A politika feladata az, hogy az emberek, az adott társadalom problémáira megoldást találjon, illetve segítse őket olyan környezethez, amelyben a bennük lévő képességeket, szándékokat, szorgalmat a maguk és az ország javára hasznosítani legyenek képesek. Magyarországon a politika erre az elmúlt évtizedekben képtelen volt. A kérdés teljesen jogos: miért is pontosan? Miért volt képtelen megannyi nagy mellénnyel induló kormány, hogy érdemi változást érjen el?
A válasz nagyon egyszerű: az élősködés miatt. Lehet ebben az országban újabb és újabb országmentő programokat kidolgozni. Lehet azon vitatkozni, hogy a nyugdíjakat hogyan indexáljuk. Hogy milyen egészségbiztosítókra van szükség. Hogy szükség van-e egyáltalán magánnyugdíj-pénztárakra, hogy az oktatási reformnak miképpen kell viszonyulnia a bolognai folyamathoz, vagy a szegregáció-integráció vitához. Hogy az önkormányzatok működését hogyan lehetne racionalizálni, hogy a munkahelyteremtés érdekében mely ágazatokat kell kiemelt jelentőségűnek tekinteni. Hogy a külpolitikában fontos-e egy keleti nyitás stb. Ezek mind nagyon-nagyon fontos kérdések, hiszen ezek döntik el, hogy javíthatók-e az emberek életkörülményei és lehetőségei.
A probléma azonban az, hogy mindaddig, amíg az élősködést nem számoltuk fel, lyukas hordóba hordjuk a vizet. Amíg nem szabadulunk meg az élősködés adta indokolatlan terheinktől, addig teljesen felesleges a legjobb program is, hiszen nem tudjuk végrehajtani, és sorsunk csupán a permanens újrakezdés lesz, egyre mélyebb-mélyebb szakadékba taszítva. Cseh Laci a világ egyik legjobb úszója. Számomra a legjobb. Mégis, ha a két lábára kötnénk egy-egy 10 kilós betontömböt, akkor hiába ő a legjobb, képtelen lenne versenyt nyerni. Így van ez az országgal is. Hiába írunk mi nagyon jó programot, hiába szorgalmas a magyar társadalom, hiába van a kormánynak kétharmados többsége, ha egyszerűen olyan terhek alatt nyög, amely alatt nincs lehetősége teljesíteni.
Na, de nézzük szépen, mit is értünk mi élősködésen!
(...)
Az élősködésnek pedig kényes, de szintén valós témája a cigánykérdés. Az, hogy a cigány kisebbség jelentős része úgy érzi, rájuk nem vonatkoznak a törvények, csupán azok, amelyek alapján segélyt kapnak. Nekik nem kell dolgozniuk azért, hogy megéljenek, és nem kell taníttatni a gyermekeiket, hogy azok előbbre jussanak majd az életben. A politika eközben mindenféle módon elfedi a valóságot, azt rózsaszín lepellel takarja, vagy ha az már nem megy, mert gennyedzik az egész, gyorsan a szőnyeg alá söpri, hogy ne kelljen vele foglalkoznia. Hagyja, hogy vesződjenek vele az emberek – tisztességes magyar és tisztességes cigány emberek –, akiknek az életét napi szinten keseríti meg a probléma. Miközben évente 100 milliárdokat költünk cigány integrációra, nekem az a szörnyű érzésem van, hogy a cigányság azon része, amelyről beszélek, egyáltalán nem is akar integrálódni. Köszöni szépen, de vígan és jól elvan abban, ami most van. Szinte semmilyen ráfordítás nélkül készen kapja a megélhetést, mások verejtékes munkájából. És ebben nőnek fel újabb és újabb generációk, egyfajta lefelé tartó spirált teremtve a cigány társadalom helyzetében, amely egyre nagyobb létszámú, de beilleszkedése, viselkedése alapján egyre rosszabb állapotú.
(...)
A teljes írást a Barikád hetilap e heti számában olvashatja. Vásárolja meg, támogassa a nemzeti sajtót!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum