Karácsony böjtjén gondosan rendbeteszik, kitakarítják a házat, udvart, a jószág helyét is, hiszen vendéget várnak, a világra születő Kisdedet, de most fordulnak az új esztendőbe is. Mindennek a helyén, otthon kell lennie. A kikölcsönzött tárgyakat legalább erre a napra sokfelé hazakérik. Mint Tófej göcseji faluban mondják: nehogy „megboszorkányozzák”. Nem adnak, nem kérnek kölcsönt. Nem örülnek a látogatónak, csak a köszöntőket: pásztorokat, gyerekeket fogadják szívesen. Háromszékben a készülődést így jelentik:

Egész nap folyik az ünnepi előkészület: sütés-főzés, a karácsonyi asztal és az ajándékok elrendezése, a jószág ellátása, egyes vidékeken a hajlék „fölszentelése”.

A megújulást célzó karácsonyböjti, újévi, egyes helyeken tavaszi fürdés, mosakodás, tisztálkodás az évkezdet ősi kultikus hagyományaihoz tartozik. Régiségére, illetőleg szívósságára jellemző, hogy behatolt a középkor hazai liturgikus szokásrendjébe is. Temesvári Pelbárt szerint „Krisztus testében jött el, tehát az ő testi eljövetelének megfelelően testedet is nagy tisztaságban kell megtartanod és megőrizned. Mint ahogy nem akarsz a holnapi ünnepen fürdetlen testtel részt venni, annál inkább kell bűneid mocskát levetned magadról.” Az aranyvíz, aranyosvíz, életvíz, élet vize, szerencsevíz, szentvíz hagyományainkban nem más, mint karácsony, ritkábban Szilveszter, újév, vízkereszt estéjén, éjszakáján, hajnalán kútból, folyóból, esetleg forrásból frissiben merített víz. Szimbolikáját a középkori liturgia, majd az elnépiesedett szemlélet az élővizek megrekedt paradicsomi forrásával hozta kapcsolatba: a megszületett Jézus megnyitotta az ember számára, aki most megmerül, vagyis újjászületik benne.

A néphagyományban a víz mellett a tűz is tanúságot tesz mind a megszületett kisded, mind pedig az idő új fordulata mellett. A téli napfordulathoz kapcsolódó ősi mágikus cselekmények között a tüzet mint a világosság és meleg hordozóját, a nap szimbólumát is kellő szertartással megtisztelik, hogy az új esztendőben árassza el áldással a családot.

Nagyszalontán este a cselédség még a századfordulón is fatuskót hozott a szobába, amelyet a gazda e szavakkal tett tűzbe: áldott legyen a Krisztus születísnapja! A gazdasszony meg szalmát hozott be, és annak egy részét a tuskóra tette. A másikat eltette, hogy majd kotlója alá rakja, mert csak ezen tudott jól költeni. A tuskó maradványát a következő karácsonyon égették el egészen. A gazda a kutyának a karácsonyi fatuskó kormával bekent kenyeret adott, hogy meg ne ártson neki más kutya marása. A hagyomány liturgikus forrása: karácsony éjszakáján Betlehemben nagy fényesség támadt, új napfény született, az Úr dicsősége beragyogta a pásztorokat (Lk 2, 9), és az egész világot. Amint Gyergyóban éneklik:

 Ebből érthető, hogy az éjféli miséről hazajövő tápai gazda, kezében az asztalon még mindig égő gyertyával, a világ most született világosságának jelképével kimegy az istállóba, hogy megnézze, megsimogassa a jószágot, és messzire űzze a leselkedő, károkozó gonoszt. A tápai lányok pedig szintén ezzel az égő gyertyával állanak ki a kapuba, hogy az evangéliumi okos szüzek példájára várják a vőlegényt. A szőregi gazda régebben karácsony éjszakáján tüzet gyújtott és átvezette rajta a lovát, hogy majd ne legyen ijedős. Amikor Valkonya hivő népe Bánokszentgyörgyről az éjféli miséről hazaérkezik, száraz gallyakat vagy szalmát gyújtva világít.

Az ünnep legjellegzetesebb készületei közé tartozik a lakószoba, karácsonyi asztal szalmával való telehintése, illetőleg ennek jelképes, de szívósan élő maradványaként az asztal alá helyezett kosárban szalma, vetőmagvak, továbbá kultikus szándékkal rájuk helyezett házieszközök behordása. A hagyomány olykor már csak csökevényekben Európa-szerte ismeretes, illetőleg élt. .. A földre hintett szalma biblikus népi értelmezés szerint már a betlehemi istállót jelképezi. Általában úgy magyarázzák, hogy legyen a szálláskereső Máriának, Józsefnek és a szamárnak helye, ha útjukban betérnének a családhoz. A szalmának és a ráhelyezett holmiknak szentelményi erőt tulajdonítanak. A szalma és a többi gazdasági holmi elkészítése a családfő feladata, sőt kötelessége. A kiszombori gazda hajadonfővel hozta a szobába. Amikor belépett, háromszor e szavakkal hajtott térdet: möggyűtt a Kis Jézus. Utána a családdal együtt elmondta a Miatyánkot és Üdvözlégyet. Csak ezután tette a kosárra, magvakat is rakván rá. A tiszaszigetiek (ószentivániak) mindent födetlen fővel hordanak be a lakószobába. A szegedi tájon egyébként az asztal alá szakajtóban búzát, szalmát, takarmányt tesznek, sokszor még só is kerül melléje. A szakajtó mellett sok helyen ott van a lószerszám is. Tetejére kerül a gazda kalapja, sapkája, jegykendő, istráng, sulyok, nagykés, olykor balta, mosogatóruha. Mindez – családonként hol az egyiknek, hol pedig a másiknak nagyobb foganatosságában bízván – később a fájós testrész, beteg jószág beborítására, meghúzogatására szolgált. Az ősi Báta faluban vetőmagvakat, szerszámot, zablát, kenyérsütéshez használatos kovászfát, keverőlapockát raktak az asztal alá. Nyitragerencsér magyar faluban karácsony estéjén a gazda egy csomó, a tetőfedéshez előkészített és kice – Nyitranagykéren – bárányka – néven emlegetett rozsszalmával köszönt be a szobába összegyúlt családhoz:

A gazda e beköszöntés után a szalmát, amelynek most már bárány, Isten báránya a neve, berakja az asztal alá. Ott is marad a földre terítve az ünnepek idején. Utána kiviszik, elteszik. Később a költő lúd alá teszik, vagy fát kötöznek át vele. A gazda kezébe most a felesége kerek kalácsot ad, és rostába tett diót tart eléje. A dióból a családfő egyet-egyet a szoba négy sarkába dob, majd a kalácsot az asztal belső sarkára helyezi. A sarokpad, másként padszáj tetejére teszi a szénát, az asztal alá a szalmát, és erre szekérláncot, ekevasat is dob. A szalma és széna ünnepek alatt végig a helyén marad. Utána a szénát teheneknek adják, a szalmát tyúkok alá szórják. Vacsora kezdete előtt a padszájban a szénától balra ülő gazdához rostát visz a felesége, ebben búza, szőlő, dió, alma, ostya, méz, feketebors, fokhagyma. Mindezekből a gazda ad a család tagjainak. A fokhagymát annyi darabra tördeli, ahányan vannak, majd a magáét mindenki ostyába teszi, mézbe mártja és megeszi.Most kezdődik a vacsora. A gazda minden fogásból az angyalok részére a szénára tesz egy keveset. Vacsora közben mellette balra ül a gazdasszony, majd a menyecskék és férjeik következnek. A szénától jobbra a gyermekek ülnek. Vacsora alatt a szoba közepén áll a karácsonyfa, rajta égő gyertyák. Utána a karácsonyfa az asztal belső sarkára kerül a kaláccsal együtt. A vele keresztben lévő sarkon gyertya ég. A kalácsot az ünnepek után eszik meg.

Ádám és Éva ünnepe hamvazószerda és nagypéntek mellett katolikus népünknél a legszigorúbb, de örömmel vállalt böjti nap. Innen deák neve is: ieiunium gaudiosum. Szegedi öregek valamikor egész nap nem szoktak mást enni, csak kenyeret és nyers, olajba áztatott savanyúkáposztát. Ismét mások són, kenyéren, vízen böjtölnek. Csépa hagyománya szerint egész nyáron szomjas lesz, aki karácsony böjtjén akárcsak vizet is iszik. A böjt miatt éhes gyermekeket az újkígyósiak azzal szokták biztatni, hogy jutalmul majd meglátják az arany szekeret a mennyezeten. Balástyán ezüst csikókkal vigasztalják őket, amelyek a ház tetején nyargalnak. Ki is szokták küldeni őket, nézzék meg, vajon látják-e már a csikókat ott szaladozni. Régi szőregi hiedelem szerint meglátja az aranymadarat aki a karácsony böjtjét megtartja: a madár beszáll a szobába és végigsétál a mestergerendán. Az Európa-szerte ismert hiedelemnek szlovák, erdélyi magyar református párhuzamai is vannak. Aki e napon húst eszik, azt Kömpöc szegedi eredetű népe szerint elviszi az ördög.

A karácsonyi asztal, vagyis a karácsonyesti étrend hagyományvilága máig igen eleven. Az egyház-adta újabb böjti fölmentésekkel csak a városi, műveltebb körök élnek, parasztok és öregek máig kitartanak a növényi eredetű eledelek mellett. Még halat is ritkán esznek. A vigília fő étkezése egyes palóc vidékeken kora délután, egyébként a rendes vacsoraidőben történik. Jól megéheznek a böjt után, de addig a szegedi tájon nem látnak hozzá, amíg az első csillag föl nem tűnik az égen. Régebben a békési evangélikus szlovákok is egész nap böjtöltek. Csak akkor ültek asztalhoz, amikor az esthajnalcsillag föltűnt az égen. Székesfehérvár-Felsővároson esti harangszóra kezdődik. A család közösen elmondja az Úrangyalát, és csak utána fognak az evéshez. A vacsorán ősibb, archaikus hit szerint az asztalnál megjelennek, ott vannak a halott ősök is. Selmecbánya szlovákjai a vacsorából adnak minden jószágnak, dobtak ki belőle a szeleknek, a tűzbe pedig halottjaiknak. Terítenek a távollévő családtagnak is. Üresen hagyják a helyét. Ezért történik valami jelképes módon az elhunytakról is gondoskodás. Nagykanizsán a közelmúltban elhalt családtag számára is terítenek. Ugyanitt a fogásokból a tűzbe is vetnek, a tisztítóhelyen szenvedők táplálására. A terített asztalt egész éjszakán át Hosszúhetényben úgy hagyják, hogy – másodlagos magyarázatként – a halottak helyébe lépő Szent Család is jóllakjék belőle. Nógrádságon a karácsonyi asztal alá kis teknőt tesznek. Ez a Mária teknője. A vacsora fogásaiból mindenki rak bele. Másnap koldusok kapják. Hasonlóképpen Egerbaktán is: egy tányérba mindenki rak a maga ételéből, majd a jószágnak adják oda. A szegedi tájon vacsora elején mindent az asztalra készítenek, hogy közben ne álljon föl senki. Aki a hagyományról megfeledkezve mégis fölkel, a szatymaziak szerint az új esztendőben a másvilágra távozik az élők sorából. Ebbe a képzetkörbe tartozik az a tápai hiedelem is, hogy karácsony böjtjén, de főleg éjszakáján nem jó senkiért sem az ablakon beszólni, mert akkor az új esztendőben meghal a családból valaki. A könnyen vihető, hozható abrosz a karácsonyi asztal bűvös erejét, vegetációs szándékait veszi át, illetőleg közvetíti számos hagyományunkban. Nemcsak egy, hanem két, sőt Görgeteg somogyi faluban, a szlovák eredetű Miskén három asztalterítővel is találkozunk. Ebbe a gyakorlatba nyilvánvalóan belejátszott az is, hogy valamikor karácsony éjszakáján – mint később látjuk – egymást fölváltva, három takaró borította a templomi oltárt. Ez a göcseji Kányaváron – mint mondják – a három isteni személy tiszteletére történik.

A téli napfordulat, illetőleg a megtestesülés ünnepe az esztendő középkori kezdete, készülete is. Az alvó természet, a téli álmába merült anyaföld ébresztése, termőre igézése jellemzi a karácsonyi asztal képzetkörét. Mint már előbb is láttuk, az óév fölterített termését az Egyház valamikor, egyes helyeken még manapság is meg szokta áldani, hogy ezzel az áldással elvetve új életre keljen, gazdagon gyümölcsözzék és legyen a család táplálására, oltalmára.

Szokatlan, kiváltságos időpontja, ebből fakadó sejtelmes bűbája miatt az éjféli mise, középkori kódexeinkben, továbbá a kálvinista Komáromi Csipkés György szerint aranyos mise mindig megragadta a hívő népnek amúgy is élénk fantáziáját, költői készségét. Az éjfél a napnak különben is a legtitokzatosabb pillanata, a néphitben a szellemek, hazajáró lelkek, sőt kísértetek ideje. A világ világossága, a Betlehemi Kisded azonban ura a téli napfordulatnak is: elűzi a sötétség hatalmait és megörvendezteti azokat, akik őt várják. Krisztus születésének ünnepével a világ évről évre mintegy megújul, érthető tehát, hogy az éjféli miséhez annyi különös képzetet fűznek a jámbor lelkek. Adventnek minden várakozása összesűrűsödik e pár órára: jelet látnak mindenben, a titkok megnyílnak, a jövő feltárul a fiatal szívek előtt, az állatok megszólalnak. A patak vize borrá változik, minden folyóban tej és méz folyik, úrfelmutatáskor a vizek borrá változnak. Egy régi német följegyzés (1848) szerint Jézus születése pillanatában fakadt a Balaton tava, „mindenkinek álmélkodására, amint a balatoni lakosok még minap is regélik”. Az éjféli misére vitték el valamikor a lucaszéket, hogy ráállva, meglássák, kik a boszorkányok. Ajánlatos szentelt krétával a székek körül kört vonni, hogy a bűbájosok ne árthassanak az illetőnek. Eger környékén különben azt tartják, hogy amikor a pap az éjféli misén a Szentséget felmutatja, akkor mind maga körül látja a boszorkányokat, akik igyekeznek a stólát a nyakáról leakasztani. Tornán is az a hiedelem járja, hogy amikor a pap az ostyán átnéz, minden boszorkányt megismer, mert ekkor annak szarva nő, aki boszorkány.

(Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd nyomán)