Haza- és nemzetszeretete alapja az otthon és a haza egysége, a Kárpát-Duna Nagyhaza Isten akarata szerinti geopolitikai egységének visszaállításával való megmaradásunk elismerése, a magyarságunkra való büszkeség, az erdélyi ember másokkal szembeni elfogulatlanságában megmutatkozó „másféleség”-e természetes megélése, mindazok sajnálása, akik nem tudják, mit jelent a román helyett magyar bakáink csizmáinak kopogása a „Tündérkert”-ben, annak tudatosítása, hogy földjéért „semmi sem lehet túlságosan nagy ár”, ezért érte mind többet kell harcolni, Trianon árnyékában a kútmérgező pártoskodások megszüntetése, a szabadságba vetett hitt elvesztésével való rabbá válás helyett örökkévaló szellemi kincseink kiaknázásával való önálló nemzeti életünk megteremtése, a sorsával elégedetlen, ellene soha semmit sem tevő arctalan tömeggel szemben a saját jussát foggal-körömmel megvédők mellé állás, a nemzet elsősorban nyelvében való bárhol élése, a gyöngék hűtlensége ellenére való kitartás harcainkban.

Istenben való hite szerint nem az Ő kertjének kerítései alatt meglapuló, népével csak esküvőn, temetésen, keresztelőn együtt lévő, hanem érte mindenkor őrt álló szilaj papokra van szükség, továbbá a pokol és a mennyország állapotát lelkünkön-testünkön már itt a földi életünkben is megérezzük, az Érte való szenvedés egyenesen fényesre csiszolja lelkünket, amelynek kizárólag Ő a gazdája, csak törvényeinek követésével, így nemzettestvéreink forró szeretetével egyesülhetünk majdan Vele, a számunkra érthetetlen jelenségek éppen többet tudásában megmutatkozó létét bizonyítják, a régen oly keresztény Nyugat elhagyta rendeléseit, a Benne való akárcsak mustármagocska hit „hegyeket mozdít”, a hatalmában való kételkedés a rend, a tisztesség és a törvény feladásához vezet, az ember pedig sohasem lehet Nála nagyobb, hiszen csak legtöbbször igen „együgyű és tökéletlen” szolgája Neki, aki ezért alázattal így vall: „sok a mulasztásom és érdemem kevés, de gyalázatra és hazugságra nem használtam még soha az Úrnak házát s az Ő nevét”.

Egyéni és közösségi moralitása értelmében nemcsak szabad, hanem kell is mindig igazságainkat „világgá kürtölni”, akik pedig érte halnak, nem halnak meg soha, csak átkelnek a földi életnek nevezett hágón, és utána is élnek a szeretet kötelékében, a nyugodt lelkiismeret „a legszebb jutalom, amit valaki élete végén kaphat”, az önzetlen, leginkább a régi székely rendtartásból és családi életből ismert egymás iránti kölcsönös, önzetlen segítőkészségben megnyilvánuló szeretet, a „kaláka” hiánya okozza bajainkat, nem kormányváltozások, politikai rendszerek cserélődése változtat sorsunkon leginkább, hanem az emberek „maguk között” való megváltozása mindennapjaikban, tudván, hogy kevés az igazi, a tiszta búzaszem, viszont sok a törött, üszkös, aszott s még inkább a konkoly, és ha az ocsút földbe vetik, csírázni hagyják, a gaz hamarosan elnyomja a búzát, így téve tönkre világunkat, rendszerint csak az nem szokott adni, akinek van, akinek pedig nincs, az segít, a legrosszabb embertípus pedig az örökké elégedetlen és gyűlölködő bolsevik. 

Szerelem- és családfelfogása szerint a szeretet létünk alapja, amelynek hordozója az asszony, hiszen arra születtünk, hogy kínlódjunk, vergődjünk, de úgy, hogy legyen mellettünk asszony, gyermek, család, mert különben nincs értelmük, a szerelem pedig az egyetlen természetes állapotunk, amely „a pokolból is az égig emel, megszépít és felmagasztal, erénnyé varázsolja a bűnt is”, amely nem ismert titkokat, így akik egy életet együtt akarnak leélni, azok „úgy kell ismerjék egymás érzéseit, gondolatait, mint éppen önmagukat, vagy még annál is jobban”, akik ha otthont teremtenek, az lesz számukra a legszebb hely, frigyük gyümölcsei a gyermekek, akiknek a lelkük olyan, mint a tükör, akiknek homlokuk tiszta boltozatján a jövendőt hordozzák magukon, akiknek fiatalsága bármennyire is nyugtalansággal telített, mindig a szebbet, jobbat keresik, akik ha maguk is családot alapítanak, rácsodálkozhatnak, hogy ezzel Isten szerepét játsszák a földön, az utódnemzésben beteljesedő szeretettel szolgálva a jóság törvényét.

Természethűsége kiindulópontja, hogy a bennünk és körülöttünk lévő világ egysége csak addig marad meg, amíg vannak benne „óriásfák” (legyenek havasi pásztorok vagy fenyőfák): legfőbb tulajdonságuk, hogy nem élhetnek mankóval, és ha egyszer „egymagukban és egészen” kidőlnek, roppanásukba beleremeg az erdő, aki pedig bennük vadász, ne legyen rest, hogy „megösmerje a saját puskáját és megtanuljon bánni vele”, tudva, hogy „aki a hasznos madarat meglövi, annak nem való a kezébe”, továbbá, hogy „nem a puska teszi az embert, hanem az ember a puskát”, ráadásul az igazi vadász „gyönyörködik a vadban, élvezi az erdő csöndjét és hangulatát, a vad megközelítését, mindazt, ami a vadászattal jár: erdőjárás a lélek kultúrája, egyesítve a vadászat sportjával és az öröm izgalmával, amit egy tiszta lövés és egy szép agancsos okoz az embernek”, nem feledve, mennyit tanulhatunk a madaraktól, hogy azért ragaszkodunk ugyanakkor annyira hegyeinkhez, mert bennük mintha lelkünk magasságok felé való vágyódását ismernénk fel.

Politikai éleslátása abból indul ki, hogy a politika „nagyurai” csak beszélnek a békéről, emberi jogokról, de félnek tőlük, mert megzavarja rontást hozó „játékaik”-at, valamint hogy messze nem a pártokon, mozgalmakon múlik jó vagy rossz mivolta, hanem az önös érdekeiken felülemelkedni tudáson vagy nem tudáson, amiért is az értékeket kiforgató szocializmus szerint „ami ezelőtt a tied volt, az most a másé, ami ezelőtt jó volt, az most rossz, ami ezelőtt okosság volt, az ma lopás, s ami ezelőtt lopás volt, az most törvény”, amely „valójában nem egyéb, mint a gyöngék s biztonságérzet nélküliek menedéke, azoké, akik halálosan félnek az emberi élet szabad gazdasági versenyétől és azzal próbálnak megmentődni előle, hogy kitalálnak egy új rendszert, amelyben a gyenge és a tehetségtelen nem kell versenyre kelljen az erőssel és a tehetségessel”, végül, hogy a szó eredendő értelmében a köz javát szolgálni hivatott politikus nem feledheti, hogy mindig lesznek ellenségei, hiszen „gyönge ember az, akinek még ellensége sincsen”. 

Regényeiből, elbeszéléseiből, színműveiből, politikai és közéleti írásaiból imént egybegyűjtött legfőbb gondolatai alapján megérthetjük, miért tartjuk reá is igaznak, amit ő írt Marschalkó Lajosról halálakor: „Sokasodnak a földön a törpék s rendre kivesznek az óriások.”

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés