Hetvenkét éve annak, hogy az első bécsi döntés értelmében a történelmi Felvidék és Kárpátalja déli része, mintegy 11.927 km2-nyi terület újra összekapcsolódott az anyaországgal, és ezzel 750.000 magyar ember – közel két évtizednyi csehszlovák megszállás után – visszatért hazájához. 1938. november 2-a történelmi pillanat a magyarság számára. Ez volt az első olyan nemzetközi szerződés, amely kárpótolta Magyarországot az első világháborút követő megaláztatásokért és Trianon igazságtalanságáért. Megnyitotta az utat és a lehetőséget a magyar nemzet által követelt területi revízió előtt, méghozzá diplomáciai úton, békés eszközökkel. Az első bécsi döntés igazságosságát mi sem bizonyítja jobban, hogy a visszatért területek lakosságának 84%-a volt magyar, a döntés jogosságát tehát jó érzésű, tisztességes ember nem vitathatta és ma sem vitathatja!

1938. november 2-a reményt és máig mutató példát adott Magyarországnak, hogy történelmi jussunk visszavétele, az elszakított magyarság újraegyesítése lehetséges, mi több: feltétlen hazaszeretettel és ügyes diplomáciával meg is valósítható. Ez a cél és ez az elkötelezettség a mai magyar politikai elitből – tisztelet a kivételnek – hiányzik. Hiányzik a feltétlen hazaszeretet és a magyar érdekek képviseletének elsődlegessége, ennek helyét átvette a nyugati világrendnek és az Európai Uniónak mindenáron való megfelelési kényszer, a falig hátrálás doktrínája és a bibói értelemben vett hamis realizmus, amelynek köszönhetően Magyarország még két évtizeddel az úgynevezett „rendszerváltozás” után sem tudott magára találni, büszkén felvállalva történelmét, életüket a hazájuknak szentelő politikusait és határon kívül rabul ejtett, elszakított honfitársait.

Hosszasan lehetne sorolni az elmúlt húsz év elhibázott magyar külpolitikai lépéseit és hazaárulással felérő megalkuvásait. Kezdve a Szovjetunió szétesésekor Kárpátaljával, folytatva a délszláv háború, majd a koszovói válság idején a Délvidékkel, zárva a sort Erdéllyel, amikor is 2005. szeptember 26-án az akkori Országgyűlés – nem élve vétójogával – az erdélyi magyarság érdekében semmilyen feltételt nem támasztva szavazta meg Románia EU-s csatlakozását. Bízunk benne, hogy ez a sor nem fog a szerb csatlakozás feltétlen támogatásával ismét folytatódni!

Húsz évet kellett várnia Magyarországnak arra, hogy egy olyan párt juthasson a magyar parlamentbe, amely mindig és mindenkor a magyar nemzeti érdekek képviseletét tekinti elsődlegesnek, és ezért kész akár a többi párttal, akár a nyugati szuperhatalmakkal is konfrontálódni. És, ha kell, a délvidéki magyarság érdekében is meg fogja ezt tenni. És bár az eszközökben lehet közöttünk vita, jó érzésű magyar ember nem adhatja fel magában azt a reményt, hogy a jövőben egy kedvező történelmi helyzet megteremti majd a Kárpát-medencei magyarság újraegyesülésének lehetőségét. Úgy is fogalmazhatnék: a nyugalom nem jelenthet belenyugvást, a türelem nem jelenthet beletörődést!

A bécsi döntésnek van egy másik mozzanata is, amely kísértetiesen hasonlít a mai külpolitikai-diplomáciai helyzetre. 1938. október 8-án kétoldalú tárgyalások kezdődtek a magyar és csehszlovák fél között, amelynek célja a területi rendezés megvitatása és konszenzusos álláspont kialakítása lett volna. A tárgyalások egy hét után megszakadtak, a felek ugyanis nem tudtak közös nevezőre jutni. A forgatókönyv hasonló volt, mint a felvidéki magyarokat sújtó szlovák államnyelvtörvény kapcsán, amely a finomhangolások ellenére a mai napig tartalmaz elfogadhatatlan diszkriminációkat. A különbség csupán annyi volt, hogy akkor nem Bajnai Gordon vagy Martonyi János képviselte Magyarországot, hanem volt még Teleki Pálunk és Kánya Kálmánunk, akik a legvégsőkig elmentek a magyar érdekek védelmében, és nem torpantak meg az első akadályok előtt. Tudták, hogy nálunk az igazság, és azt is tudták, hogy ennek az igazságnak győzedelmeskednie kell. Mondhatták volna, hogy „figyelemmel kell lenniük a szlovák fél érzékenységére”, meg hogy „hőbörgéssel semmire sem megyünk”, de nem ezt tették. Állhatatosságuk és kitartásuk meghozta gyümölcsét: a felvidéki magyarság – ha csak átmenetileg is – de visszanyerte önrendelkezését, az ország pedig a saját becsületét.

„Az idegen uralom nehéz idejében kemény magyarnak lenni becsület dolga. Komárom kitartott magyar becsületében, és ma az ősi Szent András templom tornyán újra a mi zászlónk leng.” E szavak a XX. század egyik legnagyobb magyar államférfijának, Horthy Miklósnak Komárom visszatérésekor elmondott beszédéből valók. A Felvidék kemény magyarjai még most is, hetvenkét esztendő elteltével is küzdenek szakadatlanul, nem engedve igazságérzetükből, élni akarásukból, becsületükből. Ahhoz, hogy küzdelmük értelmet nyerjen, az kell, hogy csonka hazánk ne csak nevében legyen „anyaország”.

Felvidéki testvéreink, elcsatolt magyarok! Az idegen uralom sokak számára még most is tart, de mi tudjuk, hogy vannak még kemény magyarok is szép számmal, ezért legyen mindannyiunk számára becsület dolga, hogy küzdjünk és készen álljunk, hogy ha majd fordul a történelem kereke, megszülethessen egy új, egy végleges döntés!

(Szávay István
(Megjelent a Barikád hetilapban.)

(Kuruc.info) 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés