1937 júniusában, halálos ágyán vallotta be bűnét San Franciscoban a román Ilja Catarau, Miklósy István hajdúdorogi görög katolikus püspök merénylője. 1914. február 23-án Slepkovszky János titkár bontotta fel a Miklósynak küldött csomagot, amelyben ekrazittal és dinamittal töltött pokolgép volt. A robbanás megölte Slepkovszkyt, Jaczkovics Mihályt, a püspök helyettesét és Csatth Sándor ügyvédet, püspöki jogtanácsost. Maga Mikósy csodálatos véletlen folytán megmenekült. A három halálos áldozatot 30 000 ember kísérte utolsó útjára.
kuruc.info, 2010.07.01. 1914. február 23-án, néhány perccel fél tizenegy után irtózatos erejű robbanás rázta meg a hajdúdorogi görög katolikus püspökség ideiglenesen Debrecenben, az ottani kereskedelmi- és iparkamara épületében elhelyezett székházát.
A püspöki hivatal két szobája teljesen összeomlott, a detonáció kiszakította a közfalakat, a bútorokat pedig kirepítette az utcára. A székházzal szemben lévő törvényszéki palota ablakai keretestől szakadtak ki az épület falaiból. A merénylet következtében azonnal életét veszítette Jaczkovics Mihály, püspöki vikárius, valamint dr. Slepkovszky János püspöki titkár. A két szerencsétlenül járt ember teste teljesen szétroncsolódott, kezük-lábuk szanaszét repült, a robbanás leszakította a püspöki helynök fejét. Dr. Csatth Sándor ügyvéd, püspöki jogtanácsos halálos sebesülést szenvedett, a kórházba szállítás után rövidesen belehalt sérüléseibe. Apja, Csatth Zsigmond, nyugalmazott postafőnök csak a családi ékszerként öröklődő nyakkendőtű alapján tudta azonosítani a felismerhetetlenségig összeégett és szétroncsolódott holttestet. Tizennyolcan súlyos sebesüléseket szenvedtek a detonáció nyomán fellépő légnyomás, a szétrepülő téglák, üvegszilánkok és vakolattörmelékek becsapódása nyomán. Köztük volt az akkor 25 esztendős Kriskó Elek segédlelkész, püspöki fogalmazó és levéltáros is, aki a légnyomás következtében olyan súlyos halláskárosodást szenvedett, hogy hátralévő éveiben hallókészülék használatára kényszerült. (E sorok írójának gyermekkorában személyesen is volt szerencséje a parókus úrral találkoznia, aki 1918-tól a Kállay-család kegyurasága alatt álló Kállósemjénben teljesített közmegelégedésre papi szolgálatot, s halála után, 1970-ben a község temetőjében helyezték földi maradványait örök nyugalomra. Szintén Kállósemjénben, a családi kriptában nyugszik 1993 óta a kegyúri család legismertebb tagjának, Kállay Miklósnak porhüvelye, aki hazánk miniszterelnöke volt 1942- 1944 között.)
A debreceni merénylet során csodával határos módon életben maradt Miklóssy István megyéspüspök, akinek a merénylők a pokolgépet szánták. A főpap annak köszönhette megmenekülését a haláltól, hogy éppen a csomag kibontásakor a szomszédos szobába, telefonbeszélgetésre hívták át.
Vajon kik és miféle célból követték el ezt a magyar történelemben addig (a Matuska Szilveszter által végrehajtott biatorbágyi terrorakció 1931-ben történt) példa nélkül álló, aljas és gyáva merényletet? Történetünk előzményének szálai egészen az 1867-es kiegyezésig vezethetőek vissza. Miként az közismert, a dualizmus korának magyar kormányai párját ritkítóan toleráns módon kezelték a nemzetiségi kérdést, s mind a világi, mind az egyházi élet területén Európában példátlanul széleskörű nyelvhasználati, kulturális és testületi-intézményalapítási jogokat biztosítottak a kisebbségek számára. Ily módon állhatott elő az az abszurd helyzet, hogy a 20. század elején mintegy 300 ezer magyar görög katolikus hívőnek nem volt saját szertartási nyelvű egyházmegyéje, vagyis ezek a Magyarország államterületén élő, magyar emberek arra kárhoztattak, hogy a rutén hivatalos nyelvű munkácsi püspökség, vagy a román szertartási nyelvű balázsfalvi érsekség fennhatósága alá rendelve, az említett idegen nyelveken hallgassák a misét. X. Piusz pápa tehát a magyar görög katolikusok régi sérelmét orvosolta, amikor 1912. június 8-án Cristifideles Graeci kezdetű bullájában ünnepélyesen engedélyezte egy magyar liturgikus nyelvű egyházmegye felállítását Hajdúdorog székhellyel.
A hazai, kisebbségi román propaganda - erőteljes bukaresti támogatással - azonnal lejárató célzatú, soviniszta rágalomhadjáratot indított a nyugat-európai sajtóban Magyarország ellen. Sajtóügynökeik s bértollnokaik azt a hazugságot kürtölték világgá, hogy a magyar állam részéről erőszakos, diszkriminatív, kisebbségellenes asszimilációs politika folyik, s a 300 ezer érintett görögkatolikus voltaképpen erőszakkal elmagyarosított román. Sem a pápa, sem a magyar állami és egyházi vezető körök nem hátráltak azonban meg, így a hajdúdorogi püspökség megkezdhette működését, egyelőre ideiglenes székhelyén, Debrecenben. A magyarellenes, soviniszta román politikai körök azonban nem tettek le arról a tervükről, hogy amennyiben nem sikerült megakadályozniuk az egyházmegye alapítását, úgy valamilyen módon legalább revánsot vegyenek a vélt, románellenes sérelem miatt.
1914.február 22-én egy Kovács Anna álnév alatt, a bukovinai Czernowitzban postára tett levél feladója jelezte, hogy rövidesen 100 korona pénzküldeményt, majd ezt követően kegyes ajándékokat, egy leopárdbőrt, s egy díszes gyertyatartót fog a püspökség debreceni központjába elküldeni. Másnap, a végzetes február 23-án, meg is érkezett a püspöki székházba a 100 koronás postai utalvány, valamint egy nehéz csomag, a "kegyes ajándékokkal." A feladó ekként jelezte, illetve azonosította magát: "Kovács Anna Hadikfalva, Ungarische Kolonie." A csomagból - az előző nap jelzetteknek megfelelően - előkerült egy leopárdbőr, majd amikor a jelenlévők a nehéz, mintegy 18 kg súlyú fa dobozt kezdték kibontani, bekövetkezett az iszonyatos erejű robbanás. A románok kegyes ajándéka az újdonsült görögkatolikus püspökség, személyesen Miklóssy István püspök számára tehát egy pokolgép volt.
A magyar hatóságok teljes erővel azonnal megkezdték a nyomozást a tettes, illetve tettesek felkutatására és kézre kerítésére. Miként az már kezdettől fogva sejthető volt, a hazai, szeparatista román politikai körök szervezték regátbeli cinkosaikkal együtt a terrorakciót. Maga az elkövető egy bizonyos Ilja Catarau nevű, terrorista nem volt kezdő a szakmában: csaknem fél évvel korábban, 1913 szeptemberében Brassóban már felrobbantotta az Árpád-szobrot. Jóval később, 1937 júniusában, San Franciscóban, halálos ágyán maga is megerősítette, hogy ő volt a debreceni gaztett elkövetője. Talán nem lenne haszontalan, ha éppen ma, a terrorizmus elleni világméretű "harc" és hisztéria korában a médiumok nagyobb figyelmet szentelnének e merényletnek, a fiatalabb generációk pedig a középiskolai történelemórákon reális képet kapnának a kor hazai nemzetiségpolitikájáról, s a történelmi magyar állam megsemmisítésére fölesküdött nemzetiségi szeparatista és terrorista csoportok és személyek valós tevékenységéről.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum