El tudom képzelni, hogy ha fönnmaradt volna Csehszlovákia, az is hasznos volna a világnak. Sőt, még azt is el tudom képzelni, hogy ha máig fönnmaradt volna a történelmi Magyarország, úgy is jó volna.
Mi tehát az értelme annak az államnak, melynek része vagyok? Nem tudom.

Ellenkező esetben nyilván kevesebbet foglalkoznánk közös ügyeinkkel, vagyis kevesebb felelősséget éreznénk magunkkal szemben, s többet foglalkoznánk a mások hibáival. Nyilván kevésbé ismernénk, hogyan is működik ez a világ. Ennyiben a Szlovák Köztársaság megalakulásával valóban mind léptünk egyet. S ez valóban előrelépés volt.

Csakhogy a Szlovákia értelmére adandó válasz keresése közben ugyanígy nagyon nyugtalanító jelenségekkel is találkozom. A legújabb hírek arról, hogyan osztogatják már évek óta egymás közt az állami alkalmazottak az úgynevezett lelépőt (ami nem lelépő, hanem a mi közös vagyonunkkal való szégyenteljes visszaélés), csak egyetlen mozaikdarab a Mi értelme Szlovákiának? című képhez.

Attól tartok, hogy akik ezt az államot létrehozták, nemcsak a romlott mecsiaristák, hanem az azóta s máig kormányzóinak döntő többsége, egészen mást láttak ennek az államnak az értelmében, mint amit fennen hirdettek.

Szlovákiát mondanak, de magukra gondolnak. Ennek az országnak a történelméről beszélnek, de tulajdon önzésük történetét értik alatta. Mindannyiunk életének javításáról beszélnek, de mindenekelőtt a maguk anyagi helyzetét javítják, a többiek kárára. A milliós lelépők pár hónapi hőerőműbeli munkáért, a jócskán túlfizetett megrendelések, a különös módon kiutalt lakások, a pártérdekű jelölések azt mutatják, mit gondol Fico (de valóban csak ő) a nemzetállami érdekek alatt. Ez az egész politikai osztály (néhány kivételtől eltekintve) már vagy húsz éve arra használja a nemzet és az állam szavakat, hogy leplezze: egyetlen valódi érdekük ők maguk.

Csakhogy az olyan állam, melynek értelme nem egyéb százegynéhány politikus önzésének kielégítésénél, szóra sem érdemes, nem még áldozatra. Megmondom, ahogy látom: az a Szlovákia, melynek egyetlen eredeti ismérve az önzés és a lopás, soha nem lesz értelemmel bíró állam, hanem csak rablóterület, mely a történelem első próbatételét sem éli túl.

Ezen töprengek, ha a lelépő fedőnevű rablásokról olvasok.

Stefan Hríb

A szerző a Tyzden főszerkesztője, a Lámpa műsorvezetője

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés