Cságoly Péterfia Béla: Az 1848-49-es szabadságharc kevésbé ismert mártírjai- A pozsonyi 13

  2010.10.28. 09:26

A „pozsonyi tizenhárom": első áldozat a helyi születésű Drechsler Dániel Keresztély volt, a helyi Demokrata Kör lelkes tagja, akit 1949. január 18-án reggel lőnek agyon. Itt történt meg az első hadifogoly meggyilkolása is, Baldíni János vasúti mérnököt, honvédtisztet1849. március 27-én végezték ki golyóval, Nimnichter János péklegény május 31-én bitófán végezte életét. A következő áldozat Barta József honvédőrmester volt, akit fogságba esése után rablás vádjával agyonlőttek, akárcsak Petőcz György alispánt. Mednyánszky László és Gruber Fülöp a következő két kivégzett: Mednyánszky Felvidéken született a Trencsén megyei Beckón 1819. június 26-án. Bár ősi magyar nemesi családból származott, de a Mednyánszkyak vagyonából csak arra tellett, hogy a középbirtokos nemesség életformáját élve újra és újra megpróbálkozzanak a család régi fényének visszaállításával. Apjának, Mednyánszky Józsefnek hitvallása, akárcsak Jókai „kőszívű ember"-e, így szólt: „Egy fiú a hadseregben, egy az államgépezetben, egy pedig az Egyházban". A legidősebb Mednyánszky fiú, László, ilyen alapon került 1835-ben a tullni utász-tisztiiskolába. Ennek elvégzése után, 1838-ban fölveszik a magyar nemesi testőrséghez. Az itt, Bécsben eltöltött négy év során alakul ki barátsága Görgei Artúrral, akivel két éven át egy szobában lakik. 1842-ben letelik a testőri szolgálat, és a gyakorlatnak megfelelően kérvényezni kellene beosztását valamelyik ezredbe. Ezt azonban nem teszi, és hazatér. 1846-ban megnősül, és feleségének, gróf Mailáth Máriának Bars vármegyei birtokán telepszik le. A vármegye egyik országgyűlési követe Balogh János, aki a reformpárt országosan ismert szónoka, az ellenzék vezéregyéniségei közé tartozik. Ez a környezet, amely Széchenyi, Kossuth és Batthyány nézeteiért lelkesedik, nagy hatással van Mednyánszky Lászlóra is. Ezt bizonyítja, hogy ellenzéki programmal, Bars megye egyik országgyűlési követévé választják, 1848 tavaszán pedig már ismert személyisége a magyar politikai életnek. A Batthyány-kormány 1848 júniusában a délvidéki rácok felkelése, és Jellasics fenyegető magatartása hatására elrendeli tíz honvédzászlóalj felállítását. Mednyánszky június 15-én az elsők között jelentkezi az Országos Nemzetőri Haditanácshoz. Főhadnaggyá nevezik ki az 5. honvédzászlóaljhoz, ahol Görgei is szolgál. Mednyánszky Győrben, majd Komáromban toborzott zászlóaljjal augusztus 3-án a Délvidékre indul. Részt vesz a harcokban Verbásznál, Szenttamásnál, majd Futakon könnyebben megsebesül. Bár szeptember 27-én az immáron honvédszázados Mednyánszkyt a debreceni 28. zászlóaljhoz nevezik ki, de útja mégis másfele vezet. Kossuth személyes utasítására a vár vonalát védő Lipótvár várának erődítési igazgatójává és egyidejűleg őrnaggyá nevezik ki. A Lipótvárra érkező Mednyánszkyra nagy feladatok várnak egy elhanyagolt, leromlott állapotban levő várat kellett védhető erőddé átalakítania. A magyar kézbe került erősség sürgős helyreállítását indokolta a magyar határhoz való közelsége, valamint harcászati jelentősége, amennyiben a Vág folyó vonalának védelmére sor kerül. Nem elhanyagolható azonban a környék területvédő szerepe sem. Ezeket a feladatokat csak Görgei fel-dunai hadseregének támogatásával láthatta el, másként huzamosabb ideig nem volt védhető. Lipótvár bombabiztos építménnyel nem rendelkezett, így egy négy-öt napon át tartó szakadatlan bombázás elegendő lett volna lerombolásához. 

Megkezdődött tehát a falak és a bástyák javítása, a várat körülölelő árkok tisztítása és kimélyítése, és a várból való szabad kilövést akadályozó akadályok eltávolítása. Bár Mednyánszky tervet dolgozott ki néhány bombabiztos építmény létrehozására, de ezek kiépítésére már nem volt ideje. A várat 1848. december végén Windisch-Grätz tábornok Magyarországra nyomuló seregének balszárnyán vonuló Simunich tábornok 6000 főnyi hadosztálya ostromzár alá vette.

A magyar várparancsnok, Ordódy Kálmán őrnagy, 1500 katona és 27 ágyú, valamint fél évre elegendő élelmiszerkészletet birtokolt. Mivel a császári tábornoknak ostromlövegei nincsenek, így csupán csak ismételten hadikövetet küld a várba, és annak feladását, valamint „őfelsége hűségére való visszatérését" követeli. Erre azonban december 17-én, majd 30-án is tagadólag válaszoltak. Mednyászky több kitörést vezet a Bécsből már útnak indított ostromágyúk befogadására készülő ütegsáncok lerombolására. Két legfőbb segítőtársa Gruber Fülöp százados, a tüzérség parancsnoka, és Aleksander Schubert főhadnagy, Mednyánszky segédtisztje. Az egyre inkább elbizonytalanodó Ordódyval szemben Mednyánszky az ellenállás lelke. December 30-án ennek ellenére megkezdődik a vár bombázása, amely néhány órán át tart, mert az összehalmozott lőszerkészlet, tisztázatlan okok következtében felrobban. Ekkor Simunich tábornok újra hadiköveteket küld a várba, de Mednyánszkynak és társainak sikerült elérnie, hogy a legénység és a tisztek többsége a védelem folytatása mellett döntsenek. Bár január 12-én az ostromló had jócskán megfogyatkozik, mert Görgei serege Léváról Lipótvár felé tart, de a pesti haditanács döntése értelmében a fel-dunai hadtestnek Selmec felé kell fordulnia, nehogy a császári hadsereg bekerítse. Liptóvár sorsa azonban végleg megpecsétlődött. A visszaérkező Simunich-hadosztályt (amely immáron nagy ostromágyúkkal érkezett) megadásjelző fehér zászló várta. Ordódy rövid tárgyalás után, az őrséget „Őfelsége kegyelmébe" ajánlva, feltétel nélkül letette a fegyvert. A lefegyverzett legénységet és a tisztek zömét besorozták a császári ezredekbe. A tisztek közül négy főt hadbíróság elé állítottak. 

A hadbírósági vizsgálat, majd az ezt követő per folyamán Ordódy három év várfogságot kapott. Az enyhe ítélet gyáva magatartásának volt köszönhető. A többiek közül Mednyánszkyt és Grubert - mivel még az utolsó, február 2-án reggel tartott haditanácson is a vár feladása ellen nyilatkozott, - halálra ítélték. 

Az 1849. április 11-én Pozsonyban kelt ítéletet azonban sem Windisch-Grätz, sem pedig Welden, az új hadparancsnok sem erősítette meg. Viszont Haynau, aki a magyarországi császári csapatok frissen kinevezett főparancsnoka, június 4-én Pozsonyba érkezve, azonnal aláírta a két halálos ítéletet. A varsói születésű, 25 éves, Schubert főhadnagy, a metzi hadmérnöki akadémia volt hallgatója, nyolc év várfogságot kapott. Az ítéletet már másnap hajnali négy órakor végrehajtották. Mednyánszky és Gruber Fülöp felakasztásával Haynau világossá tette a valamilyen formájú kiegyezésben még reménykedők előtt, hogy a „lázadók" számára nincs irgalom. A sorsukat követő Rázga Pál evangélikus pap és Mészáros Dávid római katolikus plébános sorsával említett másik írásban foglalkozunk. Mészáros kivégzését követő négy nappal, július 20-án lőtték le Stift József helyi földbirtokost, majd az utolsó kivégzésekre július 23-án került sor ugyancsak Pozsonyban. Bugyik József béres, Tóth József földesgazda, Trechlser József jegyző tardoskeddi lakosokkal pont tizenháromra emelkedett a vértanúk száma.

További vértanú Világos előtt Bolcze János nemzetőr százados, akit január 14-én, vagy Förster Ferenc esztergomi polgár, akit február 12-én lőttek agyon.

Még 1853-ban is voltak kivégzések, ekkor akasztották fel a híres gerilla vezért, Noszlopy Gáspárt, aki Ferenc Józsefet első magyarországi látogatásakor megpróbálta társaival megölni, akikkel együtt akasztófán végezte 1853. március 3-án, Pesten a régi ferences temetőben. A mártírok közül az alább felsorolt száz embernek a neve ismert napjainkig. Ez a lista azonban bővülhet a kutatások eredményeként. Íme az osztrák bitófákon, golyók által halt magyar vértanúk névsora:

Abancourt Károly, Aich Jakab, Aulich Lajos, Bartalis Ferenc, Bartha József, gr. Batthyány Lajos, Bencze Farkas, Bolcze János, Bottos Mihály, Börcsök István, Bugyik József, Csányi László, Csernus Emmanuel, Csöny Zsigmond, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Drechsler Dániel, Deisinger Pál, Dudó György, Fekete Imre, Fekete Ferenc, Förster Ferenc, Frohmann János, Fülöp György, Gabel Mihály, Gálffy Mihály, Gancs Pál, GAsparics Kilit, Geyer Nándor, Giron Péter, Glauberschitz Albert, Gonzeczky János Alajos, Gruber Fülöp, Halászy Károly, Hauk Lajos, Havelka Ferenc, Horváth János, Horváth Károly, Hruby Gyula, Hübner András, Istók Imre, b. Jeszenák János, Jubal Károly, Kazinczy Lajos, Kiss Ernő, Knézich Károly, Koczó György, Kolosy György, Kuczka Mihály, Kuncsor András, Láhner György, Lázár Vilmos, gr. Leiningen-Westerburg Károly, Loncsák György, Márkus János, Matherny János, b. Mednyánszky László, Melkó Nándor, Mészáros Dávid, Mezei János, Molnár István, Montbarth Antal, Mosóczy István, Murmann Sámuel, Nagy-Sándor József, Nimnichter János, Novák Tivadar, Noszlopy Gáspár, Ocsky György, Ormai Norbert, Pállik Ignácz, Pataki (Piringer) Mihály, Pavelka Ferenc, b. Perényi Zsigmond, Petőcz György, Poeltenberg Ernő, Posztóczky Gyula, Raffai Ignác, Rázga Pál, Resch Frigyes, Rulikovszky Kázmér, Sándor László, Sántha János, Sárközy Aurél, Schweidel József, Schwelkó Róbert, Stift József, Streith Miklós, Szacsvay Imre, Szathmáry János, Szikszay József, Szöll Vitális, Tamás András, Török Ignác, Török János, Tóth József, Trechsler Nándor, Uicz Mihály, Várady József, Vargha Mihály, gr. Vécsey Károly, Vottitz Adolf, Vörösmarty József, Voronieczky Micisláv, Zehnmark János      

Róluk emlékezzünk, és a nép azon névtelen fiairól is, akik a hazáért áldozták életüket, amikor gyertyát gyújtunk október 6-án.

 

 

 

Források- Gracza György: A szabadságharc csatái, História folyóirat 1989, Kacziány Géza: Magyar vértanúk könyve

www.szozat.org 

Hozzászólások megjelenítése