Hírek : Igenis voltak szociális előrelépések Horthy alatt, csak nem beszélnek róla |
Igenis voltak szociális előrelépések Horthy alatt, csak nem beszélnek róla
2012.03.03. 11:14
Noha a népi írók és a radikális nemzeti ideológusok bírálták kegyetlenül a Horthy korszak társadalmát és magát a kormányzót tették felelőssé mindenért (Makkai János szavaival, „urambátyám országa” lettünk) , bírálták a földkérdés, a birtokpolitika rendezetlenségét, az úri középosztálynak a parasztság és munkásság iránt állítólagos megvetéssel határos közönyét, mégis tény az, hogy a kényszerpályán mozgó országunkban igenis voltak komoly szociális előrelépések, éspedig nem is akármilyenek, olyanok, melyekről azóta is csak álmodhatunk.
Lássunk reájuk példákat! Az 1920-as évek elején a gyáripari termelés csak 979 millió pengőértéket tett ki, 1938-ban már 3000 milliót, a gyáripari munkásság létszáma 1921 és 1938 között százötvenezerről háromszázezerre nőtt, a gyáripari telepek száma 2124-ről 3400-ra emelkedett, az 1929 és 1933 közötti világgazdasági válság következtében 1933-ban csak 744 millió pengőt kitevő agrártermelés 1938-ra már megközelítette a kétmilliárd pengőt.
Bevezették az özvegyi- és árvajáradékot, a haláleseti segély összegét gyermekenként száz pengővel felemelték, a rászorulók terménytámogatásban részesültek, így 1939-ben 148 vagon ingyen cukorhoz jutottak a terhes, szoptató anyák, a tizenegy évesnél fiatalabbak, továbbá az Imrédy Béla miniszterelnök felesége által vezetett „Magyar a magyarért” mozgalom jóvoltából 19 millió liter tejhez, az alamizsnaszerű támogatások felváltására közjóléti szövetkezetek létesültek, így közülük a „Hangya” boltjaiban valódi termékeket jutányos áron lehetett kapni, sőt egyes településeink, mint Tordas, szövetkezeti mintafalvakká váltak.
A bérek, ha mérsékelten is, emelkedtek, így amíg 1933-ban a férfi napszámbér még csak 1,36 1937-ben már 1,68, 1939-ben pedig 2,10 pengő volt, a létbizonytalanság szülte gyökértelenség megszüntetése érdekében pedig 1926 és 1928 között nagyvonalú társadalombiztosítási reform valósult meg, amelynek révén az 1940-es évek elejére betegség, baleset, megrokkanás, öregség esetén a munkásság zömének sikerült elsőrendű életszükségleteit fedeznie, az Országos Társadalombiztosítási Intézet így 1939-ben 70 millió pengőt fizetett ki, amiből több mint 63-at kitevő segély jutott a beteg, rokkant munkásoknak
Gondoskodtak a kishaszonbérletek kialakításáról is: másfél millió katasztrális hold került a falusi kisemberek kezébe, a földbirtokreformról szóló (1920. évi 36.) törvénycikk alapján a mezőgazdasági népesség körében olcsón és könnyű fizetési feltételekkel 1938-ig összesen 259 883 házhelyet osztottak ki, a Falusi Kislakásépítő Szövetkezet 1941-ig mintegy 44 041 családnak nyújtott házépítési hitelt 61 033 430 pengő értékben, végül külkereskedelmi mérlegünk is javult: amíg 1920-ban kivitelünk 191 millió pengőértéknek felelt meg, behozatalunk 484 milliónak, addig 1938-ban az előbbi 606, az utóbbi 489 milliónak.
Kár tehát annyira végzetesen antiszociálisnak tekinteni ezt a negyedszázadot, főleg, ha összehasonlítjuk az azóta eltelt időkkel, amikor is a munkavégzést a munkakerülés váltotta fel, noha, éppen néhai kormányzónk egy kunhegyesi munkásnak mondott szavaival, „az a helyes, hogy mindenki annyit keressen, amennyi a munkájának az értéke, gondja, baja mindenkinek van, a nagyobb állással nagyobb munka, súlyosabb gond, nehezebb felelősség jár: nekem is van gondom, csak nem mindenki tudja”.
( Hunhir.info nyomán)
|