Sovinizmus:  A nacionalizmus szélsőséges, agresszív formája, amely valamely nemzet, népcsoport felsőbbrendűségét hirdeti, valamely nemzet számára kiváltságos jogokat követel, ellenséges érzületeket és gyűlöletet táplál más nemzetekkel szemben, azok üldözésére, leigázására, alávetésére uszít. Az imperialista háborúk előkészítésének idején, amikor az uralkodó osztály igyekszik a tömegeket megnyerni háborús céljainak, a sovinizmus különösen nyíltan lép fel. Legszélsőségesebb formája a fasiszta ideológia; Tágabb értelemben minden olyan beállítottság, amely az emberek valamilyen csoportját más csoportok, fölé helyezi (pl. szakmai sovinizmus). (Forrás: internet) Nacionalizmus: A latin natio = nemzet szóból ered. A nacionalizmus a francia forradalom idején jelentkezett először, amikor SIEYES abbé a francia nemzetgyűlésben a népszuverenitás helyett a nemzeti szuverenitás érvényre juttatását szorgalmazta, és a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszavát oly módon értelmezte (át), miszerint a testvériséget nem általánosságban kell érteni, hanem a nemzet és a honfitársak szereteteként, vagyis a nemzetállam szerves és közvetlen kapcsolatrendszereként. (Forrás: internet) A nemzetek önrendelkezési joga: Ehhez a témához nem is találhatnánk jobb bevezetést, mint az amerikai államtitkár, LASING idézetét, aki nem sokkal megérkezése után, az 1919-ben megtartott párizsi békekonferencián ezt mondta: „Minél többet gondolkozom, az elnök úr önrendelkezési jogokról szóló kijelentésén, annál inkább meggyőződöm annak veszélyéről, hogy az efféle gondolatok elhintése egyes nemzeteknél mit is okozhat. Törvényszerűen lehetetlen követelmények alapjául kell, hogy váljanak a békekonferencián és sok országban zűrzavart okozzanak... Ez a kijelentés nagy veszélyeket hordoz magában... Milyen szerencsétlenség, hogy ezt valaha kimondták! Mennyi gondot okoz majd a jövőben!” (Rey Stannard Baker: Woodrow Wilson a úprava svta. Podle neuvŽej-nených a osobních pramen…, Praha, Din, 1925, 20. o.)  Az önrendelkezési jog, mint az emberek joga az igazságos kormányzásra, amelyet a Függetlenségi Nyilatkozat így rögzít – „a kormányok az emberek köréből szerveződnek, és igazságos hatalmukat a kormányzottak beleegyezésére alapozzák”– a második világháború második felében, európai viszonylatban egy teljesen más értelmet kapott. Saját „európai” felfogásával konfliktusba került a nemzetközi jog igen fontos lényegi elemével, melynek keletkezése és formálódása ugyanazon időszakra tehető, mégpedig az állam szuverenitásának időszakára. Ha az állam szuverenitásának alapelve egyben garancia lenne a létező állam határainak sérthetetlenségére, akkor a nemzetek önrendelkezési jogának alapelve – egészen szétesésükig – olyan reakciót válthat ki, mely az egyes nemzetek destrukciójához vezethet. Annak ellenére, hogy az állam szuverenitásának alapelve önmaga értelmében a stabilitás elképzelését hordozza, ez idáig a 20. század folyamán az államok önrendelkezési jogának alapelve győzedelmeskedett, ami viszont labilisságot hordoz magában.  Az önrendelkezési jog győzedelmes folyamatának értékelésénél nem szükséges egészen az 1919-es évig visszamenni. Elég, ha a 90-es évek elejét nézzük, megfigyelhetjük, hogy az errupció következtében az egész posztkommunista blokkra hogyan hatott ez a jog. A létező államok függetlensége alapjaiban rendült meg. Nem a totalitárius politikai rendszer átalakulása és a vele összefüggő gazdasági átalakulás, hanem a nemzetek és nemzetiségek önrendelkezési jogának követelése került az első helyre. Természetessé váltak a gyakran háborúba torkolló konfliktusok, azon nemzetek között, akik hosszú évtizedeken át közös államháztartásban éltek. Mintha ismételten beigazolódnának LASING félelmei.  A kilencvenes évek elején a politikai fejlődés Európában szinte paradoxként jelentkezett. Mutatkozni kezdtek a teljesen különböző politikai rendszerektől való, több mint negyven éves maximális izoláció következményei. Nem először mutatkozott meg, hogy a társadalom egyes fejlődési fázisait nagyon nehéz átugrani (ha egyáltalán lehetséges). Az ilyen fázisokhoz tartozik a nyugat-európai államok háború utáni húsz éves demokrácia felfogásának fejlődése és az integrációs folyamatok keresésének és formálódásának kezdete. Majd ezután a húsz év után a közös-piac gazdasági bázisán alapuló integrációs elképzelések súlypontja folyamatosan a politikai és biztonsági integrációs elemek felé tolódott.  Az integrációs folyamat részévé vált az állam szuverenitás felfogásának fejlődése, mint önként korlátozott szuverenitás, amely nélkül az integrációs tervek, még ha csak gazdasági tekintetben is, nem realizálódtak volna. Az integráció külpolitikai kibővülésével, mindenekelőtt a szubszidiaritás elvének elfogadásával, a nyugat-európai államok fejlődése olyan állapotba került, amit a posztkommunista országok, illetve a lakosságuk és a politikai képviselet nem képesek egészében felfogni és ezért kevésbé is fogadják el. Az eufórikus állapot, amibe a keleti blokk országai kerültek a moszkvai diktatúra megszűnése után, nem jelentette egyben az úgynevezett demokratikus centralizáció elvének eltűnését. Mintha az túlélte volna, és az állam erős centralizációján keresztül eltolódott az állam szuverenitását megengedő és az önrendelkezési jog érvényesülését követelő retorikába. Azon igyekezetek, hogy amilyen gyorsan és biztosan csak lehet, ki kell kerülni Oroszország befolyásának szférájából, megmutatkoztak az EU-ba és a NATO-ba való csatlakozás igényében. A kérelmekkel kapcsolatban az EU és a NATO oldaláról azonban tanácstalanság merült fel, hogyan realizálják és biztosítsák konkrétan az alapelveket, amelyek nélkül a demokratikus parlamentáris rendszer elképzelhetetlen. Ebben a szituációban ezen államok demokratikus fejlődésének hiánya teljes mértékben megmutatkozott. Az EU és a NATO részéről megfogalmazott követelmények és a reakció rájuk, gyakran emlékeztetnek a süket és a vak vitájára.  Párhuzamosan az állam szuverenitására való hivatkozással egyre gyakrabban kezd megjelenni a lenini tézisekben megfogalmazott önrendelkezési jog alkalmazásának igénye, egészen a visszavonásáig. Itt már a fejlődés értékelése problémás. Az államok EU-ba való integrálódásának kialakulásával összefüggésben érdekes BIBÓ ISTVÁN nézete, miszerint „az integráció útja nem a nemzetállam fázisának az átugrásán keresztül, hanem a nemzeti keret külső stabilizálódásán és belső szabadságtartalmának a megnövekedésén át vezet. A nemzetfeletti integráció felé nem azoknak a nemzeteknek az akarata, az önrendelkezése indul el a legnagyobb lendülettel, melyeknek erre gazdasági és művelődési elmaradottságok folytán a legnagyobb szüksége lenne, hanem azoké, amelyekben nemzeti kereteik stabilizáltsága és nemzeti egzisztenciájuk biztosítottsága folytán a demokratizmus és nemzeti tudat harmóniában tudtak maradni, vagy újból harmóniába tudtak kerülni.” (BIBÓ ISTVÁN: Válogatott tanulmányok, 4. köt., Magvető, 1990, 383. o.)  Elgondolkozva ezen állítások valóságán, az érvek széles skálája kínálkozik, pro és kontra. Tegyük fel a kérdést, hogy lehetséges-e Spanyolországot nemzetállamnak nevezni. Nem, nem lehetséges. Mi vezette a spanyol miniszterelnököt, GONSALESt, hogy csatlakoztassa Spanyolországot az EU-ba? Úgy tűnik, azon félelme, hogy Spanyolországban megrendülhet a demokratikus fejlődés. Spanyolország integrációjának vajon volt negatív kihatása Baszkföldre és Katalóniára? Az eddigi fejlődés azt mutatja, hogy nem volt. Ellenkezőleg. Spanyolország politikai helyzetének rendeződése a kisebbségekhez való viszonyában is megmutatkozik. Egy más példa erre a belga helyzet. Itt felmerül a kérdés, hogy a Belga föderációnak, vagy az EU következő integrációjának, összhangban a Maastricht-i egyezménnyel, van-e befolyása a flamandok és a vallonok kapcsolatára, valamint a belpolitikai helyzet stabilizálódására. Mindkettő lehetséges.  Tekintettel Nagy-Britannia eltérő helyzetére az EU-ban, feltehetjük a kérdést, mennyire realizálódhat Skócia önrendelkezési joga – és ha igen, akkor hogyan tükröződik ez az EU-hoz fűződő kapcsolatban? Következő példa, már Európán kívül, a kanadai Quebec tartomány kérdése. Sokáig uralkodott az a nézet, hogy az önrendelkezési követelőzések mögött mindig a gazdaságilag gyengébb államrészek állnak. A 90-es években ez az állítás elvesztette lényegét.  Az európai integrációval kapcsolatban komoly kérdések merülnek fel. Ha az EU a megmaradás stratégiai okai, valamint saját további fejlődése és gazdasági megszilárdítása miatt integrál az ázsiai, közel-keleti és dél-amerikai gazdasággal szemben és persze nem utolsó sorban az USA gazdaságával szemben is, akkor az önrendelkezési jog nem válna megengedhetetlen destabilizációs elemmé, mely az integrációt kívülről bontaná meg? Nem születik-e majd később gazdasági konkurencia a fent említett térségekben, az önrendelkezési jog elfogadása miatt? Mit tegyünk az önrendelkezési joggal, amely veszélyes fegyverré válhat? Egy a lehetőségek közül, hogy visszatérünk az eredeti, a Függetlenségi nyilatkozatban megfogalmazott jelentéséhez, mégpedig, hogy elfogadjuk a nemzetek önrendelkezési jogát, mint az emberiség jogát a szabad választásokra. (Forrás: internet) Autonómia:  görög eredetű szó (auto-nomosz), jelentése önkormányzás. Ön¬magukat kormányzó államokat vagy államokon belüli intézményeket, illetve csoportokat szokás e fogalommal jelölni, amelyek jelentős függetlenséget és kezdeményezési szabadságot élveznek. Történelmileg az autonómiáknak számos változata alakult ki. A legjelentősebbek a települési és a területiönkormányzatok (község, vármegye), a szakmai önkormányzatok (szakszervezetek, kamarák), a vallási közösségek önkormányzatai(egyházak), valamint az egyetemek, és az egyesületek. Napjainkban gyakran használják az autonómiát a személyi szabadság egyik aspektusára vonatkoztatva is. Autonóm egyének azok, akik önállóan választják meg céljaikat, szemben azokkal, akik külső erőktől függenek. Az autonómia iránti igény, illetve az erre való képesség általános emberi sajátosság, de mindenkire más-más mértékben jellemző. Magyar szempontból a határon túli magyarság autonómia törekvése állandó aktuálpolitikai kérdés, aminek azonban egyelőre kevés realitása van. A magyar kisebbségek jogainak biztosítására megoldást jelenthet viszont uniós állampolgárrá válásuk. Az Európai Uniónak ugyan nincs kidolgozott norma¬rendszere a kisebbségi autonómiák vonatkozásában, de az Európai Alkot¬mány – magyar kezdeményezésre – már az Unió értékei között sorolja fel a kisebbséghez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartását. (Forrás: internet) * * * A hazafiság fogalmát nem gyűjtöttem ki az internetről. Először is azért, mert nem onnan fogom megtanulni, hanem a magyar történelemből és népmesékből, mondákból vett példák alapján. A lényeg, hogy a nacionalizmus semmi más, mint hazafiság, tehát semmilyen negatív jelentése nincs a szónak, kivéve a kommunizmus ideje alatt a fogalomra rárakódott salak. Mi magyarok nem soviniszták vagyunk, és nem revizionisták, hanem csupán magyarok, magyar nemzethez tartozó emberek, akik szeretik, tisztelik, és megbecsülik hazájukat, nemzetüket, így tehát hazafiak is vagyunk. Ehhez ugyanolyan jogunk van, mint bárki másnak e sárgolyón. Mindezen definíciók összegzése arra enged következtetni, hogy igaza van EVA MARIA BARKI osztrák ügyvédnőnek és polgári jogi aktivistának, aki szerint nem autonómiát kell követelnünk, hanem a magyar nemzet önrendelkezési joga alapján függetlenséget, mert soha sehol, semmikor az autonómia követelésére még nem adta meg egy nemzet sem a másik nemzetnek az autonómiát, ha csupán csak azt követelte. (Lásd Dél-Tirol, Észak-Írország, vagy Baszkföld stb.) A fenti történelmi összefoglaló tényei ékesen bizonyítják, hogy nincs nekünk szégyenkezni valónk, igenis velünk szemben követtek el súlyos igazságtalanságokat, ezért nincs mire várni, hanem érvényesíteni kell a magyar nemzet önrendelkezési jogát! Ezen a ponton érkeztünk el a jelen dolgozat mondanivalójához! Az autonómia kérdése egyértelműen a területileg illetékes államhoz kapcsolódik, nevezetesen az a kérdés, hogy a szomszédos állam ad-e a magyar kisebbségnek autonómiát, vagy sem? Az önrendelkezési jog követelése nem kapcsolódik senkihez, és semmilyen más államhoz, csak a magyar nemzethez. Ezért nem autonómiát kell követelnünk Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában illetve Ausztriában, hanem a magyar nemzet önrendelkezési jogát kell követelnünk, amelynek automatikusan az lesz a következménye, hogy mindezen államokban a magyar kisebbségnek autonómiát kell adni! Legalább! A magyar nemzet önrendelkezési jogának követelésével viszont egységes követelésekkel léphetünk fel, ugyanazt a jogot követelve a jelenlegi Magyarországon, mint Szlovákiában, Horvátországban, Szerbiában, Romániában, Ukrajnában vagy Szlovéniában élő nemzettestvéreink számára.  Nem elég tiltakozni a magyar-verésekkel szemben! Nem elég tüntetni a falurombolás ellen! Nem elég dörgedelmes cikkeket írni a magyarokat hátrányos helyzetbe hozó gazemberségek ellen! Mindenhol, ahol magyarok élnek követelni kell a magyarokat megillető önrendelkezési jogot! Az önrendelkezési jog érvényesítése így általános lesz, ami alatt azt értem, hogy minden szomszédos államban azonos jogokat élvezhetnek a magyar nemzet tagjai, azonos helyzetbe kerülnek, vagy legalábbis nagyon hasonlóba. Nem kell minden állammal külön-külön megvívni ezt a csatát, hanem egységesen lehet fellépni velük szemben, valamint – ami a legfontosabb – nem is velük szemben, hanem kihasználva az Európai Unió előnyeit, Brüsszelben kell fellépni e jogok érvényesítése érdekében. Végül a revizionizmus kérdése! Revizionizmus:  Valamely elmélet, gyakorlat felülvizsgálatának, módosításának követelése.  (Forrás: internet)  Ténykérdés, hogy a Trianon-i tragédiával a magyar nemzetet érte a legnagyobb hátrány az I. világháborút lezáró „béke”-szerződések megkötése során. A világ kiemelkedő politikusai ismerték már el, hogy igazságtalan, méltánytalan, és aljas volt Trianon. Az önrendelkezési jog követelése egyet jelent a Trianon-i „béke”-rendszer felülvizsgálatának követelésével, azaz revíziójával. Ez kell, hogy legyen a magyar külpolitika doktrínája, és elvi alapon kell levezetni, hogy a „béke”(szerződés) igazságtalanságából, valamint a szomszédállamok igazságtalan magyargyűlöletéből következően a magyar nemzetet megilleti az önrendelkezési jog, azaz a teljes területi- és nemzeti egyesülés. Tekintettel az Európai Unió adta keretekre, teljesen mindegy, hogy például Szlovákiát visszacsatolják Magyarországhoz, illetve pl. Erdély egyesül az anyaországgal, vagy a kisebbségben élő magyarok teljes állampolgári és nemzetiségi jogokat kapnak abban az államban, ahol élnek.  Ezt a törekvésünket nevezhetnénk akár Magyar Kárpát doktrínának is! Akkor pedig tegyük, és ezentúl nevezzük így a magyar nemzet követeléseit, amit egységesen hangoztassuk úgy az anyaországban, mind a trianoni határokon túl is, de legfőképpen Brüsszelben és Strasbourgban, az Európai Parlamentben, és Európai Bizottságban!  Végül, de nem utolsósorban vegyük számba követeléseinknek – a Magyar Kárpát doktrínának az egyes részeit, pontjait: A magyar nemzetnek joga van ősi alkotmányos rendjének helyreállításához – a Szent Korona Tan szabad gyakorlásához, és értékrendjének alkalmazásához a magyar nemzet közügyinek intézése során! A magyar nemzet minden tagja jogosan használja és műveli saját anyanyelvét, az élet minden területén, függetlenül attól, hogy mely államnak a polgára! A hungarocídium minden formája mélyen sérti a magyar nemzet jogos érdekeit, még a „humánus” trükkök is, mint a kórház-bezárások, egészségügy tönkretétele, a nyugdíjak elértéktelenítése stb. is! El kell érni, hogy a magyar nemzet rovására gyakorolt népirtást minden civilizált nemzet elítélje, és a világ minden civilizált nemzete bűncselekménynek definiálja azt! A magyar nemzetnek joga van szabadon megválasztani politikai és civil vezetőit, függetlenül minden más állam befolyásától! A magyar nemzet vezetőinek megválasztásának rendje nem tartalmazhat olyan előírásokat, amelyek a szabad választások eredményét bármilyen irányba befolyásolhatnák! A magyar nemzet ellen elkövetett bűncselekmények nem maradhatnak jogszerű elbírálás nélkül! A magyar nemzet ellen elkövetett bűncselekmények soha nem évülnek el! Minden olyan tulajdonszerzés, ami sérti a magyar Szent Korona Tan szabályait semmis, és soha nem évül el a magyar nemzet jogos igénye arra, hogy a jogtalanul tőle elszármazott vagyontárgyat visszaszerezze, legyen az akár ingó, akár ingatlan vagyon! (lásd pl.: Beneą-dekrétumok alapján elrabolt vagyonok!) A magyar nemzet minden egyes tagját megilletik ugyanazon jogok, amelyek megilletik bármely más európai állam polgárát. A magyar nemzet tagját bármilyen alapon megkülönböztetni mástól bűncselekmény, ami az egész magyar nemzet ellen elkövetett bűncselekménynek minősül, és annak szabályai vonatkoznak rá, különös tekintettel az elévülhetetlenség szabályára! Minden magyar embert, akit magyarsága miatt ért sérelem, időkorlátok nélkül jogosult a teljes kártalanításra, és a teljes erkölcsi rehabilitációra! A magyar nemzet vezetője nem lehet olyan személy, aki más, Kárpát-medencén kívüli államnak is a polgára! Minden magyarnak joga van részt venni magyar politikai és civil szervezetekben, ahol az őt megillető jogait szabadon gyakorolhatja! Ez a Magyar Kárpát doktrína, amely tartalmazza közös követeléseinket. Hirdessük, alkalmazzuk, követeljük együtt! Mindenhol, minden alkalommal! Fenti követelések érvényesítését nem befolyásolhatják, és nem akadályozhatják semmilyen titkos, vagy nem titkos társaságok, szervezetek, mert kinyilvánítjuk ezennel, hogy nincs joguk beleszólni a magyar nemzet ügyeibe! Aki pedig nyíltan fellép ezek ellen a követelések ellen, az bűncselekményt követ el a magyar nemzet ellen, annak minden következményével együtt! A Jó Isten segítse meg a magyar nemzetet! Kelt Budapesten, az Úr 2009. esztendejében, Álom havának 15. napján DR KOLLÁR LAJOS, büntetőjogász, a Kárpáti Harsona főszerkesztő-helyettese a sajtóiroda igazgatója           a képre kattintva itt letölthető pdf fájlban is

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés