A román televízió egyik adásában olyan "dokumentumfilmet" nézhettünk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város néhány évtizeddel korábban magyar település volt. A kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9 százalékot.

Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt fél évszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabb kor műemlékei: Mihai Viteazul szobra, Baba Novac, Avram Iancu stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1970-es évek végén Kolozsvárt a volt diktátor, Nicolae Ceausescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át, senkit nem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs, honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, bár története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. A városismertető kiadványok többsége sem tartalmazza a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.

Műemlék-ismertetés román módra

Az alábbi történet kis ízelítőt nyújt abból a tudásanyagból, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál... nem létezett. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus-alkotást, a "jeles román személyiségek" szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya tehát nem Mátyás király, hanem "Matei", a magyarok román királya.

A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor... Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek meg matuzsálemi kort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a balkáni zsoldos katona Mihai havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1600 táján, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei e román hős tiszteletére a Szabók (más néven Bethlen) bástyája mellett szobrot emeltek.

A másik "kortárs", Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort a nagybányai polgárok koncolták fel ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsi­szent­györgy magyar vezetésű és még magyar többségű iskolája miért nem vehette fel a Mátyás király nevet, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvin névhez.

Műemlék-ismertető magyar módra

Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, hogy bizony jó lesz a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatására is rátérni, hiszen Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amely nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e témáról egész könyvet lehetne írni, bővebben csak Mátyás király "román" származását, illetve a király moldvabányai "vereségét" ismertetem.

E gyönyörű szoborcsoport ― az emlékmű gipszmintája ― az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját nagydíjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akarat kifejezni, legjobban saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt le­veléből idézzük: "A kolozsvári Mátyás-szoborban Ma­gyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között."
Maga a szultán, II. Mehmed is így ír: a világon saját magán kívül még csak egy uralkodót ismer el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást.

A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak neve természetesen Mátyás volt, és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyást emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király mellett hűséges hadvezérei állnak. Baloldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobboldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.

A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902 októberében került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918. végi, decemberi román megszállás után a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkasszobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben talapzatára olyan táblát helyeztek el a nagy román történész, Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: "A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult."

Mátyás király származása

A történelmi hamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni.

Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. A bemutatást a király anyai ágával kezdem. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilá­gyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezérek, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.

Apai nagyapja Vajk, szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbának (Sar­bának) hívták. A 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezető rétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezető réteg elrománosodása csak a 15. században történt meg. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja, Vajk neve is török. Rásonyi László professzort idézem: "a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből."

A román eredet hívei az 1430 táján Milánóban írt levélre (levelekre) hivatkoznak, amelyben Hunyadi Jánost "Oláh Jánosnak" írják. E kijelentés többféleképp értelmezhető. Gondolhatunk arra, hogy Hunyadi Oláhországban, a vazallus magyar tartományban valamilyen címmel, hatáskörrel bírt. Ne feledjük, 1439-ben nevezték ki szörényi bánnak. A Szörényi bánságot, a mai Olténiát a középkorban még Kisoláhországnak is nevezték. Lehetséges az is, a milánói hercegi udvarban a magyar király jeles kapitányáról tudták, hogy havaselvi származású. Azonban e megnevezés a származási helyet jelölte, mert elterjedt szokás volt, hogy a származási hely népességéről neveznek el családokat oláhnak, szásznak, tótnak, rácnak stb. De nem szabad elfelejteni, a 15. század negyedik évtizedében a levélíró nem tudhatja azt, hogy az 1390-es években, amikor Serba fia, Vajk Magyarországra telepedett, a vlach (oláh) állam vezető rétegében még nagy számban voltak kunok, illetve kun származásúak. Az oláh megnevezés tehát nem egyértelműen jelent etnikumot, mert Hunyadi Mátyás dédapja, nagyapja lehetett kun, türk blak, délszláv, elszerbesedett vlach is.

Nem szabad elfeledkezni a származtatással kapcsolatos többi lehetséges forrásról sem. A híres nyomdász, Heltai Gáspár az 1557-ben ki­nyom­tatott, Chronica az magyaroknak dolgairól című históriájában Mátyás apját, Hunyadi Jánost a magyar király törvénytelen gyermekének mondja. Ő úgy tudja, hogy Zsigmond beleszeretett egy Morzsinai nevű nemes család lányába, és e frigy eredményeképp született Hunyadi János. A király az áldott állapotba került leányt férjhez adatta Serba fiához, Vajkhoz. E származtatással megmagyarázható a Hunyadi család gyors felemelkedése, Hunyadi János példátlan karrierje.

Bonfini, a király olasz krónikása a hollós címer alapján Mátyás származását a római Corvinusokig vezeti vissza. Egy másik elképzelés szerint Hunyadi János édesanyja a bizánci császári család tagja volt. Mátyás egyik levelében a török szultánt, II. Mehmedet rokonának, azaz egyazon vérből származónak nevezi. A királyi udvarba menekült Dzsem török trónkövetelőről azt mondja a pápai követnek, hogy rokona, mert a görög nagyanyja nővérének a fia. Eszerint II. Murát és II. Mehmed szultánok anyai ágon Mátyás rokonai.

Egy biztos, Hunyadi János Magyarország kormányzójaként a magyar történelem egyik legnagyobb birtokkal és hadsereggel rendelkező római katolikus főura volt. Fia, Mátyás, a Szilágyiak hadvezéreket adó családjából is származva, Szilágyi Erzsébet nevelésében, magyar anyanyelvű és kultúrájú, márpedig az etnikai hovatartozás kérdése mindig a nyelvi és kulturális hatások függvénye.

A király származásának ilyen részletes elemzésére azért volt szükség, mert még a magyar történészek is gondolkodás nélkül elfogadják Mátyás havaselvi román származását, miközben egy szót sem szólnak a Szilágyi-ág hadvezéreiről, illetve a származással kapcsolatos más történeti forrásokról. Akarva-akaratlan lehetőséget teremtenek a nacionalista román történetírásnak arra, hogy Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoa­rát és Mátyásból Mateit "faragjanak". Nem véletlen a Mátyás-szoborcsoport talapzatán olvasható szöveg, mely szerint Mátyás a saját nemzete, "a román" ellen harcolt.

A moldvai hadjárat

Az 1467-es csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még magyar történelmi kiadványokban is találunk olyat, hogy Mátyás király vereségét emlegetik. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvést szerveztek, s a lázadók, az elégedetlenkedők felbujtója Moldva vajdája, Stefan, így érthető módon igyekeztek a királyt befe­ketíteni.

Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti az örök hűbéres és lengyelbarát Stefan cel Marét is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 000 főnyi elit hadtestből állt, és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei, Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják e sereget.

A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án, Erdővidék központját érintve, a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről, és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat, és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel Stefan cel Mare seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, nem merte vállalni a csatát a kitűnően felszerelt és kiképzett magyar hadsereggel szemben, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai hadi taktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett.

Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt vagy Tatárosmezővárost (Tirgu Trotus), november 26-án Bákót (Bacau), majd a Szeret folyó völ­gyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Román­vásárhelyt foglalták el. Itt tartották az első hosszabb pihenőt. Ez idő alatt a vajda, Stefan több tárgyalást kezdeményezett, de a király és tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had december 6-án ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án már megszállta Moldvabányát. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város centrumában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól.

A vajda követei itt is felkeresték a királyt, de megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még az őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyva. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egy­szerre több oldalról kezdték a gyújtogatást. Amikor Mátyás értesült a támadásról, már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hama­rosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze kétszáz veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazzák.

Csak négyórás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. Stefan cel Mare is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Panno­nius leírása szerint a moldvabányai csatában tizenegyezer moldvai és négyezer magyar vesztette életét. E csatát kétségkívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó—Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, Brassóba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására.

A győzelem jelképeit, az aranyozott hadi lobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony-templomban helyezték el. Új hadjáratra, Moldva elleni háborúra már nem került sor, mert Stefan cel Mare követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak.

Tábla a történelemhamisítás szolgálatában

E történelmi tények alapján az olvasót nem kell meggyőzni arról, hogy a moldvabányai nagy moldvai győzelem mennyire tekinthető "román" győzelemnek, mennyire jogos a Mátyás király szob­rának talapzatán éktelenkedő tábla, illetve hogy milyen szintű a történelemhamisítás. Mind­azok, akik sérelmezik a szoborcsoporton elhelye­zett, a legyőzött Mold­vát jelképező zászlót, meg­nyugodhatnak tehát. 1940-ben, amikor Észak-­Er­délyt visszaadták Magyarországnak, termé­szetesen, nemcsak az etruszk (római?) farkast tá­volították el, de a hazug propagandaszöveget is, visszaállítva a Fadrusz-szoborcsoport eredeti állapotát. Pár év múlva, 1945-ben, amikor a szovjet hadsereg megszállta Kolozsvárt, a front mögötti hátország nyugalmának biztosítására a szov­jet hatóságok a magyar Mátyás király felirat helyébe a latin nyelvű Mathias rexet helyeztették. 1992. december elsején Gheorghe Funar ma­gyar­ellenes kolozsvári polgármester a Mathias rex felirat alá feltetette az 1932-es táblát. Így adódott az a helyzet, hogy a fiatal nemzedék e tábla felirata alapján immár tizennyolc éve ismét olvashatott a saját, azaz a román nemzete ellen támadó Mateiről.

Kádár Gyula - Háromszék

Hunyadi Mátyás magyar nemzeti hős, s a világon semmi köze sem volt, miként ma sincs a románsághoz. Csupán annyi, hogy a híres, egykoron magyar címerrel ékesített, ma "Matthias Rex" feliratú műalkotás 1918 óta az általuk megszállt Kolozsvár területén áll. Ez történeti evidencia, de azért a tisztánlátás kedvéért foglaljuk újra röviden össze a históriai tényeket. Ebből kifolyólag édesmindegy, hogy az ünnepélyes avatásra a magyar kultúra napján, vagy zseniális uralkodónk születésnapján kerül-e majd sor...

A Hunyadi család származásával kapcsolatosan több verziót őrzött meg a magyar szóbeli és a tudós historiográfiai történeti hagyomány.

Az első a jeles humanista történetíró, Thuróczy János nevéhez köthető. Első világi krónikásunk "nemes és fényes havasalföldi nemzetségből" eredezteti Hunyadi János családfáját. Zsigmond királyunk 1409. október 18-án, Visegrádon kelt oklevele is ezt a változatot erősíti meg. Eszerint az uralkodó tekintetbe véve "Serba fia Vajk udvari vitéz alkalmas helyeken és időkben hű szolgálataival szerzett kiváló érdemeit", jutalmul, és hogy a jövőben még hívebben szolgáljon, az erdélyi Hunyadvár birtokát neki és általa rokonainak, valamint János nevű fiának és örököseinek adományozza. Nem lehet kétséges, hogy Vajkban Hunyadi János apját, fiában, Jánosban pedig a későbbi nándorfehérvári diadal hősét kell látnunk. Csakhogy rögvest tisztáznunk kell azt az alapvető tényt, miszerint a 12-15. század folyamán a havasalföldi uralkodó réteg korántsem oláh, azaz román etnikumú volt, hanem kun-török nyelvű és identitású. A mai Regát tele van a középkori oklevelek tanúsága szerint kun helynevekkel, illetve személynevekkel. E személyek közül sokan kaptak magyar nemesi oklevelet, lévén a két oláh fejedelemség az adott időszakban magyar érdekszférába tartozó vazallusállamok. E ténynek köszönhetően számos kun származású kenéz oláh alattvalóival tömegesen költözött át új hazája, Magyarország területére. Például Zsigmond királyunk egy 1415-ben kelt oklevelének bizonysága szerint a Havasalföldről betelepült erdélyi, Hátszeg környéki kun kenézek egy részét Borsod megyébe, a Bükk hegységtől délre lévő vidékre telepítette, és őket az országos nemesség sorába emelte. Mivel oláh környezetből kerültek oda - hiszen ismételten: alattvalóik és jobbágyaik túlnyomó többsége valóban román etnikumú volt -, sokuknak a családneve - kun etnikai-nyelvi mivoltuk és identitásuk ellenére - 'Oláh' lett a birtokközpontukra utaló magyar nemesi előnévvel (pl. Csáti Oláh stb.).

Thuróczy közlése alapján a legfényesebb pályát egy Munténiából beköltözött kenéz család futotta be, melyből a már említett Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott, aki tehát a dél-erdélyi Hunyad várát kapta uralkodónktól adományképpen, s egyben a Hunyadi család névadója is lett. A Vajk név Szent István királyunk megkeresztelése előtti neve is volt, amely kétségkívül török eredetű. Németh Gyula, kiváló turkológusunk már az 1930-as években utalt arra, hogy a 'bay' szó 'gazdag, úr, hős' jelentésben igen nagy szerepet játszik az ősi török személynévadásban, és szerinte ebből lehet megmagyarázni Merseburgi Thietmar 11. századi krónikájában szereplő Waic (Vajk) nevet is. A szót kezdő b-ből v hangváltozásra vannak példák a magyar hangtörténetben, például balkány = valkány vízállásos hely, vagy Boyta Fejér megyei falu nevéből 1329-ben már Vayta nevet látunk stb.

Mátyás kiváló udvari krónikása, az Aragóniai Beatrix közbenjárására Magyarországra érkezett, Tacituson és más kiváló latin auktorokon nevelkedett Antonio Bonfini pedig így ír Hunyadi János családfájának eredetéről: "Azt beszélték, hogy szülei egyáltalán nem voltak alacsony rendűek. Nemcsak eszességével és bőséges tapasztalataival szerzett magának tekintélyt, hanem erejével és vagyonával is, állandóan a csatatéren forgolódott és a katonáskodás révén legalább akkora gazdagságra tett szert, mint hírnévre. Corvinum faluban születvén nemzetségét a római Corvinus családra vezette vissza. (Közismert, hogy a Hunyadi család címerállata a holló, ennek pedig latinul corvus a jelentése - L.Zs.). Görög származású anyjáról pedig azt tartották, hogy ősi és császári vérből ered. Egyesek azt merészelik állítani, hogy Theodosius nemzetségére üt vissza".

Már a kortársi és közel egykorú feljegyzések adatait érdekesen egészítik ki azok a legendák, amelyek széltében-hosszában Hunyadi törvénytelen, királyi származásáról keringtek. Ezek szerint Zsigmond királyunk házasságon kívüli fiaként látta volna meg a napvilágot. Ismerve Zsigmond módfelett szenvedélyes és a női nem iránti fékezhetetlen természetét (közismert, hogy az akkor már német-római király rendszeres vendége volt a híres konstanzi zsinat idején az ottani bordélyoknak), továbbá az ifjú Hunyadi üstökösszerűen felfelé ívelő pályafutását, ez persze korántsem tűnt lehetetlenségnek.

16. századi krónikásunk, Heltai Gáspár így hagyományozta ránk a történetet: Midőn Zsigmond király Erdélyben táborba szállt, s ott erősen elunta az özvegységet, kérdezősködni kezdett hű embereitől, hogy vajon miféle nép lakja a környéket, s vannak-e a közelben szép lányok és asszonyok. Egyik bizalmasától megtudta, hogy nem is oly messze él egy világszép leány, bizonyos Morzsinai Erzsébet. A király parancsára még aznap este felséges színe elé is vezették. A nemes Morzsinai-lány azonban mielőtt rászánta volna magát a királyi nászra, mindenekelőtt biztosítékokat akart: - Felséges uram, én nemes lány vagyok, ha velem szerelmeskedni akarsz, mi lesz az én sorsom? S hogy lesz az én magzatomnak dolga? Zsigmond azonban rögvest megnyugtatta az aggodalmaskodó szüzet, mondván, miszerint hatalmas birtokadományban fogja részesíteni az anyát és a születendő gyermeket, s mindezt eskü alatt is megerősítette. A török elleni sikeres hadjáratot követően a magyar király ismét megszállt Erdélyben, ahol maga elé szólította a szépséges Morzsinai Erzsébetet. A leány elmondta koronás urának, hogy bizony, amitől félt, megesett, mert immár várandós állapotban van, s könyörgött a királynak, ne hagyja sorsára, mert igen nagy szégyenbe és bajba jut ezáltal. Zsigmond ekkor lehúzta az egyik díszes - később még nevezetes szerepet játszó - gyűrűjét az ujjáról, átadta a leánynak e szavak kíséretében: - Ne félj semmit, ezt tartsd meg jegyül. Cédulát is adok, s közben várj jót Istentől. A király távozását követően Morzsinai feleségül ment egy Vajk nevű, Havasalföldről elszármazott bojárhoz, majd megszülte Zsigmond gyermekét, vagyis Hunyadi Jánost. Újabb törökellenes hadjárata alkalmából Zsigmond nagy örömmel fogadta Erdélyben a szép Morzsinait és a kis Jánost. Meghagyta, hogy kis idő múlva a gyermeket vigye fel Budára, s ő majd gondoskodik róluk. Férjének halála után Morzsinai Erzsébet testvéréhez, Gáspárhoz költözött, s kérte, menjen vele Budára. Ekkor történt, hogy az asszony dolgához fogván, a kis Jánost kivitte udvarházuk kertjébe, hogy az ott játsszon, s kezébe adta a nevezetes királyi gyűrűt. Ám egy holló meglátta a szomszédos fa tetejéről a fényes ékszert, odarepült, kikapta a gyermek kezéből, s felrepült vele egy másik fára. A csöppség sírására anyja észrevette, mily tragédia következett be, rohant a bátyjához, és zokogva elmesélte neki a történteket: - Ha az a holló elviszi a gyűrűt, a király nem állja majd az ígéretét, s bizony gyűrű nélkül soha nem merészelek a színe elé kerülni, s nem merem fiunk történetét előtte említeni! Morzsinai Gáspár rögvest fogta tegezét és íját, célba vette a hollót, amely a gyűrűvel leesett a fáról. A történet ezután már szerencsés végkimenetelt vett. Zsigmond Budán gazdagon megajándékozta Morzsinai Erzsébetet és a szerelmük gyümölcseként született gyermeket, mi több, a kis Jánosnak adományozta Vajdahunyad várát a körülötte fekvő uradalommal, egyúttal címert is adott a nemesség mellé, amelyen egy holló aranygyűrűt tartott a csőrében.

Nem hallgathatjuk el azt a tényt sem, miszerint a Hunyadi-irodalomban felbukkan az az állítás, amely a családot rokonságba hozza a havasalföldi fejedelemség megalapítójával, Basarab vajdával. Erre utalna az a hagyomány, hogy a Mátyás király anyja, Szilágyi Erzsébet rendeletére készült hunyadvári falfestményeken a família ősei között Basarab képe is feltűnik. A rokonság tényét ezenkívül azonban semmi sem bizonyítja. Másrészt Toktomer (Toktemir) fia, Basarab, a havasalföldi államot az 1320-as években megalapító fejedelem szintén török volt és nem oláh. Neve is a török 'bas' 'lenyomni, leigázni' szóalak származékaként 'leigázó apát' jelent. Miként fentebb már utaltam rá, újólag hangsúlyozom: a moldvai-havasalföldi elit a 12-15. században török-kun etnikumú volt, csupán az alávetett jobbágy-, illetve szolganép volt oláh, azaz román.

A nyilvánvalóan archaikus népi motívumokkal is átszőtt származástörténetből egyvalami határozottan kiderül: a Hunyadiaknak semmi közük nem volt a románsághoz. Nem mellesleg: a török eredetű családjaink mellett számos olyan nemesi nemzetségünk van, amelynek ősei német, francia, aragón, cseh és más nemzetiségű lovagok voltak, ettől függetlenül e famíliák második nemzedéke a világ legtermészetesebb módján már hithű magyar volt, hiszen legelemibb érdeke is ezt kívánta. Ennélfogva lehetett ugyanis a privilegizált magyar nemesi rend teljes jogú tagja.

A genealógia tanúságától eltekintve, sem Hunyadi János, sem Mátyás külpolitikájában semmi jelét nem látjuk annak, hogy hatalmi törekvéseiknek bárminemű román nemzeti vonatkozása lett volna. Mátyás birodalmának súlypontját soha nem kívánta a számára teljesen érdektelen, provinciális és gazdaságilag elmaradott Balkánra áthelyezni. Ez a régió kizárólag annyiban érdekelte, mint Nagy Lajos óta bármely elődjét: a török veszély ellenében ütközőállamok láncolatát létrehozni ott, hogy az oszmán félhold katonai csapásmérő erejét a lehető legtávolabb tartsa hazájától. Nem is sikertelenül. A Zsigmond és általa kiépített balkáni és dél-magyarországi kettős déli végvárvonal jó évszázadig késleltette a mohácsi katasztrófa bekövetkeztét, s a középkori magyar királyság széthullását 1526-ban, illetve 1541-ben. Egyébként is Mátyás állítólagos nagyapja nyomdokain haladva sokkal nagyobb ívű koncepcionális elképzelések megszállottja volt, mintsem holmi provinciális balkáni vajdaságok feletti uralom megszerzésére irányuló kicsinyes politikai törekvéseké: akárcsak Zsigmond, ő is cseh király, valamint német-római császár akart lenni. Öntudata, reneszánsz büszkesége, "egója" eleve erre predesztinálta, s részben sikerrel is valósította meg ebbéli szándékait, hiszen olyan közép-európai birodalmat hozott létre (ne feledjük: Ausztria és Csehország jelentős részét is elfoglalta), mint politikai példaképét, Zsigmondot kivéve előtte még senki sem, s majd csak a halálát követően a Habsburgok 1526 és 1918 között.

Végszóként, felettébb üdvös lenne ha bizonyos - fentebb már hivatkozott román körök - nem törekednének arra, hogy legnagyobb nemzeti uralkodónkat holmi balkáni provincializmus szintjére próbálják lehúzni azon az alapon, hogy szülővárosa ma a román állam része, s még szülőházán is az az arcátlan, provokatív felirat éktelenkedik angol és román nyelven, miszerint állítólag ebben a házban született a magyarok legnagyobb királya, a román Hunyadi Mátyás. Vajha, amennyiben ennyire "román" Mátyás, miért nem gondoskodnak a jelenlegi bukaresti illetékesek méltó és pazar Hunyadi történeti kiállításról ezen épületben? Ennek hiánya nem más, mint önleleplezés, s az igazság, vagyis egy sérült nemzettudat diagnózisának akaratlan világgá kürtölése. Afféle freudi elszólás...

Lipusz Zsolt - Kuruc.info