Az 1940. augusztus 30-án aláírt, Észak-Erdélyt és Székelyföldet az anyaországhoz csatoló Második Bécsi Döntésre emlékeztek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi tagszervezetei Ifj. Tompó László irodalomtörténész előadókörútjával és Bajkó Kinga székely nótafa énekmondásával szeptember 6-a és 13-a között.

A huszadik századi magyar történelem aranylapjaira tartozó, alighanem csak a nándorfehérvári diadalhoz hasonlítható hatású Második Bécsi Döntésre és azt követően Horthy erdélyi bevonulására emlékezve a hetvenedik évfordulót kísérő anyaországi közönnyel szemben megmozdult az erdélyi magyarság, kiváltképpen a székely fiatalság színe-java: fáradtságot, időt nem kímélve, a hetven évvel ezelőtti, örömkönnyektől csillogó tekinteteket idéző lelkülettel adtak helyet a Budapestről érkezett irodalomtörténész diavetítéssel kísért előadásának, aki végigtekintette benne a revíziós törekvéseket, a két bécsi döntést, Horthy bevonulásának részleteit, különös tekintettel annak hatását irodalmunkra, míg a Kolozsvárt élő nótafa a bevonulás kiváltotta egykori érzelmeket élesztette újra.

A szeptember 6-án Nagybányán, majd 7-én Nagyváradon, 8-án Bánffyhunyadon, 9-én Kolozsvárt, 10-én Marosvásárhelyt, 11-én Csíkszeredán, 12-én Gyergyószentmiklóson, végül 13-án Kézdivásárhelyt tartott előadás telt házas közönsége megmutatta, hogy a világrontó média hatalmával szemben mindenütt van kicsírázó mag, vannak fiatalok, akik nem eltörölni akarják hősi múltunkat, hanem megismerni, rá igenis emlékezni s emlékeztetni, és megőszültek, akik kisgyermekként valaha ott álltak a sorban, virágesővel fogadva a kormányzói párt és honvédeinket, mint az az idős asszony, aki a nagybányai előadás után megmutatta az ottani bevonuláson 1940. szeptember 7-én készült, évtizedeken át féltve őrzőtt egykorú felvételeket.

A hallgatóság számára, mint egyikük megjegyezte, „az ilyen alkalmak elemtöltésnek számítanak”, belőlük gyűjtenek erőt további küzdelmeikhez, melyekben „a legszomorúbb, hogy nem csak a románokkal kell” megbirkózniuk a jogaikért, hanem a saját nemzetük tagjaival is: „sajnos vannak olyan magyarul beszélő, magukat székely-magyarnak valló emberek, akiknek még el kell magyarázni, hogy miért kell követelni a magyar nyelv korlátlan használatának a jogát Székelyföldön, vagy a magyar feliratokat”, akik, miként a lelkileg nyomorék, így szóra sem érdemes román és „magyar” politikusok, felháborodással fogadták a felvilágosító előadást, amiért nem hajlandók tudomásul venni, hogy – Tamási Áront idézve – „az igazságot is meg lehet szokni” bizony.

Külön tisztelet és hála illeti az erdélyi emlékező előadássorozat szervezőit, Balogh Brigitta Saroltát és Evelynt (Nagybánya), Lokodi Ferenc Attilát (Nagyvárad), Kudor Csabát (Bánffyhunyad), Pataki Zoltánt (Kolozsvár), Osváth Attilát és Szabó Nándort (Marosvásárhely), Szőcs Csongort (Csíkszereda), Gyarmati Csabát (Gyergyószentmiklós) és Szőcs Zoltánt (Kézdivásárhelyt), amellyel tanújelét adták annak, hogy nem lehet élnünk másként, csak magyarul, amiért életelvük, hogy a hazáért mindent, a hazát semmiért. Az irodalomtörténésznek a körúton elhangzott múltidéző előadásának bővített változatát pedig rovatunkban hamarosan folytatásukban közöljük.

(hunhír.hu)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés