Tizennégy kötetes, 1939-ben a Singer és Wolfner Rt. gondozásában, Hankiss János irodalomtörténész életművét taglaló könyvét is magába foglaló életmű-sorozatából szirtként magasodik ki a Bujdosó könyv, amelyről korábbi, azt részletesen értékelő, honlapunkon olvasható írásunkhoz (Az „őszirózsás” forradalom és a patkánylázadás Tormay Cécile „Bujdosó könyv”-e alapján) hozzátehetjük, hogy irodalmunk világviszonylatban is kiemelkedően gazdag költőnőkben, írónőkben, akik a női lélek aprólékos megfigyeléseivel és érzelemgazdagságával világították meg létünk mélységeit és magasságait. Közülük alighanem éppen Tormay Cécile magasodik ki legjobban: egy személyben volt krónikás – legyen szó könyveiben akár a régi Firenzéről („Virágok városa – szirének hazája”), a pálosokról („Az ősi küldött”) vagy éppen hazánk széthullásáról („Bujdosó könyv”) –, irodalomszervező (a „Nyugat” ellenlapja, a „Napkelet” alapító főszerkesztője), mozgalomvezető (a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége alapító elnöke).

Találóan értékelte életművét Bánhegyi Jób irodalomtörténész (Magyar nőírók. Bp. 1939. Szent István Társulat, 88. old.): „Tormay Cécile az első nőírónk, aki mély és széleskörű világirodalmi kultúrája ellenére nem utánzott senkit, hanem eredeti maradt. Konstruktív és szintetikus erőkből felépülő irodalmi hagyatéka igazi és maradandó értéket jelent. Amit alkotott, az a maga nemében tökéletes. Gazdag lelki adottságokból alakította ki sajátos világszemléletét, életérzését, emberi- és művész-egyéniségét, alkotásainak etikai és esztétikai tekintetben egyaránt jelentős világát. Értelmünk, szívünk, egész emberi valónk gazdagodik a vele való találkozáskor, és bármennyiszer keressük is fel, sohasem bocsát el üres kézzel bennünket. Élete vége felé az a kitüntetés érte, hogy a Népszövetség Tanácsa a tudomány legnagyobb női hősének, Madame Curie-nek helyére őt választotta meg a Szellemi Együttműködés Bizottságába. A választás ezúttal igazán nem volt szerencsés véletlen, mert a legméltóbbat érte: az európaisággal párosult magyar szellemnek sokáig nem lesz nálánál nagyobb magyar női képviselője. Ebben rejlik az ő fájdalmasan korán [1937. április 2-án bekövetkezett halálával– Ifj. T. L.] lezárult életművének igazi jelentősége.”

Születésnapja egyben a Vaszary Kolos esztergomi hercegprímás kérésére XIII. Leó pápa 1896-ban engedélyezte és Szent X. Piusz pápa által október 8-ára kijelölt Magyarok Nagyasszonya ünnepnapja is, nyilván nem véletlenül.

(hunhír.hu)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés