Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. (...) Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. (...) (Wass Albert:)||

Az ezeréves Magyarország megcsonkítását a szlovák lakosság, de még a szlovák politikusok sem kívánták soha. A területbitorlás gondolata a cseh származású Edvard Beneą és tettestársai agyából pattant ki. Beneą és Masaryk vezetésével a nyugati cseh emigráció 1916 őszére dolgozták ki történetelemhamisító propagandaprogramjukat, amelynek szintézisét Beneą Zúzzátok szét Ausztria-Magyarországot című könyve adta. Csehszlovákiát a történelmi Bohémiából (Csehország, Szilézia, Morvaország) és a magyar Felvidékből akarták létrehozni.

A szlovák származású, a magyarországi törvényhozásban képviselőként tevékenykedő Milan Hodľa - mit sem tudva a csehek csalárd terveiről - 1918. december 6-án megállapodott a magyar kormánnyal, hogy az etnikai határ mentén, azaz a Pozsony-Bazin-Érsekújvár-Losonc-Kassa-Tőketerebes vonaltól északra mond le a magyar fél a terület közigazgatásáról.  Beneą és Masaryk mesterkedéseinek köszönhetően Clemenceau az etnikai határtól jóval délebbre húzta meg a gúnyhatár vonalát. December közepén a cseh hadsereg megkezdte a Felvidék megszállását  A hónap végére uralmuk alá hajtották Kassát, 1919. újévére pedig Pozsonyt is.  A Felvidék visszaszerzésére - kizárólag a proletár internacionalizmust hirdető tévképzeteik területi kiterjesztése érdekében - a magyar Tanácsköztársaság tett kísérletet, átmeneti sikerekkel. Erről az akcióról bővebben a "Trianon, 1920" c. menüpontunkban olvashatnak.

Az újdonsült csehszlovák állam urai azonnal hozzáláttak az általuk nemkívánatosnak minősített "kisebbségek" asszimilációjához és ellehetetlenítéséhez. Beneą politikai "krédóját" ekként fogalmazta meg:

Én Önöket, magyarokat a pokolra fogom küldeni (Edvard Beneą Eckhart Ferencnek - Idézi: Márai Sándor)||

Az idegenbe rekedt felvidéki magyarság a demokrácia álarcában tetszelgő csehszlovák állami impérium alatt már az 1918-1938 közötti húsz éves periódusban is a diktatúrák működési mechanizmusait idéző szlovakizációnak volt kitéve. Nehéz rekonstruálni, mennyi atrocitás is érte őket két évtized alatt, mindenesetre egy 1937-es évkönyv is hűen illusztrálja szenvedéseiket. Az Új Hírek, a Prágai Magyar Hírlap, a Szepesi Híradó, a Barázda és a Magyar Kárpáti Hírlap tartozott azon kevés sajtóorgánum közé, amelyek működését a beneąi politika megtűrte. Jellemző, hogy ilyen és ehhez hasonló szalagcímek fordultak elő ezen lapok hasábjain: "Petőfi szobrát kilakoltatták a tehénistállóból, most egy kőfaragó mester raktárában van darabokra szétszedve", "A magyar kultúra leszólásával ünnepelte a nyitrai új polgárit a minisztérium hivatalos szónoka", "Magyar sérelem a munkácsi katolikus templomban", "A magyar tanítási nyelvet kihagyták az ungvári iskolából", "A színmagyar Nagykövesden és Szádalmáson megkezdte működését a szlovák iskola".

A Felvidék új urai hamar hozzáláttak a műemlékekben és kulturális tárgyakban gazdag Felvidék évezredes magyar emlékeinek eltávolításához is. A pozsonyi Mária Terézia-szobrot (Fadrusz János alkotását) 1921-ben döntötték le és robbantották fel a szlovákok, töredékeit a pozsonyi magyarság évtizedeken keresztül volt kénytelen rejtegetni. Ennél szánalmasabb esetek is megtörténtek, amikor például 1919-ben Klofac cseh miniszter a pozsonyi Szent Mihály templomban saját kezűleg rongálta meg Ferenc József domborművét. A cseh légionáriusok törték szét a dévényi ezredéves emlékművet, az Árpád-kori vitéz szobrával együtt. A pozsonyligetfalui Petőfi-szobrot szinte évente rongálta meg a szlovák lakosság, Kassán eltávolították a Honvéd-szobrot, Érsekújvárott Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc, Czuczor Gergely és Bercsényi Miklós szobrait becstelenítették meg, Nyitrán eltávolítotak egy Szűz Mária szobrot, szétzúzták a Zobor-hegyi millenniumi emlékművet, Pöstyénben Erzsébet királyné szobrát rongálták meg, Losoncon és Rozsnyón felrobbantották a Kossuth-emlékművet. Krasznahorkán "ismeretlen tettesek" törtek be az Andrássy-mauzóleumba. A sort hosszan lehetne folytatni. "Ledöntött szobrok" menüpontunkban megtekinthetik a Kárpát-medencében megsemmisített emlékműveket.  

Az első világháborút lezáró békediktátumok láttán a francia Foch marsall azt jósolta, hogy a diktátumok mindössze húsz évre szóló fegyverszünetet jelentenek. Nem tévedett sokat. A status quo megváltozásával az önálló létre képtelenné vált Csehszlovákia sorsa is megpecsételődött. A felvidéki magyarsággal szembeni bánásmód és a kisebbségi lét ellehetetlenítése is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez a mesterséges állam 1938-ra külpolitikailag teljesen izolálódott, elszigeteltté vált. A német, olasz, brit és francia részvétellel zajló müncheni konferencia (1938. szeptember 29.-30.) első ízben mondták ki a verdiktet a csehszlovák állam felett, majd ezt követte november 2-án az első bécsi döntés kihirdetése, amely a Felvidék magyarlakta déli sávját visszajuttatta az anyaországhoz. A döntésről bővebben a "Felvidék, 1938" c. menüpontunkban olvashatnak.  

1939. március 14-én jött létre az első "önálló", "szuverén" Szlovákia, mely a valóságban sokkal inkább Hitler bábállamaként funkcionált. Tuka kijelentette, hogy a szlovák vazallus állam megtűrésével a "Harmadik Birodalom a történelemben először elismerte a szlovák nép méltóságát, amely ezért örök hálával tartozik. Hűséget hűségért." A többpártrendszert Tiso hamar felszámolta, néhány hónappal a megalakulást követően már csak a Nemzeti Egységfront (SSNJ) működhetett és a törvényhozásban is mindössze egy magyar képviselő, Esterházy János gróf jelenlétét engedélyezték.    

A Jozef Tiso és Vojtech Tuka uralma alatt tartott magyarság helyzete nem javult, viszont tovább romlott. A Szentszék pozsonyi képviselőjének szavaival élve:

Az őrültek pedig ketten vannak: Tuka, aki cselekszik és Tiso (...), aki - papként - mindezt hagyja!

Zsidó-és magyarfóbiában még Tisót és Tukát is felülmúlta Alexander Mach belügyminiszter, egyben a fasisztoid Hlinka-gárda vezetője. A gárda jelszava a következő volt: "Csehek Prágába, zsidók Palesztinába, magyarok Ázsiába", ami mindent elmond soviniszta elképzeléseikről. A magyarellenes pogromokról és a Hlinka-gárda kegyetlenkedéseiről bővebben az "Ellenségeink" menüpontban olvashatnak. 

A felvidéki magyarság kálváriája azonban csak ekkor kezdődött el igazán. 1945 tavaszán nagyrészt a szovjetekkel együttműködő csehszlovák emigráció határozta meg a Felvidék háború utáni sorsát. Beneą 1945. április 4-én, Moszkvából érkezett Kassára, ahol ismertette a "kassai kormányprogram" néven hírhedtté vált, a legvadabb totalitárius diktatúrákat is zavarba ejtő szégyenteljes dokumentumot.

A jogállami és demokratikus elveket felrúgva, a történelemben szinte példa nélküli módon a Felvidéken élő magyar és német kisebbséget tették felelőssé a világháború kirobbantásáért, és a kollektív bűnösség életidegen és jogellenes elvét alkalmazva fosztották meg az említett népességet állampolgárságuktól, földjeiktől, ingóságaiktól és szülőföldjüktől. A  Beneą által is szerkesztett szörnyűséges iromány VIII. pontja a következőket rögzítette:

A cseheknek és a szlovákoknak a német és magyar kisebbséggel kapcsolatos szörnyűséges tapasztalatai - hiszen a kisebbségek nagyobbrészt a köztársaság ellen irányuló hódító politika engedékeny eszközeinek bizonyultak, s közülük elsősorban a csehszlovákiai németek kínálkoztak fel a cseh és szlovák nemzet elleni megsemmisítő hadjáratra - a megújított Csehszlovákiát mély és végleges beavatkozásra kényszerítik (A kassai kormányprogram VIII. pontja)||

Beneąnek a Népszövetség ülésén egy évtizeddel korábban elhangzott -és fentebb idézett szavai- ezt követően véres valósággá váltak. Ennek nyitányaként -amint arról a magyarországi "Világ" c. orgánum is beszámolt - magyarellenes hangulatot szítottak  a csehek és szlovákok: "A kassai hatóságok november 11-én a város diákságát magyarellenes tüntetésekre rendelték ki. A kassai ifjúság a reggeli órákban tüntetést rendezett. A menet élén fehér lovon Horthy Miklós képmását vitték. Az ifjúság magyarellenes jelszavakat kiabált és követelte a szlovákiai (sic!) magyarok kitelepítését."

A Magyar Nemzet írta: "A csehszlovákiai rendelkezések, amikor a faji származás, sőt még csak nem is a faji származás, hanem a népszámlálási vallomások anyanyelvi adatai alapján állapítanak meg kollektív felelősséget, tagadhatatlanul olyan ízűek, mint hogyha a faji szupremácia könyörtelen irtóhadjárata folyna tovább. (...) Ha a Tiso-féle Szlovákia támogatása, a hivatalviselés, vagy gazdagodás lenne a politikai kritérium és nem a faji származás, úgy az események minden ismerője ki merné mondani az ítéletet, hogy az 1938-as határokon túl a szlovákság nagyobb százalékának kellene elszenvedni most a föld-és vagyonelkobzást, mint a magyarságnak."

A fasisztoid Beneą-dekrétumok közül az 5. számú elnöki dekrétum 4. §-a kimondta, hogy "állami szempontból megbízhatatlannak kell tekinteni a német vagy magyar nemzetiségű személyeket." Ezzel megkezdődött a magyar holocaust, a felvidéki magyarság deportálása és hontalanná tétele, amelyről bővebben a "Magyarellenesség" menüpontban olvashatnak.  A Beneą-dekrétumokról Robert Fico akkori szlovák kormányfő 2009. októberében kijelentette, hogy azok "megkérdőjelezhetetlenek". A szlovák törvényhozás két évvel korábban, 2007. szeptember 24-én határozatban rögzítette a dekrétumok "érinthetetlenségét".

1949-re a szovjetizálódott csehszlovák "új rend" kényelmesen berendezkedett, - Tamáska Péter szavaival élve - "sikerrel ötvözve a germánoktól tanult rasszizmust a sztálinizmussal." Ehhez tudni kell, hogy az 1948. februári kommunista államcsíny után Klement Gottwald új kormányt alakított, majd Beneą államfő lemondatása után ő töltötte be ezen posztot is. Életre hívták a Megbízottak Hivatalát, amelynek feladata a Dél-Felvidék és a két nagyváros, Pozsony és Kassa szlovákosítása volt.

Az 1970-es évektől a magyarság asszimilációját az iskolaügy visszafejlesztése és a féktelen urbanizáció szolgálta: a nem központinak nyilvánított településeket építkezési és fejlesztési tilalommal sújtották. A dél-felvidéki városok szinte kizárólag magyarok lakta történelmi részeit "városrendezési" ürüggyel megbontották, a bősi vízlépcső pedig 58 magyarlakta települést érintett. A magyarok lakta városok lakossági aránya a nagyarányú betelepítéseknek köszönhetően megbomlott, és a szlovákok lassan felülkerekedtek...   A hetvenes évek második felében megkísérelték felszámolni a magyar nyelvű oktatást, amely 1984-ben és 1988-ban ismét napirendre került.  A magyarság jogaiért szót emelő Duray Miklóst két ízben is börtönbe zárták. Az államvédelmisek (estebákok) rendszeresen zaklatták a nyitrai magyar főiskolásokat, Pozsonyban pedig magyarellenes támadásra ösztönözték a szlovák szélsőségeseket.

1993. január 1-jén Csehszlovákia felbomlott és megalakult a Szlovák Köztársaság, melynek elnöke Michal Kovač lett, a miniszterelnök azonban az 1992-es választások győztese, a soviniszta Vladimír Mečiar maradt. A Szlovák Köztársaság nemzetállamként definiálta magát és kissé komikusan Cirill és Metód, valamint Nagymorávia szellemi letéteményeseként határozta meg magát alkotmánya preambulumában.

Az 1994-es választásokat ismételten Mečiar pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) nyerte meg és a kabinet megalakítása érdekében koalícióra lépett a szélsőséges, idegengyűlölő és soviniszta Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) és a baloldali populista Szlovákiai Munkásszövetséggel (ZRS). A ciklust autoriter kormányzási módszerek és a soviniszta, magyarellenes politizálás jellemezték. A köztársasági elnök jogkörét megnyirbálták, az ország fokozatosan szigetelődött el politikailag. Az 1995-ben elfogadott első nyelvtörvény a szlovák "államnyelv" védelmében, magyarellenes soviniszta éllel íródott. A kilencvenes évek közepén előtérbe kerültek a kormányzat által is támogatott extrémista, idegengyűlölő nézetek. A magyarság által lakott települések helységnévtábláit  összefirkálták, a közterületen magyarul megszólalókat pedig folyamatosan vegzálták, szidalmazták. Az 1996-os közigazgatási reformot is a magyarellenesség motorja hajtotta: a közigazgatási határok átrajzolása észak-dél irányú megyék létrehozásával akadályozta meg, jogy a Csallóköz és Mátyusföld területén élő magyarság egy közigazgatási egységet alkothasson.

Az újabb választások előtt, 1998-ban a Magyar Polgári Párt, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés Mozgalom egyesülésével jött létre a felvidéki magyarságot egységbe forrasztó Magyar Koalíció Pártja, amelynek vezetője Bugár Béla lett. A Dzurinda jobboldali politikus vezetésével felálló kabinet részesévé lett az MKP is. Ebben a ciklusban lett köztársasági elnök Rudolf Schuster korábbi kassai polgármester, a Polgári Egyetértés Pártjának vezetője.

A 2006-os választások nyomán egy furcsa, extrémista-populista koalíció kezébe került a Felvidék irányítása: a baloldali-populista Smer vezére, Robert Fico a sovinisza Ján Slota és Vladimir Mečiar pártjával alakíthatott kormányt. Slota és Fico ténykedését különösebben nem kell részleteznünk: erre az időszakra esett a (második) barbár nyelvtörvény, Sólyom László magyar államfő Révkomáromból való kitiltása, a trianoni békediktátum törvényi szinten való "érinthetetlenné" nyilvánítása és legújabban az állampolgársági törvény és az alkotmány módosítása, amelynek értelmében ha egy szlovák állampolgár felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszti a szlovákot. A szlovák össztűznek köszönhetően az MKP a 2010-es választások nyomán kiesett a törvényhozásból, a Bugár Béla vezette szakadár és megalkuvó Most-Híd pedig parlamenti tényezővé lett.

A 2010-től felálló jobbközép kabinet kormányfője a kereszténydemokrata Iveta Radičová lehet. Hogy a szlovák vákuumon változtat-e ez valamit, az  még a jövő zenéje.

Források: 

• Az Új Magyarság évkönyve, Budapest, 1938
• Gulyás László: Államalapítók - (Cseh)Szlovákia születése - In: Nagy Magyarország történelmi magazin, I. évfolyam 3. szám  
• Háborús bűnösök Kelet-Európában: igazságtétel Szlovákiában - In: Múltkor.hu
• Jaj, hol a múltunk? - A Trianon-jelenség - Helikon Kiadó, Budapest, 2005
• Jeszenszky Géza: A Csallóköz elvesztése - In: Trianon és a revízió - Rubicon, 2005/6
• Kiss Balázs: A független Szlovákia története - In: Nagy Magyarország történelmi magazin, I. évfolyam 3. szám  
• Magyar Katolikus Lexikon
• Magyar Nemzet, 1945. június 27.
• Magyar Virtuális Enciklopédia
• Szarka László: A Beneą-dekrétumok - Szláv nemzetállam, kisebbségek nélkül - In: Trianon és a revízió - Rubicon, 2005/6
• Szentesítette a szlovák parlament a Beneą-dekrétumokat - politaktika.hu
• Tamáska Péter: Két nép két csillagzat alatt - In: Trianoni Szemle - I. évfolyam 2. szám, 2009. április-júniius
• Világ, Budapest, 1945. november 23., péntek
• Wass Albert: Otthon

Forrás: //nemnemsoha.gportal.hu/gindex.php?pg=32853962

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés