„Jóvátételt adni, igazságot szolgáltatni, a múltbéli rossz ügyeket éppen a jelen és a jövő érdekében rendezni legteljesebben és legtisztábban, csak a jogfolytonosság helyreállításával lehet. Máskülönben a hangzatos szavak csak a múlt elkendőzését és a nemzeti gondolat lejáratását, a túlélés esélyének eljátszását szolgálnák. A szellemi alapok és az alkotmányos nézetek tisztázása, a tisztánlátás mindenképpen segítenének a pusztuláshoz vezető helyzeteket elkerülni, és imádkozzunk, hogy el is kerüljük!” Ez a második idézet is egy volt kormányzati tisztviselőtől, egy volt helyettes államtitkártól való, a második Orbán-kabinetből nemrég elég furcsa körülmények között elbocsátott Tóth Zoltán Józseftől. Milyen kár, hogy a magát nemzeti ügyek kormányának valló kabinet egyikük gondolataira, munkájára sem vevő. Pedig amennyiben megfontolná őket, nem kellene szegény Fidesz vezetésnek mindenféle marketing trükkök százait bevetnie, hogy úgy látszódjon, mintha itt tényleg egy demokratikus alkotmányozás zajlana. Hiszen akkor – mármint a Szent Korona-tanra épülő jogfolytonosság helyreállításakor – mi, jobbikosok, örömmel vennénk részt a vitákban, és végül büszkén adnánk oda a magunk erejét a négyötödhöz. De mindez persze csupán amolyan magyaros búsongás a részemről, hiszen tudjuk, hogy a történelemben nem érdemes foglalkozni a „mi lett volna, ha” kategóriájával. Merthogy önökben szemernyi szándék sincs erre. Önökben egy pillanatig sem fordult meg, hogy éljenek – és ne visszaéljenek – a történelmi lehetőséggel, amelyet nem megszereztek, csupán az ölükbe hullott. Így hát maradt nekünk, a jogfolytonosság helyreállítását szorgalmazóknak az a fajta harc, amelyről tudjuk, hogy nem vezet majd győzelemre, de becsületből mégis végig kell az embernek küzdenie. Ezért vagyunk itt a vitában, egyedüli ellenzéki pártként. Felelősséggel tartozunk a szavazóinknak, felelősséggel tartozunk a Szent Koronának, amelyre egyedüliként az Országgyűlésben esküt tettünk, felelősséggel tartozunk őseinknek, akik a vérüket adták ezért a nemzetért, és felelősséggel tartozunk a jövő magyarságának is, amely majd minden itt lévő és távolmaradó felett ítélet mond. Apropó, távolmaradók. Az LMP és az MSZP távolmaradása az alkotmány vitájától szánalmas. Elvinek, erkölcsinek álcázott távolmaradás, de nem más, mint nevetséges politikai hecc, infantilis hiszti. Ez az alkotmánytervezet, amelyet önök az asztalra tettek, minden ünnepélyessége, partikuláris értéke, itt-ott dagályossága, cicomája ellenére valójában teljesen megfelelő lehetne mind az MSZP, mind az LMP számára, és azt hiszem, ennél súlyosabb kritikával illetni a kormány alaptörvény-koncepcióját részemről nem is lehet. Szóval az MSZP és az LMP szégyellje magát, amiért távolmaradásával saját választóit köpi szembe, alázza meg egy olcsó politikai kampányért. Persze anélkül hogy relativizálnám bűnüket, az emberben ilyenkor óhatatlanul felmerül a kérdés, melyik is a nagyobb árulás a saját szavazókkal szemben, ha valaki nem képviseli őket egy vitában, vagy az, ha valaki úgy képviseli őket, amire azoktól felhatalmazást nem kapott? jobbik.hu És ha már itt járunk, tudom, hogy a kétharmados gőg mindig megsértődik a 17%-os büszkeségen, de ebben az Országgyűlésben alkotmányozásról beszélnie rajtunk kívül senkinek nem lenne szabad. Igen. Ugyanis, amikor az embereknek arról kellett döntenie 2010 tavaszán, hogy melyik pártot támogassák az Országgyűlésbe jutásában, rajtunk kívül senki sem beszélt itt alkotmányozásról. Pláne nem írott program szintjén, és ugyanabban a formában, ahogy azt most is teszi. Sem a Fidesz, sem az MSZP, sem az LMP nem tette a választási kampány tárgyává az alkotmányozást, egyedül mi. Vagyis alkotmányozási felhatalmazása a választóktól jelen Parlamentben, morális értelemben egyedül a Jobbiknak van. Önök ilyet a szavazóiktól nem kaptak, hiszen programjuk alapján, pontosabban annak hiányában nem is kaphattak. Ha pedig alkotmányozás kérdésében mindenki őszintén megvizsgálja a lelkiismeretét, akkor azt hiszem elmondható, hogy az MSZP annak örülne a legjobban, ha az eredeti 1949-es alkotmány állna vissza. Náluk nem divat, hanem életforma a retró. Az LMP pedig a 89-es foltozásba, tákolmányba szerelmes, de hát ők már csak ilyen rajongó típusok. Szociológiai értelemben pedig érthető ez a fajta rajongásuk a 89-90-es rendszerváltozáshoz, hiszen ahogy az egyik politológus fogalmazott, ők a rendszerváltozás nyerteseinek gyermekei. A kormánypártok meg szerintem még mindig nem tudják, mit akarnak, mármint a hatalom akarásán kívül. Szinte átláthatatlan volt az út, ahogy egyáltalán idáig eljutottunk. Ami az egyik nap még Salamonnak látszott, az másnapra már Gulyássá változott, ami pedig Szájernek tűnt fel, akár még Szilinek is mutathatja magát. Tragikomikus volt az elmúlt néhány hét. Ha nem Magyarországról és nem az alkotmányról lenne szó, még jót is nevethetnénk rajta. Persze önök arra hivatkoznak, hogy alkotmányozási szükséghelyzet van. Ezért a sietség, és ahol sietség van, ott nézzük el, ha hiba is becsúszik. Tegyük hát fel a kérdést, van-e alkotmányozási szükséghelyzet Magyarországon? A válasz igen: 1944 óta permanens módon van alkotmányozási szükséghelyzet, hiszen azóta az ország védtelensége és kiszolgáltatottsága vált általánossá, majd 1949-től alaptörvénnyé. Csoda hogy önök ezt a kényszert az elmúlt húsz évben nem érezték. Szükséghelyzet tehát 67 éve van, de az ország jelenlegi helyzetében, ebben a formában, ilyen ütemezéssel 2011 tavaszán kényszer nincs. Ennek az Országgyűlésnek, ahogy azt fentebb már említettem csekély legitimitása van az alkotmányozáshoz, az ilyen fekete-afrikai módszertannal megalkotottra meg egyáltalán nincs, miközben számtalan olyan kérdés van, amelynek megoldása nem halogatható tovább. A Parlamentnek most az államadósság kezeléséről, az önök Széll Kálmán tervéről és a mi IV. Béla tervünkről, a cigány-magyar együttélés súlyos állapotáról, a közbiztonság-érzet elképesztő megroppanásáról, a tömeges elszegényesedésről, a devizahitelek időzített bombájáról, az önkormányzatok várható csődhullámáról, az egészségügy kivéreztetéséről, az oktatáspolitikában eluralkodott káoszról, a multinacionális és hazai tőke tarthatatlan és igazságtalan dualizmusáról vagy az uniós tagságunk 7 évének őszinte és valós mérlegéről kellene vitáznia. Vagyis csupa megoldatlan problémáról, amelyek az emberek mindennapjait érintő, sürgető kérdések, és amelyekről önök, a gazdagok kormánya el akarja terelni a figyelmet ezzel a kapkodó és zavaros alkotmányozással. Ez méltatlan az alkotmányozás jogtörténeti súlyához, méltatlan egy 2/3-os kormányhoz, méltatlan Magyarország alkotmányos hagyományaihoz, de legfőképpen azon több millió emberhez, akik 2010 tavaszán egzisztenciális kétségbeesésükben önökre adták voksaikat. Összességében elmondható tehát, hogy önök az alkotmányozáshoz kellő legitimáció nélkül, méltatlan formában és aljas célokból nyúltak. Kellő legitimáció nélkül, mert erre önök nem kértek és ebből kifolyólag nem is kaphattak felhatalmazást. Méltatlan formában, mert meggyőződésem, hogy ha véget ér az arab forradalmi hullám, akkor Líbiában, Bahreinben és Jemenben is demokratikusabb alkotmányozás vár a helyiekre, mint amilyennel önök megajándékoztak bennünket. Erre a kapkodásra, a sorozatos ellentmondásokra, a felesleges körökre, a demokrácia-színházra nem lehet felmentést adni. És végül aljas célokból, mert az önök valódi szándéka az alkotmányozással nem Magyarország alaptörvényben rögzített védelmi és gyarapodási erejének megteremtése volt, hanem hatalmuk bebetonozása, valamint időnyerés, a kormányzati tehetetlenségük okán feltorlódott problémahalmazról való figyelemelterelés. Ennek következménye, hogy Magyarország önöknek köszönhetően a jogfolytonosság helyreállítása és ezáltal egy valóban új történelmi kor megkezdése helyett beláthatatlan időre belesüpped az elmúlt 60 évbe. Nem érvényesül a Szent Korona-tan, nem kapnak valódi alkotmányos védelmet természeti kincseink, nem zárjuk ki a posztkommunista csökevényeket a közéletből és sorolhatnám tovább. Ami zajlik önök által, az ugyanis nem más, mint a rendszerváltozás második elsikkasztása. Nagyobb csinnadrattával, hangzatosabb jelszavakkal, de lényegében ugyanaz történik, mint 1989-ben. A nemzetközi szolgalelkűségtől szenvedő, a történelmi felelőssége elől menekülő politikai elit görcsösen kapaszkodik hatalmába, amelyről tudja, hogy érdemtelenül birtokolja. És ebbéli igyekezetében átgázol saját társadalmán, saját nemzetén. Ahelyett hogy 2012 januárjától Magyarország Európa szíveként kezdene újra dobogni, önöknek, a gazdagok kormányának köszönhetően Európa soros szégyene leszünk. A kelet-közép-európai országok közül eddig azért kellett szemlesütve járnunk, mert Magyarországnak volt egyedül a kommunista időkre datálható alkotmánya, most meg majd amiatt kell szégyenkeznünk, hogy amíg a posztkommunista országok többségében vagy népszavazással, vagy fölényes parlamenti egyetértéssel alkottak alaptörvényt, nálunk egy olyan pártszövetség hozza azt létre egymaga, amely kétharmados többségét nem karakán ellenzékiségének, hanem elődje elképesztő – és az ő asszisztálásával történt – pusztításának köszönheti. Ha szavaim önökben sértődést okoznak, és úgy érzik, önökkel a nép, akkor kérem, legyenek bátrak, fegyverezzenek le egy népszavazással. Bízzanak azokban, akikre állandóan hivatkoznak. De mivel tudom, hogy ehhez önök gyávák, ezért nem marad más, mint a szégyen. Ami sajnos nem csupán az önöké, hanem az egész országé. 2012. január elsejével önök elszalasztják a történelmi lehetőséget, amely bűncselekmény a nemzet ellen, ehelyett pedig megalkotják a térség legkisebb társadalmi támogatottságát élvező alkotmányát. Ehhez gratulálni nem tudok, de remélem, mielőbb megkapják a sorstól méltó fizetségüket.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés