A több mint két esztendeje életvitelszerűen, magyar állampolgárral, a Magyar Köztársaság területén kötött házasságban Budapesten élő asszony a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak két évvel ezelőtt benyújtott honosítási kérelméhez csatolt okmányokkal egyértelműen bizonyította, hogy az összes felmenője háromszéki székely-magyar, apai ágról mikóújfalusi, az anyairól zágoni. Szülőföldjén, Erdélyben magyar tannyelvű középiskolában, magyar nyelven tett érettségi vizsgát, a szülei Észak-Erdély 1940-es visszatértekor négy esztendőn keresztül magyar állampolgárok voltak. Nagyszülei Trianon előtt magyar állampolgárként éltek s haltak.

- Nem lopni, csalni, vagy fölvásárolni jöttem Magyarországra, hanem házasságot kötni abban az országban, amelyet a családom tagjaival egyetemben mindig is hazámnak tekintettem, tekintettünk – írja szerkesztőségünknek a Sólyom László köztársasági elnök, Burján Istvánné, a Bevándorlási Hivatal főosztályvezető-helyettese és Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter által, hármójuk közös akaratával elutasított hölgy.

A háromszéki diplomás magyar asszony az egész eljárásban azt tartja legelkeserítőbbnek (mi más jelzőket is tudnánk alkalmazni), hogy az elutasító döntés felülvizsgálatát kérő levelére válaszolva Sólyom László hivatala és Burján Istvánné, a Bevándorlási Hivatal főosztályvezető-helyettese, valamint később, az iratokba való betekintés folyamán a Bevándorlási Hivatal egy másik alkalmazottja kölcsönösen egymásra hárították a magyarellenes, lelketlen döntés meghozatalát.
Kezdetben magát az elutasítás indokát sem voltak hajlandók közölni, de végül a Köztársasági Elnöki Hivatal válaszából kiderült, hogy egyetlen egy pontba kötöttek bele, abba, hogy az asszonynak a Magyar Köztársaság területén nincs állandó, huzamos munkahelye, s ezért „megélhetése Magyarországon nem biztosított”. Ami persze nem igaz, mert a Bevándorlási Hivatalnak okmányokkal bizonyította, hogy komolyabb összegű takarékbetétkönyvekkel, valamint legalább négy-öt lakóingatlannal is rendelkezik Magyarországon és Erdélyben.

- Úgy látszik, a magyar állampolgárságot elnyert Joáv Blumnak, a sukorói felvásárlónak, a vele hasonszőrűeknek és Fekete Pákónak nagyobb megbecsülés és tisztelet jár Magyarországon, mint nekem, akinek magyar létemre jussom van erre a megcsonkított hazára – írja a székely asszony, majd hozzáteszi: A Bevándorlási Hivatal vezetőiben és az igazságügyi- és rendészeti miniszterben nem csalódtam, hiszen őket az elmúlt nyolc esztendő nemzetrontó, a határon túli magyarok ellen uszító hatalom nevezte ki. De Sólyom Lászlóban igen.

A szerkesztőségünkhöz fordult székely asszonynak a több mint kétéves ittléte folyamán háromszor is sikerült hosszabb-rövidebb időre elhelyezkednie, de munkahelye az ismert gazdasági körülmények miatt mindig megszűnt. Szülőföldjén korábban 25 esztendeig dolgozott ugyanazon munkahelyen. Az álláskeresést egyébként az is megnehezíti, hogy személyazonosságának igazolásakor a román útlevél láttán néha megjegyzik: „Ja, román?”

Úgy néz ki, egyhamar a most megalakuló Országgyűlésnek sem az lesz a legfőbb gondja, hogy teljes jogú állampolgárságot adjon a határon túli magyaroknak. Ezért olvasóinkat arra kérjük - elsősorban az erdélyi származásúakat -, hogy akinek lehetősége van rá, szerezzen, vagy biztosítson állást a székely asszonynak. Csupán dolgozni szeretne, azért, hogy a jelenlegi törvények elvárásainak maradéktalanul eleget téve megkaphassa a magyar állampolgárságot.

A Magyarországon rendezett körülmények között élő, 47 éves, diplomás, számítógépes ismeretekkel rendelkező, szorgalmas asszony adminisztrációs, ügyfélszolgálati vagy egyéb irodai munkát keres Budapesten.

Értesítés: gborgnes3kukacgmail.com.