Lényegében nem vették figyelembe azt a katonai potenciált, amellyel a székely nép az említett korszakban rendelkezett, mert azok ismeretében egyértelmű lett volna, hogy a szakirodalomban ismert népességi adatok irreálisan alacsonyak. A Szé­kelyföldön épült nagyszámú kőtemplom és kőből rakott erődítmény is arra figyelmeztet, hogy azokat a néhány családból álló közösségek aligha emelhették. Mindezek mellett a magyar kutatás ez idáig nem hasznosította a francia demográfia eredményeit, amelyek az analógia alapján, közvetett módon, de egyértelműen jelzik, hogy a honfoglalás idején és az azt követő századokban ― a Kárpát-medencében ― sokkal nagyobb lélekszámú magyarság és székelység élt. Ha elfogadjuk a szakirodalomban ismert, honfoglaláskorra vonatkozó népességi adatokat, akkor az 1300-as évek táján Magyarország lakossága mindössze egy, legtöbb másfél millió lehetett volna, márpedig biztosan állítható, hogy az említett korban az ország lakossága több mint hárommillióra tehető, a székelységé mintegy 72 000 főre. Az 1330-as években dr. Kováts Zoltán számításai szerint Magyaroszág népessége 3,5 millió, melynek keretében a székelység lélekszámát 83 426 főben határoztam meg.

A honfoglalás kori székelység számaránya a honfoglaló magyarság keretében 4―5 százalékra tehető, ami a következő századokban némileg csökkent, mert a székelyeknek csak egy része települt át a mai Székelyföldre. Útközben a székelység némely része leszakadt, és helyben maradt, ezzel megmagyarázható a székely nyelvjárások továbbélése azokon a területeken, ahol hajdanán a székelyek hosszabb-rövidebb ideig tartózkodtak.

A székelység lélekszámát elemezve, az analógia módszerével ellenőrizve, úgy látom, hogy az 1330-as és az 1500-as évekre (általam) számolt népességi adatok elfogadhatóbbak, mint a szakirodalomban olvashatók. Egyértelműnek tartom azt, hogy a székelység lélekszáma 895-től 1614-ig összehasonlíthatatlanul magasabb volt, mint amennyit a szakirodalom elfogad. Ha nem így lett volna, akkor az alábbi képtelen torz számarányokat kellene elfogadni. A szakirodalomban ismert honfoglalás kori 5―10 ezer fős lélekszám esetén a székelyek szaporodása 1330-ig 1660, illetve 830 százaléknak kellett (volna) lennie ahhoz, hogy elérje az általam számolt 83 426 főt, amely a magyarság keretében még így is szerény százalékarányt képvisel. Ha az 1330-as évekre vonatkoztatott népességi adatok, köztük a Kristó Gyula által 19―25―28 ezer főre becsültek lennének helytállóak, akkor a székelyek számának 1614-ig 500―600 százalékkal kellett (volna) emelkednie, míg a honfoglalás korához mérve 1200―2400 százalékkal. Azonban ilyen arányú népességnövekedésre nem volt lehetőség, mert a tanulmányozott korszakban csupán 2 ezrelékes átlagszaporulattal lehet számolni.
Nos a fenti torz és elfogadhatatlan szaporulatot tükröző százalékarányok alapján egyértelmű, hogy a magyar szakirodalomban meghonosodott népességi becslések távol állnak a valóságtól. Ha Kristó Gyula népességi becslései az 1330-as évekre vonatkoztatva megközelítenék a valóságot, akkor a székelység a magyarság alig 0,54―0,71―0,80 százalékát tette volna ki, míg Szűcs Jenő, Györffy György 34 000, Veres Valér 35 000 fős székely népessége is mindössze 0,97―1,00 százalékarányt mutatna. Amint már említettem, még a székelység általam számolt lélekszáma is szerény, mindössze 2,38 százaléknyi, de ne feledjük, ez így is többszöröse a szakirodalomban ismert népességi adatoknak. Biz­to­san állíthatjuk, hogy a székelység számaránya a magyarságon belül soha nem lehetett 1 százalék alatti. Ha az 1330-as évekre vonatkoztatható számarányokat összehasonlítjuk a ma élő székelyföldi (Aranyos, Maros, Udvar­hely, Csík, Gyergyó, Kászon és Három­szék) székelyekével, akkor azt látjuk, hogy a 700 000 fős székely nép a 15 milliós magyar nemzet 4,66 százalékát alkotja. Ha a világon élő székelység 1―1,5 milliós lélekszámát összevetjük a magyarságéval, akkor a számarány még nagyobb, azaz 6,66 és 10 százalék körül mozog. Egyértelmű tehát, hogy ily mértékű székely―magyar népességarány-eltérés, a korábbi századokhoz mérve, nem alakulhatott ki. Ez még akkor is így van, ha a történelem vihara, a török hódoltság, a síkvidéki létből fakadó nagyobb méretű pusztulás (a katonai expedíciók rablásai, gyilkolásai, a ragályos betegségek) a magyarságot jobban sújtotta, mint a hegyvidéken élő és katonailag jól szervezett székelységet.

Népesség-rekonstrukciós vizsgálataim, elem­zéseim egyértelműen igazolják azt, hogy a nevezett korszakban a szakirodalomban közismert és elfogadott lélekszámok, becslések légből kapottak, irreálisan alacsonyak. Tény, hogy a honfoglalás korában, 895 táján egymillió honfoglaló, köztük 41 000 fős székely nép érkezett a Kárpát-medencébe. Ez utóbbiak lélekszáma 1330 táján 83, 1500-ban 112, a 16. század végén 160, 1614-ben 115―120 ezer fő.

Elképzelhetőnek tartom, hogy az újabb kutatások árnyalni fogják az általam számolt népességarányokat, de a szakirodalomban ismertek elfogadhatatlanok.

Kádár Gyula, Háromszék

(Erdély.Ma)
 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés