Időszerű-e Trianonról beszélni a 90. évfordulón?
2010. május 10. commora.hu 

Vannak, akik úgy gondolják, hogy nemcsak nem időszerű „trianonozni", de egyenesen káros a nemzeti érdekekre Trianon emlegetése. Ezzel szemben Lea Brilmayer, a Yale egyetem jogi karának nemzetközi jog professzora, a területi igények fenntartását és hangoztatását tanácsolja, mint az emberi jogok megszerzésének egy hatásos eszköze (lásd Yale Journal of International Law, 1991. vol.. 16. 177-202, ."Elszakadás és önrendelkezés: egy területi értelmezés.”)

A nyugati szakirodalom általában elismeri az elszakadás jogát végső esetben, ha semmi más megoldás, köztük az autonómia kérése is, eredménytelen a kisebbségi panaszok orvoslására. Brilmayer szerint azonban az elnyomásra hivatkozni nem elegendő az elszakadás indoklására. Az elszakadás illetve határváltoztatás követeléséhez szükséges valami „területi panasz, amely valamilyen igazságtalan történelmi eseményre hivatkozik”.

Ez persze nem jelenti azt, hogy okvetlenül a régi, Trianon előtti határok visszaállítását kell követelni. Azonban azokat feladni sem szabad minden ellenérték nélkül! Ilyen ellenérték lehet az egyenlő bánásmód és autonómia garantálása.

Ha a határkiigazítás jogáról lemond a nemzet és az érintettek, akkor az egyszer s mindenkorra elveszik, és nincs még tárgyalási alapunk sem a kisebbségi jogok kikényszerítésére! Területről csak a nemzet és az érintettek mondhatnak le. Gyurcsány miniszterelnök lemondása a határváltoztatásról népszavazás és az érintett lakosság megkérdezése nélkül csupán politikai gesztus volt, minden nemzetközi jogi következmény nélkül. Még az elmenekült lakosság is fenntarthatja az igényt a lemondás kérdésében való szavazásra.

Végül, ha mi nem hangoztatjuk Trianon igazságtalanságát, akkor ellenfeleink hivatkozhatnak Brilmayer érvelésére, hogy tudniillik a magyarok feladták a jogukat minden határkiigazításra.  Ezzel elveszítenénk minden jogunkat Trianonra, mint egy igazságtalan történelmi eseményre hivatkozni, még tárgyalási kiindulópontként sem szolgálhatna. Amiből lehetne engedni,az hogy egy elfogadható autonómiát kapjunk kompromisszumként.

Brilmayer szerint több fontos szempontot kell figyelembe venni. Először a panaszra okot adó esemény időbeli távolsága: minél újabb keletű a panaszra okot adó esemény, annál nagyobb jelentősége van. Például a románok homályos és bizonyítatlan, majdnem kétezer éves jogcíme az 1100 éves panaszra (a magyar Honfoglalás (Honvisszafoglalás) ténye, ami az ő részükről Trianonban a panasz alapját képezte sokkal régebbi és kevésbé bizonyítható, mint a történelmileg dokumentált magyar honfoglalás-honvisszafoglalás és a kilencven évvel ezelőtt történt trianoni igazságtalanság.

A második szempont az, hogy mennyire tartotta ébren az esetleg elszakadni vágyó csoport a panaszt. Ezért fontos a Világszövetség, a Trianon Társaság és az emigráció munkája. A szerző ugyancsak hangsúlyozza, hogy a panaszt nemzedékről nemzedékre életben kell tartani. Ha valaki megkérdezné, hogy a fiatalok vagy az emigránsok miért törődjenek vele, Brilmayer azt válaszolja: „azok a te néped, a te őseid voltak, akik ellen ezt az igazságtalanságot elkövették. Te egy vagy közülük. Te is osztozol az igazságtalanságban, és küzdened kell annak helyrehozásáért."

A harmadik szempont az időközben mesterségesen betelepített lakosság kérdése, mint például a regáti románok áttelepítése Erdélybe. Brilmayer válasza, hogy amennyiben a határkiigazítás célja a történelmi igazságtalanság helyrehozása, akkor ezt nem kell figyelembe venni. „Ha a szóban forgó terület nem kerül idegen uralom alá, akkor az újonnan betelepültek nem lennének ott. Az újonnan odaköltözött többségi lakosság jelenléte csak súlyosbítja a jogtalan elvételt.”

Végül Brilmayer megjegyzi: egyik kulcskérdés, hogy a status quo-t mennyire kívánatos megváltoztatni? (l. 199, old.) Ugyanis az sem lenne kívánatos, ha minden határ bizonytalan lenne. Ezért például az embero jogsértéseket is figyelembe kell venni a területi igények rendezésénél. Ebből a szempontból Burgenland kivételével, sajnos, minden elszakított területen fennáll az esetleges határkiigazítás vagy elszakadás követelésének feltétele.

Itt csatlakozik Brilmayer elmélete az emberi jogokat védők megoldásához: ha semmi más nincs, és történelmileg jogosult, a kisebbségnek az „önrendelkezési jog" alapján joga van a határkiigazítást vagy elszakadást, függetlenséget illetve az anyaországhoz való csatolást követelni.

Ezzel a jelenlegi, elnyomó többségek kezében van a határok sorsa: ha demokratikusan biztosítják a kisebbségi jogokat, sokkal gyöngébb lesz a határkiigazítást igénylők jogcíme és minél nagyobb az elnyomás, annál nagyobb lesz az esélye a határkiigazításnak illetve a függetlenség elnyerésének.

Dr. Balogh Sándor

Hosszabb változatban megjelent a TRIANON KALENDÁRIUM, 1999, 66-67 oldalain.

(www.commora.hu)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés