| Hírek : Koszovói mintára napokon belül új ország születhet Afrikában Dél-Szudán néven |
Koszovói mintára napokon belül új ország születhet Afrikában Dél-Szudán néven
2011.01.08. 09:44
Elképzelhető, hogy 2011. január 11-én egy új afrikai ország születésének lehetünk tanúi népszavazás útján. Várjuk a tót politikusok sajtóba kiáltott rémlátomásait és nyüszítését.
Afrikában is működő koszovói minta: etnikai-vallási konfliktus, függetlenségi háború, népszavazás, függetlenedés, országrész leszakadása, új ország keletkezése, USA támogatása - így lehetne címszavakban összefoglalni a lényeget. Ha közelmúltba tekintünk vissza a Koszovóval illetve Montenegróval történő összevetés juthat eszünkbe. Koszovóban fegyveresen vívták ki függetlenségüket és volt népszavazás is a függetlenségről ,melyet megszavaztak, de a szerbek nem ismertek el, ezért parlamenti választások után az újonnan megválasztott parlament függetlenségi nyilatkozatával kiáltották ki az önálló Koszovó állam létrejöttét és így szakadtak ki Szerbiából. Az USA az elsők között ismerte el az új államot. Montenegróban pedig fegyveres harc nélkül népszavazással született egy Szerbiából kiszakadó új állam.
Különben is, Európának ezen a részén, de a többi részén sem, kivéve a magyarság kárpát-medencei történelmi igazságtételét - nem szokatlan új államok születése. Moldova a két világháború között még Románia része volt, a Szovjetunió összeomlása után mégis elvetették, hogy egyesüljenek a szintén zömmel románok lakta Romániával, de ugyanez vonatkozik Csehszlovákia szétesésére: Felvidék magyarlakta része mégsem került vissza Magyarországhoz az 1938 vagy más etnikai határok mentén ( igaz ezért legfőképpen a béna magyar politikai elit a felelős). Vagy ott van a Tito idején szocialista tagköztársaságként létrehozott Macedónia, ahol a nemzeti nyelvvé egy olyan nyelvjárást tettek meg, ami egyformán távol esett a bolgártól és a szerbtől, és néhány évtized alatt kialakult a macedón nemzettudat, de nem kell a Balkánra menni, itt vannak a posztkommunista államok, az úgynevezett Szlovákia, ahol a magyar nyelvet állami szinten üldözik, Románia, ahol a magyarság évtizedek óta nem kap autonómiát, az 1918-as ígéretek ellenére, ugyanez vonatkozik a jogfosztott felvidékiek és erdélyi magyarok mellett a délvidékiekre és kárpátaljai magyarokra is, semmilyen történelmi elégtétel nem történt, sőt a magyarság sorvasztása tudatos asszimilációs politikával zajlik. A 90-es években rengeteg új állam született, népek egyesülhettek, kaptak országokat, még a vesztes Németország is egyesülhetett, csak éppen a magyar nemzetrészek nem egyesülhettek egy országban vagy kaphattak független közigazgatású területi autonómiát vagy konföderációs illertve egyenrangú társnemzeti státuszt, pedig az ENSZ is kimondta: "Minden népnek joga van az önrendelkezésre ". Ez Afrikában érvényes, mert Szudán kettészakadását az ENSZ is támogatja, Európában, főleg a magyarság vonatkozásában nem .Visszatérve Koszovóra:
Koszovó most még biztosan nem akar nagyobb lenni annál, mint amekkora. És hosszú távon sem az Albániával való egyesülés veszélye fenyeget, emlékeznek még arra, milyen csúnyán bánt el Albánia a koszovói menekültekkel a kilencvenes években. A koszovói határok mentén, a volt Jugoszlávia tagállamaiban élő albánsággal való egyesülés viszont napirendre kerülhet még. Montenegróban és a Koszovón kívüli Szerbiában 100-150 ezer, Macedóniában 500 ezer albán él és jóval több gyerekük születik a többségi nemzet családjainál.
A szudáni események hátteréről: Az 1956-ban függetlenné vált volt brit gyarmaton, Szudánban már a kezdetektől súlyos konfliktusok voltak az ország északi és déli része között. Emiatt 1955-1972, valamint 1983-2005 között véres polgárháború zajlott kb. 2,5 millió halálos áldozattal.
A konfliktus oka elsősorban az, hogy mind etnikailag, mind vallásilag nagyon különbözik egymástól Dél-Szudán és Szudán többi része. Míg északon a lakosság túlnyomó többsége arab nyelvű és iszlám vallású, addig délen a lakosság többnyire nílusi-szaharai néger törzsekből áll, akik keresztény és animista vallásúak, s a törzsi nyelveiken kívül az angolt használják.
A polgárháborút 2005-ben egyezség zárta le a szudáni kormány és a dél-szudáni Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg között. Ennek értelmében Dél-Szudán autonómiát kapott, majd a szudáni hadsereg kivonult az országrészből. Az egyezmény függetlenségi népszavazást is megállapított: ez fog lezajlani 2011. január 9. és 11. között.
A megállapított szabályok értelmében a népszavazás akkor lesz érvényes, ha legalább a szavazati joggal rendelkezők 60 %-a részt vesz rajta. Amennyiben nem lesz meg a 60 %, újabb népszavazás lesz tartva 2 hónapon belül. Ha 50 % + 1 fő a függetlenségre szavaz, tárgyalások kezdődnek Dél-Szudán és a szudáni központi kormány között a terület kiválásáról és a közös kérdések megfelelő rendezéséről.
Bár egyes afrikai országok nem támogatták a dél-szudáni népszavazást, félve attól, hogy ez egy lavinaszerű folyamatot indíthat be egész Afrikában, valószínű, hogy amennyiben a függetlenség nyer a népszavazáson, az hamar el lesz ismerve nemzetközileg is. Nem-hivatalosan az USA is támogatja a dél-szudáni vezetést.
Remélhető továbbá, hogy az 1991 óta húzódó Szomáliföld ügyére is ki fog hatni Dél-Szudán esetleges függetlensége.
Megj.: Jó megoldásnak tűnik szétválás. Békében élni úgysem tudnak egymással és ma már valószínűleg nem is karnak. Bizonyos értelemben az egész ügy a gyarmatosítás öröksége. Koszóvó tükörképe Afrikában - lényegében ugynaz- etnikai-vallási konfliktus, polgárháború, függetlenségi harc, önállósulás. (szerk.)
Alább a kitekintő.hu cikke:
Középpontba került a kettészakadó Szudán
Ahogy rohamosan közeledik január 9-e, úgy szegeződik mind több szempár Szudánra. Ezen a napon dönthet ugyanis saját jövőjéről Dél-Szudán egy népszavazás keretein belül. Legalábbis ezt fektette le a 2005-ben megkötött, a déli és az északi országrész közötti polgárháborút lezáró békeegyezmény. Az idő múlásával a feszültség érezhetően nő az országban, az elszórt erőszak esetleges eszkalálódásával többen egy újabb polgárháború kitörésétől tartanak. Egyre több nemzetközi hang is megszólal az ügyben: van, aki csendre int, van, aki ellenben vérengzést vizionál. Elemzés a lehetséges szudáni forgatókönyvekről és a nemzetközi reakciókról.
A szudáni háttér
2005-ben Szudánban véget ért Afrika leghosszabb fegyveres konfliktusa, miután a központi kormány és az ellene évtizedek óta harcoló dél-szudáni SPLM/SPLA (Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom, illetve Hadsereg) átfogó békeegyezményt (CPA) írt alá. Az egyezmény egy sor megállapodást tartalmazott – többek között a hatalom és az olajbevételek megosztásáról –, a legfontosabb rendelkezése mégis az volt, hogy öt év átmeneti időszak után lehetővé tette Dél-Szudán számára az elszakadást. Az SPLM/SPLA pontosan ezért küzdött annyi éven át, így ők különösen is sikernek könyvelték el a békekötést.
Annál is inkább különleges a kivívott megállapodás, mert Afrikában nagyon erősek a határok, azok megváltoztatására a függetlenedési hullám óta alig volt példa: legutóbb Eritrea vált ki Etiópiából 1993-ban, Szudánhoz hasonlóan évtizedes fegyveres harcot követően, szintén népszavazás útján. A szudáni események azonban veszélyes precedenst teremthetnek azáltal, hogy ösztönözhetik a különféle elszakadási mozgalmakat (gondoljunk Puntföldre és Szomáliföldre Szomáliában, Cabindára Angolában, Katangára Kongóba, vagy éppen Casamance-ra Szenegálban). Az üzenet ugyanis az eritreai és a szudáni példa alapján világos: harcolj fegyverrel, előbb-utóbb a nemzetközi közösség megunja a dolgot és kompromisszumra bírja az ellenséges központi hatalmat.
Az eltelt öt év Szudánban egyfajta furcsa átmeneti időszakként jellemezhető, amit – főleg a déli vezetők részéről – feszült várakozás kísért. Az SPLM jelenlegi vezetője, Salva Kiir Szudán alelnöke lett ugyan, ám az úgynevezett nemzeti egységkormány csak üres lózung volt: mivel az SPLM az elszakadás mellett tette le a voksát, nem volt érdekelt semmiféle egységtörekvésben. Ahogy Omar al-Bashir elnök északon, úgy Salva Kiir is kiépítette nyomasztó dominanciáját délen (ezt jól jelzi az idei 93 százalékos választási győzelme). A nemzetközi közösség ezt az öt évet lényegében átszunyókálta. Ha mégis Szudán felé fordította csipás szemeit, azt Darfúr miatt tette: a nyugat-szudáni régióban 2004-ben kitört fegyveres konfliktus sikeresen tematizálta a Szudánról kialakult nemzetközi diskurzust. Ez sokak szerint al-Bashir tudatos taktikája volt, hogy a CPA-ról és annak sorozatos megsértéséről annál kevesebb szó essen. A CPA legtöbb pontja öt év után is megoldatlan: elvileg 2005-ben fél éven belül ki kellett volna jelölni a két országrész közötti határvonalat (ez máig várat magára), a hatalommegosztás is inkább jelképes maradt, az olajkincsek ügyében se történt előrelépés.
Al-Bashir ugyanis, noha maga is aláírta a déli függetlenedés lehetőségét, sosem fogadta el azt igazán, továbbra is egy egységes Szudánban gondolkodott. Ezt persze nem a multikulturalizmus iránt érzett személyes vonzalma, mint sokkal inkább Szudán természeti adottságai indokolták. Szinte adja ugyanis magát egy véres konfliktus, ha rápillantunk Szudán gazdasági térképére: az olajmezők a déli országrészen terülnek el (a legértékesebbek pont a határnál), míg az olajat a tengerig eljuttató vezeték az északi részt szeli ketté. Al-Bashir valószínűleg könnyű szívvel elengedné a déli országrészt, ha az lemondana az olajban gazdag határterületekről – azonban Salva Kiir sem ostoba, tisztában van vele, hogy olaj nélkül Dél-Szudán valószínűleg a világ egyik legszegényebb országa lenne. A megoldás egyedül az olajkincs megosztása lehetne – erről rendelkezett a CPA is –, ám ezt kölcsönös bizalom és együttműködés nélkül nehéz véghez vinni.
A szudáni káosz Abyei tartomány példáján
Azt mondják, minden konfliktusnak van legalább egy neuralgikus pontja. Ami az indiai-pakisztáni konfliktusnak Kasmír, az izraeli-palesztin szembenállásnak pedig (többek között) a telepesek sorsa és Jeruzsálem kérdése, az Szudánnak Abyei tartomány jövője. Abyei nem véletlenül kapott külön fejezetet anno a CPA-ban: a déli és az északi rész határán fekszik, még az 1956-os fegyverszüneti vonal szelte ketté, jelentőségét pedig az itt található olaj (és a területen átfutó olajvezeték) adja. Egy lehetséges erőszakos cselekményhullám elsődleges helyszíne lehet tehát a térség, már csak amiatt is, mert a demarkációs vonal két oldalán már felsorakozott a két hadsereg, hogy ellenőrizze és védje saját területét.
Január 9-én itt a dél-szudánitól elkülönülve egy másik népszavazást is tartanak – noha a köztudatban csak a dél-szudáni él –, amely döntene a jelenleg közös irányítás alatt álló Abyei hovatartozásáról. A nagy napon Abyei lakói arról szavaznak majd, hogy délhez vagy északhoz csatlakozzanak. Ez azonban ennél bonyolultabb, négy eshetőség van ugyanis:
- amennyiben megmarad az egységes Szudán (azaz sikertelen lesz a dél-szudáni népszavazás), maradhatna közös irányítás alatt, ahogy eddig;
- egy egységes Szudán megmaradása ellenére akár a déli rész fennhatósága alá is kerülhetne;
- csatlakozhat északhoz (Dél-Szudán elszakadási kísérletének sikerességétől függetlenül);
- végül pedig a függetlenedő délhez is csatlakozhat, státuszát ekkor az új hatalom rendezheti.
A gond ezzel csak az, hogy máig nem állították fel az elvileg idén januárra tervezett, a népszavazás kérdéseiről döntő bizottságot, így nem indulhatott meg a választói regisztráció előkészülete és a választópolgárok oktatása sem. Máig nem tisztázott továbbá, hogy kik jogosultak szavazni. A hivatalos álláspont szerint a dinkák (ők lakják többségében a térséget), illetve a területen élő egyéb etnikumúak. De hogy igazolja valaki, hogy itt lakik, mikor senkinek semmilyen hivatalos papírja nincs? Vajon az itt hónapokra megpihenő – vagy csak az északi, alkohollal kapcsolatos szigor elől menekülő – arab kereskedők például lakosnak mondhatják-e magukat? Ugyanígy, lakosoknak minősülnek-e a legeltetésből élő, nomád misseriya törzs tagjai? Amíg egy kompetens testület ezekre a kérdésekre világos választ nem ad, érthető, hogy mindkét fél a saját érdekei szerint fogja értelmezni a kereteket. (Ezzel inkább al-Bashir tud amúgy élni, a szavazás idejére odavezényelve a szükséges mennyiségű „arab kereskedőt”.)
A terület biztonságát elvileg a déli és az északi hadsereg egységeiből létrehozott közös haderő (Joint Integrated Units, JIU) garantálja, a gyakorlatban viszont ezek inkább egymás riválisai: több fegyveres ütközet is kitört az utóbbi időben a JIU északi és déli szárnya között. Harcok törtek ki ezen kívül az SPLA és a területen élő misseriya nomádok között, akik féltik a legelőhöz való hozzáférésüket a déli országrészhez való csatlakozás esetén, ezért a status quo-ban érdekeltek, amit fegyverrel próbálnak védeni a dél-szudáni hadsereg ellenében.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum