korábban számára olyannyira kedves békefenntartó missziókat is elhanyagolja. Az Unió új kedvenc diplomáciai eszközévé a szankciók váltak: mostanság szinte el sem telik külügyminiszteri találkozó anélkül, hogy ne sújtanának gazdasági büntetőintézkedésekkel - import- és befektetési tilalmakkal, pénzügyi korlátozásokkal, illetve magánszemélyekre kivetett beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással - egy-egy brutális rezsimet. Egy miniszter megfogalmazása szerint Brüsszel "szankciógyárrá" vált.
Az Irakot 12 éven át sújtó kemény szankciók sem voltak képesek elmozdítani Szaddám Huszeint - ahhoz invázióra volt szükség. Bár a szankciók hozzájárulhattak az elefántcsontparti Laurent Gbagbo és a líbiai Moammer Kadhafi megbuktatásához, a végső döfés ezen esetekben is katonai volt. A gazdasági intézkedések nem tudták kikényszeríteni az iráni atomprogram felfüggesztését, és Bassár el-Aszad szíriai vezető vérengzésének sem vetettek véget.
A szankciópolitika ráadásul hamarosan eléri korlátait, mind a szankcionálható személyek és tranzakciók, mind pedig az EU-tagállamok közti érdekütközések tekintetében - írja a The Economist. Szlovénia megvétózta egy fehérorosz oligarcha feketelistára helyezését, hogy védje egy Minszkben tevékenykedő cég érdekeit; az Iránnal szembeni olajembargó elfogadásához pedig biztosítani kellett Görögországot, hogy segítenek neki alternatív energiaforrásokat találni. Athén azt viszont megakadályozta, hogy betiltsák a foszfátok behozatalát Szíriából.
A The Economist szerint ráadásul a gondok ennél is mélyebben gyökereznek. Az EU a békés integráció és együttműködés mintapéldájaként "normatív erővel" bír, azaz pusztán saját sikerével képes befolyásolni más államok magatartását. Ám vajon milyen, a példamutatáson alapuló normatív erővel rendelkezhet az EU most, hogy legnagyobb projektjét, az eurót az összeomlás veszélye fenyegeti?
Európa korábban amiatt aggódott, hogy nem játszik megfelelő szerepet a világ gondjainak megoldásában, mára azonban önmaga is egy nagy problémává vált - mindeközben pedig képtelen felvenni a lépést a világ változásaival. Az arab tavaszra válaszul elfogadott stratégia a gyakorlatban nehézségekbe ütközik, számos komoly kihívásról pedig még csak nem is tárgyalnak az uniós országok. Nincsenek kidolgozott tervek az EU-Oroszország kapcsolatok menedzselésére Putyin újabb elnöki időszakára, és az Egyesül Államok európai katonai jelenlétének csökkentése jelentette stratégia űr betöltéséről sem indult diskurzus.
A borús kilátások ellenére nincs még minden veszve - véli a The Economist. Európa még mindig gazdag, befolyásának kiterjesztésére pedig továbbra is a bővítés a legjobb eszköze: ahogy Szerbia példája is mutatja, az EU-val szomszédos országok képesek igen komoly áldozatokat hozni a csatlakozás elérése érdekében. A török csatlakozási tárgyalások ütemének felgyorsításával az EU déli szomszédjaira is nagyobb hatást tudna gyakorolni. Havonta új szankciók kiötlése ugyanakkor nem tekinthető stratégiának - von konklúziót a lap.
(MTI)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Az Európai Unió külpolitikáját főként a pénz és a szavak jellemzik, mögöttük politikai megosztottsággal - véli pénteki számában a The Economist című vezető brit gazdaságpolitikai hetilap.
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum