Raffay Ernő: Zsákmánnyá lett minden, ami a magyaroké volt

Sinkovics Ferenc: Érzékelhető volt-e a trianoni békediktátum születésekor, hogy olyan brutális akciókra is sor kerülhet később Magyarországgal szemben, mint a lakosságcsere?

Skultéty Csaba: Ilyenről nem tudni, az ötlet valójában jóval később keletkezett.

Raffay Ernő: A diktátum dokumentumaiban nincs utalás erre. Már csak azért sem, mert a Masaryk, Kramarz, Benes cseh politikustrió azt terjesztette magáról, hogy ő igazi demokrata, nem úgy, mint a "magyar fél­feudális uralkodó osztály". Kétségtelen viszont, az 1920-as évek legelején Kramarz csehszlovák miniszterelnök azt írta, hogy amikor politikustársai­val együtt új és független államukat tervezték még 1914 előtt, akkor Magyarországból csak Budapestet és a környékét akarták meghagyni. Elvi szinten tehát már sok minden eszükbe jutott.

S. Cs.: Ha elfoglalják az egész országot, akkor persze nem lett volna már értelme a lakosságcserének.

R. E.: Igen, kellett egy évtized ahhoz az új Csehszlovákia vezetőinek, amire valóban rájöttek, hogy csak úgy tudnak homogén államot alkotni, ha a határaikon túlra tolják az oda nem tartozó nemzetiségeket, például a németeket vagy az akkor egymillió-hetvenezer lelket számláló magyarságot.

S. F.: Vajon mennyire érintette meg később a sztálini Szovjetunió népeket „költöztető” rohama Prágát?

S. Cs.: Benes felfigyelhetett rá, különösen azután, hogy Moszkvára kezdett támaszkodni.

R. E.: Erre már Masaryk is felfigyelhetett, amikor a cári Oroszországban időzött az első világháború második felében. Ott sem bántak kesztyűs kézzel a kisebbségekkel.

S. F.: Bárhonnan is jött a példa, a Tiso-féle náci Szlovákia jó tanítványnak bizonyult. Megszabadult az őt felemelő csehektől, zsidóktól, mondhatni ezt a lendületet vitte tovább a háború után újra egzisztáló csehszlovák állam is, amikor kirakta a németeket, aztán nekiesett a nagy falatnak, a magyarságnak. A békekonferencián kérték az országban maradt magyarok kitelepítését is, de ott csak a Szovjetunió támogatta őket.

R. E.: Igen, ebben az időben már nyilván működött a szovjet példa, itt a krími tatárok kitelepítésére vagy a zsidók Ázsiába való átköltöztetésére s a nekik létrehozott köztársaságra, Birobidzsánra gondolok.

S. Cs.: Eduard Benes a szovjet csapatok hullámán érkezett Kassára, ő tudta, hogyha a győztes tábor egyik legnagyobb hatalma a kollektív bűnösség elvét alkalmazva kitelepítést csinál, mint például a krími tatárok esetében, akkor ő is megteheti majd ezt.

S. F.: Joggal feltételezhetjük, hogy Benes volt a magyar–csehszlovák lakosságcsere értelmi szerzője?

S. Cs.: Benes nem is gondolt ilyesmire eredetileg, sőt kifejezetten elvetette például a németek kitelepítésének ötletét, mondván, végrehajthatatlan. De napról napra nőtt az étvágya. Először Sztálin támogatását szerezte meg az ötlethez a szláv összetartás alapján, majd ezzel a hátszéllel megkapta Amerika és Anglia beleegyezését a csehszlovákiai németekre vonatkozóan.

S. F.: Sztálin grúz volt, nem pedig szláv!

S. Cs.: Benes moszkvai tárgyalásai idején valaki felvetette Sztálinnak, hogy Szlovákia Hitler szövetségese, s mint ilyen, hadban áll a Szovjetunió­val! Mi legyen így vele?! Sztálin erre poharát emelte a szlovákság egészségére, mondván, ők is szlávok.

S. F.: Jól tudjuk, hogy az 1945-ös benesi dekrétumok a magyarellenes fellépések alapkövét jelentették. Súlyosan diszkriminatív, mondhatni fasisztoid rendeletek voltak. Nagy kérdés azonban, hogy miként maradhattak hatályban mind a mai napig? Hol marad az ENSZ, hol marad az EU?

S. Cs.: Prága és Pozsony is arra hivatkozik, hogy a benesi dekrétumok a hadijog alapján keletkeztek.

R. E.: Ez így van. Egyébként a csehek és a szlovákok azért nem hajlandók megsemmisíteni Benes híres államelnöki rendeleteit, mert ezeket az államiságukat biztosító legfontosabb jogszabálynak tartják.

S. F.: Sőt néhány éve újra megszavazták a dekrétumokat. Nem csak a csehek, a szlovákok is…

R. E.: Érdekes, de a szlovákok tudják, hogy Eduard Benes mennyire lenézte őket. Mégis tartják a dekrétumokat, mert ez a szlovák állam legitimációs alapja. Bennünket viszont fasisztáznak, náciznak.

S. Cs.: És azt az Esterházy János képviselőt is fasisztázzák, aki egyedül szavazott annak idején a zsidó törvények ellen a szlovák parlamentben.

S. F.: Hogyan indult a lakosságcsere folyamata?

S. Cs.: Még nem született meg a békeszerződés, a Felvidéken teljes volt a magyarok jogfosztottsága és kiszolgáltatottsága. Meg is indult a deportálásuk Csehországba. A budapesti kormány érezte, mennyire tehetetlen a szovjet szuronyok árnyékában, de hogy időt nyerjen, belement egy abszurd lakosságcsere-egyezménybe. A magyarországi szlovákok önként jelentkezhettek a költözésre, a csehszlovákiai magyarokat azonban kijelölték.

S. F.: Mi alapján dőlt el, kinek kell menni, és ki maradhat?

S. Cs.: A dolog legsötétebb oldala az volt, hogy a csereegyezménynek egyik paragrafusa szerint a magyar háborús bűnösöket és fasisztákat a megállapított cserekvótán kívül is ki lehet telepíteni az országból, méghozzá teljes vagyonelkobzással. A gyakorlatban ez úgy zajlott, hogy a módosabb magyarokat kikiáltották háborús bűnösnek, s kirakták őket. Az értékeik viszont ott maradtak! A szudétanémetek kitelepítésénél is tekintélyes zsákmányhoz jutott a csehszlovák állam, hiszen ez kifejezetten tehetős, törekvő nemzetiség volt. A csehek étvágyát vették át a szlovákok a Felvidéken, természetes állapotnak tekintve, hogy ami ott van, az az övéké.

R. E.: Az előbb a benesi dekrétumok szerepéről beszéltünk a cseh és szlovák államrendben. És most látható a benesi rendeletek életben tartásának másik oka is. Ha érvénytelenítenék ugyanis a dekrétumokat, akkor a vagyonok elvételét is törvénytelennek kellene tekinteni, ami sok mil­liárd eurós kártérítéshez vezethetne.

S. F.: Milyen szerepet vittek az egészben a kommunisták?

R. E.: Janics Kálmán idézi könyvében a csehszlovák kommunista, Klement Gottwald egyik 1942-es beszédét, amely a moszkvai rádió cseh adásában hangzott el. Azt mondta, ha megnyerjük a háborút, kitakarítjuk a Csehszlovák Köztársaságból a német és magyar áruló szemetet.

S. Cs.: Itt elsősorban a csehszlovák kommunistákról lehet beszélni. Azt mesélték az ismerőseim, hogy olyan választási plakátok jelentek meg odakinn annak idején, amelyeken ez a szöveg állt: „Akarod, hogy minden magyar elhagyja Szlovákiát? Akkor szavazz a kommunista pártra!” Érdekes, de az 1948-as prágai puccs után viszont éppen azzal jöttek elő, hogy most a kommunisták lesznek azok, akik jogokat biztosítanak a magyaroknak! Mikor mire volt szükségük, azzal operáltak.

R. E.: A kettősség, a kettős mérce jellemző odaát napjainkban is. Amit Horthyék csináltak 1938 és 1944 között, azt kőkemény nácizmusnak titulálják Szlovákiában. De amit ők műveltek a benesi dekrétumokkal kezdve a magyarokkal, azt történelmi igazságszolgáltatásnak nevezik. Ez elfogadhatatlan, s amíg nem tesszük helyre ezt a kérdést, addig a szlovák–magyar viszony nem rendeződik…

S. F.: Román részről is felvetődött egy nagyobb szabású lakosságcsere ötlete, közvetlenül a második bécsi döntés előtt.

R. E.: Amikor 1940 augusztusának közepén megindultak a magyar–román tárgyalások, a románok természetesen hallani sem akartak határkiigazításról, helyette lakosságcserét javasoltak. Úgy gondolták, Erdélyből átjönne kétmillió magyar, innen pedig átmenne oda körülbelül huszonötezer román.

S. F.: Vagyis hülyének néztek bennünket…

R. E.: Aztán 1977-ben, Kádár és Ceausescu találkozóján a conducator megint felvetette a lakosságcsere ötletét, mintha csak a régi forgatókönyvet vették volna elő. A magyar vezetés nemet mondott. Viszont úgy látom most, hogy a szlovákok képtelenek a politika eszközével rendezni a magyarokkal való viszonyukat. Szerintem el kellene fogadniuk, hogy államközi tárgyalásokkal visszatérjenek hozzánk a magyar területek. Jót akarok nekik, mert ezzel megszabadulhatnának a feszítő magyarkérdéstől.

S. F.: Lenne erre egyáltalán lehetőség!?

R. E.: Reális lehetőség most nincs. Csakhogy a szlovák politikai magatartás miatt előbb-utóbb elmérgesedik a szlovák–magyar viszony. Ez a NATO-n belül viszont komoly kockázatot jelent majd, öt-tíz év múlva tehát akkor is terítékre kerül a kérdés, ha mi, magyarok nem akarjuk.

S. Cs.: Én egy-két emberöltőn belül nem látok esélyt a szlovák–magyar viszony európai szellemű megoldására. Egy magyar újságírótól tudom, hogy szlovák barátja azt mondta egyszer neki: ha te magyar vagy, akkor miért nem mész a Duna túloldalára? Mire azt felelte az újságíró, nekem minden ősöm itt élt, te pedig nemrég jöttél le a hegyekből. S épp te mondod nekem, hogy menjek el innen. Szerintem ez az epizód jól jellemzi a mai szlovák társadalmat.