„1956 őszén Angyalföldön voltam a pártbizottság első titkára; nem belügyminiszter voltam, hanem szenvedő alanya és átélője azoknak az eseményeknek, amelyek 1956-ban történtek. Ugyanúgy szenvedtem és átéltem, mint más magyar állampolgár” – állította a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának adott exkluzív interjúban Biszku Béla, a Kádár-korszak egyik fontos politikai személyisége, volt belügyminiszter.

„A rendszerért való harc igazságos volt”

Mit gondolt magáról a forradalomról és abban Nagy Imre szerepéről? – hangzott a Közbeszéd kérdése. Biszku kijelentette: ’56-ot nem tekinti forradalomnak. Példaként említette, hogy a Láng Gépgyár tulajdonosa az üzemben várta az események kimenetelét , a „gyár visszaszerzésében” reménykedve. Mező Imre lelövését, valamint a budapesti pártbizottság székházának ostroma során a székházat védők megölését – ahogy az egész forradalmat is – nemzeti tragédiának, a „magyar nép tragédiájának” nevezte, melynek ő szenvedő alanya volt.

„Énszerintem ez a rendszer megváltoztatásra való törekvést fejezett ki, és a rendszerért való harc igazságos volt” – szögezte le.

Belügyminiszter volt – semmiért nem érez felelősséget

Belügyminiszterként politikai tisztséget töltött be, az ország közbiztonságának helyreállításáért és a törvények betartatásért dolgozott – summázta a BM élén eltöltött négy és fél esztendő tevékenységének szerinte volt lényegét Biszku Béla.

Mindezért cserébe elfogadható ár volt számára háromszáz ember kivégzése, húszezer ember bebörtönzése és kétszázezer ember emigrációja, amiről a történeti adatok tanúskodnak? – hangzott a Közbeszéd felvetése.

Biszku úgy reagált: mindehhez neki nem volt közvetlen köze. „Hogy mennyi ember hagyta el az országot, az az akkori helyzet következménye volt, és én rendkívül sajnáltam azokat, akik ennek a helyzetnek következtében hazájukat kénytelenek voltak elhagyni” – áll a beszélgetésben.

Miniszterként a kivégzettekhez és a bebörtönzöttekhez sem volt köze? – hangzott a további kérdés. „Az ítéleteket nem én hoztam, azt a szuverén magyar bíróság hozta meg” – szól a válasz. Az ítéleteket pedig nem tudja minősíteni, a pereket ugyanakkor nem tartja koncepciós pereknek, mondván: azok „valamilyen cselekmények alapján születtek meg”.

Biszku Béla az interjúban leszögezte: létre kellene hozni egy történészekből álló bizottságot, amelynek az 1956-hoz vezető cselekmények, valamint ezek 1956 utáni következményeinek a „tények alapján való elemzése” lenne a feladata. Mint mondta: állna egy ilyen bizottság elébe, és minden kérdésre legjobb tudása szerint válaszolna.

Schmidt Mária: Mi engedtük meg mindezt ezeknek az embereknek

„Érdekesnek találtam, hogy gyakorlatilag semmiféle felelősséget nem érez azért, ami történt, és hogy nem tud reflektálni arra, hogy a magyar polgárok 1956-ban egy emberként felkeltek az ellen a rendszer ellen, és egy szabadságharcot vívtak” – foglalta össze benyomásait a Biszku-interjú megtekintése után Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Duna Televízió stúdiójában.

Hozzátette: Biszku hozzáállása nem lepte meg. „Mi eltűrtük és megengedtük ezeknek az embereknek; az elmúlt húsz évben nem kértük rajtuk számon, hogy mit tettek velünk, miért felelősök, és ezt a kényelmes állapotot gyakorlatilag fenntarthatták” – érvelt Schmidt Mária.

M. Kiss Sándor történész úgy reagált: őt sem lepték meg az interjúban elhangzottak, mondván, „ismeri ezt a típust”. Az ilyen magatartást mutató személyektől korábban, a pártállam idején is azt a választ kapta: „ezt maga nem érti Kiss elvtárs, ezt mi magukért csináltuk”. Ez a gondolkodás a Biszku-jelenségben is benne van – állítja M. Kiss Sándor.

A történész azt mondta: valóban nem a belügyminiszter személye volt a legfontosabb a diktatúrában. Sokkal inkább az a politikai grémium volt a meghatározó, amely közösen döntött fontos dolgokban, és amelynek Marosán György, Apró Antal, Aczél György és Kádár János mellett többek között Biszku Béla is tagja volt. A hatóságok által megfogalmazott vádak nyolcvan százaléka koncepciós vád volt, a koncepció pedig politikai volt.

„Ha azt mondják, hogy ha szovjet lőtt a magyarra, akkor az én boldog életemért lőtt; s ha a magyar forradalmár lőtt a szovjetekre, az gyilkolt, akkor itt már meg is van a koncepció. Ez a politikai grémium ezt a koncepciót elfogadta” – szögezte le M. Kiss Sándor.

„Biszku igenis kiemelt pártállami vezető volt”

„Szeretném leszögezni, hogy Biszku Béla 1947-től 1980-ig a pártállami rendszer egyik legkiemeltebb vezetője volt, 1957-től fontos párttisztségeket töltött be. És mivel pártállamról volt szó, itt a párté volt a hatalom” – reagált Biszku állításaira Schmidt Mária.

Egy kerületi párttitkár élet halál ura volt. Biszkut funkciói már ’56 előtt is a pártállam fontos vezetői közé emelték, 1957-től 1980-ig pedig a legfontosabb tartópillére volt az akkori struktúrának – tette hozzá a szakember.

Biszku legfontosabb funkciójának valóban nem a belügyminisztersége, hanem az állampárt legfontosabb döntéshozó testületében, a politikai bizottságában (PB) 1980-ig betöltött tagsága tekinthető – hangzott az érvelés.

A diktatúrában nem létezett független ügyészség és bíróság

Biszku Béla KB-titkárként (KB – az állampárt központi bizottsága)) felelt az erőszakszervezetekért, a bíróságokért, az ügyészségért. A pártállamban az ügyészség pártirányítás alá volt osztva, akárcsak a bíróságok is – mutatott rá a történész. A politikai döntéseket a párt politikai bizottsága hozta meg, ezeket kellett követniük a bíráknak, az ügyészeknek, a legfőbb ügyésznek és a legfelsőbb bíróság elnökének.

„Nem voltak külön hatalmi ágak. Mindazoknak, akik valamennyire is megélték a pártállamot, a Biszku-féle védekezés teljesen nevetségesnek tűnik” – szögezte le a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

Pintér Attila
Duna Tv, Híradó
 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés